Kemence (építmény)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kemence
Kemence ábrázolása 1568-ból
Szögletes alakú kemence
Szabadtéri kemence

A kemence az egyik legősibb, ember által épített tűzhely, tűzrakóhely-típus. Általában sütésre, főzésre, pörkölésre vagy egyéb élelmiszer-feldolgozásra használták őseink a mindennapjaikban. Tüzelőanyaga általában fa, az épület belsejében lévő kemence kéményhez csatlakozik, és a belső tüzelésűek az égéshez a helyiségbe bevezetett levegőt használják.

Felépítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kemence a hagyományos paraszti házakban a szoba konyha felőli falához épült. A nagyobbaknak négyszögletű, a kisebbeknek tojás alakú alaprajzuk volt. Általában a kemencék alá padkát raktak, ezzel emelve meg a kemenceszáj szintjét. Ennek magassága kb. 80–100 cm. Ez nemcsak hogy megkönnyítette a munkát, hanem hőszigetelő rétegként is működött. A padka a kemencénél nagyobb alapterületű volt, így erre lehetett ülni vagy pakolni. A kemencetest háta és a fal között lévő részt hívták kuckónak vagy sutnak. A kemencetest legtöbbször íves kialakítású. A kemence, mint tűzhely, egyes változatai azonosak a többcélú cserépkályháéval (járatos, tűzhelyes kemence, mely tartalmaz egy épített tűzhelyet főzőlapokkal, és mellette egy épített, független légterű sütőteret).

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szinte a tűz meleget adó, és ételt ízesebbé tevő képességének felfedezésével egyidőben jött az emberek igénye a tűz kordában tartására. A barlangban lakó őseink a kezdetben csak a földre rakott tűzhelyet kezdték el kövekkel körbebástyázni.

Az ókori Római Birodalomban már építettek falfűtési funkciót ellátó külső tüzelésű kemencéket, amelyek füstjét a helyiségekben álló üreges oszlopok belsejében vezették ki a szabadba.

Gyakori volt a légfűtés is. A fűtendő helyiség alá épített tűztér boltíves tetején lyukakat hagytak, amelyen a kiáramló meleg füst és levegő távozott. Fölé kövekből vastag hőtároló réteget emeltek. Az erre épített padlón bedugaszolható lyukak voltak, amit tüzelésnél bedugtak, hogy a füst ne áramoljon a lakóhelyiségbe. Amikor kellőképpen felmelegítették a hőtároló köveket, akkor a tüzet hagyták kialudni, és utána a padlón lévő lyukakat szabaddá tették. A köveken átáramoltatott levegő felmelegedett, és szabadon beáramolhatott a helyiségbe.

A 13. század környékén kezdtek kialakulni a mai kemencék. Egyszerű építési módjuk és jó hőtartó képességük miatt terjedtek el Magyarországon is.

A 20. században a kültéri kemencék vették át a beltéri, belső tüzelésűek helyét. Sok falu határában közös kemencéket építettek.

Fajtái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Anyaguk szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • sár-kemencék
  • agyaghurkából épített kemencék
  • agyagtégla kemencék
  • cserép-kemencék
  • vályog-kemencék
  • tégla-kemencék

Felhasználási mód szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Sütésre, főzésre használatos kemencék
  • Szárításra, pörkölésre használatos kemencék
  • Füstölőkemencék

Tágabb értelemben léteznek még nem házi célra készült típusok (lásd: egyértelműsítő lap: nagy hőmérsékleten végbemenő technológiai folyamatok elvégzésére alkalmas berendezés):

Építési mód szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • épületen kívül eső kemencék
  • épületen belüli, belső tüzelésű kemencék
  • épületen belüli, külső tüzelésű kemencék

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kemence (építmény) témájú médiaállományokat.
Wiktionary-logo-hu.png
Nézd meg a kemence címszót a Wikiszótárban!