Porosz–osztrák–dán háború

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Porosz–osztrák–dán háború
(második schleswig-holsteini háború)
Dybbol Skanse.jpg
Harc a Dybbøl- (Düppeler-) sáncokban
Dátum 1864. február 1.
október 30.
Helyszín Schleswig-Holstein, Jütland-félsziget
Eredmény Porosz–osztrák győzelem, bécsi békeszerződés.
Casus belli A Poroszország és a Osztrák Császárság igénye a Dániával perszonálunióban álló Schleswig és Holstein tartományokra.
Területváltozások Dánia elveszti mindkét tartományt. Schleswig porosz, Holstein osztrák kézbe jut.
Harcoló felek
Flag of the Habsburg Monarchy.svg Osztrák Csász.
Flag of Prussia 1892-1918.svg Porosz Királyság
Flag of Denmark.svg Dán Királyság
Parancsnokok
Flag of Prussia 1892-1918.svg Fr. von Wrangel
Flag of Prussia 1892-1918.svg Helmuth von Moltke
Flag of the Habsburg Monarchy.svg L.K. von Gablenz Austria-Hungary-flag-1869-1914-naval-1786-1869-merchant.svg W. von Tegetthoff
Flag of Denmark.svg Christian de Meza
Flag of Denmark.svg George D. Gerlach
Flag of Denmark.svg Peter F. Steinmann
Naval Ensign of Denmark.svg Edouard Suenson
Haderő
A háború kezdetén:
61 000 katona, 158 ágyú
Későbbi erősítések: 20 000 katona, 64 ágyú
38 000 katona, >100 ágyú
Veszteségek
1700...2200 elesett és sebesült <1570 elesett,
<700 sebesült,
3550 fogságba esett

A porosz–osztrák–dán háború, más néven második schleswig-holsteini háború 1864-ben az észak-német Schleswig-Holstein tartományok miatt kirobbant háború, amelyet az Osztrák Császárság és Poroszország szövetsége vívott a Dán Királyság ellen. A Németország egyesítéséhez vezető három konfliktus egyike.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A két hercegség, Schleswig és Holstein már 1460 óta perszonálunióban állt a Dán Királysággal. A dán király annak idején biztosította a két országot, hogy semlegesek maradhatnak. A 19. században azonban Dánia a homogén nemzetállam kialakítására törekedett és meg akarta szüntetni a hercegségek autonómiáját. A németek ennek ellenálltak, s be akarták vonni az országot a Német Szövetségbe, melyhez 1815-ben csupán Holstein csatlakozott.

A két hercegség fölötti rendelkezés megtartásáért 1848 és 1852 között Dánia három éven át tartó háborút vívott a poroszokkal, a német szövetségi csapatokkal és a schleswig-holsteiniekkel. 1852-ben az Oroszország, Nagy-Britannia, Svédország, Habsburg Birodalom, Franciaország és Poroszország által létrehozott londoni jegyzőkönyv garantálta a hercegségek függetlenségét, de továbbra is fenntartotta a dán királyhoz kötött perszonáluniót.

A casus belli[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

IX. Keresztély dán király 1863-ban felelevenítette a német hercegségek Dániába való betagolását és az erőszakos dánosítását. Ez nagy felzúdulást keltett és a Német Szövetség népfelkelésre buzdított. A további intézkedések szinte valamennyi német államot Dánia ellen hangolták.

Álláspont Ausztria részéről[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Habsburg Birodalom ekkor még a solferinói vereség okozta zűrzavart emésztette. A két hercegség ügye kapóra jött Ferenc Józsefnek.

Bécs elöljárói követelték, hogy a császár nyújtson akár fegyveres segítséget Schleswig-Holsteinnek. A császár ígéretet tett a segítségre és „a hercegségek alkotmányos privilégiumainak” megőrzésére, de ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy „a városi elöljáróság ahelyett, hogy távoli területeknek az ő hatáskörükön kívül eső politikai kérdéseivel foglalkozna, jobban tenné, ha saját dolgával törődne.” (Idézet Franz Herre: Ferenc József élete és kora c. könyvéből).

Ferenc József elutasította a népfelkelés gondolatát, és a londoni jegyzőkönyv paragrafusaira hivatkozott, amely legjobb esetben a Német Szövetség katonai erejét hagyta volna jóvá egy háború esetén. Mindenesetre Ferenc József sok politikai előnyt remélt egy küszöbön álló osztrák–dán háborútól, amelyről úgy gondolta, a gyönge ellenféllel vívott háború az ő győzelmével végződne, s ez levezethetné volna az 1859-es itáliai vereség okozta feszültségeket, és helyreállíthatná saját uralkodói presztízsét.

Poroszország álláspontja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ausztria beleegyezett abba, hogy szász és hannoveri csapatok fogjanak hadműveletekbe, de csak a szövetséghez tartozó Holsteint szállták meg.

Otto von Bismarck is követelte Keresztély király rendelkezéseinek visszavonását és a hercegségek függetlenségének tiszteletben tartását. Természetesen a kancellár mindenképp azt akarta, hogy Poroszországhoz kerüljenek. Az osztrákok – akik éppúgy a német egység megvalósítására törtek – szintén meg akarták szerezni a területet, de hajlottak a poroszokkal való együttműködésre, mert a Német Szövetség katonailag túl gyenge volt a háborúhoz.

Von Bismarck a Habsburg Birodalmat maga mellé kívánta állítani, de emögött olyan számítás húzódott meg, hogy az osztrákok folytassák le a háborút helyettük, Bécs majd elismeri Berlin egyenrangúságát, elhatárolódik a Német Szövetségtől, amely Ausztria nélkül már gyenge lesz Poroszországgal szemben. Továbbá talán sikerül az osztrákok ellen fordítani a többi német államot, tompítva ezzel a Hohenzollernekkel szembeni ellenszenvet. Ezzel a háborúval Bismarck gyakorlatilag már a későbbi porosz–osztrák háborút készítette elő.

Ausztria és Poroszország szövetségben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Von Bismarck kancellár Ferenc József császárt közös fellépésre szólította fel Keresztély dán király ellen. A megkötött szerződésben – noha a Habsburg Birodalom igyekezett biztosítékot szerezni a közös annexió érdekében – semmibe vették a jogi normákat, így figyelmen kívül hagyhatták a porosz–osztrák fellépést ellenző Német Szövetség határozatait.

A háború lefolyása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A haderők felvonulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1864. január 16-án Ausztria és Poroszország felszólította Dániát, hogy vonja vissza minden eddigi intézkedéseit, melyet Schleswig-Holstein hercegségek állami önállóságának megszüntetésére és az országba való betaglására tesz, ami a Londoni Jegyzőkönyv határozataival ellentétben áll. Dánia ezt visszautasította.

Dán csapaterősítéseket szállító gőzhajó

Ludwig von Gablenz báró vezetésével egy 29 ezer fős osztrák sereg, a cs.-kir. grazi 6. Hadtest (k.u.k. 6. Armeekorps) indult el Schleswig-Holsteinbe. A császári haderő felét képezték osztrákok, másik felét magyar, cseh és lengyel katonák alkották, míg a lovasdandár teljesen osztrák volt. A Magyarországon állomásozó csapattestek közül több huszárezredet, vagy századot, illetve 34. kassai és 72. pozsonyi gyalogezredet állították be a dániai hadjáratba, ahol a magyarokon kívül jelentékeny számban még szlovákok is voltak. Részt vett továbbá a dán háborúban a 6. dél-magyarországi ezred, ahol szintén számos horvát vagy szerb nemzetiségű sorkatona akadt. Az Északi-tengerre egy osztrák hajóraj is indult, ezeknek tengerészei is zömmel olaszok és horvátok voltak. A Dánia ellen induló magyar huszárok egyik tisztjeként ott volt Fejérváry Géza későbbi miniszterelnök is.

Csehországon áthaladva egyesültek egy 46 000 fős porosz sereggel. A két haderő parancsnokságát Friedrich von Wrangel gróf, porosz vezértábornagy vette át. Ő korábban, 1848-ban, az első schleswig-hosteini háború során a német szövetségi csapatokat irányította. Rendsbugban a poroszok megfenyegették a poroszokkal ellenséges szász–hannoveri erőket, hogy készek fegyvert használni ellenük, ha nem adnak szabad utat.

A háború első szakasza (februártól április végéig)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 75 000 főből álló egyesült osztrák-porosz csapatokkal szemben a dán hadsereg kb. 30 000 embert tett ki. A dán erők egy része visszahúzódott a jól erődített Dybbøl-sáncokba (német nevén Düppeler-sáncokba), amelyeket még a 9. században emeltek Dánia védelmére, délről érkező támadások ellen.

A háború első és legtöbb összecsapását a császári hadsereg vívta a dánok ellen. Gróf Gondrecourt tábornok ún. vasdandárja február 3-án benyomult Schleswigbe, átkelve az Eideren. A dán haderő egy része az Eider (Ejderen) folyó és Schlei (Slien) fjord között húzódó Danewerk („dán-sánc”) mögé húzódott az osztrák sereg elől. A dán hadsereg védelme Dybbøl és Fredericia erődjeire támaszkodott, amelyek egy-egy földnyelvet őrizve biztosították a szigetekre való visszavonulást.

Osztrák roham az oberselki Királydomb ellen
Az elfoglalt Dybbøl- (Düppeler-) sáncok, 1864. április 18. (korabeli fénykép)

Február 3-án az osztrák 18. vadász-zászlóalj (k.u.k. 18. Jägerbataillon) a Schlei folyó közelében, Oberselk község határában győztes ütközetet vívtak a Königshügel (Királydomb) elfoglalásáért, ezzel kivonulásra kényszerítették a dán sereget a sáncok mögül. Három nappal később február 6-án az osztrák parancsnokok három magyar huszárszázadot küldtek visszavonuló dán sereg üldözésére. A magyar csapat elővédje Flensburgnál érte utol a dánokat, ahol egy túlerőben levő dragonyosszázaddal valamint gyalogsággal találta szembe magát. A rossz terepviszonyok és a gyalogsági tűz ellenére a magyar huszárok vakmerő rohammal és gyors manőverekkel megfutamították a dánokat. Az ellenség a magyarok bátorságának nagy elismeréssel adózott.

Napokon belül már a Jütland területén jártak a császári csapatok, bár a télutói hideg eléggé megviselte a katonákat. Február 6-án von Gablenz utolérte a visszavonuló dán utóvédeket, és az oeverseei csatában (dán nevén: Oversø) nyílt mezőn lerohanta a dánokat.

A jütlandi Vejlénél még egy győzelmet könyvelhetett el von Gablenz. Ekkor a poroszok még mindig a Dybbøl-sáncok előtt vesztegeltek. Április 18-án erős nehéztüzérségi tűz után a poroszok sikeres támadással bevették a sáncokat, ezután igyekeztek benyomulni a dán törzsterületekre, egyesülve az osztrák csapatokkal. A porosz erők mindkét dán védőerődöt bevették, a dán hadsereg azonban Als (Alsen) és Fyn (Funen) szigeteire visszavonulva biztonságban elsáncolta magát, és védelemre rendezkedett be. A támadók előnyomulása elakadt, a háború elhúzódni látszott, a brit és francia beavatkozás kockázata megnőtt. Az osztrák-porosz flottacsoport, Wilhelm von Tegetthoff altengernagy parancsnoksága alatt 1864. május 9-én megütközött Edouard Suenson dán admirális flottával, az akkor Nagy-Britanniához tartozó Helgoland szigete mellett. Súlyos veszteségeket okozó tűzpárbaj után mindkét flotta visszavonult, de a német kikötők felszabadultak a dán flotta blokádja alól. A helgolandi csata nem változtatott a háború általános menetén. A hadviselő felek egyezkedni kezdtek, május elején tűzszünet jött létre.

A háború második szakasza (májustól július elejéig)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1864. április 30-án Helmuth von Moltke vezérőrnagyot, a porosz királyi hadsereg vezérkari főnökét, a dániai hadműveletek tervezőjét kinevezték a szövetséges német haderők egyesített vezérkarának főnökévé. Moltke megjelenése a hadszíntéren gyökeres változást hozott a háború menetében. A két hónapos tűzszünetet alatt Moltke gondosan előkészítette a végső támadást. Június 29-én a német haderő megrohanta és elfoglalta Als szigetét. A támadó csapatok néhány napon belül elérték a Jütland-félsziget északi végét, ezzel a Dánia szárazföldi területe teljes egészében német megszállás alá került. A dán kormány – aki hiába várta a brit vagy francia fellépést – fegyverszünetet kért, elfogadva a német szövetségesek békefeltételeit.

A háború lezárása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bécsben mindenki kitörő örömmel ünnepelte a győzelmet. 1864. október 30-án aláírták a bécsi békét: Dánia elvesztette a háborút, miután hiába próbálta elérni, hogy akár Nagy-Britannia, akár Franciaország fegyveresen beavatkozzék a harcba.

A békekötés megszüntette a perszonáluniót, Keresztély dán király lemondott a hercegségekről, és kötelezte magát minden rendelkezés elfogadására, amit a két győztes hatalom a hercegségek ügyében hoz. Schleswig porosz, Holstein osztrák kézbe került.

A császári hadsereg elesett katonáinak emlékműve Oeversee-ben.

A háború következményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ferenc József azonban nem vette észre, hogy Bismarck lépre csalta őt a szövetséggel. A porosz kancellár ezután már nyíltan készülődött az Ausztria elleni háborúra. A két hercegség megszerzése csak újabb viszályt magvát hintette el, ezúttal a két győztes hatalom között.

Dániában a vereség súlyos politikai, gazdasági és társadalmi válságot hozott, amelyből az ország csak nehezen állt talpra.

Christian Friedrich Brandt német fotográfus (1823–1891), aki a krími háború tábori fényképészeként Európa legkorábbi harctéri fényképeit készítette, a schleswig-holsteini hadszíntereken is számos fényképet készített, e kordokumentumokat ma levéltárak és gyűjtemények őrzik.[1]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Uwe Steen: Friedrich Brandt. Ein Pionier der Photographie in Schleswig-Holstein, Boyens, 1989.
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Porosz–osztrák–dán háború témájú médiaállományokat.
A német Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók Porosz–osztrák–dán háború témában.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Háborúk lexikona, Atheneaum kiadó, Budapest, 2004.
  • Franz Herre: Ferenc József élete és kora, Magyar Könyvklub, 2000.
  • Klaus Müller: Tegetthoffs Marsch in die Nordsee. Oeversee, Düppeler Schanzen, Helgoland im deutsch-dänischen Krieg, Verlag Styria, Graz 1991, ISBN 3-222-12007-2
  • Diderik Johansen – Hardon Hansen: Vom Krieg 1864: Erlebnisse und Beobachtungen. Padborg 2001, ISBN 978-87-983932-8-3.
  • Michael Embree: Bismarck’s first war: the campaign of Schleswig and Jutland 1864. Helion, Solihull 2007, ISBN 978-1-906033-03-3
  • Sønderjyllands historie 1830-1864, Dél-Jütland története (dán nyelven).