Bottyán János

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bottyán János
Bottyán János kuruc generális.jpg
Bottyán generális
Beceneve Vak Bottyán
Született
1643 körül 
Esztergom
Elhunyt
1709. szeptember 26(27). (66 évesen)
Tarnaörs
Nemzetisége magyar
Fegyvernem lovasság
Szolgálati ideje 1665–1709
Rendfokozata császári ezredes, majd kuruc generális
Egysége 1703-ig német-római császári haderő
1704-től Rákóczi felkelő hadserege
Csatái Érsekújvár bevétele (1704)
nagyszombati csata (1704)
Dunántúli hadjáratok (1706–1707)
Rokonai Bercsényi Miklós
Civilben lovász, földbirtokos

Bottyán János, közismert nevén Vak Bottyán (Esztergom, 1643? – Tarnaörsi tábor, 1709. szeptember 26. vagy 27.) kuruc generális, a Rákóczi-szabadságharc legendás hadvezére.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Származása, családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elszegényedett protestáns kisnemesi családból származott. 1669-ben Lakatos Juditot, Jósa Pál özvegyét vette feleségül, akinek köszönhetően tekintélyes vagyonra tett szert. Miután az asszony 1706-ban elhunyt, az immár idős Bottyán újra nősült: 1707. március 7-én Pápán a mindössze 20 év körüli Forgách Juliannát (1687–1713), báró Forgách Farkas (1661–1699) és Révay Eleonóra hajadon leányát vezette oltár elé. E házasságával élete végén az arisztokrácia is sorai közé fogadta: a Forgách családon kívül gróf Bercsényi Miklóssal is sógorságba került. Mindkét házassága gyermektelen maradt, hatalmas vagyonán özvegye, első feleségének előző házasságából származott mostohagyermekei és -unokái, valamint fogadott örökösei (például Grassalkovich János) osztoztak. Az 1709-ben megözvegyült Forgách Julianna 1711 nyarán nőül ment elhunyt férjének tábornoktársához, báró Palocsay Györgyhöz.

Végvári vitézből császári ezredes[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vak Bottyán mellszobra a vajai Vay Ádám Múzeum parkjában
Bottyán aláírása

Születési éve bizonytalan, különböző források 163516401645 közé teszik, legvalószínűbb az 1643, 1644. Az 1650-es évektől a nagyszombati jezsuiták vágsellyei birtokán volt lovász. Hatásukra áttért a katolikus hitre, amiért apja kitagadta örökségéből.

Miután Érsekújvár török kézre kerülésekor 1665-ben Vágsellye is a végvári vonal egyik támaszpontja lett, a fiatal Bottyán katonának állt. 1676-ban már a sellyei lovasok egyik zászlótartója, s közben az udvarbírói tisztséget is betöltötte. 1681-től 1683-ig Komáromban szolgált, s miután a portyázásokban gyorsan kitűnt bátorságával és vitézi tetteivel, időközben hadnaggyá lépett elő.

Ebből az időszakból származik egyik leghíresebb tette, amely talán csak a személyét övező legendák közé tartozik. Fogadott társaival, hogy bemegy a 6000 fős török őrséggel védett Érsekújvárra, és a főtéren álló mecsetből az imát mondó müezzint ledobja, majd épségben visszatér. Parasztruhát öltött magára, és bejutott a városba, ahol épp vásár volt. Amikor a müezzin kijött a minaret erkélyére, hogy imáját elmondja, Bottyán János utánament és kihajította. Ezután gyorsan lejött a toronyból, a várkapu felé sietett és az útját álló janicsárt lelőve, sikeresen kijutott. Az üldöző törököket a reá várakozó társai felkoncolták.

1683-ban részt vett Esztergom visszafoglalásában, így főhadnagyi rangban a város lovasságának parancsnokává nevezik ki. 1685-ben sikeresen védelmezte meg a várat a budai Ibrahim pasa támadása ellen.

Hadjáratok idején az esztergomi piactéren épített ház volt lakhelye. 1698-ban I. Lipót ezt nemesi kúriává minősítette Buda 1686-os visszafoglalásánál tanúsított kiemelkedő vitézségéért, kivette a házat a város hatósága alól, ami adómentességet és szabad italmérést jelentett. Ez volt a gyökere Bottyán és a városi polgárság ellenségeskedésének. Ekkor már a város leggazdagabb embere volt. Több ingatlana volt a városban, többek között egy serfőzde is a mai Sándor-palota helyén. A környéken több zálogbirtokot is szerzett, például Bajna, Nagysáp, Sárisáp, Bátorkeszi, Béla. Erre utalnak a Bottyán-dűlő, Bottyán-parlag, Bottyán-tó elnevezések.[1] Nemesi címerén pajzs alapon egy vár kapuja előtt lovas vitéz látható, a pajzsot növényi levéldíszek fonják körbe, a pajzs fölött egy kardot tartó páncélos vitéz karja, a kard hegyén egy török katona levágott feje.

Viceóbesteri (alezredesi) rangban folytatta a török elleni hadjáratot a délvidéki várak visszaszerzéséért Lotaringiai Károly oldalán. 1692-ben I. Lipót ezredessé léptette elő, és egy huszárezred tulajdonosává tette. A Belgrád visszaszerzéséért vívott harcokban haditettei elismeréseként vitézségi nagy aranyéremmel tüntették ki. Badeni Lajos őrgróf seregében folytatta a harcokat. Ekkoriban vesztette el egyik szemét egy csatában, ezért katonái Vak Bottyánnak kezdték hívni.

16961698 között a Kecskemét-Cegléd-Nagykőrös-vidék katonai parancsnoka volt. 1697-ben Savoyai Jenő parancsnoksága alatt harcolt, akinek szintén kivívta elismerését.

Az 1699-es karlócai békekötés után esztergomi kastélyába (1723 óta a városháza) vonult vissza, mivel elkedvetlenítette a császári sereg magyarországi garázdálkodása.

A nyitrai Piarista rendiek iskolája számára 3000 forintnyi alapítványt tett. Mint a szegények jótevője, messze földön tisztelet tárgya volt.

Labancból kuruc[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vak Bottyán (rajz 1750-ből)

A spanyol örökösödési háború során 1701-ben ezredével együtt a Rajna mellé vezényelték a franciák elleni harcra. Az év végén Rákóczival való titkos kapcsolatok vádjával hadbíróság elé állították, de bizonyíték hiányában fölmentették.

1703-ban a kurucok ellen küldték. Schlick császári generális seregeivel és három magyar ezreddel, köztük Bottyánéval, bevonult a felvidéki városokba. Bottyán és a sereg egy része Forgách Simon vezetése alatt Zólyomban maradt, amikor a Bercsényi Miklós vezette kuruc sereg a városhoz érkezett. Bottyán János ekkor párbajra hívta a legvitézebb kuruc katonát. Az akkor 23 esztendős Ocskay László ezereskapitány állt ki ellene. Mindketten súlyos sérüléseket szenvedtek. Bottyán maga Zólyom várában rekedt, s miután Forgách Simon a katonaság jelentős részével egy éjjel elmenekült, titokban alkudozni kezdett a kuruc ostromzárat irányító Bercsényivel, majd Radvánszky Jánossal, s már ekkor elígérkezett Rákóczi hűségére. A fejedelem 1703. december 10-én aláírta tábornoki kinevezését, 20-án pedig a dunántúli kuruc csapatok főparancsnokává is kinevezte. Bottyán azonban Zólyom december 8-ai kapitulációja után visszatért esztergomi házába, hogy sebeiből meggyógyuljon, s hogy ezt a fontos dunai támaszpontot is a kurucok kezére játssza.

1704. október 1-jén báró Kuckländer esztergomi városparancsnok árulás vádjával elfogatta lakóházában, és összeláncolt kézzel egy dunai naszádra vitette, hogy a bécsi haditörvényszék elé állítsák. Még aznap éjszaka Bottyánt megbízható emberei kiszabadították Nyergesújfalun, aki ezután egyből Rákóczi tábora felé vette az irányt, és hűséget esküdött a fejedelemnek. Szöktetésében a felesége is részt vett, akit ezért a császáriak börtönbe vetettek.

A generális[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vak Bottyán gúnyképe. Egykorú színezett metszet után.

1704. november 16-án bevette Érsekújvárat, ezért a vár főkapitányává nevezték ki. Rövid Duna-Tisza közi hadakozás után a Vág mentén harcolt. 1704. december 26-án részt vett a nagyszombati ütközetben, majd a nyugati országhatárt biztosította a császáriak ellen. Betört Morvaországba, ahonnan zsákmánnyal tért vissza. 1705 tavaszán a dunántúli átkelés biztosítására Dunakömlőd vidékén emeltette Bottyán várát, valamint hidat veretett a Dunán. Dunaföldvárat szerette volna elfoglalni, de nem sikerült, mivel gróf Esterházy Dániel nem tudta megvédeni a hídfőállást. Ennek ellenére 1705. december 13-án a Duna–Tisza közéről indulva kiszorította a Dunántúlról a császári sereget, Szentgotthárdnál legyőzte Heister tábornok seregét, majd Sopront is megostromolta, de elfoglalni nem tudta.

1706. augusztus 3-án a kurucok bevették Esztergomot (Október 9-én Guido von Starhemberg tábornagy, a magyarországi főparancsnok visszafoglalta). Vak Bottyán ezután a Nyugat-Felvidéket biztosította, majd Rákóczi kinevezte a Dunántúl kormányzójává, és megbízta annak védelmével. 1707-ben a túlerő ellen sorozatos csatákban megvédte az országrészt. Zsenialitását még az osztrák hadvezérek is elismerték. Rendbe hozatta Somló várát, gondoskodott megfelelő hadfelszerelésről és védőőrséget szervezett.

A morvaországi hadjárat idején három ezreddel biztosította a kuruc fősereget. A Vág mentén eredményesen küzdött Max von Starhemberg altábornagy seregei ellen. Portyázói 1708. február 26-án a Pozsonyból Nagyszombatba utazó tábornokot foglyul ejtették, Bottyán elküldte a foglyot Rákóczihoz.[2] Selmecnél személyes fellépése segített az osztrák túlerő elleni győzelemben.

A trencséni csatavesztés után, 1708 végén a bányavárosok katonai parancsnoka lett. A kuruc tábor ekkor már erősen apad, egyre többen álltak át császári oldalra. Vak Bottyán mindvégig hűséges maradt a fejedelemhez.

1709 augusztusában még részt vett Gyöngyösön a megyei közgyűlésen. 1709. szeptember 26-án vagy 27-én, a Tarnaörs melletti táborban érte a halál. Ekkor hatalmas pestisjárvány dühöngött országszerte, innen ered az a legenda, hogy a tábornok pestisben halt meg. Valójában agyhártyagyulladás volt halála oka. Temetése 1709. október elején fényes külsőségek, ágyúdörgés közepette zajlott katonai díszpompával. Hadi és gyászlobogók tengerében temették el Gyöngyösön a ferences rend templomában. Kriptáját nem jelölték meg, annak titkát a ferences barátok őrizték.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Bottyán-palota ma az esztergomi városháza

Személyében a magyar történelem egyik legkiválóbb hadvezérét tisztelhetjük. Tehetségét ellenfelei is elismerték. Seregében szigorú rendet és fegyelmet tartott, de igazságos volt és törődött katonáival, akik szerették és lelkesedtek érte. Embereit eltiltotta a féktelen ivászattól is: „Hogy az én katonáim részegeskedjenek: szemérem (szégyen) volna az énnékem, melyet el nem szenvednék.”.

Jellegzetessége volt legfőbb hadi jelvényének tartott aranyozott, vert ezüst harci szekercéje, a "Bottyán fejszéje", mellyel csatába vezette seregét. Ez a róla készült festményen is megjelenik. Habár súlyos sebeket szerzett, az a hír járta felőle a nép körében, hogy testét nem fogja a golyó.

Támogatta a szerzeteseket és a szegényeket is, ezért nem csak katonái, hanem a tömegek is bálványozták. Ezért írhatta magáról: „a mint is engem nem kártévő, hanem jótévő Jánosnak hínak”.

Hazájáért nemcsak vérét, hanem vagyonát is kész volt áldozni, s gyakran a magáéból fizette katonáit. „Rójuk meg magunkat s kiki, mind szegény, gazdag, hadi és nem hadi ember adja ki hite szerint pénzének tizedét” – írta.

Bercsényi Miklós így emlékezik haláláról: „Most hozták a hírt, szegény Bottyán vak sógor tegnap nyolc óra tájban béhúnyta másik szemét is.”

II. Rákóczi Ferenc fejedelem írta róla: „Nem volt sem jó származású, sem művelt ember, ezért igen nyers volt, de józan, éber, szorgalmas. Szerette a népet, és az is rendkívül szerette őt, mert katonáit szigorú fegyelemben tartotta, de mindenkor igazságot szolgáltatott nekik, amikor igazuk volt.”

Helyi hagyomány szerint 1707 októberében egy bakonyszentlászlói forrás vízében gyógyította magát, ahol most emléktáblája van.

A tábornok emlékét szobrok, közterületek, intézmények nevei őrzik országszerte. Pontos nyughelye a mai napig ismeretlen. A gyöngyösi templom falán lévő márványtáblát Thaly Kálmán avatta fel a magyar országgyűlés nevében, 1907-ben. Lovasszobrát halálának 260. évfordulóján, 1969-ben emelték a templom mellett. Gyöngyösön középiskolát neveztek el róla. Szülővárosában, Esztergomban hidat, utcát, középiskolát, tavat neveztek el róla.

Vak Bottyán pesti kártyasorozaton

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Bottyán János témájú médiaállományokat.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Annales Strigonienses 1983, II. 393. o.
  2. http://mek.oszk.hu/09400/09477/html/0018/1640.html

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szakirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Czigány István: Bottyán János. Budapest, 1991. (Vitézek, várkapitányok, hadvezérek, generálisok.)
  • Daróczy Zoltán: Családtörténeti apróságok. III. Ismeretlen adatok Bottyán János életéhez. Turul, 1933. 36–37.
  • Heckenast Gusztáv: Adatok Bottyán János életéhez (1676–1682.) Történelmi Szemle, 1958. 215–217.
  • Mészáros Kálmán: Kuruc tábornokok és brigadérosok nyughelyei. Hadtörténelmi Közlemények, 2006. [Benne a Bottyán halálára és temetésére vonatkozó adatok teljességre törekvő áttekintése és kritikája: 979–982.]
  • Pálffy Géza: Bottyán János életpályájának néhány megoldatlan kérdéséhez. Limes. Komárom-Esztergom Megyei Tudományos Szemle. 1996/1–2. sz. 93–116.
  • Thaly Kálmán: Bottyán János, II. Rákóczi Ferencz fejedelem vezénylő tábornoka. Történeti életrajz a kuruczvilág hadjárataival. Pest, 1865.
  • Thaly Kálmán: Bottyán tábornok haláláról s temető helyéről. (Újabb adatok nyomán.) Századok, 1867. 167–176.
  • R. Várkonyi Ágnes: Vak Bottyán. Budapest, 1951.
  • R. Várkonyi Ágnes: Így élt Vak Bottyán. Budapest, 1975.
  • [Szerző nélkül:] Vak Bottyán családjának genealogiájához. Turul, 1883. 148–149.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]