Kályha

tüzelés

Vaskályha

Cserépkályha a szentpétervári Katalin Palota ebédlőjében

A kályha szobák felmelegítésére szolgáló csukott tüzelő berendezés, melynek belülről megmelegített fala vagy köpenye közvetíti a szobával a meleget. Minél jobb meleget vezető és meleget megtartó anyagból van tehát a kályha szerkesztve, melegítési célokra annál tökéletesebb. Működéséhez az égés (tüzelés) feltételeit kell biztosítani, levegő hozzávezetést a helyiségbe, és égéstermék elvezetést.

Története

Az őskor népei, melegebb éghajlat alatt is élvén, inkább kandallóval fűtötték lakosztályaikat. Ez azonban csak nagyon tökéletlenül melegít s azért a hidegebb éghajlatok lakói minden bizonyára már nagyon korán találhatták fel a kályhákat; írott bizonyítékok azonban csak a Kr. u. 650. év körül kezdenek létezésükről tanúskodni, míg kályhafiókok csak a XIV. századból, egész kályhák pedig a XV. századtól kezdve maradtak reánk. Ezek a kályhák mind mázas vagy mázatlan, domború vagy festett díszítésű, égetett agyaglemezekből (a kályhafiókokból) vannak szerkeztve és kívülről fűthetők. Alakjuk rendesen négyszögletes, sokszor az egész magasságban egyforma szélességű, sokszor egy szélesebb alsó és egy keskenyebb felső építményre oszlik. Talapzatuk lábakon nyugszik; fölül, néha középütt is, többé-kevésbbé díszes párkánnyal bírnak. Formailag és díszítésükben legtökéletesebbek e korban a svájci és német kályhák; ezeket utánozzák a többi országok, köztük Magyarország is, ez utóbbi inkább csak a kályhafiókok díszítésében, mint a kályha architekturájában alkalmazván nemzeti motívumokat. A barokk és rokokó korszakban az előbb testes kályhák megnyúlnak; nem fiókokból, hanem nagyobb darabokból (sokszor az egész kályha csak 2 darabból áll) szerkesztik és vagy polikrom díszítésűek, vagy egészen fehérek, néha aranyozott részletekkel. E korszakban már a francia kályhák lépnek előtérbe. A vas- és porcelán kályhák használata a XVIII. században kezdődött. Magyarországban a XV. század közepén kezdett a kályha használata szélesebb körökben elterjedni. Vajdahunyad várából töredékek maradtak fenn egy liliomos díszítményű fiókos és főpárkányú, háromszínű mázos kályhából. Nálunk a kályhát általában a szoba sarkába tették és melléje néha padokat helyeztek. A legrégibb reánk maradt magyar kályhák a XVII. századból valók. Ilyen több van Felső-Magyarországon, pl. egy igen szép Krasznahorkán, azonkívül kettő az Iparművészeti Múzeumban. Az utóbbiak közül az egyik kisebb embermagasságú, polikrom díszítésű, a másik óriási nagy Besztercebányáról származik; ennek igen gazdag szőlőfürtös, baluszteres főpárkánya van, fiókjainak ónzománcos, fehér és kobaltkék tulipános díszítése pedig tipikus magyar ízlésre vall. Ugyanott van egy 1773 évszámmal ellátott székely zöld zománcos kályha is.

Típusok

• Kályhatípusok tüzelőanyag szerint

Tüzelőanyag szerint egy kályha lehet szilárd tüzelőanyagú (fa, szén), olajtüzelésű, villamos fűtésű, villamos fűtésű tárolós, és gáztüzelésű kályha.

• Kályhatípusok a kályha anyaga szerint

A kályha anyaga szerint lehet vaskályha, vagy cserépkályha.

Kályhatípusok tüzelőanyag szerint

Az olajtüzelésű, és gáztüzelésű kályha lassan elveszti jelentőségét, és előtérbe kerültek a szilárd tüzelésű, fa, faapríték, pellet, fabrikett, és széntüzelésű kályhák. Szilárd tüzelőanyaggal fűtött kályhák:

• cserépkályhák
• vaskályhák

Villamos fűtésű kályhák:

• elektromos fűtőtestek
• elektromos hőtárolós kályhák

Az elektromos hőtárolós kályhák előnye, hogy csúcskizárásos, vezérelt szabályozással, olcsóbb árammal felfűthetők, és az igény jelentkezésekor hőmérsékletszabályozással adják le a tárolt hőt.

Egyes kályhák néhány módosítás következtében eltérnek a típus alaptulajdonságaitól, mind építési anyag, tüzelőanyag, mind szerkezeti eltérések miatt, és közbenső változatoknak tekinthetők.

A kályhák története

A helyiségek fűtésére a legrégebbi módszer a nyitott tűzrakó hely és a helyiség tetején hagyott nyílás volt, amit a népvándorlás törzsei is sátraikban, ill. jurtáikban használtak. A máig létező módszer Mongóliában és Afrikában hétköznapi gyakorlat. Ezt a tűzrakó helyet körbeépítve, és a füstöt kéménybe terelve jöttek létre a nyitott kandallók, és melyekkel inkább a melegebb éghajlat alatt élő népek fűtötték lakosztályaikat. Ez azonban csak nagyon tökéletlenül melegít s azért a hidegebb éghajlatok lakói minden bizonyára már nagyon korán találhatták fel a zárt tűzterű kandallókat/kályhákat.

Cserépkályhák

Burkolatuk általában égetett kerámia, ill. cserép, változatos anyagokból készül, belső felépítésük is tűzálló, épített szerkezet. Részletesen lásd cserépkályhák alatt. A kályhák sorában a kandalló után kifejlődött típus. A cserépkályhák és kandallók közti eltérés lényegében az, hogy a hagyományos kandalló elnevezés a mai szóhasználatban az olyan épített (kerámiából, falazattal készült) berendezésekre vonatkozik, melyekben nincsenek járatok, mint a cserépkályhákban. Egy függőleges huzamban áramlik a füstgáz, akár épített tüztérben, akár fémszerkezetű tüztérbetétben történik az égés. Tüzelő anyaguk általában fa, tűztere eredetileg nyitott, később zárt. Ezeket a jobb hatásfok miatt idővel felváltotta a cserépkályha. Cserépkályhákat egy helyiség egyedi fűtésére alkalmaznak (a különleges, falba épített szerkezetektől eltekintve), az alaptípus nagy tömegű, hőtárolásra alkalmas, zárt tűzterű (ajtós)(a zárt tűztér nem azonos a zárt égéstérrel, amelyik nem a belső helyiségekből veszi a levegőt, hanem külön vezetéken kívülről kapja). Tüzelőanyaga legtöbbször fa (egyajtós), a jobb hatásfok miatt több függőleges, vagy vízszintes huzammal, járattal.

Cserépkályhák gyártása

Az agyag kályhákat anyaguk szerint osztályozzák.

1. A közönséges színes agyag kályhákat többé-kevésbbé tűzálló, vörös-sárga, homokos vagy chamotte-os agyagból készítik és színes, átlátszó (rendszerint zöld vagy barna) ólmos mázzal vonják be.
2. Az engobozott kályhákat tűzálló, rendszerint vöröses-sárga agyagból készítik és fehér, kaolinos agyagkeverékkel engobozzák. Az ilyenképen nyert fehér színű kályhacsempét átlátszó, színtelen mázzal vonják be. Ilyen kályha a meisseni, ugynevezett Beguss-kachelofen; a magyar fazekas häuptolt kályhának mondja.
3. A fajansz kályhák (zománcos kályha, porcellán kályha), anyagra nézve durva, fajansz, tehát sárga, meszes agyagból készülnek, melyet fehér, átlátszatlan zománccal (ún. Schmelz) vonnak be.
4. Majolika kályha, sárgás színű, tűzálló agyagból, engobe-bal vagy anélkül is készül. A rendszerint domborműves kályhára ecsettel festik a többszínű mázat. A kályha-agyagot rendszerint porrá törik, szitálják és összekeverik a szükséges homokkal vagy chamotte-al. A keveréket beáztatják, tapossák és összegyúrják és végre ujjnyi vastag lemezeket vágnak belőle. Ezeket meghagyják szikkadni. A sima felszínű csempéket úgy készítik, hogy a megszikkadt lemezből megfelelő nagyságu darabot vágnak, kisimítják és túlsó oldalára hígabb agyagpéppel ráragasztják a bordákat. A bordákat ugyanabból az agyaglemezből vágják ki, vagy külön e célre szolgáló sajtóval préselik. A domborműves csempéket és kályharészleteket gipszmintákban formálják, melyekbe a megszikkadt lemezt belenyomogatják és ezután a bordákat ráragasztják. Az engobozott csempéket úgy készítik, hogy vagy már a lemezeket 1-2 mm vastag fehér engobe-bal vonják be, vagy le is öntik a kiformált csempét a híg engobe-iszappal. Az ún. svéd kályhákat, a kandallókat úgy mint a kálya alapzatát és fedőjét a megszikkadt lemezekből építik össze, ráragasztják agyagpéppel a domború díszítményeket és párkányokat és végül késsel szétvágják egyes darabokra, úgy hogy az összeillesztés helyei, amennyire az lehetséges, a párkányokkal el legyenek fedve. A kályhacsempéket a fazekas-kemencében égetik, a finomabb, sima felszínű faience-csempéket pedig még egyenesre is csiszolják és ezután leöntéssel mázolják és másodszor égetik.

A mai gyakorlat a kályha és kandalló elnevezést kissé másképp használja, kandallónak (esetleg kandalló-kályhának) nevezhetnek olyan vasvázas, fémszerkezetű (belül szigetelt), egy-, vagy kétajtós, üvegajtós, a kéménybe füstcsővel csatlakozó, iparilag egyben előállított, helyszíni építési munkát, körbefalazást nem igénylő fűtőberendezést is [1]. Ezeken a burkolat díszítő célt szolgál, kisebb tömegű, kevesebb hőt tárol.

Vaskályhák

A vaskályhák vegyes tüzelőanyagra alkalmasak, ezen belül az egyaknás kályhák a jó minőségű, kis gáztartalmú szenek eltüzelésére. Egy helyiség egyedi fűtésére alkalmazzák. Szerkezetük acéllemez burkolatból, öntöttvas testből, és samott szigetelésből áll, általában két (esetleg három) ajtóval. Az égés szakaszos, ezért időszakos fűtésre alkalmas, a hőt gyorsan leadja, tömege kicsi. Az alsó részben rostély helyezkedik el, levegőt az ajtók állítható nyílásain át kapnak. A kétaknás, u.n. folytonégő kályha állandó fűtésre alkalmas. Egyik aknájába tesszük a tüzelőanyagot, ami a rostélyra csúszva ég el, az égés a rostély mozgatásával, kihamuzással szabályozható, a tüzelőanyag utánadagolással az égés folyamatos.

Forrás

• A Pallas nagy lexikona
• ÉTK Új Építési 1x1, 12. füzet, Fűtésszerelés, fűtőberendezések (1996)

Kapcsolódó szócikkek

• cserépkályha
• kandalló
• kemence