Vízimalom

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vízimalom Braine-le-Châteauban, Belgium (12. század)

A vízimalom kifejezés alatt az erőforrásként vízienergiát felhasználó, elsősorban gabona őrlésére szolgáló malomépületet és a hozzá tartozó gépi berendezést értjük. A vízimalmok folyók vagy patakok mellé emelt épületek, melyeknek gépeit vízkerék (vízikerék) hajtja meg, de vannak olyan vízimalmok – a hajómalmok –, melyeket erre a célra készített hajókra építenek és nagy vízhozamú, de kis esésű folyókon horgonyoznak le. Készültek olyan vízimalmok is, melyek a tenger árapály-erőit használják fel. A 19. század végétől kezdve sok vízimalomban a vízkereket jobb hatásfokú vízturbinával váltották fel.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Görög–római világ[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vitruvius által leírt római vízimalom modellje
Római vízimalom a tunéziai Chemtouban. A függőleges tengelyű vízkerék a mai vízturbinákhoz hasonlóan működött. Ez a legkorábbról ismert ilyen típus.[1]

A vízimalom használatának első megbízható bizonyítékai az ókori görög–római világból valók. M. J. T. Lewis angol technikatörténész kimutatta, hogy bizánci Philo mechanikai értekezésének vízkereket leíró részei, melyeket korábban arab hozzászerkesztésnek tartottak, valójában eredetiek, és az i.e. 3. századból származnak.[2] Sztrabón „Geographica” című munkájában megemlít egy másik korai vízimalmot, mely VI. Mithridatész Eupator (i.e. 120–63) cabirai palotája közelében állt. Az első egyértelmű bizonyítékot a vízkerékről thesszalonikéi Antipater görög epigrammaköltő szolgáltatta i.e. az 1. század elején: dicsérte, mert megőrli a gabonát, és megkíméli az embert a nehéz munkától. Meg kell jegyezni, hogy ez a malom már egy fejlettebb függőleges tengelyű típus volt, melyet áttételen keresztül hajtottak.[3]

A római hierapolisi fűrészmalom vázlata. Ez a legkorábbi általunk ismert gép, melybe forgattyús tengelyt és hajtórudat építettek[4]
A spanyolországi Rio Tinto melletti bányáknál feltárt vízkiemelő vízkerékrendszer vázlata

A vízimalmokat főként gabona őrlésére használták Plinius szerint, de alkalmazták ványolásra[5] és márvány darabolására (fűrészelésére) is.[6] Az i.sz. 3. századi hiaropolisi fűrészmalom az első olyan gép, melybe forgattyús mechanizmust is építettek.[4] Hasonló 6. századi fűrészmalmokat – melyek szintén forgattyús mechanizmussal mozgatták a fűrészt – tártak fel Gerasában (ma Jerash Jordániában) és Epheszoszban.[7] A Mosel folyó németországi területén található, vízienergiával hajtott márványfűrészeket Ausonius említi a 4. században, ez a vízienergia széleskörű használatáról tanúskodik a Római Birodalomban.[8]

A rómaiak rögzített helyzetű vízimalmokat is és hajómalmokat is építettek. Az úgynevezett „görög malmok” vízszintesen forgó vízkerekéhez függőleges tengely tartozott, ezzel szemben a római malmok vízkereke függőleges volt, a tengelye pedig vízszintes. A görög malom volt a korábbi és egyszerűbb szerkezet, de csak nagy vízhozamú vízfolyások mellett lehetett működtetni, és ott is csak kisebb méretű malomköveket volt képes meghajtani. A római malom szerkezete bonyolultabb volt, mivel a vízkerék a tengelyére merőleges malomkerék-tengelyt már fogaskerék-áttétellel hajtotta.

Különösen nagy és bonyolult volt a Franciaországban, Arles közelében feltárt 2. századbeli római kori barbegali akvadukt vízimalmok rendszere. Ez az a telep, melyet az ókor legnagyobb mechanikai teljesítmény-együtteseként emlegetnek[9] 16 db, liszt őrlésére szolgáló vízimalomból állt, melyek mindegyikét felülcsapott vízkerék hajtotta. A malmok összteljesítményét napi 4,5 tonna lisztre becsülik, ez a mennyiség elegendő volt a mintegy 12 500 fő ellátására, mely az akkori idők Arelate (Arles) városának teljes lakosságát jelentette.[10] Hasonló telep működött a Janiculum hegyen, mely Rómát látta el, és Aurelianus császár véleménye szerint elég fontos volt ahhoz hogy az Aurelianus-féle fal által védett területre kerüljön a 3. században. 537-ben, amikor az osztrogótok az ostrom alatt elterelték ezeknek a malmoknak a vizét, Flavius Belisarius kelet-római hadvezér ötletesen hajómalmokat építtetett a Tiberisen a helyettesítésükre.

Bár a legújabb időkig csak néhány tucat római malmot tártak fel, az akvaduktok széleskörű használata azt sugallja, hogy nagyon sok még felfedezésre vár. A római London legújabb ásatásai például arra utalnak, hogy árapály-malom és egy akvaduktra épülő vízimalmok sora lehetett a Fleet folyócska mentén.[11]

A római időkben a mélyen fekvő bányák víztelenítéséhez általános volt a vízemelő gépek használata. Néhány ilyen gépet Vitruvius írt le, többek között a fordított felülcsapott vízkereket és az arkhimédészi csavart. Sok ilyen gépet találtak Spanyolországban a Rio Tinto rézbányáinak újkori művelése alatt, többek között 16 ilyen egymás után telepített vízemelő kerékkel mintegy 25 m mély tárnából emelték ki a vizet. Egy ilyen kerék alkatrészeit találták meg Dolaucothiban, egy római aranybányában dél-Walesben az 1930-as években, amikor a bányát újra megnyitották. Ez a berendezés hasonló lehetett a Rio Tintónál feltárttal. A C-14-es vizsgálat szerint a lelet i.sz. 80-ból való, mivel azonban a fa anyaga sokkal régibb, mint a bánya, úgy tűnik, hogy a kitermelés legalább 30-50 éven át folyt. Ebből a néhány, a bányák mélyén jól megmaradt leletből következik, hogy a vízkerekek bevált erőgépek voltak, és az ilyen függőleges állású vízkerekeket a korabeli ipar is sűrűn használta.

Az ókori Kína[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magok hántolására szolgáló vízszintes kerekű vízimalom a Szung-dinasztia idejéből (960–1127)

A vízkereket Kínában a Han-dinasztia idején találták fel (i.e. 202 – i.sz. 220), ahol kölyű[12] (magprés) és a vasgyártásban fújtató[13][14] működtetésére alkalmazták, egy helyen pedig csillagászati megfigyelések céljából egy armilláris gömb[15][16] forgatására használták. Bár Joseph Needham feltételezi, hogy vízzel hajtott malomköveknek már az 1. századtól kezdve létezniök kellett a Han-kori Kínában, ilyen malmok működésére kielégítő írott bizonyíték csak a 6. századtól ismert.[17] Cu Csung-cse matematikus és mérnök i.sz. 488-ban egy vízimalmot épített, mely Wu (a déli Qi császára) felügyelete alá tartozott.[18] Yang Su mérnök a Sui dinasztia (581–618) alatt állítólag több száz vízimalmot működtetett.[18] Az egyik, 612-ből származó forrás buddhista szerzeteseket említ, akik a vízimalmok segítségével szerzett jövedelem mellett érvelnek.[19] A Tang-dinasztia (618–907) „A víziutak minisztériumának rendelete” címmel (melyet 737-ben írtak) elrendeli, hogy a vízimalmoknak nem szabad akadályozni a hajózást a folyókon, és esetenként megtiltotta használatukat az év bizonyos időszakaiban.[18] Más 8. századbeli Tang-kori forrásokból tudjuk, hogy ezeket a rendeleteket nagyon szigorúan betartatták, és a hatóság sok gazdag család, kereskedő és buddhista kolostor tulajdonában lévő vízimalmot lerombolt, melyek megsértették ezt a rendeletet.[18]

Érdekesség, hogy a Tang Xuan Zong császár (uralkodott i.sz. 712–756) szolgálatában álló egyik udvari eunuchnak 748-tól tulajdonába került egy vízimalom, mely öt vízkerék segítségével mintegy 10 m³ búzát őrölt naponta.[18] I.sz. 610-ben vagy 670-ben Japánba is eljutott a vízimalom híre a Koreai-félszigeten keresztül[20] és Tibetben is ismert lett legkésőbb 641-től[20].

Az ókori India[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vízimalom korai története Indiában az idők homályába vész.

Az ismert, hogy a növények számára az öntözővizet vízemelő kerekekkel biztosítottak, melyek közül néhányat annak a folyónak az áramló vizével hajtottak meg, melyekből az öntözővizet nyerték.[21]

Egyes i.e. 4. századi ókori indiai szövegek használják a „cakkavattaka” (forgó kerék) kifejezést, melyet a kommentárok így magyaráznak: „arahatta-ghati-yanta”, azaz „kerékre erősített edények gépe”. Ennek alapján Joseph Needham azt feltételezte, hogy a gép egy nória (vízemelő kerék) volt. Terry S. Reynolds azonban úgy érvel, hogy az indiai szövegekben említett fogalom homályos, és nem utal világosan vízzel hajtott eszközre. Thorkild Schiøler úgy véli, hogy ezek a szövegrészek inkább egy taposókerékkel vagy kézzel hajtott vízemelő eszközre, mint vízzel hajtott vízemelő szerkezetre utalnak.[22]

I.sz. 1150 körül Bhāskara II asztronómus vízemelő kerekeket szemlélve elképzelt egy örökmozgót egy vízemelő kerék alakjában, mely annyi vizet képes felnyomni, amennyi elegendő a saját meghajtására.[23]

Arab és perzsa munkák leírják az Indiában létesített vízműveket és víztechnológiát. A középkorban az indiai és perzsa öntözéses technikák egymásra hatása fejlett öntözési rendszereket teremtett, ami a gazdaság fejlődését eredményezte.[24]

A középkori Európa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Középkori vízimalom

Adam Lukas 2005-ben készített kutatása az alábbiak szerint adta meg a különböző ipari vízimalmok megjelenését Európában, de felhívja a figyelmet arra hogy az egyes országokban további adatkutatás szükséges. Említésre méltó Franciaország szerepe a vízienergia különböző iparágakba való bevezetésében.

Különböző malmok első megjelenése a középkori Európában 770-1443 között [25]
A malom típusa Dátum Ország
Maláta-malom 770 Franciaország
Kallómalom 1080 Franciaország
Cserzőmalom kb. 1134 Franciaország
Hámor kb. 1200 Anglia, Franciaország
Köszörű-malom 1203 Franciaország
Kender-malom 1209 Franciaország
Fújtató 1269, 1283 Magyarország (jelenleg Szlovákia), Franciaország
Fűrészmalom

kb. 1300

Franciaország
Ércőrlő malom 1317 Németország
Nagyolvasztó 1384 Franciaország
Vágó és daraboló malom 1443 Franciaország

Figyelemre méltó, hogy Észak-Írországban jelenleg folyik egy korai árapály-malom ásatása a Nendrum Monastic Siteon. A Nendrum kolostor-malom keletkezése dendrokronológiai módszerrel i.sz. 787-re datálható.[26]

Iszlám világ[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A muszlim gépészek a vízkerék alkalmazását az ókori Közel-Kelettől vették át, ahol azt már évszázadokkal a területek meghódítása előtt ismerték. Basra környékén egy csatorna ásatásakor feltárták egy, ebből a korból származó vízkerék maradványait. A szíriai Hama mellett az Orontész folyón még áll néhány nagy kerék, bár már nem működik.[27] A legnagyobb átmérője körülbelül 20 m, és koszorúját 120 darabból állították össze. Egy másik, ezekhez hasonló kerék La Nora mellett Murciában (Spanyolországban) még ma is üzemel, de a fából készült kereket már kicserélték acélszerkezetre, viszont az al-Andalus-i (mórok által épített) eredeti rendszer láthatólag érintetlen. Egyes középkori iszlám leírásokban szereplő vízkerék 30 m magasra is ki tudta emelni a vizet a folyóból.[28]

A lendítőkereket, melynek feladata, hogy egyféle meghajtás teljesítményének ingadozását kiegyenlítse a hajtott szerkezet felé, Ibn Bassal (1038-1075) találta fel al-Andalusban, és ő is alkalmazta először a vödörláncos vízemelőkön (saqiya) és nóriákon.[29]

A 7. századtól az iszlám világban már elterjedt a vízimalom ipari alkalmazása, és a vízszintes és függőleges tengelyű vízimalmokat a 9. századtól már széles körben alkalmazzák. Ismeretesek gabonaőrlő, hántoló, papír-, fűrész-, hajó-, daraboló, acélgyártásban használt, cukorőrlő és árapály-malmok.

A 11. századtól az iszlám világ minden tartománya használta ezeket a malmokat al-Andalustól Észak-Afrikán keresztül Közép-Keletig és Közép-Ázsiáig.[30] A muszlim gépészek alkalmazták a forgattyús mechanizmust, a vízturbinát és a fogaskerék-áttételt is a vízimalmoknál és vízemelőknél, és gátakat emeltek a vízkerekek és vízemelők vízzel való egyenletes ellátása céljából.[31]

A kallómalmok, papírmalmok és az acélgyártáshoz épített malmok ismerete valószínűleg az iszlám kori spanyol földről került át a keresztény Spanyolországba a 12. században. Al-Andalusban a nagy ipari komplexumokban szintén alkalmaztak ipari vízimalmokat a 11–13. században.[32]

A muszlim mérnökök két megoldást dolgoztak ki arra, hogy a vízimalmokból a legnagyobb teljesítményt nyerjék. Az első módszer szerint a malmokat hidakról kiinduló hosszú mólók végére telepítették, hogy a minél nagyobb áramlási sebességet hasznosíthassák, a másik megoldás a hajómalom volt, ehhez a vízkereket egy hajó oldalára helyezték el, és a hajót a folyó fősodrában horgonyozták le. Ezt a technikát alkalmazták pl. Irakban a Tigris és Eufrátesz folyó teljes hosszában. Bagdadban a teakfából és vasból készült nagy hajómalmok naponta 10 tonna gabonát is megőröltek.[33] Ismert, hogy a 13. században al-Jazari és Taqi al-Din muszlim mérnökök technológiai értekezéseikben több vízemelőgépet ábrázoltak.

A vízimalom fajtái és működése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vízimalmoknak sokféle változata alakult ki az idők folyamán a vízfolyás eséséhez, a vízhozamhoz és a környezeti adottságokhoz alkalmazkodva. A legkorábbi típusok a függőleges tengelyű malmok voltak. Ezeknél a vízkerék és a forgó malomkerék tengelye közös, így szerkezetük a lehető legegyszerűbb volt. Ezeket általában nagy esésű folyók, patakok mellett alakították ki. Hátrányuk a behatárolt és kis teljesítményük volt, amit egyrészt a hidrodinamikai ismeretek hiánya okozott, másrészt a folyó sodrásától függő, lassan forgó malomkerék korlátozta alkalmazásukat.

Szélesebb helyi adottságok között lehetett használni később a vízszintes tengelyű vízkerekekkel épített malmokat. Ezeknél a malomkerék tengelye függőleges volt, és fogaskerékhajtást, áttételt kellett alkalmazni, mely a két, egymásra merőleges tengely között a mozgást és a nyomatékot átszármaztatta. Ezt korábban pálcás fogaskerékpárral[34] oldották meg, melynek minden alkatrészét ácsok készítették fából. A 19. század elejétől ezeket sok vízimalomnál acél kúpfogaskerekekkel váltották fel. A fogaskerék-áttétel lehetővé tette, hogy a hajtott tengely fordulatszáma eltérjen a vízkerékétől, ezáltal a sokkal kisebb fordulatszámú vízkerekek is képesek voltak malmokat hajtani. Ez azt jelentette, hogy kisebb esésű (azaz lassabb folyási sebességű) vagy kisebb vízhozamú vízfolyások energiája is hasznosítható lett.

Hajómalom a Murán Szlovéniában

Alapvetően három fajta vízkereket használtak. Az alulcsapott keréknél a vízáram a vízkerék alsó részén érte el és hozta mozgásba a kereket azáltal, hogy a víz áramlása a folyás irányába mozgatta keréklapátokat. A felülcsapott vízkerékhez a víz a kerék felső részén ömlött a lapátokra, és ekkor a kanál alakú öblös lapátokra nehezedő víz súlya és mozgási energiája forgatta meg a kereket. A középen csapott kerekeknél a vizet hozzávetőleg a kerék közepén vezették be, és az említett két hatás együttesen járult hozzá az energiaátadáshoz.

A patakmalmoknál a víz egy részét a malomcsatornán vagy malomárkon keresztül közvetlenül vezették az általában felülcsapott vízkerékhez, ilyen módon az esés és a fordulat állandósága biztosított volt. Ennek a megoldásnak az előnye, hogy az áradás nem terhelte túl a vízkereket és nem okozott a malom szerkezetében károkat. Ha elég nagy volt az esés, egy-egy malomárokra több egymás után telepített vízimalom is épült, néha 8-10.[35]

Gátas malmoknál a patak vagy folyó vizét gáttal felduzzasztották, és onnan vezették a víz egy részét a malomhoz. Ezzel az elrendezéssel megnövelték a hasznosítható esést, a változó vízhozam okozta problémákat pedig zsilippel oldották meg. Ha túl sok víz folyt le, a zsilipet megnyitották és a fölös vízmennyiség megkerülte a malmot.

Túristvándi vízimalom

A nagy esésű patakoknál általában felülcsapott, a kis esésű, bővizű folyóknál pedig alulcsapott vízkereket használtak. Ott ahol a folyó vízszintje nagymértékben változott, egyes esetekben merülőmalmot építettek. Ennél a megoldásnál a vízkereket emelhető-süllyeszthető mechanizmussal készítették, nehogy a csökkenő vízszint miatt a kerék „szárazon maradjon”. Ez a megoldás azonban ritkaságnak számít, az egyszerűbb és megbízható konstrukciót a hajómalmok jelentették. A hajómalom vízszintes tengelyű alulcsapott vízkereke általában két lehorgonyzott és gerendákkal összeácsolt hajótesten volt csapágyazva, a vízkerék a két hajótest között kapott helyet. A vízszint változását a hajótest természetszerűleg követte, gondot inkább a többnyire a vízszinttel együtt változó vízsebesség okozott. Ritkább volt az a kivitel, ahol egyetlen hajótest két oldalán volt egy-egy vízkerék. Magyarországon a Dunán és a Tiszán még a 19. század végén is sok hajómalom őrölte a búzát.

A 19–20. század fordulóján a vízturbinák elméletének és gyártásának fejlődése lehetővé tette, hogy sok vízimalomban a felújítások során a régi vízkereket a sokkal jobb hatásfokú – és így ugyanazon adottságok (vízhozam, esés) mellett nagyobb teljesítményű – vízturbinára cseréljék. Különösen népszerű volt erre a célra az egyszerűen és olcsón gyártható Bánki-turbina. Később, a 20. században az olcsó és szinte bárhol elérhető elektromos áram a vízimalmok jelentőségét mégis erősen visszavetette. Ma sok vízimalmot technikatörténeti jelentősége miatt felújítanak, és a közönség számára is látogathatóvá tesznek.

Vízimalmok Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Történelmi kutatások szerint már a 11–12. századból is vannak utalások hazai vízimalmokról. A történelmi Magyarországon – vízrajzi és éghajlati adottságai miatt – a középkortól kezdve elsősorban vízimalmokat építettek, mégpedig a hegyvidéken patakmalmokat, a nagy folyókon pedig hajómalmokat. A 19. századi malomösszeírások mutatják, hogy egyrészt a magyarországi malmok többsége vízimalom volt, így az 1863. évi összeírás szerint az országban 9173 patakmalom és 4301 hajómalom üzemelt. Másrészt néhány malom nagyon régen épült és folyamatosan üzemben volt: az 1885. évi országos adatfelvétel szerint a 11–13. századból 10 db, a 14–16. századból 83 db, a 17. századból 305 malom maradt fenn.

Megőrzött és működő vízimalmok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szinpetri vízimalom

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Wilson 1995, pp. 507f.; Wikander 2000, p. 377; Donners, Waelkens & Deckers 2002, p. 13
  2. M. J. T. Lewis, Millstone and Hammer: the origins of water power (University of Hull Press 1997)
  3. Lewis, p. vii.
  4. ^ a b Ritti, Grewe & Kessener 2007, p. 161
  5. mek.niif.hu
  6. Lewis, passim.
  7. Ritti, Grewe & Kessener 2007, pp. 149–153
  8. Wilson 2002, p. 16
  9. Kevin Greene, "Technological Innovation and Economic Progress in the Ancient World: M.I. Finley Re-Considered", The Economic History Review, New Series, Vol. 53, No. 1. (Feb., 2000), pp. 29-59 (39)
  10. La meunerie de Barbegal
  11. Rob Spain: A possible Roman Tide Mill
  12. Needham (1986), Volume 4, Part 2, 390–392
  13. de Crespigny (2007), 184
  14. Needham (1986), Volume 4, Part 2, 370.
  15. de Crespigny (2007), 1050.
  16. Needham (1986), Volume 4, Part 2, 88–89.
  17. Needham (1986), Volume 4, Part 2, 396–400.
  18. ^ a b c d e Needham (1986), Volume 4, Part 2, 400.
  19. Needham (1986), Volume 4, Part 2, 400–401.
  20. ^ a b Needham (1986), Volume 4, Part 2, 401.
  21. Pacey, pp. 10.
  22. Reynolds, p. 14.
  23. Pacey, pp. 36.
  24. Iqtidar Husain Siddiqui, "Water Works and Irrigation System in India during Pre-Mughal Times", Journal of the Economic and Social History of the Orient, Vol. 29, No. 1 (Feb., 1986), pp. 52–77.
  25. Adam Robert Lucas, 'Industrial Milling in the Ancient and Medieval Worlds. A Survey of the Evidence for an Industrial Revolution in Medieval Europe', Technology and Culture, Vol. 46, (Jan. 2005), pp. 1-30 (17).
  26. Tide Mill from 787 AD. found at the Nendrum Monastic Site, Northern Ireland
  27. al-Hassani, Woodcock and Saoud (2006) Muslim Heritage in Our World, FSTC Publishing, p.115.
  28. Lucas, Adam. Wind, Water, Work: Ancient and Medieval Milling Technology. Brill Publishers (2006). ISBN 9004146490 
  29. Ahmad Y Hassan, Flywheel Effect for a Saqiya.
  30. Adam Robert Lucas (2005), "Industrial Milling in the Ancient and Medieval Worlds: A Survey of the Evidence for an Industrial Revolution in Medieval Europe", Technology and Culture 46 (1), p. 1-30 [10].
  31. Ahmad Y Hassan, Transfer Of Islamic Technology To The West, Part II: Transmission Of Islamic Engineering
  32. Adam Robert Lucas (2005), "Industrial Milling in the Ancient and Medieval Worlds: A Survey of the Evidence for an Industrial Revolution in Medieval Europe", Technology and Culture 46 (1), p. 1-30 [11].
  33. Donald Routledge Hill, "Mechanical Engineering in the Medieval Near East", Scientific American, May 1991, p. 64-69. (cf. Donald Routledge Hill, Mechanical Engineering)
  34. bme.hu: Gépelemek
  35. MEK: Vízimalmok
  36. [1]
  37. [2]
  38. Utazzitthon.hu Nagybörzsöny
  39. [3]
  40. [4]
  41. Orfűi vízimalom
  42. Örvényesi vízimalom
  43. Újra őröl a hullámsírba merült hajómalom Ráckevén – Dunai szigetek.blogspot.com, 2012. május 5.
  44. Budapest szimbólumának tervezték, Ráckevén megépítették. Meglátogattuk az egyetlen ép magyarországi hajómalmot – Urbanista.blog.hu, 2012. május 13.
  45. [5]
  46. Szinpetri vízimalom – YouTube-videó
  47. [6]
  48. [7]
  49. [8]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Watermill című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
  • Magyar Néprajz (Akadémiai Kiadó, Budapest 1988-2002)
  • Pongrácz Pál: Régi malomépítészet PDF (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1967)
  • Kádár Péter: A vízimalmoktól a vízerőművekig (Új Mandátum Könyvkiadó, 2010)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Vízimalom témájú médiaállományokat.