Porosz–osztrák–dán háború

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Porosz–osztrák–dán háború
(második schleswig-holsteini háború)
Dybbol Skanse.jpg
Harc a Dybbøl- (Düppeler-) sáncokban
Dátum 1864. február 1.
október 30.
Helyszín Schleswig-Holstein, Jütland-félsziget
Eredmény Porosz–osztrák győzelem, bécsi békeszerződés.
Casus belli A Poroszország és a Osztrák Császárság igénye a Dániával perszonálunióban álló Schleswig és Holstein tartományokra.
Terület-
változások
Dánia elveszti mindkét tartományt. Schleswig porosz, Holstein osztrák kézbe jut.
Harcoló felek
Flag of the Habsburg Monarchy.svg Osztrák Csász.
Flag of Prussia 1892-1918.svg Porosz Királyság
Flag of Denmark.svg Dán Királyság
Parancsnokok
Flag of Prussia 1892-1918.svg Fr. von Wrangel
Flag of Prussia 1892-1918.svg Helmuth von Moltke
Flag of the Habsburg Monarchy.svg L.K. von Gablenz Austria-Hungary-flag-1869-1914-naval-1786-1869-merchant.svg W. von Tegetthoff
Flag of Denmark.svg Christian de Meza
Flag of Denmark.svg George D. Gerlach
Flag of Denmark.svg Peter F. Steinmann
Naval Ensign of Denmark.svg Edouard Suenson
Haderő
A háború kezdetén:
61 000 katona, 158 ágyú
Későbbi erősítések: 20 000 katona, 64 ágyú
38 000 katona, >100 ágyú
Veszteségek
1700...2200 elesett és sebesült <1570 elesett,
<700 sebesült,
3550 fogságba esett

A porosz–osztrák–dán háború, más néven második schleswig-holsteini háború 1864-ben az észak-német Schleswig-Holstein tartományok miatt kirobbant háború, amelyet az Osztrák Császárság és Poroszország szövetsége vívott a Dán Királyság ellen. A Németország egyesítéséhez vezető három konfliktus egyike.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A két hercegség, Schleswig és Holstein már 1460 óta perszonálunióban állt a Dán Királysággal. A dán király annak idején biztosította a két országot, hogy semlegesek maradhatnak. A 19. században azonban Dánia a homogén nemzetállam kialakítására törekedett és meg akarta szüntetni a hercegségek autonómiáját. A németek ennek ellenálltak, s be akarták vonni az országot a Német Szövetségbe, melyhez 1815-ben csupán Holstein csatlakozott.

A két hercegség fölötti rendelkezés megtartásáért 1848 és 1852 között Dánia három éven át tartó háborút vívott a poroszokkal, a német szövetségi csapatokkal és a schleswig-holsteiniekkel. 1852-ben az Oroszország, Nagy-Britannia, Svédország, Habsburg Birodalom, Franciaország és Poroszország által létrehozott londoni jegyzőkönyv garantálta a hercegségek függetlenségét, de továbbra is fenntartotta a dán királyhoz kötött perszonáluniót.

A casus belli[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

IX. Keresztély dán király 1863-ban felelevenítette a német hercegségek Dániába való betagolását és az erőszakos dánosítását. Ez nagy felzúdulást keltett és a Német Szövetség népfelkelésre buzdított. A további intézkedések szinte valamennyi német államot Dánia ellen hangolták.

Álláspont Ausztria részéről[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Habsburg Birodalom ekkor még a solferinói vereség okozta zűrzavart emésztette. A két hercegség ügye kapóra jött Ferenc Józsefnek.

Bécs elöljárói követelték, hogy a császár nyújtson akár fegyveres segítséget Schleswig-Holsteinnek. A császár ígéretet tett a segítségre és „a hercegségek alkotmányos privilégiumainak” megőrzésére, de ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy „a városi elöljáróság ahelyett, hogy távoli területeknek az ő hatáskörükön kívül eső politikai kérdéseivel foglalkozna, jobban tenné, ha saját dolgával törődne.” (Idézet Franz Herre: Ferenc József élete és kora c. könyvéből).

Ferenc József elutasította a népfelkelés gondolatát, és a londoni jegyzőkönyv paragrafusaira hivatkozott, amely legjobb esetben a Német Szövetség katonai erejét hagyta volna jóvá egy háború esetén. Mindenesetre Ferenc József sok politikai előnyt remélt egy küszöbön álló osztrák–dán háborútól, amelyről úgy gondolta, a gyönge ellenféllel vívott háború az ő győzelmével végződne, s ez levezethetné volna az 1859-es itáliai vereség okozta feszültségeket, és helyreállíthatná saját uralkodói presztízsét.

Poroszország álláspontja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ausztria beleegyezett abba, hogy szász és hannoveri csapatok fogjanak hadműveletekbe, de csak a szövetséghez tartozó Holsteint szállták meg.

Otto von Bismarck is követelte Keresztély király rendelkezéseinek visszavonását és a hercegségek függetlenségének tiszteletben tartását. Természetesen a kancellár mindenképp azt akarta, hogy Poroszországhoz kerüljenek. Az osztrákok – akik éppúgy a német egység megvalósítására törtek – szintén meg akarták szerezni a területet, de hajlottak a poroszokkal való együttműködésre, mert a Német Szövetség katonailag túl gyenge volt a háborúhoz.

Von Bismarck a Habsburg Birodalmat maga mellé kívánta állítani, de emögött olyan számítás húzódott meg, hogy az osztrákok folytassák le a háborút helyettük, Bécs majd elismeri Berlin egyenrangúságát, elhatárolódik a Német Szövetségtől, amely Ausztria nélkül már gyenge lesz Poroszországgal szemben. Továbbá talán sikerül az osztrákok ellen fordítani a többi német államot, tompítva ezzel a Hohenzollernekkel szembeni ellenszenvet. Ezzel a háborúval Bismarck gyakorlatilag már a későbbi porosz–osztrák háborút készítette elő.

Ausztria és Poroszország szövetségben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Von Bismarck kancellár Ferenc József császárt közös fellépésre szólította fel Keresztély dán király ellen. A megkötött szerződésben – noha a Habsburg Birodalom igyekezett biztosítékot szerezni a közös annexió érdekében – semmibe vették a jogi normákat, így figyelmen kívül hagyhatták a porosz–osztrák fellépést ellenző Német Szövetség határozatait.

A háború lefolyása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A haderők felvonulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1864. január 16-án Ausztria és Poroszország felszólította Dániát, hogy vonja vissza minden eddigi intézkedéseit, melyet Schleswig-Holstein hercegségek állami önállóságának megszüntetésére és az országba való betaglására tesz, ami a Londoni Jegyzőkönyv határozataival ellentétben áll. Dánia ezt visszautasította.

Dán csapaterősítéseket szállító gőzhajó

Ludwig von Gablenz báró vezetésével egy 29 ezer fős osztrák sereg, a cs.-kir. grazi 6. Hadtest (k.u.k. 6. Armeekorps) indult el Schleswig-Holsteinbe. A császári haderő felét képezték osztrákok, másik felét magyar, cseh és lengyel katonák alkották, míg a lovasdandár teljesen osztrák volt. A Magyarországon állomásozó csapattestek közül több huszárezredet, vagy századot, illetve 34. kassai és 72. pozsonyi gyalogezredet állították be a dániai hadjáratba, ahol a magyarokon kívül jelentékeny számban még szlovákok is voltak. Részt vett továbbá a dán háborúban a 6. dél-magyarországi ezred, ahol szintén számos horvát vagy szerb nemzetiségű sorkatona akadt. Az Északi-tengerre egy osztrák hajóraj is indult, ezeknek tengerészei is zömmel olaszok és horvátok voltak. A Dánia ellen induló magyar huszárok egyik tisztjeként ott volt Fejérváry Géza későbbi miniszterelnök is.

Csehországon áthaladva egyesültek egy 46 000 fős porosz sereggel. A két haderő parancsnokságát Friedrich von Wrangel gróf, porosz vezértábornagy vette át. Ő korábban, 1848-ban, az első schleswig-hosteini háború során a német szövetségi csapatokat irányította. Rendsbugban a poroszok megfenyegették a poroszokkal ellenséges szász–hannoveri erőket, hogy készek fegyvert használni ellenük, ha nem adnak szabad utat.

A háború első szakasza (februártól április végéig)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 75 000 főből álló egyesült osztrák-porosz csapatokkal szemben a dán hadsereg kb. 30 000 embert tett ki. A dán erők egy része visszahúzódott a jól erődített Dybbøl-sáncokba (német nevén Düppeler-sáncokba), amelyeket még a 9. században emeltek Dánia védelmére, délről érkező támadások ellen.

A háború első és legtöbb összecsapását a császári hadsereg vívta a dánok ellen. Gróf Gondrecourt tábornok ún. vasdandárja február 3-án benyomult Schleswigbe, átkelve az Eideren. A dán haderő egy része az Eider (Ejderen) folyó és Schlei (Slien) fjord között húzódó Danewerk („dán-sánc”) mögé húzódott az osztrák sereg elől. A dán hadsereg védelme Dybbøl és Fredericia erődjeire támaszkodott, amelyek egy-egy földnyelvet őrizve biztosították a szigetekre való visszavonulást.

Osztrák roham az oberselki Királydomb ellen
Az elfoglalt Dybbøl- (Düppeler-) sáncok, 1864. április 18. (korabeli fénykép)

Február 3-án az osztrák 18. vadász-zászlóalj (k.u.k. 18. Jägerbataillon) a Schlei folyó közelében, Oberselk község határában győztes ütközetet vívtak a Königshügel (Királydomb) elfoglalásáért, ezzel kivonulásra kényszerítették a dán sereget a sáncok mögül. Három nappal később február 6-án az osztrák parancsnokok három magyar huszárszázadot küldtek visszavonuló dán sereg üldözésére. A magyar csapat elővédje Flensburgnál érte utol a dánokat, ahol egy túlerőben levő dragonyosszázaddal valamint gyalogsággal találta szembe magát. A rossz terepviszonyok és a gyalogsági tűz ellenére a magyar huszárok vakmerő rohammal és gyors manőverekkel megfutamították a dánokat. Az ellenség a magyarok bátorságának nagy elismeréssel adózott.

Napokon belül már a Jütland területén jártak a császári csapatok, bár a télutói hideg eléggé megviselte a katonákat. Február 6-án von Gablenz utolérte a visszavonuló dán utóvédeket, és az oeverseei csatában (dán nevén: Oversø) nyílt mezőn lerohanta a dánokat.

A jütlandi Vejlénél még egy győzelmet könyvelhetett el von Gablenz. Ekkor a poroszok még mindig a Dybbøl-sáncok előtt vesztegeltek. Április 18-án erős nehéztüzérségi tűz után a poroszok sikeres támadással bevették a sáncokat, ezután igyekeztek benyomulni a dán törzsterületekre, egyesülve az osztrák csapatokkal. A porosz erők mindkét dán védőerődöt bevették, a dán hadsereg azonban Als (Alsen) és Fyn (Funen) szigeteire visszavonulva biztonságban elsáncolta magát, és védelemre rendezkedett be. A támadók előnyomulása elakadt, a háború elhúzódni látszott, a brit és francia beavatkozás kockázata megnőtt. Az osztrák-porosz flottacsoport, Wilhelm von Tegetthoff altengernagy parancsnoksága alatt 1864. május 9-én megütközött Edouard Suenson dán admirális flottával, az akkor Nagy-Britanniához tartozó Helgoland szigete mellett. Súlyos veszteségeket okozó tűzpárbaj után mindkét flotta visszavonult, de a német kikötők felszabadultak a dán flotta blokádja alól. A helgolandi csata nem változtatott a háború általános menetén. A hadviselő felek egyezkedni kezdtek, május elején tűzszünet jött létre.

A háború második szakasza (májustól július elejéig)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1864. április 30-án Helmuth von Moltke vezérőrnagyot, a porosz királyi hadsereg vezérkari főnökét, a dániai hadműveletek tervezőjét kinevezték a szövetséges német haderők egyesített vezérkarának főnökévé. Moltke megjelenése a hadszíntéren gyökeres változást hozott a háború menetében. A két hónapos tűzszünetet alatt Moltke gondosan előkészítette a végső támadást. Június 29-én a német haderő megrohanta és elfoglalta Als szigetét. A támadó csapatok néhány napon belül elérték a Jütland-félsziget északi végét, ezzel a Dánia szárazföldi területe teljes egészében német megszállás alá került. A dán kormány – aki hiába várta a brit vagy francia fellépést – fegyverszünetet kért, elfogadva a német szövetségesek békefeltételeit.

A háború lezárása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bécsben mindenki kitörő örömmel ünnepelte a győzelmet. 1864. október 30-án aláírták a bécsi békét: Dánia elvesztette a háborút, miután hiába próbálta elérni, hogy akár Nagy-Britannia, akár Franciaország fegyveresen beavatkozzék a harcba.

A békekötés megszüntette a perszonáluniót, Keresztély dán király lemondott a hercegségekről, és kötelezte magát minden rendelkezés elfogadására, amit a két győztes hatalom a hercegségek ügyében hoz. Schleswig porosz, Holstein osztrák kézbe került.

A császári hadsereg elesett katonáinak emlékműve Oeversee-ben.

A háború következményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ferenc József azonban nem vette észre, hogy Bismarck lépre csalta őt a szövetséggel. A porosz kancellár ezután már nyíltan készülődött az Ausztria elleni háborúra. A két hercegség megszerzése csak újabb viszályt magvát hintette el, ezúttal a két győztes hatalom között.

Dániában a vereség súlyos politikai, gazdasági és társadalmi válságot hozott, amelyből az ország csak nehezen állt talpra.

Christian Friedrich Brandt német fotográfus (1823–1891), aki a krími háború tábori fényképészeként Európa legkorábbi harctéri fényképeit készítette, a schleswig-holsteini hadszíntereken is számos fényképet készített, e kordokumentumokat ma levéltárak és gyűjtemények őrzik.[1]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Uwe Steen: Friedrich Brandt. Ein Pionier der Photographie in Schleswig-Holstein, Boyens, 1989.
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Porosz–osztrák–dán háború témájú médiaállományokat.
A német Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók Porosz–osztrák–dán háború témában.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Háborúk lexikona, Atheneaum kiadó, Budapest, 2004.
  • Franz Herre: Ferenc József élete és kora, Magyar Könyvklub, 2000.
  • Klaus Müller: Tegetthoffs Marsch in die Nordsee. Oeversee, Düppeler Schanzen, Helgoland im deutsch-dänischen Krieg, Verlag Styria, Graz 1991, ISBN 3-222-12007-2
  • Diderik Johansen – Hardon Hansen: Vom Krieg 1864: Erlebnisse und Beobachtungen. Padborg 2001, ISBN 978-87-983932-8-3.
  • Michael Embree: Bismarck’s first war: the campaign of Schleswig and Jutland 1864. Helion, Solihull 2007, ISBN 978-1-906033-03-3
  • Sønderjyllands historie 1830-1864, Dél-Jütland története (dán nyelven).