Fazekasság

Edény korongozás (Kappadokia, Törökország).

A fazekasság égetett agyagból használati tárgyak, elsősorban edények előállításával foglalkozó ősi mesterség. A fazekas mestert tájnyelven gelencsérnek (szláv) vagy gerencsérnek vagy gölöncsérnek is nevezik. Az iparművészet egyik, talán a legősibb válfaja. A középső kőkorszak, a mezolitikum vége felé a mezőgazdaság kialakulásának kezdetével egyidejűleg jelenik meg a történelemben. A növénytermesztés és állattenyésztés már biztosít ételfelesleget, amit tárolni kell. A letelepült életforma pedig helyet ad a tároláshoz. Így szükségszerű volt a fazekasság létrejötte i.e. 8000 körül.

A fazekas (gerencsér, gölöncsér) mester keze alól kikerülő tálak, korsók, fazekak stb. képlékeny állagú agyagból készülnek, amelynek anyaga a szárítást követő égetés során szilárd, időtálló anyaggá válik. Ebben az állapotában a cserép a folyadékot átengedi magán, ezért az edényeket legtöbb esetben mázzal vonják be. Az így kapott szilárd bevonat lehetővé teszi, hogy az edényben folyadékot is tárolni lehessen.

A fazekasságból fejlődött ki a kerámia, kerámia művészet. A kerámia készítő művészt egyszerűen keramikusnak vagy keramikusművésznek nevezzük.

A régészet egyes kultúrákat sok esetben az agyagedények és kerámiák formája és díszítése alapján említi. Például harangedényes kultúra, szalagkerámiás kultúra, zsinórdíszes kerámia kultúrája.

A legelterjedtebb alakítási technikák

Korongozás

Hagyományos fazekas korong Erfurt, Németország

A legismertebb tradicionális eljárás a korongozás. A különböző korokban és eltérő kultúrákban kialakult, egymáshoz nagyon hasonlatos eszközöknek az a közös vonása, hogy egy kerek lapot, függőleges központi tengelyen, vízszintesen gyorsan forgatnak. Ezt a forgó mozgást sok esetben a függőleges tengely alsó végén lévő nagyobb fakorong lábbal való hajtásával érik el. A felső forgó lapra kerül a tisztított (szűrt) agyag, amit a szüntelen forgás közben vizesen formálnak. A fazekas nedves kézzel, ill. egy vizes bőrdarabbal alakítja a tészta keménységű agyagból formálódó edényt. Az így készült tárgy minden esetben "forgástest", amit később már álló helyzetben alakítanak tovább. Például kancsó készítésénél, a kiöntő részt és a fület, így utólag készítik el.

Felrakás

Bármilyen alakú, nem csak forgástestet formáló edény vagy tárgy készülhet ezzel a technikával. A felrakást leggyakrabban a nagyméretű edények készítése során alkalmazzák. A korongozáshoz használt nedves agyagnál kissé szilárdabb alapanyagból hurkákat formálnak, ezeket körkörösen egymásra helyezve hozzák létre a kívánt alakot. A "hurkákat" összedolgozva – ez történhet kézzel, vagy kézben tartott szerszámmal is – homogén felületet hoznak létre.

Préselés

Gipszből készült negatív formába préselik a nedves agyagot. A gipsz a nedvességet "kiszívja" az agyag felületéből, így az könnyen kivehető a formából. Az így kapott tárgyat még nedvesen végső formára alakítják.

Díszítés

Ősi örmény urna felrakott edénytest, mintázott vésett díszítéssel

Mechanikus

A legősibb díszítési eljárás, amit már az őskorból fennmaradt cserépedényeken is megtalálhatunk, a karcolt, vésett motívumok megjelenése. Ezeket a még nedves anyagú edény falába karcolták, akár egy kis fa ág segítségével. Az edény szárítása után is van lehetőség mechanikus díszítésre. Az ún. kavicsolás, esetében a még nyers, de már száradt edényt folyami kavics sima felületével megdörzsölve a nyers cserépen sima felület jön létre. Ez az égetés után fényessé válik, ami elüt a környezet homogén matt felületétől. Ezt az eljárást alkalmazzák a fekete kerámiák esetében is.

Színezett

Az edényeket egyszínű alap mázzal látják el, amelyet égetéssel szilárdítanak meg. Erre az alapra készülhet több színnel a "festett" díszítés. Az írókával felvitt színes minta készülhet a nyers edényre, vagy a nyers alap mázra, de akár égetett mázas alapra is.

Égetés

Fa tüzelésű kemence Őrség.

Az edényeket, egyéb használati tárgyakat kiszárítják, majd kiégetik. Az égetés mindig az adott anyagnak megfelelő hőfokon történik. A legfontosabb feltétel, hogy az égetési hőmérsékletet nagyon lassan érje el a kemence. Nem ritka, hogy ehhez 6-8 órát is várni kell. A lehűlésnek is minél hosszabb időt kell hagyni, hogy a kiégetett tárgyak feszültségmentesek legyenek. A kemencébe helyezett tárgyak a kemencével együtt hűlnek a környezeti hőmérsékletre. Nem ritka, hogy az égetés folyamata több napot is igénybe vesz. Vannak egész magas hőmérsékletet igénylő kerámia anyagok, amik már átvezetnek a porcelán készítés területére. Maga a porcelán is egy speciális szilikát alapú anyag, ami magas égetési hőmérsékleten kapja meg végső formáját.

Fatüzelésű kemence

A hagyományos fazekas műhelyben fa tüzelésű kemencében égetik ki az edényeket. A kemencét olyan módon építik meg, hogy az többször is használható legyen, és a tüzelőanyag égéstermékeitől ne színeződhessen el az edény.

Elektromos kemence

A különböző elektromos kemencékben a fent leírt eljárást korszerű eszközökkel és anyagokkal, de lényegét tekintve azonos eljárásnak vetik alá a nyers edényeket.

Gázkemence

A különböző gázüzemű kemencékben a fent leírt eljárást korszerű eszközökkel és anyagokkal, de lényegét tekintve azonos eljárásnak vetik alá a nyers edényeket.

Raku-kemence

Az égetés történhet földbe vájt "gödörben", ahol a nyers edények, tárgyak egymásra kerülnek és a tűz táplálásához szükséges faanyagot is közé helyezik. Az így készített ideiglenes kemencében, azt felülről lefedve, lassú tűzön óvatosan áthevítik, kiégetik a tárgyakat. Az így kapott cserép felülete a fa tüzelés miatt kismértékben elszíneződik, ami által szép felületi színek jelennek meg rajta. A fekete edények égetése is hasonló alapelven történik. Ott a cseréppel közvetlenül érintkező fa égéstermékeitől feketedik meg a tárgy. A raku-technika tulajdonképpen redukciós, oxigénhiányos égetési eljárás, amely során a magas égetési hőmérséklet alatt az égéstermékek a kerámiatárgyak anyagától vonják el az oxigént (redukálják), ami hatására a cserép vörös színét adó háromértékű vasoxid kétértékű fekete színű vasoxiddá redukálódik, megváltoztatva a tárgy színét. Az edényeket borító mázakban a redukciós eljárás szintén különleges színhatásokat okoz.

Hagyományos termékek

Tejesköcsög Mezőtúrról

Folyadék tárolására készült edények

• Korsó: 5-10 literes mázatlan, víz hordására és tárolására készítették,
• Bokály: egyfülű mázas agyagkancsó. Ebből kínálta a bort a gazda a vendégeinek,
• Butella: pálinkát tartottak benne,
• Ivóedény: a bögre volt

Főzésre szolgáló cserépedények

A legrégebbi főzésre szolgáló cserépedény az agyag bogrács. Ebből fejlődött ki a fazék ami 5 - 30 literes volt. A cserép serpenyőben bő zsiradékban sült hús készült. Alakja hosszúkás tál, felhajló széllel. (lábbal vagy anélkül készült). Főzőedényként szolgált még a cseréplábas, aminek fogantyúit és lábait egybedolgozta a mester az edénnyel. A fazekasok nagy találékonyságról téve bizonyságot nem csak kézreálló, jól használható tetszetős darabok létrehozására törekedtek, hanem a praktikumra is.

Cserépből készült játékok

Cserépsípok

• cserépsíp
• körtemuzsika

Tréfás kedvű mesteremberek szívesen készítettek csalikancsót, amit ha nem ismer az ember hamar a nyakába önti a vizet a szája helyett .

Lásd még

• Erdély fazekasközpontjainak listája
• Felvidék fazekasközpontjai
• Moldva fazekasközpontjai
• Onggi, koreai agyagedények

Források

• Magyar néprajzi lexikon II. (F–Ka). Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1979. 71–83. o. ISBN 963-05-1287-4  Online elérés (fazekasság címszó)
• Magyar néprajzi lexikon II. (F–Ka). Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1979. 116–117. o. ISBN 963-05-1287-4  Online elérés (fekete kerámia címszó)
• Sulinet – Fazekasság
• Fekete kerámia Magyarországon
• Fazekaslap – linkgyűjtemény
• Fazekas alapanyagok és technológiák
• Hagyományos kerámia készítés-technikák és nyomolvasás