Tatabánya

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tatabánya
Turul-Tb-profil.jpg
A város címerének fő motívuma a bánhidai Kő-hegyen lévő Turul emlékmű
Tatabánya címere
Tatabánya címere
Közigazgatás
Ország  Magyarország
Régió Közép-Dunántúl
Megye Komárom-Esztergom
Járás Tatabányai
Kistérség Tatabányai
Jogállás megyeszékhely
megyei jogú város
Polgármester Schmidt Csaba
Irányítószám 2800
Körzethívószám 34
Népesség
Teljes népesség 67 043 fő (2014. január 1.)[1]
Népsűrűség 765,48 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 91,43 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Tatabánya (Magyarország)
Tatabánya
Tatabánya
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 35′ 10″, k. h. 18° 23′ 41″Koordináták: é. sz. 47° 35′ 10″, k. h. 18° 23′ 41″
Tatabánya (Komárom-Esztergom megye)
Tatabánya
Tatabánya
Pozíció Komárom-Esztergom megye térképén
Tatabánya weboldala
Tatabánya látképe

Tatabánya megyei jogú város, Komárom-Esztergom megye és a Tatabányai járás székhelye.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A megye déli részén, a Gerecse és a Vértes közötti völgyben (Tatai-árok) fekszik, a fővárostól 55 km-re. Helyzeténél fogva forgalmi csomópont, nem csak megyei, hanem regionális és országos szinten is. Az M1-es (E60, E75) BécsBudapest autópálya érinti, a Budapest–Hegyeshalom–Rajka-vasútvonal átszeli a várost. A környék minden településével és az ország nagyobb városaival autóbuszjáratok kötik össze.

A város átlagos tengerszint feletti magassága: 199 m körüli.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tatabánya területe már az ősidők óta lakott. Számos lelet bizonyítja, hogy területén a kőkorszak óta folyamatosan élnek emberek. Az ide érkező első magyar honfoglalók már számos, különböző etnikumú törzset találtak a területen. Az egykori tatai erődítéshez közeli Bánhidát már egy 1288-as dokumentum is megemlíti. Hamarosan Alsógalla és Felsőgalla települések is kialakultak Bánhida környékén. A közeli erődítések jótékony hatására hamarosan benépesült a környék, megjelentek a kézművesek, fellendült a mezőgazdaság és a kereskedelem.

A középkor során számos természeti csapás érte a területet, majd a 16. században elfoglalták a területet a törökök. A reformáció hatására a helyi lakosok reformátusokká váltak, és felépítették saját templomaikat. A török hódítás után a terület az Esterházy család birtokába került, akik számos német és szlovák katolikust telepítettek be, minek következtében a lakosság római katolikus lett.

Az 1785-ös népszámlálás adatai szerint Alsógalla lakossága 580 fő, Felsőgalláé pedig 842 fő volt. Akkoriban fedezték fel a környező szénmezőket, ami rohamosan megváltoztatta a környék életét. 1891-ben megalakult a Magyar Általános Kőszénbánya Társulat, mely fejleszteni kezdte a helyi bányászatot és fémipart, minek hatására jelentősen megváltozott az addig főként mezőgazdaságból élők élete. 1896 karácsonyán hozták fel az első csille szenet,[2] a szénvagyont kb. 100 évre becsülték. A bánya körül kialakult kolónia néhány évig Alsógallához tartozott; 1902. szeptember 16-án vált önálló községgé Alsógalla bányatelep, 1903. május 1-jétől Tatabánya néven. Ebben az időszakban az ipar és a kereskedelem sokszínűbb lett, és jó néhány új társaság (cementgyár, téglagyár) jelent meg. A helyi lakosok élete felpezsdült, helyi újságok jelentek meg, szociális és kulturális szervezeteket alapítottak.

Röviddel a Tanácsköztársaság bukása után, 1919. szeptember 6-án a tatabányai bányaigazgatóság előtt szervezett bányászok tiltakoztak az ellenforradalmi kormány által drasztikusan megnövelt munkaidő és a szakszervezeti vezetők sorozatos letartóztatása ellen. A kivezényelt csendőrök a tüntetők közé lőttek, ennek következtében több munkás meghalt, sokan súlyosan megsebesültek. E tragédia emlékére egy 1950-es törvényben minden év szeptember 6-ára helyezte az Országos Bányásznap ünnepségeit. [2] [3]

Községek egyesítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Már az 192030-as években is hallani lehetett a községek egyesítésének tervéről, a négy bányaközségben már akkoriban is jelentős kitermelés folyt. [4]

1945 nyarán helyi kezdeményezésre a Tatán működő járási igazoló bizottság mellett a tatabányai igazoló bizottság is megkezdte tevékenykedéseit. 1945. június 12-én a munkáspártok képviselői és a szakszervezetek megbízottjai a négy községből ennek az igazoló bizottságnak az újjáalakítását kérték. 1945 őszén a Belügyminisztérium kezdeményezésével megkezdődött az egyesítés előkészítése. November 10-én a négy bányaközség jegyzője Tatán találkozott a Belügyminisztérium képviselőivel, ahol ismertették az egyesítésről szóló álláspontokat.

A háborús károk jelentősen befolyásolták a döntéseket, hiszen a helyreállítás sok időt, pénzt és energiát vitt el. A községek féltek önállóságuk elvesztésétől és tartottak a háttérbe szorulástól is. Hosszas tárgyalások után végül Bánhida, mely a legnagyobb károkat szenvedte a háborúban, beleegyezett a csatlakozásba.

November 24-én Alsógalla elutasította az egyesítést, mert ez a terület rendelkezett a legmagasabb szintű közművekkel, jó állapotban voltak a központi épületei, és attól féltek, lelassul a fejlődésük, más területrészek pedig gyorsabban gyarapodnak majd. 1946. június 24-én ismét napirendre került az egyesítésről szóló kérdés, ekkor már Alsógalla is csatlakozott.

Megkezdődött ezzel a szervező munka is. Október 1-jén a négy községi képviselő-testület közösen tárgyalt vagyoni helyzetükről, itt szó esett saját feloszlatásukról is. Tatabánya megyei városnak ezzel a döntéssel új képviselő testülete lett (30 fő MKP, 25 SZDP, 4 szakszervezeti és 1 FKgP), mely 60 főből állt.

1947. október 10-én ténylegesen egységes várossá nyilvánították a községeket.

A megyeszékhely kérdése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1945 után a megye székhelye Esztergom volt, de a megye vezető szervei a székhely áthelyezését kérték azzal az indokokkal, hogy Esztergom nehezen megközelíthető, a megye és az országhatár szélén van. Elkezdődtek a viták ezzel kapcsolatban. 1948-ban felmerült, hogy Tata vagy Tatabánya legyen a megyeszékhely. 1950-ben a Népgazdasági Tanács azzal érvelt Tatabánya mellett, hogy a szénbányászat jelentősen fejlődni fog és a város könnyen megközelíthető. A szénbányászat dinamikus fejlődése mellett megyeszékhellyé tették Tatabányát, ez pedig megteremtette a város fejlődésének alapjait.

A második világháború után a régi üzemek, szervezetek, épületek felújítása után újra megnyitották a bányákat is. Ezek a változások jelentős hatással voltak a lakosság számára is, ami rohamosan növekedésnek indult, és a csúcsot az 1980-as évek közepén érte el, ekkor a lakosok száma 80 000 körül volt.

A város ipari jellege az 1980-as évek végéig meghatározó volt. Ezután a nehézipar és a bányászat jelentősége csökkent és a város gazdasági szerkezete jelentősen megváltozott.

A rendszerváltás utáni években lassú fokozatos gazdasági-szerkezetátalakítás ment végbe, mely során ipari park került kialakításra, melyben műanyagipari vállalatok, orvosi segédeszközöket gyártó vállalat, valamint autóipari beszállítók (autóüveggyár, felnigyár, gumiabroncsgyár) telepedtek meg. Jelenleg (2009-ben) kb. 500 hektárnyi területen több mint 2 tucat közepes- és nagyvállalat foglalkoztatott mintegy 13 000 környékbeli munkavállalót.

1991-ben Tatabánya megyei jogú városi jogot kapott.

Tatabányán 2007–2008-ban két bevásárlóközpont is megnyílt: a Vértes Center és az Omega Park, melyek közül az utóbbi hamar csődbe ment, épületébe a közigazgatási és hivatali ügyintézési szervek költöznek.[3]

Tatabánya városrészei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A második világháború után, 1947. október 1-jén Bánhidát, Felsőgallát, Alsógallát és Tatabányát, a négy szomszédos községet Tatabánya néven egyesítették.

Belterületek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külterületek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tatabánya jelenlegi lakossága 67 753 fő. A város népességének drasztikus növekedése a XX. században következett be. Ennek fő oka a bányák megnyitása volt, illetve az urbanizáció. A tetőzés a 80-as évek végére tehető.

A következő táblázat Tatabánya (1947 előtt a várost megalapító négy község) lakosságának alakulását mutatja[4]:

1785[5] 1900 1910 1920 1930 1941 1949 1960 1970 1980 1990 2001 2011
2566,000000024576 9657,000000028672 22 929 28 210 33 146 37 995 40 221 52 079 66 223 75 971 74 277 72 470 67 753

Infrastruktúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2010-re[6] Tatabánya háztartásainak száma 30 000 fölé emelkedett, melynek több mint 90%-a közművesített, 12%-a gázzal is ellátott. A háztartások 60%-a távfűtött és telefonnal ellátott. Majdnem minden háztartásban elérhető a kábeltelevízió. Az utak 98%-a aszfaltozott. A tömegközlekedés és a szemétszállítás jól szervezett.

Oktatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 20. század közepéig a város oktatása átlagosnak mondható. A bányászat miatt azonban az általános iskolát végzettek száma elmaradt az országos átlagtól. A század végére ez gyökeresen megváltozott, egyre több lett a középiskolát végzett a városban. Jelenleg 5 bölcsőde, 18 óvoda, 16 általános iskola és 10 középiskola található itt. 1992-ben megalapították az Edutus főiskolát (korábban Modern Üzleti Tudományok Főiskolája), néhány évre rá megjelent a Gábor Dénes Főiskola kihelyezett tagozata is.

Kultúra és sport[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tatabánya legjelentősebb kulturális intézménye a Jászai Mari Színház.[7] Ezen kívül számos kultúrház, ifjúsági központ, könyvtár, levéltár (Tatabánya Megyei Jogú Város Levéltára) és múzeum végez kulturális munkát.

Tatabánya Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2004[8]- és 2012[9]-es közlönyeinek alapján a következő önkormányzat által alapított elismerések kerülnek és kerültek kiosztásra: Caritas díj (2002-ig), Molnár János-díj (3 fő), Szabó Ignác-díj (2 fő), Tatabánya kultúrájáért díj (A magyar kultúra napja megünneplése, díszdiploma és a pályakezdő pedagógusok köszöntése; 1 fő), „Ezüst Turul” díj (1 fő), Tatabánya megyei jogú város díszpolgára cím (1 fő), Tatabánya közbiztonságáért díj (1 fő), Tatabánya sportjáért díj (1 fő), Zöld Ág díj (2002-től; 1 fő), Solymos Mihály-díj (1 fő), Évgyűrű díj (1 fő), Megyei Príma díj, Tatabánya fejlesztéséért díj. A díjazottak névsora Tatabánya honlapján olvasható.[10][11]

A városban rendszeresen rendeznek kulturális és szórakoztató rendezvényeket is, melyek közül a legismertebb a Szentivánéji Karnevál és a Bányásznap (érdekessége a „Csilletoló verseny”), de Tatabánya számos országos rendezvényben (például autómentes nap, stb.) is részt vesz.

Az 1910-ben alapított Tatabányai Bányász Sport Club (TBSC) országszerte ismert volt. Jelenleg számos sportegyesület található a városban, melynek sportolói Európa-szerte ismertek. Tatabánya labdarúgócsapata, az FC Tatabánya a magyar harmadosztályban játszik, de a Tatabánya Carbonex KC férfi kézilabdacsapat és Tatabányai Volán SE női röplabdacsapat a legmagasabb osztályban szerepel. Tatabányán található a Komárom-Esztergom megyei Önkormányzat Szent Borbála Kórháza („megyei kórház”) és a hozzá tartozó Gőzfürdő, mely főként reumatikus betegségek gyógyítására specializálódott.

1982 óta évente megrendezésre kerül a Gerecse 50 teljesítménytúra, mely Magyarország legnépszerűbb túrája, a maga 6000 fő körüli nevezőjével.[12] Hagyományosan minden április harmadik szombatján kerül megrendezésre az esemény.[13] A túrát az 50 km-es táv mellett 20 és 10 km-es rövidített útvonalon is lehet teljesíteni.

Ipar, gazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szénmezők felfedezése előtt a helyi lakosság főleg gabonatermesztéssel és állattartással foglalkozott, a domboldalban pedig szőlőművelés folyt. Iparként megjelent a téglagyártás és mészégetés, illetve a kőbányászat, ahonnan a jó minőségű követ a komáromi erőd és a bécsi császári palota építéséhez is felhasználták[14].

A szénbányászat fellendülése (1900-tól)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bányászat beindulásakor, 1898-ban, épült meg az első hőerőmű Ó-Tatabányán, majd 1934-ben angol tőkéből a bánhidai (melynek köszönhetően a II. világháborúban épp ezért nem bombázták a szövetséges erők az erőművet)[15]. Ezzel párhuzamosan más iparágak is megtelepedtek a városban: 1901-ben a brikettgyár, 1912-ben a cementgyár, 1921-ben a karbidgyár, 1938-ban az alumíniumkohó kezdte meg a működését[16].
Az 50-es években a szénbányászat helyi munkavállalók 50%-nak adott munkát, míg az ipari termelés (főleg nehézipar) elérte a 75%-ot is[17]. A könnyűipar nem volt a környéken és a kereskedelmi és szolgáltató szektorban is alig volt munkahely. Ennek következményeként, míg a férfiak könnyen találtak állást, addig nők számára nehéz volt a munkakeresés.

A rendszerváltás után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A várost a 80-as évek végén több nagy sokk is megrázta. Kimerültek a város környéki bányák, így a bányászoknak vagy új munka után kellett nézniük, vagy el kellett költözniük valamelyik közeli, még termelő bányászvárosba. A rendszerváltás után, a piacgazdaságban, sok helyi üzemről kiderült, hogy mennyire gazdaságtalanul működött. Elvesztették külföldi, főleg keleti piacaikat, (pl. a cementgyár és az alumíniumkohó), így ezeknél is létszámleépítések voltak. A város munkanélkülisége a 20%-ot is meghaladta[18].
A város vezetése a probléma orvoslására a helyi cégeknek adómentességet és adókedvezményeket adott. Létrehozta a Gazdaságfejlesztő Szervezetet, melynek feladata a város marketingje, a közép-európai befektetők idecsábítása volt. Emellett kialakított egy ipari parkot, ahová azóta több közép- és nagyvállalat települt be, többek között autóipari beszállítók, gyógyászati segédeszköz gyártók, elektronikai cégek[19].

Áruházak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Aldi diszkontáruház - Ságvári Endre út 1.
  • CBA Sztráda bevásárlópark - Határ út 1-3.
  • Interspar hipermarket - Győri út 25.
  • Lidl diszkontáruház (2 db) - Győri út 31., Ságvári Endre út 43.
  • Müller drogéria - Ságvári Endre út 49.
  • Obi barkácsáruház - Győri út 11.
  • Penny Market diszkontáruház (2 db) - Győri út, Ságvári Endre út
  • SPAR szupermarket (9 db) -
  • Tesco hipermarket - Bláthy Ottó utca 1.
  • Tesco szupermarket - Köztársaság utca 1/f.
  • Vértes Center bevásárlóközpont - Győri út 7-9.

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tatabánya iparváros jellegéből adódóan sok látnivalóval nem rendelkezik, azonban néhány műemlék épület, ipari műemlék és számos modern műalkotás található a városban.

Múzeumok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Műemlékek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Természeti látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Modern alkotások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Csónakázó tó: egy kis tó a város szívében, szigettel a közepén, melyen modern napóra található (Szunyogh László alkotása)
  • Péterfy László Életfája a Fő téren
  • Első világháborús emlékmű Bánhida központjában
  • Melocco Miklós Ady-szobra az Edutus Főiskola előtt [22]
  • Varkoly László Szent István szobra Felsőgalla központjában
  • Tatabányai Gyémánt Fürdő
  • Erkel Ferenc szobra az Erkel Ferenc Zeneiskola előtt

A város híres szülöttei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Testvérvárosok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Baráti városok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Képgaléria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2014. augusztus 27. (Hozzáférés: 2014. szeptember 1.)
  2. Városunk Tatabánya.hu - I. akna - gróf Esterházy Ferenc akna
  3. http://www.kemma.hu/komarom-esztergom/kozelet/evi-200-millios-vesztesegbol-nyereseges-lehet-az-omega-park-441392
  4. 2011-es népszámlálási adatok alapján
  5. [Weiner – Valentini – Visontai: Sztálinváros, Miskolc, Tatabánya: Városépítésünk fejlődése, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1959, 149. oldal]
  6. http://www.ksh.hu/apps/!cp.hnt2.telep?nn=18157
  7. VárosunkTatabánya.hu - Népház
  8. tatabanya.hu TATABÁNYAI KÖZLÖNY 2004. november - 2011. december 6.
  9. tatabanya.hu TATABÁNYAI KÖZLÖNY Tatabánya Megyei Jogú Város Lapja 15. szám - 2012. december
  10. tatabanya.hu Városi díjazottak (hozzáférés: 2014. július 26.)
  11. tatabanya.hu: Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 37/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelettel módosított 55/2011. (XII.17.) önkormányzati rendelete a Közgyűlés által alapított díszpolgári címről, díjakról és adományozásuk rendjéről doc (Hatályos 2013. november 8. napjától)
  12. ttt.tr.hu - Teljesítménytúrázok Társasága
  13. kemsport.hu - KEMSport
  14. Weiner – Valentini – Visontai: Sztálinváros, Miskolc, Tatabánya: Városépítésünk fejlődése, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1959, 148. oldal
  15. Marelyin Kiss József, Dénes Attila: A felfedezett város, Tatabánya, Comitatus önkormányzati szemle, 1215-315X. 2005. 15. évf. 11-12. szám, 94. old
  16. Fűrészné Molnár Anikó: Tatabánya anno, Alfadat-Press Kft, Tatabánya, 2001
  17. Weiner – Valentini – Visontai: Sztálinváros, Miskolc, Tatabánya: Városépítésünk fejlődése, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1959, 149. oldal
  18. Marelyin Kiss József, Dénes Attila: A felfedezett város, Tatabánya, Comitatus önkormányzati szemle, 1215-315X. 2005. 15. évf. 11-12. szám, 95. old
  19. http://www.tatabanya.hu/fooldal/felso_menu/varosunk/varostortenet
  20. VárosunkTatabánya.hu - Bánhidai katolikus templom
  21. VárosunkTatabánya.hu - Szent István templom
  22. VárosunkTatabánya.hu - Melocco Miklós: Ady Endre
  23. [1]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Tatabánya témájú médiaállományokat.
Reinel compass rose.svg Tata Esztergom Héraldique meuble compas.svg
Kisbér

Észak
Nyugat  Tatabánya  Kelet
Dél

Oroszlány Székesfehérvár Bicske