Königgrätzi csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Königgrätzi csata
Battle of Koniggratz by Georg Bleibtreu.jpg
A königgrätzi csata, Georg Bleibtreu olajfestményén

Konfliktus porosz–osztrák háború
Időpont 1866. július 3.
Helyszín Csehország, Sadová község határában, Königgrätz város (ma Hradec Králové) közelében
Eredmény Porosz győzelem
Szemben álló felek
Flag of Prussia 1892-1918.svg Poroszország Flag of the Habsburg Monarchy.svg Habsburg Birodalom
Flagge Königreich Sachsen (1815-1918).svg Szász Királyság
Parancsnokok
Flag of Prussia 1892-1918.svg  Helmuth K. B. von Moltke tábornok Flag of the Habsburg Monarchy.svg Benedek Lajos táborszernagy
Szemben álló erők
221 000 fő porosz
702 ágyú
184 000 fő osztrák
22 000 fő szász
650 ágyú
Veszteségek
1 900 halott
275 eltűnt
6800 sérült
940 ló
5 735 halott
7925 eltűnt
8440 sérült
22 000 hadifogoly
6 000 ló
116 ágyú
Térkép
Königgrätz(Hradec Králové)  (Csehország)
Königgrätz(Hradec Králové)
Königgrätz
(Hradec Králové)
Pozíció Csehország térképén
é. sz. 50° 12′ 36″, k. h. 15° 49′ 48″Koordináták: é. sz. 50° 12′ 36″, k. h. 15° 49′ 48″

A königgrätzi csata (más néven sadovai csata) az 1866-os porosz–osztrák háború legnagyobb csatája volt, melyben a komoly technikai és hadvezetési fölényben lévő Porosz Királyság döntő győzelmet aratott a többnemzetiségű, idejétmúlt felszereltségű és felállású Habsburg csapatok felett.

A háború kirobbanása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A két birodalom Dánia felett aratott 1864-es győzelme után hamar szembekerült egymással, a német egység megvalósításáért folytatott versengésükben. A Habsburg Birodalom az úgynevezett nagynémet egység megvalósításáért küzdött, mely a német egységbe beleértette az osztrák területeket is (természetesen Habsburg vezetéssel), míg a Porosz Királyság a kisnémet egységért szállt ringbe, mely porosz vezetés alatt kívánta egyesíteni a német ajkú területeket, azonban az osztrákok kizárásával. A délnémet királyságok a kevésbé agresszív Habsburg Birodalom mellé sorakoztak fel, míg a poroszok az Olasz Királyság szövetségét keresték, akik a Velencéért folytatott háborúban kerültek szembe az osztrákokkal.

Porosz mozgósítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1866 júniusában Helmuth von Moltke tábornok hat különböző vasútvonalat igénybe véve három hadsereget telepített a Habsburg Birodalom határára, ami meglepetésként érte a készülődő osztrákokat. Az osztrák főparancsnok, Benedek Lajos táborszernagy, (aki nemzeti hősi hírnevét az 1859-es solferinói csatában szerezte azzal, hogy a olasz–francia győzelem ellenére saját seregének nagy részét megmentette a megsemmisüléstől) nem számított ilyen gyors összpontosításra. Néhány kisebb vereség után csapatait a csehországi Königgrätz és Sadová (németül: Sadowa) között vonta össze. Benedek seregének felállása inkább a 18. mint a 19. századinak felelt meg. A sereg hátát az Elba folyó védte, a tartalék túl közel helyezkedett a főerőkhöz, így az osztrák csapatokat semmi sem védte a veszélyes bekerítéstől. A három porosz hadsereg három irányból közeledett. A centrumot az 1. hadsereg alkotta, mely északnyugati irányból közelített, a balszárnyat az észak felől támadó 2. hadsereg, a jobbszárnyat pedig a 3. (elbai) hadsereg, mely nyugatról közelítve átkarolással fenyegetett.

A csata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első porosz támadás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Moltke tervei szerint mindhárom hadserege egyszerre nyomult volna előre, míg lovassága elvágja az osztrákok visszavonulási útvonalát. Ha sikerül, az osztrák hadsereg teljesen megsemmisült volna, annak ellenére, hogy mindkét fél közel azonos nagyságú erőkkel vonult fel.

A valóságban azonban a porosz hadsereg részenként támadott, a távíró-összeköttetés hibája miatt, így június 3-án reggel csak az 1. hadsereg indult támadásra. Az osztrák tüzérség nem engedett teret nyerni a poroszoknak, kivéve egy Swiepwald nevű erdős magaslatot (cseh nyelven: Svíb) Sadowától keletre. Az osztrákok ellentámadásba mentek át, hogy visszaszerezzék az elveszített területet, de vesztükre, mert így frontálisan kellett megütközniük a képzettebb, hátultöltős, gyújtószeges puskát használó porosz gyalogsággal. Ezek a gyorstüzelő fegyverek komoly előnyt biztosítottak a csatatéren.

A porosz 2. hadsereg támadása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A reggeli csatazajt hallva a porosz 2. hadsereg délután két óra körül csatlakozott a harchoz. Pont oldalba támadták a Swiepwaldot támadó kifáradt, kivérzett osztrákokat. Az osztrák centrum nem tudott csatlakozni a veszélyeztetett jobbszárnyhoz, mert őket lekötötte a porosz 1. hadsereg előretörése. Támogatás nélkül az osztrák jobbszárny összeomlott, és az egész sereg visszavonult, mielőtt a porosz 3. hadsereg az osztrákok mögé vágva elvághatta volna a visszavonulási útvonalat.

Az osztrák haderő menekülése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A poroszok nem tudták azonnal üldözni a visszavonulókat a rossz időjárás miatt, így Benedek szórványos ellentámadásai és az osztrák tüzérség zárótüze mellett az osztrák hadsereg nagy része ki tudott menekülni a porosz harapófogóból, így Benedek ugyanúgy megmentette seregét, mint 1859-ben Solferinónál. Ennek ellenére a császári udvar őt tette meg a vereség felelősévé, egyébként jogosan, hiszen ő állította fel seregét úgy, hogy az három irányból is megtámadható legyen. Az osztrákok 43 000 embert vesztettek (halottak, sebesültek, eltűntek, hadifoglyok), a poroszok 9 000 fős veszteségével szemben.

A prágai béke[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csata kimenetele egyben eldöntötte a háborút is. Az 1866. augusztus 23-án Prágában megkötött békeszerződésben az Osztrák Császárság a Porosz Királyság javára lemondott a német egység megvalósításáról, az Olasz Királyságnak pedig átengedte Veneto tartományt (Velencét). A béke feltételei szívélyesek voltak a Habsburg Birodalom számára, hiszen a csatatéren totális vereséget szenvedett. Bismarck porosz kancellár azonban a békeszerződés engedékeny feltételei révén az Osztrák Császárságot szövetségesként remélte megnyerni a maga számára a későbbiekben tervezett háborúi esetére. Az 1871-es porosz–francia háborúban Ausztria már semleges maradt, a német-osztrák katonai szövetség 1879-ben valósult meg a kettős szövetség létrejöttével. Ez volt az első lépés az első világháborús katonai szövetségi rendszerek felé.

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Königgrätzi csata témájú médiaállományokat.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Felhasznált irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Bencze László: Königgrätz, A testvérháború vége, Zrínyi, Budapest, 1991.
  • Jeremy Black: Hetven döntő csata, „Königgrätzi csata” fejezet, ISBN 963-9615-15-3