Kemence (építmény)

Kemence

Kemence ábrázolása 1568-ból

Szögletes alakú kemence

Szabadtéri kemence

A kemence az egyik legősibb, ember által épített tűzhely, tűzrakóhely-típus. Általában sütésre, főzésre, pörkölésre vagy egyéb élelmiszer-feldolgozásra használták őseink a mindennapjaikban. Tüzelőanyaga általában fa, az épület belsejében lévő kemence kéményhez csatlakozik, és a belső tüzelésűek az égéshez a helyiségbe bevezetett levegőt használják,

Felépítése

A kemence a hagyományos paraszti házakban a szoba konyha felőli falához épült. A nagyobbaknak négyszögletű, a kisebbeknek tojás alakú alaprajzuk volt. Általában a kemencék alá padkát raktak, ezzel emelve meg a kemenceszáj szintjét. Ennek magassága kb. 80–100 cm. Ez nemcsak hogy megkönnyítette a munkát, hanem hőszigetelő rétegként is működött. A padka a kemencénél nagyobb alapterületű volt, így erre lehetett ülni, vagy pakolni. A kemencetest háta és a fal között lévő részt hívták kuckónak, vagy sutnak. A kemencetest legtöbbször íves kialakítású. A kemence, mint tűzhely, egyes változatai azonosak a többcélú cserépkáélyháéval, (járatos, tűzhelyes kemence, mely tartalmaz egy épített tűzhelyet főzőlapokkal, és mellette egy épített, független légterű sütőteret).

Története

Szinte a tűz meleget adó, és ételt ízesebbé tevő képességének felfedezésével egyidőben jött az emberek igénye a tűz kordában tartására. A barlangban lakó őseink a kezdetben csak a földre rakott tűzhelyet kezdték el kövekkel körbebástyázni.

Az ókori Római Birodalomban már építettek falfűtési funkciót ellátó külső tüzelésű kemencéket, amelyek füstjét a helyiségekben álló üreges oszlopok belsejében vezették ki a szabadba.

Gyakori volt a légfűtés is. A fűtendő helyiség alá épített tűztér boltíves tetején lyukakat hagytak, amelyen a kiáramló meleg füst és levegő távozott. Fölé kövekből vastag hőtároló réteget emeltek. Az erre épített padlón bedugaszolható lyukak voltak, amit tüzelésnél bedugtak, hogy a füst ne áramoljon a lakóhelyiségbe. Amikor kellőképpen felmelegítették a hőtároló köveket, akkor a tüzet hagyták kialudni, és utána a padlón lévő lyukakat szabaddá tették. A köveken átáramoltatott levegő felmelegedett, és szabadon beáramolhatott a helyiségbe.

A 13. század környékén kezdtek kialakulni a mai kemencék. Egyszerű építési módjuk és jó hőtartó képességük miatt terjedtek el Magyarországon is.

A 20. században a kültéri kemencék vették át a beltéri, belső tüzelésűek helyét. Sok falu határában közös kemencéket építettek.

Fajtái

Anyaguk szerint

• sár-kemencék
• agyaghurkából épített kemencék
• agyagtégla kemencék
• cserép-kemencék
• vályog-kemencék
• tégla-kemencék

Felhasználási mód szerint

• Sütésre, főzésre használatos kemencék
• Szárításra, pörkölésre használatos kemencék
• Füstölőkemencék

Tágabb értelemben léteznek még nem házi célra készült típusok (lásd: egyértelműsítő lap: nagy hőmérsékleten végbemenő technológiai folyamatok elvégzésére alkalmas berendezés):

• Ipari égetőkemencék
  • Fazekas kemence
  • Mészégető kemence
  • Cementégető kemence
  • Hoffmann-féle körkemence (téglagyári kemence)
• Kohászati, fémipari kemencék
  • Hőkezelő kemencék
  • Izzító, melegítő kemencék

Építési mód szerint

• épületen kívül eső kemencék
• épületen belüli, belső tüzelésű kemencék
• épületen belüli, külső tüzelésű kemencék

Források

• Bokor József (szerk.). kemence, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET Kft. ISBN 963 85923 2 X (1998). Hozzáférés ideje: 2012. március 25. 
• Magyar néprajzi lexikon III. (K–Né). Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1980. ISBN 963-05-1288-2  Online elérés

Külső hivatkozások

• kemence.lap.hu
• Kemenceépítés amatőröknek
• Kemenceépítő mesterek, képek, kemence weboldal-gyűjtemény