IV. Konrád német király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
IV. Konrád
Conrad IV of Germany.jpg

Német király
Uralkodási ideje
1250 – 1254. május 21.
Koronázása
1237. februárja[1]
Elődje II. Frigyes
Utódja Vilmos
Életrajzi adatok
Uralkodóház Stauf-ház
Született
1228. április 25.
Andria[1]
Elhunyt
1254. május 21. (26 évesen)
Lavello[1]
Nyughelye Messina[2]
Gyermekei III. Konrád jeruzsálemi király
Édesapja II. Frigyes német-római császár
Édesanyja II. Izabella jeruzsálemi királynő

IV. Konrád (németül Konrad IV.), (1228. április 25.[1]1254. május 21.[1]) Jeruzsálem királya (mint II. Konrád) 1228-tól, Német király 1237-től és Szicília királya (mint I. Konrád) 1250-től haláláig.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ifjúkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

II. Frigyes császár és jeruzsálemi régens, valamint II. Izabella jeruzsálemi királynő fiaként látta meg a napvilágot Andriában. Ő volt Frigyes és Jolán második fia, viszont az egyetlen aki megélte a felnőttkort. Édesanyja a szülésbe belehalt. Konrád 1235-ig Itáliában élt. Ekkor látogatott először német földre. Ez alatt az idő alatt a Jeruzsálemi Királyságot, megbízott régensként, édesapja irányította. Mialatt dúlt a Lombardok háborúja, Konrád dekralálta nagykorúságát és megszüntette a régensséget Jeruzsálemben.

Német társkirályként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Amikor Frigyes elmozdította Konrád lázadó bátyját, Henriket, 1237-ben a Bécsi gyűlés Konrádot választotta német királlyá. Ez a cím előjelezte a későbbi reményeket a német-római császárságra. Konrád az 1238 és 1245 közötti éveket Itáliában töltötte Frigyes mellett.[1] A német régensi szerepet III. Siegfrid mainzi érsek töltötte be 1242-ig, amikor Frigyes ezt Raspe Henrikre, Türingia őrgrófjára és I. Vencel cseh királyra bízta. Konrád 1240-től közvetlenül is beleszólt a német politikába.

Azonban, amikor IV. Ince pápa kiátkozta Frigyest 1245-ben és Konráddal szemben Raspe Henriket támogatta, és meg is választatta ellenkirálynak 1246. május 22-én. Henrik legyőzte Konrádot a Nidda melletti csatában 1246 augusztusában. Konrád helyzete megerősítésére ez év őszén feleségül vette II. Ottó bajor herceg leányát, Bajor Erzsébet.[1] Annak ellenére, hogy Henrik a következő év elején meghalt[forrás?], a fejedelmek mégis sorra elpártoltak Konrád mellől, csak a városok többsége maradt meg a hűségén.[1] Henriket pedig ellenkirályként Holland Vilmos követte.

Konrád 1250-ben azzal rendezte a német helyzetet, hogy legyőzte Holland Vilmost és rajnai szövetségeseit.

Egyeduralkodóként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1250-ben II. Frigyes meghalt, ugyanebben az évben Konrád örökölte Szicíliát és Németországot. Mivel édesapja halála után nem egészen 2 héttel ellenségei az életére törtek, Konrád csak egy barátja önfeláldozása árán tudott megmenekülni.[1] Talán ennek hatására is döntött úgy, hogy a teljes káoszba süllyedő Németországot maga mögött hagyva 1251 őszén Itáliába induljon Szicíliai öröksége átvételére.[1] Többé nem is tért vissza hazájába, birodalmi kormányzónak apósát, Ottót jelölte ki.[1]

Itáliában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lombardiában követeket küldött IV. Ince pápához, hogy elismertesse utódlását.[1] A Staufokban ekkorra véglegesen csalódott Ince azonban eddigre már megkeményítette álláspontját, így a megegyezés nem jött létre.[3] Dél-Itáliába megérkezve az addig itt kormányzó féltestvérével, Konráddal karöltve elfoglalta Capuát, majd 1253-ban sikeresen megostromolta Nápolyt.[4] Nem sokkal ezután érkezett a hír, hogy otthon meghalt legfőbb támasza, a bajor herceg.[4]

Konrád ekkor újabb kísérletet tett a pápával történő kibékülésre, IV. Ince azonban visszautasította minden közeledési kísérletét, sőt, 1254 áprilisában ki is közösítette.[4]

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A király hadsereggel készült visszatérni a birodalomba, ám a malária – mindössze 26 éves korában – végzett vele.[4] Erzsébet, Konrád özvegye, hozzáment II. Meinhard tiroli grófhoz, aki 1236-ban Karintia hercege lett.

Konrád 1254-es halálával interregnum kezdődött Németországban, mely alatt senki nem tudta legitimen megszerezni az uralkodói címet. Végül a problémát Habsburg Rudolf megválasztása oldotta meg 1273-ban.

IV. Konrád királyi pecsétje

Gyermekei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ezen kívül Konrádnak született egy törvénytelen gyermeke is:
    • Konradin[5] (? – 1269), nem összetévesztendő féltestvérével

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f g h i j k l Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Német királyok, római császárok. Budapest: Mæcenas. 1998. ISBN 9639025666   87. oldal
  2. James Bryce: A Római Szent Birodalom, A Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Budapest, 1903, 315. oldal
  3. Weiszhár, 87–88. oldal
  4. ^ a b c d Weiszhár, 88. oldal
  5. ^ a b c d e Holy Roman Emperors (angol nyelven). Genealogy.eu. (Hozzáférés: 2011. január 10.)

Idegennyelvű irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

^ Judith Bennet és Clive Hollister: Medieval Europe, a Short History, 260. oldal

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz IV. Konrád német király témájú médiaállományokat.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
III. Henrik
Svábföld hercege
12351254
Coat of arms of Baden-Württemberg (lesser).svg
Következő uralkodó:
Konradin
Előző uralkodó:
II. Frigyes
Német király
12501254
Német-római császár

A német-római császári korona
Következő uralkodó:
Vilmos
Előző uralkodó:
I. Frigyes
Szicíliai uralkodó
12501254
A szicília-nápolyi Anjou-k címere
Következő uralkodó:
II. Konrád
Előző uralkodó:
II. (Brienne-i) Izabella
Jeruzsálem királya
1250 – 1254
A Jeruzsálemi Királyság címere
Következő uralkodó:
III. (Hohenstaufen) Konrád