Bádogos

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Németországi bádogosműhely az 1880-as évekből
Drezdai vörösréz toronysisak

A bádogos hagyományos fémműves kisipar művelője: fehér és fekete bádogból, cink-, ón-, réz-, alumínium- stb. lemezekből különféle egyszerűbb használati vagy tároló edényeket, tartályokat, lámpatesteket, lemezkályhákat, tűzhelyeket, lemezfedéseket, ereszeket, ereszcsatornákat készít.

A mesterség története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarországon a 15. században honosodott meg, s a 19. században a legkülönfélébb bádogedényeket készítették a parasztság számára: vízmerítő és borászati edények, pl. meszely, tölcsér és háztartási eszközök: tésztaszűrő, tésztareszelő, öntözőkanna, stb. A 20. század elején a tehetősebb városi lakosság számára eleinte szintén bádogosok készítették az elterjedőben lévő fürdőszobák felszereléseit: a kádat, az öblítőszéket és a vízmelegítőféleségeket,majd ezeket be is szerelték.

A 20. század második felére a gyáripari termékek nagyarányú elterjedése következtében a hagyományos bádogosmesterség jórészt megszűnt, napjainkra csak az épületbádogos szakmai rész maradt fenn.

Ágazatai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Az épületbádogos: olyan bádogalkalmatosságokat alakít ki vagy állít elő, amelyek a tetőzeteken és az egyes épületszerkezeti elemek csatlakozásánál vízmentességet biztosítanak (párkányzat, eresz, ablakkönyöklő, kéményszegély, vápa, tetőkibúvó stb.), illetve a csapadékelvezetést segítik elő (ereszcsatorna). Ő készíti a tető díszeit is, pl. az összefolyót és a szélkakast, és a már kész elemeket a helyszínen elhelyezi illetve összeépíti.
  • Az edény-, a lámpa- és a kályhakészítő bádogos szakmarészlegekben elvétve, egyedi megrendelésekre dolgoznak csak mesterek.

Technikája és szerszámai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hagyományos bádogosmesterség a kovács és a lakatos mesterségből fejlődött ki a bádoganyagok divatba kerülésével, és a szerszámzata nagy részét is onnan örökölte, – de munkamódszerei az ötvös és a rézműves szakmákkal rokoníthatóak.

Szerszámai: a több mint 30 féle profilkiképzésű vaskalapácsok, a fakalapácsok, lemezvágó ollók, tőkeolló, fogók, satuk, tőke- és kézi üllők, peremezővasak, fúró- hajlító- és peremezőgép, lyukasztók, vésők, jelölők, forrasztási kellékek, stb.

Eredendően a feketebádog (vaslemez) és a fehérbádog (ónozott vaslemez) feldolgozását végezték az alábbiak szerint: - az alakítandó anyagfelület kalapáccsal való nyújtásával, ezáltal síkosabbá tételével kezdődött a munka, amelyből az ezután rárajzolt alakú lemezt kiszabják. A rajz felvitele az utóbbi időkben már sablon (mintalemez) segítségével történt. Az üllőtőkébe illesztett megfelelő alakú tőkeüllő (pl. a szarvasüllő) vagy egyéb, kézi profilvasak alkalmazásával és a hozzávaló fejkiképzésű kalapács segítségével a lemezdarabot a kívánt alakra hajlítja, illetve szükség szerint tovább nyújtja. A különféle tárgyak előállítása az egyes fémlemezekből hajlítással, tágítással, domborítással, egyengetéssel, – legvégül peremezéssel (ziknizéssel) és összemunkálással: egymásrahajlítással, szegecseléssel, és/vagy forrasztással történik.

A szegecselés oldható, de nem vízzáró kötést biztosított, így azt a bádogos ritkábban alkalmazta. A forrasztás kellékei a forrasztóón, a felületet előkészítő forrasztózsír, a páka és a pákakályha (hordozható kis lemeztűzhely). A forrasztópáka vörösréz csúcsát 250-350 C fokra felmelegítve vele a forrasztás helyén az ónt megolvasztjuk, és az olvadék a lemezrészeken elterül. Kihűlés után az olvaszanyaggal futtatott és egymásra helyezett felületek stabilan rögzülnek. Ezáltal a készre munkált, és esetenként az egybevágói profilú összeillesztett lemezfelületek vagy alkatrészek lényeges alakváltozás nélkül köthetők össze.

A lemezkályha, a lemeztűzhely készítésénél előbb a megfelelő vasvázat készítették el, majd a kiszabott lemezeket felfúrva, felillesztve azokat a vázra szegecselték. A sütő és a füstkivezető csonk behelyezése után belülről kisamottozták (illetve régen agyaggal kikenték), és az utolsó lemez felszerelésével lezárták a teret. Az öntődéből beszerzett lábak felerősítése után kész és használható termék átadásra került.

A ,,vizesbádogos" munkája később a vízvezetékszerelő szakmában folytatódott, a gépjárművek elterjedésével pedig egyes bádogosok a lemezburkolat kialakítását végezték és létrejött egy új szakma: az autókarosszériás...

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Frecskay János: Mesterségek szótára. Budapest: Hornyánszky. 1912.
  • Magyar néprajzi lexikon I. (A–E). Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1977. 187. o. ISBN 963-05-1286-6  Online elérés
  • Kézművesség. Főszerk. Domonkos Ottó. Budapest: Akadémiai. 1991. (Magyar Néprajz, 3.) ISBN 963-05-6013-5

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]