Fülöp német király
| Fülöp | |
 |
|
| Sváb Fülöp portréja egy 13. századi kéziratról. | |
|
|
|
| Német király | |
| Uralkodási ideje 1198. március 8.[1] – 1208. június 21. |
|
| Koronázása | 1) Mainz 2) Aachen 1) 1198. szeptember 8.[1] 2) újrakoronázva: 1205. január 6.[1] |
| Elődje | VI. Henrik |
| Utódja | IV. Ottó |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Stauf-ház |
| Született | 1177. augusztusa |
| Elhunyt | 1208. június 21. (30 évesen) Bamberg[1] |
| Nyughelye | 1) Bamberg 2) Speyeri dóm[2] 1) 1208. június 22. 2) 1213 karácsonya |
| Édesapja | I. Frigyes német-római császár |
| Édesanyja | Burgundiai Beatrix |
Sváb Fülöp (németül Philipp von Schwaben), (1177. augusztusa – 1208. június 21.[1]), 1196-tól sváb gróf, 1198-tól német király haláláig; IV. Braunschweigi Ottó riválisa.
Tartalomjegyzék |
Élete [szerkesztés]
Ifjúkora [szerkesztés]
Fülöp volt az ötödik és egyben legfiatalabb fia I. Rőtszakállú Frigyes császárnak és Beatrix burgund grófnőnek, III. Renaud burgund gróf leányának és VI. Henrik nővérének. Édesapja papnak szánta.[1] Egyházi pályára lépve Aix-la-Chapelle elöljárója lett. 1191-ben Würzburg püspökévé nevezték ki, ám már 1192-ben visszatért a világiak közé[1]: ennek oka az volt, elkísérte bátyját, Henriket, itáliai hadjáratára.
1195-ben Henrik neki adta Toszkánát, de mivel a terület vitatott fennhatóságú volt, III. Celesztin pápa kiközösítette.[1] 1196-ban Svábföld hercege lett, bátyja, Konrád, halála után. 1197 májusában elvette Irene Angelinát, II. Izsák bizánci császár leányát és III. Roger szicíliai király özvegyét. A nőt, akiről Walther von der Vogelweide úgy ír, mint „a rózsa tövis nélkül, a galamb alattomosság nélkül”.
1197-ben elindult, hogy elvigye Frigyest Szicíliából a német királlyá való koronázására, amikor tudomást szerzett a császár haláláról. A hír Fülöpöt épp az Alpokon átkelőben érte.[1] Miután Itália fellázadt a német uralom ellen, Németországba kellett visszatérnie.[1] Itt unokaöccse, az ekkor még csak 3 éves és a nagyok által az előző évben elismert Frigyes trónutódlásának biztosításán munkálkodott.[3]
Az ellenpárt, Adolf kölni érsek vezetésével ugyanakkor V. Bertold zähringeni herceg megválasztását készítette elő, mire Fülöp a Stauf hívek sürgetésére végül is beleegyezett trónra emelésébe.[4] 1198. március 8-án Mühlhausenben német királlyá választották és szeptember 8-án megkoronázták Mainzban.
Uralkodása [szerkesztés]
Ellenfelei Bertold visszalépését követően Oroszlán Henrik fiát, Ottót választották meg vele szemben.[4] Fülöp, édesapjához hasonlóan II. Fülöp Ágost francia királlyal lépett szövetségre 1198-ban az angol támogatást élvező rivális ellen.[4] Ugyancsak 1198-ban utódai által örökölhető koronát adományozott I. Ottokár cseh fejedelemnek annak viszonzásául, hogy az ő megválasztását ismerte el.[4] Fülöp hatalmi támaszpontja az Ottó mellett álló Északnyugat-Németországgal szemben a későbbiekben délen lett.[4]
Ince pápa lépése [szerkesztés]
Elismertetésért mindkét király III. Ince pápához fordult, de miután az nem nyilatkozott egyikük mellett sem, kezdetét vette a háború.[4] Ebben Fülöp került előnybe: elfoglalta Strassburgot, majd 1199-ben I. Hermann türingiai tartománygróf is mellé állt.[4] A kettejük meginduló tárgyalások kudarcát követően Ince 1201-ben Ottót ismerte el, s egy legátusa kiátkozta Fülöpöt.[4] (Fülöp szövetségesétől, II. Fülöp Ágosttól csak gyenge támogatásra számíthatott.)
A bizánci kérdés [szerkesztés]
Még ugyanebben az évben, 1201-ben Fülöpöt meglátogatta unokatestvére I. Bonifác monteferrati márki, a Negyedik keresztes hadjárat vezetője. A keresztesek ebben az időben Velence megbízásából Zárát ostromolták az Adriai-tengeren. Bonifác pontos szándékai a Fülöppel való találkozón ismeretlenek. Fülöp udvarában találkozott a király sógorával, Alexiosz Angelosszal. Alexiosz rávette Bonifácot és később a velenceieket is, hogy a hadjáratot folytassák Konstantinápolyba, és állítsák vissza apa, II. Izsák hatalmát, akit 1195-ben III. Alexiosz, Alexiosz Angelosz és Eiréné nagybátyja megvakított és bebörtönzött.
Forgandó állapotok [szerkesztés]
Ince pápa döntésére megindult Fölöp híveinek átáramlása az ellentáborba: elhagyta saját kancellárja, Konrád würzburgi püspök és az ingadozó jellemű türingiai tartománygróf is.[4] A Türingiára támadó, ugyancsak pártot váltó Ottokár 1203-ban Erfurtban kis híján foglyul ejtette a királyt.[4] A körülmények arra kényszerítették Fülöpöt, hogy megpróbáljon kibékülni a pápával – sikertelenül.
Ettől kezdve azonban Ottó hívei kezdtek elfogyatkozni.[4] Hermann és Ottokár ismét Fülöp oldalára állt, 1204-ben pedig az addig Ottó mellett felsorakozó brabanti herceg (I. Henrik) és Adolf kölni érsek is követte példájukat.[4]
Újrakoronázás [szerkesztés]
Az 1205 elején lezajló aacheni gyűlésen az alsó-rajnai fejedelmek meghódoltak előtte[4], és január 6-án újra megkoronázták Adolf vezetésével Aix-la-Chapelle-ben, nagy ceremónia keretében. Az érsekük pálfordulását el nem ismerő kölniek kezdetben sikerrel védelmezték városukat Fülöp seregével szemben, de Ottó 1206-os wassenbergi vereségét követően 1207-ben ők is kénytelenek voltak behódolni.[4]
Béke [szerkesztés]
A két király között még 1207-ben Nordhausenben, majd Quedlinburgban megindultak a tárgyalások.[4] Fülöp a Sváb Hercegséget – és egyik leánya kezét – vagy a Burgund Királyságot ajánlotta fel Ottó lemondásáért cserébe, amit az nem fogadott el.[4] A tárgyalásoknak annyi eredménye lett, hogy 1208 júliusáig tartó fegyverszünetet kötöttek.[4]
Most már az eddig Ottót támogató III. Ince pápa is hajlandó volt Fülöpöt elismerni[4], és 1208 márciusában valószínűsíthető volt, hogy a pápa unokaöccse elveszi Fülöp egyik leányát és megkapja a Toszkán Grófságot. Már-már úgy tűnt, vége szakad a majdnem 10 éve dúló polgárháborúnak – Fülöp arra készült, hogy leverje a lázadók utolsó próbálkozásait Braunschweig-Lüneburgban – amikor a királyt bambergi püspök palotájában Ottó – magánbosszúból – meggyilkoltatta.[4]
Fülöp bátor és jóképű férfi volt a korabeli írók tanúsága szerint, akik között említhetjük Walther von der Vogelweidét is.
Gyermekei [szerkesztés]
- Fülöp 1197. május 25-én kötött házasságot Angelosz Irénnel[5] (1181 – 1208. augusztus 27.) II. Iszaakiosz bizánci császár leányával. A házasságból 7 gyermek született:
- Regináld[5] (? − fiatalon)
- Beatrix [1][5] (1198 – 1212. augusztus 11.) ∞ IV. Ottó német-római császár
- Kunigunda[5] (1200 – 1248. szeptember 13.) ∞ I. Vencel cseh király
- Mária[5] (1201. április 3. – 1235. március 29.) ∞ II. Henrik brabanti herceg
- Erzsébet[5] (1203 – 1235. november 5.) ∞ III. Ferdinánd kasztíliai király
- Frigyes[5] (1206 − ?)
- Beatrix [2][5] (1208)
Felmenői [szerkesztés]
| Sváb Fülöp | Apja: I. Rőtszakállú Frigyes |
Apai nagyapja: II. Frigyes sváb herceg |
apai nagyapai dédapja: I. Frigyes sváb herceg |
| apai nagyapai Paternal dédanyja: Németországi Ágnes |
|||
| Apai nagyanyja: Judith |
Apai nagyanyai dédapja: IX. Henrik bajor herceg |
||
| Apai nagyanyai dédanyja: Sász Wulfhild |
|||
| Anyja: Beatrix burgund grófnő |
Anyai nagyapja: III. Renaud burgund gróf |
Anyai nagyapai dédapja: I. István burgund gróf |
|
| Anyai nagyapai dédanyja: Lotaringiai Beatrix |
|||
| Anyai nagyanyja: Lotaringiai Agáta |
Anyai nagyanyai dédapja: I. Simon lotaringiai herceg |
||
| Anyai nagyanyai dédanyja: Leuveni Adelaide |
Jegyzetek [szerkesztés]
- ^ a b c d e f g h i j Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Német királyok, római császárok, Mæcenas, Budapest, 1998, ISBN 963-9025-66-6, 74. oldal
- ↑ James Bryce: A Római Szent Birodalom, A Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Budapest, 1903, 315. oldal
- ↑ Weiszhár, 74–75. oldal
- ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s Weiszhár, 75. oldal
- ^ a b c d e f g h Holy Roman Emperors (angol nyelven). Genealogy.eu. (Hozzáférés: 2011. január 10.)
Lásd még [szerkesztés]
| Előző uralkodó: III. Konrád |
|
Következő uralkodó: VI. Frigyes |
.svg)
.svg){kind=small}
