Gémeskút

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Gémeskút a Hortobágyon

A gémeskút a földbe ásott kútgödörből a kétkarú emelő elvén működő vízkiemelő szerkezet. Eredete Arábiába vezet, Magyarországra a török hódoltság idején jutott el.[forrás?] Ez a kútszerkezet egész Közép- és Kelet-Európában ismert, pár évtizede az Alföldön a legelterjedtebbnek számított. A sadúf nevű vízemelő szerkezetet már az ókorban ismerték.

Részei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gyakran élő fából kialakított, földbe mélyített ágasnak a villásra vagy csapoltra kiképzett végébe vastengelyt erősítettek, e tengelyen forog az emelő szerepét betöltő gém (Csallóközben: sujtó, a Kisalföld északi részén: hankalék az elnevezése). A kútgödör fölé nyúló végére erősítik a vödörtartó rudat (ostor, kútostor, a Dunántúl nagy részén: sudár), amelyen az abronccsal erősített favödör függ. A vízzel telt vödör súlyának egyensúlyozására a gém másik végére kő vagy fatuskó nehezéket, koloncot erősítenek.

Használata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legtöbb vidéken a gémeskutat az udvarban készítették, de több faluban vagy annak határában voltak közös használatú gémeskutak is. Nagyobb vízfogyasztású helyeken (például legelőkön) iker gémeskutat is készítettek, ahol a szokásosnál nagyobb kútgödörből két gémeskút segítségével merték a vizet. A gémeskút az egész Kárpát-medencében elterjedt, sok helyütt a legutóbbi évtizedekig az egyetlen vízhúzó szerkezet volt.

A legérdekesebb története Eger környékén van, ahol voltak külön „puca” kútfelelősök, ahonnan a szegény embereknek hordták a felelősök a vizet minden nap a falu összes házába.[forrás?]

Elnevezései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • gémeskút – általános és leggyakoribb
  • csigáskút – a Dunántúl nyugati és déli részén
  • nyilas kútSzlavóniában
  • komponás kútErdélyben
  • puca kút -Eger környékén

Jeladás kútgémmel[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gémeskút régen hírközlő szerepet is betöltött. A gém és a kútostor helyzetének állításával látótávolságra jelezték a legeltető pásztoroknak a delelés, itatás, az étkezés idejét. Az alföldi tanyavilágban hasonló módon tudatták a napszámosokkal, mezei munkásokkal, hogy elérkezett a déli étkezés ideje, menjenek a tanyára. Szintén így üzentek a betyároknak pártolóik.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Magyar néprajzi lexikon II. (F–Ka). Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1979. 276–277. o. ISBN 963-05-1287-4  Online elérés (gémeskút címszó)
  • Magyar néprajzi lexikon II. (F–Ka). Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1979. 678. o. ISBN 963-05-1287-4  Online elérés (jeladás kútgémmel címszó)