Birodalmi átok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A II. Ferdinánd német-római császár által 1621 januárjában elrendelt birodalmi átok V. Frigyes pfalzi választófejedelem ellen

A birodalmi átok (németül Reichsacht) a Német-római Birodalomban használt büntetési forma, amelyet a német király illetve a német-római császár mondhatott ki egy személyre vagy egy városra. A büntetés hatálya az egész birodalomra kiterjedt.

Középkor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A középkorban a jogszolgáltatás és az állami (császári) közigazgatás nem volt elégségesen kiépítve, így a bírósági ítéleteket nem lehetett hatékonyan végrehajtani, és a tettesek ki tudták magukat vonni a felelősségre vonás alól. A birodalmi átok ezen az állapoton hivatott segíteni azzal, hogy a jogi közösség segítségéhez folyamodott: az elkövetőt jogfosztottá nyilvánították, és a jogi közösség bármely tagja végrehajthatta rajta az ítéletet.

Az elkövető az átok folytán elveszítette a jogképességét, és bárki büntetlenül megölhette. A vagyona gazdátlanná vált, bárki magához vehette. A hűbérbirtokok azonban visszaszálltak a királyra, aki kimondta az átkot, vagy a hűbérúrra.

Az átok alól csak azzal lehetett szabadulni, ha az illető önként alávetette magát a bíróságnak és a büntetésnek. Ha ezt nem tette meg, akkor egy szász év után (egy év, hat hét és három nap) végképp jogfosztottá vált, a felesége özvegynek, a gyermekei árvának számítottak.

A birodalmi átok visszavonása előtt a követeléseket ki kellett elégíteni, és egy feloldozási díjat is kiszabtak. Az átok visszavonásával az egykori kiátkozott teljesen visszanyerte előző jogi állapotát és vagyonát. Akik az átok időtartama alatt a kiátkozott javait birtokolták, vissza kellett adniuk a vagyont, de a hasznot megtarthatták.

1220-tól kezdődően a birodalmi átkot nem csak a német-római király illetve a német-római császár mondhatta ki, hanem a Confoederatio cum principibus ecclesiasticis 7. cikkelye alapján hat hét múltán kvázi automatikusan követte az anatémát: nem kellett hozzá sem külön vád, eljárás vagy birodalmi ítélkezés. Az 1235-ös mainzi béke után a birodalmi átok automatikusan kiterjedt azokra is, akik védelmet és segítséget kínáltak a kiátkozottaknak.

Korai újkor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

V. Károly német-római császár az 1519-es megválasztása érdekében olyan írásbeli ígéretet tett, hogy a birodalmi átkot császárként nem mondja ki kiátkozási eljárás lefolytatása nélkül.

A korai újkorban a birodalmi átkot főképpen a következő esetekben alkalmazták:

  • fontos birodalmi adók nemteljesítése
  • felségsértés
  • a birodalmi béke megszegése
  • a bírósági eljárás alóli kibújás

A birodalmi átkot városokra is ki lehetett mondani. Miután Donauwörth város polgárai megszegték a vallásbékét, II. Rudolf német-római császár 1607-ben birodalmi átokkal sújtotta a várost. A büntetés 1609-ig maradt érvényben.

Birodalmi átokkal sújtott híres személyek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Reichsacht című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Stichwort Acht in Handwörterbuch zur Deutschen Rechtsgeschichte, Bd. 1
  • Joseph Pötsch: Die Reichsacht im Mittelalter und besonders in der neueren Zeit. Breslau 1911 (Nachdr. Aalen 1971).
  • Friedrich Battenberg: Reichsacht und Anleite im Spätmittelalter. Köln/Wien 1986.
  • Erich Klingelhöfer: Die Reichsgesetze von 1220, 1231/1232 und 1235 (= Quellen und Studien zur Verfassungsgeschichte des Deutschen Reiches in Mittelalter und Neuzeit, Bd. 7 Heft 2), Weimar 1955.