Alpári Gyula

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Alpári Gyula
Stamps of Germany (DDR) 1962, MiNr 0921.jpg
Született
1882. január 19.
Elhunyt
1944. július 17. (62 évesen)
Foglalkozása újságíró

Alpári Gyula (Dunaföldvár, 1882. január 18.Sachsenhausen, 1944. július 17.) újságíró, baloldali szociáldemokrata, majd kommunista, a Magyarországi Tanácsköztársaság helyettes külügyi népbiztosa, a Komintern Végrehajtó Bizottsága Inprekorr (Internationale Presse-Korrespondenz) című nemzetközi lapjának főszerkesztője volt.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szociáldemokrata ifjúmunkás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pozsonyban, diákként került kapcsolatba a munkásmozgalommal. 1902-től a Népszava munkatársaként, 1903-ban a MSZDP titkárságán dolgozott, majd közkatonaként tudósította a Népszavát a hadseregben uralkodó állapotokról. 1906-tól az ifjúmunkás-mozgalom egyik vezető aktivistája, 1907-től az Ifjúmunkás című lap szerkesztője volt. Részt vett az 1907. március 31-én tartott, ifjúmunkások első országos értekezletének megszervezésében és munkájában. A Szocialista Ifjúmunkás Internacionálé alapító kongresszusának résztvevője volt, majd németországi szociáldemokrata lapoknál vállalt munkát. Hazatérése után segédkönyvtárosként dolgozott Budapesten a VI. kerületi Népházban és az ifjúmunkás-mozgalomban, az építőmunkások és a fuvarozók szakszervezeteiben a pártvezetőséggel szembeforduló baloldali ellenzéki frakciót szervezte. Emiatt pártfegyelmi vizsgálat indult ellene, s 1910 márciusában a pártkongresszus kizárta az MSZDP-ből. Alpári a II. Internacionálé koppenhágai kongresszusához fellebbezett, párttársaival memorandumban bírálta a pártvezetőséget. A kongresszus mandátumvizsgáló bizottsága – V. I. Lenin, Rosa Luxemburg és Clara Zetkin tiltakozása ellenére – nem ismerte el mandátumát.

Kommunistává válása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1911 tavaszán Alpári új munkáspárt alapítását kezdeményezte. Előkészítő bizottságot hozott létre, és elindította a Szociáldemokrata című lapot. Céljai közel álltak az MSZDP 1903-as programjához, de a polgári pártokkal való együttműködést elutasította, s a párt és a szakszervezeti mozgalom elválasztásának a híve volt, a választójogi küzdelemben pedig radikális módszerek alkalmazását javasolta. Nem sikerült tömegbefolyásra szert tennie a szociáldemokrata mozgalomban. 1911 és 1913 között német szociáldemokrata lapok magyarországi tudósítója volt.1916-ban munkát vállalt a Magyarországon megjelenő Neues Politisches Volksblatt című polgári napilapnál. Cikkeivel élesen támadta a kormányt, s támogatta a zimmerwaldi konferencián megfogalmazott béketörekvéseket. 1917-ben a bolsevik forradalom hívévé vált. 1919 elején csatlakozott a néhány hete alakult Kommunisták Magyarországi Pártjához. Az 1919 februári letartóztatások után a kommunisták szerveződésének egyik vezető aktivistájaként rendszeres kapcsolatban állt a bebörtönzött Kun Bélával. A Magyarországi Tanácsköztársaság alatt a sajtódirektórium vezetője, a Vörös Újság szerkesztőségének tagja, a Budapest VI. kerületi munkás- és katonatanács tagja, június 24-től pedig helyettes külügyi népbiztos. A júniusi pártkongresszuson az egyesült párt kommunista jellegének megtartását követelte, s a többséggel szemben fellépett a Clemenceau-jegyzék elutasítása érdekében. A Tanácsköztársaság bukása után Csehszlovákiába emigrált, ahol részt vett az ottani kommunista párt megalakításában.

Az Inprekorr főszerkesztője[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1921-ben Lenin javaslatára a Komintern III. kongresszusa megbízta a Berlinben megjelenő Inprekorr (Internationale Presse-Korrespondenz) szerkesztésével és megszervezésével. Ekkortól Németországban, Ausztriában, Svájcban, majd Franciaországban 20 éven át szerkesztette a Komintern VB nemzetközi tájékoztató lapját. 1924-ben részt vett a Komintern V. kongresszusán, majd bekerült a KMP-t irányító Organizációs Bizottságba. A KMP I. kongresszusa a KB tagjává választotta. A KB-ban bírálta a pártvezetés ultrabaloldali álláspontját, elutasította az „új proletárdiktatúrát mint közvetlen célkitűzést”. Az elvi ellentétek és szerkesztőségi munkája miatt 1929 elején kivált a KB-ből.

1935-től Párizsban az Inprekorr utódját, a Rundschau című lapot szerkesztette. Az 1930-as években számos tanulmányt írt a marxizmus-leninizmus kérdéseiről. 1939-től a Francia Kommunista Pártban tevékenykedett, 1940 nyarán a Gestapo letartóztatta. Börtönbe került, majd a sachsenhauseni koncentrációs táborba vitték. Ott megtagadta, hogy a náciknak megfelelő visszaemlékezést írjon a Kominternről, ezért agyonlőtték.[1]

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Válogatott írásai. (szerk.: Aranyossi Magda) Budapest, 1960.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Komját Irén: A kommunista mozgalom világlapja. Az Inprekorr története. Budapest, Kossuth Könyvkiadó 1977. 207 old. ISBN 9630908840
  • Fritz Runge: Emlékezés Alpári Gyulára. Párttörténeti Közlemények, VI. évf. 3. sz. 1960. aug. 168–178. old.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Munkásmozgalom-történeti Lexikon. Kossuth Könyvkiadó 1976. 28. old.