Tatabánya

A város címerének fő motívuma a Kő-hegyen lévő Turul emlékmű

Tatabánya címere

Közigazgatás

Ország

Magyarország

Régió

Közép-Dunántúl

Megye

Komárom-Esztergom

Kistérség 2012-ig

Tatabányai

Jogállás

megyeszékhely
megyei jogú város

Polgármester

Schmidt Csaba

Irányítószám

2800

Körzethívószám

34

Népesség

Teljes népesség

67 753 fő (2012. jan 1.)^[1] +/-

Népsűrűség

765,48 fő/km²

Földrajzi adatok

Terület

91,43 km²

Időzóna

CET, UTC+1

Elhelyezkedése

Tatabánya

Pozíció Magyarország térképén

Koordináták: é. sz. 47° 35′ 10,18″, k. h. 18° 23′ 41,46″

Tatabánya

Pozíció Komárom-Esztergom megye térképén

é. sz. 47° 35′ 10,18″, k. h. 18° 23′ 41,46″

Tatabánya weboldala

Tatabánya látképe

Tatabánya megyei jogú város, Komárom-Esztergom megye és a Tatabányai kistérség székhelye.

Fekvése [szerkesztés]

A megye déli részén, a Gerecse és a Vértes közötti völgyben (Tatai-árok) fekszik, a fővárostól 55 km-re. Helyzeténél fogva forgalmi csomópont, nem csak megyei, hanem regionális és országos szinten is. Az M1-es (E60, E75) Bécs – Budapest autópálya érinti, a Budapest–Hegyeshalom–Rajka-vasútvonal átszeli a várost. A környék minden településével és az ország nagyobb városaival autóbuszjáratok kötik össze.

A város átlagos tengerszint feletti magassága: 199 m körüli.

Története [szerkesztés]

Tatabánya területe már az ősidők óta lakott. Számos lelet bizonyítja, hogy területén a kőkorszak óta folyamatosan élnek emberek. Az ide érkező első magyar honfoglalók már számos, különböző etnikumú törzset találtak a területen. Az egykori tatai erődítéshez közeli Bánhidát már egy 1288-as dokumentum is megemlíti. Hamarosan Alsógalla és Felsőgalla települések is kialakultak Bánhida környékén. A közeli erődítések jótékony hatására hamarosan benépesült a környék, megjelentek a kézművesek, fellendült a mezőgazdaság és a kereskedelem.

A középkor során számos természeti csapás érte a területet, majd a 16. században elfoglalták a területet a törökök. A reformáció hatására a helyi lakosok reformátusokká váltak, és felépítették saját templomaikat. A török hódítás után a terület az Esterházy család birtokába került, akik számos német és szlovák katolikust telepítettek be, minek következtében a lakosság római katolikus lett.

Az 1785-ös népszámlálás adatai szerint Alsógalla lakossága 580 fő, Felsőgalláé pedig 842 fő volt. Akkoriban fedezték fel a környező szénmezőket, ami rohamosan megváltoztatta a környék életét. 1891-ben megalakult a Magyar Általános Kőszénbánya Társulat, mely fejleszteni kezdte a helyi bányászatot és fémipart, minek hatására jelentősen megváltozott az addig főként mezőgazdaságból élők élete. 1896 karácsonyán hozták fel az első csille szenet,^[2] a szénvagyont kb. 100 évre becsülték. A bánya körül kialakult kolónia néhány évig Alsógallához tartozott; 1902. szeptember 16-án vált önálló községgé Alsógalla bányatelep, 1903. május 1-jétől Tatabánya néven. Ebben az időszakban az ipar és a kereskedelem sokszínűbb lett, és jó néhány új társaság (cementgyár, téglagyár) jelent meg. A helyi lakosok élete felpezsdült, helyi újságok jelentek meg, szociális és kulturális szervezeteket alapítottak.

Röviddel a Tanácsköztársaság bukása után, 1919. szeptember 6-án a tatabányai bányaigazgatóság előtt szervezett bányászok tiltakoztak az ellenforradalmi kormány által drasztikusan megnövelt munkaidő és a szakszervezeti vezetők sorozatos letartóztatása ellen. A kivezényelt csendőrök a tüntetők közé lőttek, ennek következtében több munkás meghalt, sokan súlyosan megsebesültek. E tragédia emlékére egy 1950-es törvényben minden év szeptember 6-ára helyezte az Országos Bányásznap ünnepségeit. [1] [2]

Községek egyesítése [szerkesztés]

Már az 1920–30-as években is hallani lehetett a községek egyesítésének tervéről, a négy bányaközségben már akkoriban is jelentős kitermelés folyt. [3]

1945 nyarán helyi kezdeményezésre a Tatán működő járási igazoló bizottság mellett a tatabányai igazoló bizottság is megkezdte tevékenykedéseit. 1945. június 12-én a munkáspártok képviselői és a szakszervezetek megbízottjai a négy községből ennek az igazoló bizottságnak az újjáalakítását kérték. 1945 őszén a Belügyminisztérium kezdeményezésével megkezdődött az egyesítés előkészítése. November 10-én a négy bányaközség jegyzője Tatán találkozott a Belügyminisztérium képviselőivel, ahol ismertették az egyesítésről szóló álláspontokat.

A háborús károk jelentősen befolyásolták a döntéseket, hiszen a helyreállítás sok időt, pénzt és energiát vitt el. A községek féltek önállóságuk elvesztésétől és tartottak a háttérbe szorulástól is. Hosszas tárgyalások után végül Bánhida, mely a legnagyobb károkat szenvedte a háborúban, beleegyezett a csatlakozásba.

November 24-én Alsógalla elutasította az egyesítést, mert ez a terület rendelkezett a legmagasabb szintű közművekkel, jó állapotban voltak a központi épületei, és attól féltek, lelassul a fejlődésük, más területrészek pedig gyorsabban gyarapodnak majd. 1946. június 24-én ismét napirendre került az egyesítésről szóló kérdés, ekkor már Alsógalla is csatlakozott.

Megkezdődött ezzel a szervező munka is. Október 1-jén a négy községi képviselő-testület közösen tárgyalt vagyoni helyzetükről, itt szó esett saját feloszlatásukról is. Tatabánya megyei városnak ezzel a döntéssel új képviselő testülete lett (30 fő MKP, 25 SZDP, 4 szakszervezeti és 1 FKgP), mely 60 főből állt.

1947. október 10-én ténylegesen egységes várossá nyilvánították a községeket.

A megyeszékhely kérdése [szerkesztés]

1945 után a megye székhelye Esztergom volt, de a megye vezető szervei a székhely áthelyezését kérték azzal az indokokkal, hogy Esztergom nehezen megközelíthető, a megye és az országhatár szélén van. Elkezdődtek a viták ezzel kapcsolatban. 1948-ban felmerült, hogy Tata vagy Tatabánya legyen a megyeszékhely. 1950-ben a Népgazdasági Tanács azzal érvelt Tatabánya mellett, hogy a szénbányászat jelentősen fejlődni fog és a város könnyen megközelíthető. A szénbányászat dinamikus fejlődése mellett megyeszékhellyé tették Tatabányát, ez pedig megteremtette a város fejlődésének alapjait.

A második világháború után a régi üzemek, szervezetek, épületek felújítása után újra megnyitották a bányákat is. Ezek a változások jelentős hatással voltak a lakosság számára is, ami rohamosan növekedésnek indult, és a csúcsot az 1980-as évek közepén érte el, ekkor a lakosok száma 80 000 körül volt.

A város ipari jellege az 1980-as évek végéig meghatározó volt. Ezután a nehézipar és a bányászat jelentősége csökkent és a város gazdasági szerkezete jelentősen megváltozott.

A rendszerváltás utáni években lassú fokozatos gazdasági-szerkezetátalakítás ment végbe, mely során ipari park került kialakításra, melyben műanyagipari vállalatok, orvosi segédeszközöket gyártó vállalat, valamint autóipari beszállítók (autóüveggyár, felnigyár, gumiabroncsgyár) telepedtek meg. Jelenleg (2009-ben) kb. 500 hektárnyi területen több mint 2 tucat közepes- és nagyvállalat foglalkoztatott mintegy 13 000 környékbeli munkavállalót.

1991-ben Tatabánya megyei jogú városi jogot kapott.

Tatabányán 2007–2008-ban két bevásárlóközpont is megnyílt: a Vértes Center és az Omega Park, melyek közül az utóbbi hamar csődbe ment, épületébe a közigazgatási és hivatali ügyintézési szervek költöznek.^[3]

Tatabánya városrészei [szerkesztés]

A két világháború után, 1947. október 1-jén Bánhidát, Felsőgallát, Alsógallát és Tatabányát, a négy szomszédos községet Tatabánya néven egyesítették.

Belterületek [szerkesztés]

Alsógalla, Bánhida, Felsőgalla, Kertváros, Óváros (az egykori Tatabánya), Újtelep, Dózsakert, Újváros, Sárberek, Gál István-lakótelep

Külterületek [szerkesztés]

Csákányospuszta, Síkvölgypuszta, Szőlőhegy.

Népesség [szerkesztés]

Tatabánya jelenlegi lakossága 67 753 fő. A város népességének drasztikus növekedése a XX. században következett be. Ennek fő oka a bányák megnyitása volt, illetve az urbanizáció. A tetőzés a 80-as évek végére tehető.

A következő táblázat Tatabánya (1947 előtt a várost megalapító négy község) lakosságának alakulását mutatja^[4]:

1785^[5]	1900	1910	1920	1930	1941	1949	1960	1970	1980	1990	2001	2011
2566	9657	22 929	28 210	33 146	37 995	40 221	52 079	66 223	75 971	74 277	72 470	67 753

Infrastruktúra [szerkesztés]

2010-re^[6] Tatabánya háztartásainak száma 30 000 fölé emelkedett, melynek több mint 90%-a közművesített, 12%-a gázzal is ellátott. A háztartások 60%-a távfűtött és telefonnal ellátott. Majdnem minden háztartásban elérhető a kábeltelevízió. Az utak 98%-a aszfaltozott. A tömegközlekedés és a szemétszállítás jól szervezett.

Oktatás [szerkesztés]

A 20. század közepéig a város oktatása átlagosnak mondható. A bányászat miatt azonban az általános iskolát végzettek száma elmaradt az országos átlagtól. A század végére ez gyökeresen megváltozott. Egyre több a középiskolát végzett a városban. Jelenleg 5 bölcsőde, 18 óvoda, 16 általános iskola és 10 középiskola található a városban. 1992-ben megalapították az Edutus főiskolát (korábban Modern Üzleti Tudományok Főiskolája), néhány évre rá megjelent a városban a Gábor Dénes Főiskola kihelyezett tagozata is.

Kultúra és sport [szerkesztés]

Tatabánya legjelentősebb kulturális intézménye a Jászai Mari Színház.^[7] Ezen kívül számos kultúrház, ifjúsági központ, könyvtár, levéltár (Tatabánya Megyei Jogú Város Levéltára) és múzeum végez kulturális munkát.

A városban rendszeresen rendeznek kulturális és szórakoztató rendezvényeket is, melyek közül a legismertebb a Szentivánéji Karnevál és a Bányásznap (érdekessége a „Csilletoló verseny”), de számos országos rendezvényben (például autómentes nap, stb.) is részt vesz Tatabánya.

Az 1910-ben alapított Tatabányai Bányász Sport Club (TBSC) országszerte ismert volt. Jelenleg számos sportegyesület található a városban, melynek sportolói Európa-szerte ismertek. Tatabánya labdarúgócsapata, az FC Tatabánya a magyar másodosztályban játszik, de a Tatabánya Carbonex KC férfi kézilabdacsapat és Tatabányai Volán SE női röplabdacsapat a legmagasabb osztályban szerepel. Tatabányán található a Komárom-Esztergom megyei Önkormányzat Szent Borbála Kórháza („megyei kórház”) és a hozzá tartozó Gőzfürdő, mely főként reumatikus betegségek gyógyítására specializálódott.

1982 óta évente megrendezésre kerül a Gerecse 50 teljesítménytúra, mely Magyarország legnépszerűbb túrája, a maga 5000 fő körüli nevezőjével.^[8] Hagyományosan minden április harmadik szombatján kerül megrendezésre az esemény.^[9] A túrát az 50 km-es táv mellett 20 és 10 km-es rövidített útvonalon is lehet teljesíteni.

Ipar, gazdaság [szerkesztés]

A szénmezők felfedezése előtt a helyi lakosság főleg gabonatermesztéssel és állattartással foglalkozott, a domboldalban pedig szőlőművelés folyt. Iparként megjelent a téglagyártás és mészégetés, illetve a kőbányászat, ahonnan a jó minőségű követ a komáromi erőd és a bécsi császári palota építéséhez is felhasználták^[10].

A szénbányászat fellendülése (1900-tól) [szerkesztés]

A bányászat beindulásakor, 1898-ban, épült meg az első hőerőmű Ó-Tatabányán, majd 1934-ben angol tőkéből a bánhidai (melynek köszönhetően a II. világháborúban épp ezért nem bombázták a szövetséges erők az erőművet)^[11]. Ezzel párhuzamosan más iparágak is megtelepedtek a városban: 1901-ben a brikettgyár, 1912-ben a cementgyár, 1921-ben a karbidgyár, 1938-ban az alumíniumkohó kezdte meg a működését^[12].
Az 50-es években a szénbányászat helyi munkavállalók 50%-nak adott munkát, míg az ipari termelés (főleg nehézipar) elérte a 75%-ot is^[13]. A könnyűipar nem volt a környéken és a kereskedelmi és szolgáltató szektorban is alig volt munkahely. Ennek következményeként, míg a férfiak könnyen találtak állást, addig nők számára nehéz volt a munkakeresés.

A rendszerváltás után [szerkesztés]

A várost a 80-as évek végén több nagy sokk is megrázta. Kimerültek a város környéki bányák, így a bányászoknak vagy új munka után kellett nézniük, vagy el kellett költözniük valamelyik közeli, még termelő bányászvárosba. A rendszerváltás után, a piacgazdaságban, sok helyi üzemről kiderült, hogy mennyire gazdaságtalanul működött. Elvesztették külföldi, főleg keleti piacaikat, (pl. a cementgyár és az alumíniumkohó), így ezeknél is létszámleépítések voltak. A város munkanélkülisége a 20%-ot is meghaladta^[14].
A város vezetése a probléma orvoslására a helyi cégeknek adómentességet és adókedvezményeket adott. Létrehozta a Gazdaságfejlesztő Szervezetet, melynek feladata a város marketingje, a közép-európai befektetők idecsábítása volt. Emellett kialakított egy ipari parkot, ahová azóta több közép- és nagyvállalat települt be, többek között autóipari beszállítók, gyógyászati segédeszköz gyártók, elektronikai cégek^[15].

Látnivalók [szerkesztés]

Tatabánya iparváros jellegéből adódóan sok látnivalóval nem rendelkezik, azonban néhány műemlék épület, ipari műemlék és számos modern műalkotás található a városban.

Múzeumok [szerkesztés]

Tatabányai múzeum a Közművelődés Házában – helytörténeti kiállítás és Boglár Lajos etnográfus dél-amerikai néprajzi gyűjteménye
Szabadtéri Bányászati Múzeum – Ipari Skanzen: az egykori XV-ös akna területén alakították ki, hatajtós házak és iskolatörténeti múzeum

Műemlékek [szerkesztés]

Népház–Jászai Mari Színház
Tulipános ház
A bánhidai Szent Mihály templom ^[16] és a Szent István templom ^[17]

Természeti látnivalók [szerkesztés]

Turul-emlékmű (Európa legnagyobb madárszobra) a Kő-hegyen
A Szelim-barlang és a Gerecse hegység (kedvelt kirándulóhelyek)
Az óvárosi Népház liget

Modern alkotások [szerkesztés]

Csónakázó tó: egy kis tó a város szívében, szigettel a közepén, melyen modern napóra található (Szunyogh László alkotása)
Péterfy László Életfája a Fő téren
Első világháborús emlékmű Bánhida központjában
Melocco Miklós Ady-szobra az Edutus Főiskola előtt ^[18]
Varkoly László Szent István szobra Felsőgalla központjában
Tatabányai Gyémánt Fürdő
Erkel Ferenc szobra az Erkel Ferenc Zeneiskola előtt

A város híres szülöttei [szerkesztés]

1926-ban itt született Záray Márta táncdalénekesnő.
1948-ban itt született Droppa Judit Munkácsy-díjas textiltervező.
1949-ben itt született Reviczky Gábor Jászai-díjas színművész
1952-ben itt született Voga János énekes, tanár a néhai Voga–Turnovszky-duó duó tagja, műsorvezető a Neo FM rádióban
1962-ben itt született Palik László sportriporter, tereprali-versenyző, a Hungaroring Zrt. korábbi elnöke ^[19]
1963-ban itt született Kiprich József 70-szeres magyar válogatott labdarúgó.
1976-ban itt született Sós Ildikó magyar válogatott vízilabdázó.
1977-ben itt született Ferling Bernadett magyar válogatott kézilabdázó.
1979-ben itt született Fehér Miklós magyar válogatott labdarúgó.
1975-ben itt született Kassai Viktor nemzetközi labdarúgó-játékvezető
1982-ben itt született Kinizsi Ottó színész, rendező, dramaturg
1984-ben itt született Herr Orsolya magyar válogatott kézilabdakapus.
1951-ben itt született Faludi Ádám író
1933-ban itt született Josef Papp magyar származású amerikai mérnök
1966-ban itt született Murányi Tünde Jászai-Mari díjas színésznő.
1991-ben itt született Gyurcsó Ádám magyar válogatott labdarúgó .
1993-ban itt született Aradi Balázs színész.
1980-ban itt született Dely Péter "HErBY" Interneten ismerté vált humorista,blogger.