Arkhimédészi csavar

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Arkhimédészi csavar
Animáció az arkhimédészi csavarról
Arkhimédészi csavar Svédországban, Växjö déli részén
Római csavar, amit spanyolországi bányák víztelenítésére használtak
Modern arkhimédészi csavarok Hollandiában
Arkhimédészi csavar - képzőművészeti alkotás- Hollandiában 's-Hertogenbosch-ban



Az arkhimédészi csavar, más néven csavarszivattyú, víz emelésére alkalmas egyszerű gép, amelyet például arra lehet használni, hogy a vizet az alacsonyabban fekvő vízfelszíntől a magasabban fekvő öntözendő területre juttassák. Az arkhimédészi csavar a legrégebbi ismert szivattyú.

Az arkhimédészi csavar elnevezés alapja valójában az lehet, hogy a szerkezetet a hellenisztikus kor előtt nem használták az ókori görögök, és csak Arkhimédész idejében vált ismertté, feltalálói viszont ismeretlenek.

Felépítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csavarszivattyú egy csavarorsóból és az azt körülvevő hengeres házból áll. A csavarorsót általában szélmamommal vagy kézi meghajtással forgatták. A folyadékba ferdén, a vízszintessel kis, kb. 20⁰-os szögben beállítva működik: forgatás során a menetek közé kerülő folyadék a henger felső végéig emelkedik, ahonnan öntözőberendezést láthat el. A csavart gyakran alkalmazták bányák víztelenítésére, illetve alacsony állóvizek lecsapolására.

A hengeres ház és a csavar érintkezésének nem kell tökéletesen vízzárónak lennie, a szerkezet mindaddig működtethető, amíg a fordulatonként kimerített folyadékmennyiség nagy a menetekből fordulatonként visszaszivárgó mennyiséghez képest. A felsőbb menetből átszivárgó folyadék az alatta levő menetre kerülve visszatér a szállítás irányába, így használat közben egyensúly alakul ki, a hozam állandó.

A szerkezetnek létezett olyan változata is, melyben a csavart a hengeres házhoz rögzítették, így a részek együtt forogtak. A csavarorsót szurokkal, gyantával vagy egyéb kötőanyaggal erősítették a hengerhez, vagy a kettőt egy darabban bronzból öntötték. Egyes kutatók szerint ilyen szivattyúkat használtak a babilóniai függőkert öntözéséhez is, mely az ókori világ hét csodájának egyike. A római és görög csavarszivattyúk külső hengerét (ezáltal az egész gépet) emberi taposással hajtották meg.


A mindennapi használatban alkalmazott görög és római csavarszivattyú a Szennahérib-féle nehéz és bonyolult hajtóláncos bronzszerkezettel szemben igen egyszerűségében nagyszerű. A kettős vagy hármas spirált fa-, esetenként bronzlemezekből készítették, és egy masszív fatengelyre erősítették. A spirált körülzáró hengert hosszú, keskeny deszkadarabokból építették meg, és szurokkal tették vízhatlanná.[1]

Alkalmazások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az öntözőberendezések táplálásán kívül ezt a szerkezetet használták belvizes mélyföldek ármentesítésére is, főleg Hollandiában a polderek kialakításakor. A tengerrel elárasztott terület egy részét gátakkal körülzárják, és szivattyúk segítségével kiszárítják, így mezőgazdasági szempontból használható területet nyerhető. A csavarorsók átmérőjének és hosszának függvényében ezek akár egymás után köthetők.

Az 1990-es években 41 párhuzamos arkhimédészi csavar segítségével stabilizálták pisai ferde tornyot: 38 köbméter vízzel telített talajréteget távolítottak el a torony északi oldala alól, így épület dőlésszöge visszaállt az 1838-as állapotba (körülbelül fél fokkal csökkent).

Arkhimédészi csavart használnak a szennyvíztisztításban is, mivel jól alkalmazható különböző áramlási sebességekre és szuszpenziók szállítására. Egy hófúvó vagy gabonaelevátor szállítócsigája is lényegében arkhimédészi csavar. Az axiálszivattyúk szerkezete is általában arkhimédészi csavaron alapul.

Ugyanezen az elven biztonságosan lehet halakat költöztetni, elsősorban haltenyésztőkben alkalmazzák, ahol fontos, hogy a halak minél kevesebb fizikai kontaktusnak legyenek kitéve.

Csokoládé-szökőkutaknál is használják.


Változatai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Arkhimédészi csavar egy arató-cséplő gépen

A szállítócsigák működése az arkhimédészi csavar elvén alapul, ezeknek a berendezéseknek is egyetlen mozgó alkatrésze van (a lemezből csavarmenetszerűen kialakított szárnyakkal ellátott csigatengely, köznapi szóhasználatban csiga), amely a gép szállítóeleme. A továbbítóelemet belsőégésű vagy villamos motor működteti szíjtárcsa, homlok- vagy kúpkerék segítségével. Az ömlesztett anyag és a csigalemez felülete közötti mozgó súrlódási tényező értéke kisebb kell legyen, mint az anyag és a vályú belső felülete közötti nyugalmi súrlódási együttható. Lemezcsigát az ömlesztett porszerű és szemcsés anyagok szállítására használják, míg a szalagos csigát leginkább a darabos ömlesztett vagy a nagy viszkozitású anyagok (tapadós masszák) továbbítására. A lapátos csigát inkább keverőként vagy speciális igény (pl. anyagok szétválasztása) szerint használják. Az iparban adagolóként is alkalmazzák.

Fordított irányú működés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az arkhimédészi csavar tetején befolyó víz forgómozgásra kényszeríti a tengelyt, ami elektromos generátort működtethet.Az arkhimédészi csavar működési irányának megfordíthatóságát felismerve, annak mintájára tervezte meg az első, gyakorlatban is használható hajtócsavart Josef Ressel cseh származású osztrák mérnök 1812-ben, amelyet gőzhajón először 1826-ban alkalmaztak.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Oleson, John Peter, Greek and Roman mechanical water-lifting devices. The History of a Technology