Pilismarót

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pilismarót
Pilismarót címere
Pilismarót címere
Közigazgatás
Ország  Magyarország
Régió Közép-Dunántúl
Megye Komárom-Esztergom
Járás Esztergomi
Kistérség Esztergomi
Jogállás község
Polgármester Pergel István Csaba[1]
Irányítószám 2028
Körzethívószám 33
Népesség
Teljes népesség 1984 fő (2014. jan 1.)[2]
Népsűrűség 46,94 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 44,59 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Pilismarót (Magyarország)
Pilismarót
Pilismarót
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 47′ 03″, k. h. 18° 52′ 32″Koordináták: é. sz. 47° 47′ 03″, k. h. 18° 52′ 32″
Pilismarót (Komárom-Esztergom megye)
Pilismarót
Pilismarót
Pozíció Komárom-Esztergom megye térképén

Pilismarót község Komárom-Esztergom megyében, az Esztergomi járásban.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pilismarót, cesta.JPG

Komárom-Esztergom megye-ben,a Duna jobb partján, a Visegrádi-hegységhez tartozó Maróti hegyek lábánál, a 11-es főút mellett fekvő település. Dömös 3,5 km, Visegrád 10 km, Dunabogdány 16,5 km, Esztergom 13 km, Dorog 20,5 km, Tát 21,5 km, Nyergesújfalu 28,5 km távolságra található.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A település már ősidők óta lakott hely volt, amit az itt talált sok régészeti lelet is tanúsít. Itt a község helyén állt az egykori római település Ad Herculem.

Marót nevét 1138-ban említik először II. Béla király oklevelében, ekkor Marouth alakban írták. A tatárjárás alatt – a környező településekkel együtt – Marót is pusztává lett. 1260-ban Mária királyné a települést a visegrádi Szent András bencés monostornak adományozta. 1278-ban IV. László király a monostor adományozó oklevelét átíratta, és megerősítette.

1391-ben Zsigmond király a maróti birtokot elvette a bencések-től és az esztergomi Szent István prépostságnak adományozta. 1398-ban viszont már újból a visegrádi Szent András monostor birtokában volt található. 1493-ban II. Ulászló király a visegrádi Szent András bencés apátság maróti birtokait a pálosoknak adományozza. Marót a pálosoké maradt egészen 1786-ig, a rend feloszlatásáig.

A törökök alatt Marótot is az elpusztult települések között tartották számon, csak itt-ott maradt egy-két lakosa: 1570-ben a török adóösszeíráskor – az Alsó- és Felsőmarótra osztott településen – Alsó-Maróton (Kis-Marót) csak 2, Felső-Maróton pedig csak 15 házat találtak. 1580-ban a – török elől Felvidékre menekült – pálosok maróti birtokaikat Ghymesi Forgách Simonnak és Imrének adják bérbe.

1514-ben, a tizenöt éves háború idején Marót is elpusztult, és sokáig néptelen maradt.

1613-ban az adóösszeíráskor a településen csak egy egész, és háromnegyed portát vettek számba. 1647-ben a török adóösszeíráskor – Marót lakosai kétfelé, a töröknek is adóztak – is csak 3 és fél portát vettek számba. 1685-ben Esztergom ostromakor a falu újból elpusztult, de hamarosan újranépesült. 1688-ban I. Lipót király megerősíti a pálosokat maróti birtokaikban. 1696-ban végzett összeírásban Maróton 8 egésztelkes jobbágy és 5 zsellér szerepelt. 1700-ban gróf Stemberg Ernő szerette volna megszerezni a falut, de a pálosok tiltakoztak ellene.

A Rákóczi-szabadságharc alatt a Maróton és környékén átvonuló hadak, s csatározások következtében a falu ismét pusztává vált, de a pálosok Felvidékről, Nyitra vármegye területéről való magyarokat és szlovákokat telepítettek a faluba.

Nevezetességei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Római katolikus templom
  • Református templom
  • Római erőd maradványa
  • Heckenast-kastély – Ő volt az a híres pesti nyomdász, kinek nyomdájában nyomtatták ki 1848-ban a forradalmi ifjúság követeléseit tartalmazó 12-pontot.

Híres személyek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Pilismarót települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2011. november 27.)
  2. Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2014. augusztus 27. (Hozzáférés: 2014. szeptember 1.)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]