Párbeszéd Magyarországért

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Párbeszéd Magyarországért
PM logo.jpg
Adatok
Elnök Szabó Tímea, Jávor Benedek
Frakcióvezető -
Szóvivő a társelnökök

Alapítva 2013. február 17. (alapító kongresszus)

Ideológia zöldpolitika [1]
Politikai elhelyezkedés balközép
Parlamenti jelenlét 2013 óta
Hivatalos színei zöld, sötétszürke

Magyarország politikai élete
Weboldala

A Párbeszéd Magyarországért [2] (PM) egy 2013-ban alakult magyarországi politikai párt, amely magát baloldali, zöld pártként határozza meg [1].

A pártot a Lehet Más a Politika pártból kilépett tagok alapították meg, miután az LMP 2013. január 26-i kongresszusa nagy többséggel megerősítette a novemberi döntést, mely szerint nem lépnek szövetségre az Együtt 2014-gyel. Nem sokkal később, március elején az új párt szövetséget hozott létre az Együtt 2014 mozgalommal, amely közben szintén párttá alakult [3].

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A pártot a Lehet Más a Politika pártból kilépett tagok alapították meg, miután az LMP 2013. január 26-i kongresszusa nagy többséggel megerősítette a novemberi döntést, mely szerint nem lépnek szövetségre az Együtt 2014-gyel. Erre válaszul másnap a platform közgyűlése arról döntött, hogy tagjai kilépnek az LMP-ből és egy új, baloldali zöldpártot hoznak létre [4], melynek később a Párbeszéd Magyarországért nevet adták. A kilépők száma a két oldal szerint kb. 100 fő volt, a 15 fős parlamenti frakcióból viszont 8 képviselő lépett ki, megtartva mandátumát, így a képviselőcsoport létszáma a minimálisan előírt 12 alá csökkent, és a frakció megszűnt.[5] A házszabály értelmében a képviselők így függetlenné váltak.

2013 március elején a közben szintén párttá alakult Együtt 2014 mozgalommal "választói szövetséget" kötöttek.[3] A pártszövetség (Együtt-PM) elnökségének tagjai Szigetvári Viktor, a Haza és Haladás Egyesület alelnöke, Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke, Juhász Péter, a Milla Egyesület korábbi vezetője, Jávor Benedek és Szabó Tímea, a PM két társelnöke. Bajnai Gordon volt miniszterelnök a szövetségi elnökség hatodik tagjaként a kormányzati és választási felkészülést irányította.[6] 2014. január 14-én több más szervezettel együtt az Összefogás nevű pártszövetség tagja lett, melynek neve március 6-tól „Kormányváltás”ra módosult a hasonló nevű Összefogás Párt miatt, a szövetség célja pedig a 2014-es magyarországi országgyűlési választáson – az új nevéből adódóan – a Fidesz kormány leváltása volt, azonban ez nem sikerült, viszont az Összefogás listájáról a PM szövetségese, az E14 három, a PM pedig egy képviselői mandátumot szerzett, mellyel a pártnak független képviselői lettek az Országgyűlésben, mivel nem érték el a frakcióalapításhoz szükséges öt képviselői mandátumot.

A 2014-es európai parlamenti választáson május 25-én a párt, szövetségben az Együtt 2014 párttal 7,22%-os támogatottságot kapott, ami egy képviselői helyre lett elegendő az Európai Parlamentbe, ezt a listavezető Bajnai Gordon nyerte el, aki viszont már korábban közölte, hogy (Gyurcsány Ferenchez hasonlóan) elnyert mandátum esetén sem megy Brüsszelbe, ezért a mandátumát a lista második helyezettjének, Jávor Benedeknek adta át.[7][8]

Szervezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A pártot hat tagú elnökség vezeti, élén egy női és egy férfi társelnökkel, utóbbiak egyben a párt szóvivői is.

Az elnökség tagjai:

A párt adminisztratív ügyeit Dorosz Dávid pártigazgató irányítja. A parlamenti képviselőcsoport vezetője Szabó Rebeka.

Választási eredmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Országgyűlési választások

A párt országgyűlési képviselője Szabó Tímea

Választások Szavazatok száma Szavazatok aránya Mandátumok száma Parlamenti szerepe
2014*[9] 1 273 2751 26,85%1 1 ellenzék

*Az Összefogás tagjaként.

Európai választások

A párt európai parlamenti képviselője: Jávor Benedek

Választások Szavazatok száma Szavazatok aránya Mandátumok száma Európai parlamenti csoport Európai parlamenti alcsoport
2014** 167,012 7.22% 1 Zöldek/Európai Szabad Szövetség (Greens/EFA) Európai Zöld Párt

**Választási szövetségben az Együtt 2014 párttal.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b http://parbeszedmagyarorszagert.hu/manifeszto A Párbeszéd Magyarországért kiáltványa
  2. A "párt" elnevezés csak a hivatalos iratokban szerepel, a mindennapi kommunikációban nem a név része (ahogy az LMP-nél sem)
  3. ^ a b http://hvg.hu/itthon/20130308_Valasztoi_szovetsegkent_indulhat_az_Egyut http://hvg.hu/itthon/20130308_Valasztoi_szovetsegkent_indulhat_az_Egyut Párttá alakult az Együtt 2014, szövetségre lép a PM-mel
  4. http://index.hu/belfold/2013/01/27/szakad_az_lmp/ Szétszakadt az LMP
  5. http://index.hu/belfold/2013/02/08/megszunik_az_lmp-frakcio/ Megszűnik az LMP-frakció
  6. http://parbeszedmagyarorszagert.hu/hir/parbeszed-magyarorszagert-pm-part-szovetseget-kotott-az-egyutt-2014-el A Párbeszéd Magyarországért (PM) párt szövetséget kötött az Együtt 2014-el
  7. Tájékoztató adatok az Európai Parlamenti választás összesített eredményéről valasztas.hu
  8. Bajnai, Jávor, Szelényi az EP-lista élén 2014. április 17.
  9. Tájékoztató adatok az MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP eredményeiről. valasztas.hu. (Hozzáférés: 2014. április 8.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]