Liutprand longobárd király
| Liutprand | |
 |
|
| Liutprand tremissise | |
|
|
|
| Titulusai | Rex Langobardaorum Rex totius Italiae |
| Longobárd király | |
| Uralkodási ideje 712. június 13.[1] – 744. januárja (31 év, 7 hónap) |
|
| Elődje | Ansprand |
| Utódja | Hildeprand |
| Életrajzi adatok | |
| Született | 680 körül |
| Elhunyt | 744. januárja Pavia? |
| Nyughelye | Hadrianus bazilika |
| Édesapja | Ansprand |
| Édesanyja | nem ismert |
Liutprand, néhol Luitprand (680 k. – 744. januárja) longobárd király 712-től haláláig. Longobardia fennhatósága alá vetette a beneventumi hercegséget[2] és meghódította a római pápa birtokainak nagy részét[2]. Elfoglalta Ravennát és a Romagnát (728), támogatta Martell Károlyt az arabok ellen (739), s engedelmességre szorította (742) a tőle elpártolt – és II. Gergely pápa által támogatott – spoletói és beneventi hercegeket[3]. Életének fő célját, Róma elfoglalását azonban nem bírta megvalósítani[3].
Tartalomjegyzék |
Uralkodása [szerkesztés]
Liutprand hosszú trónviszály után került a trónra. A lovagias, ifjú király nagy terveken törte a fejét: a longobárd fennhatóságot ki akarta terjeszteni egész Itáliára, amit természetesen csak úgy érhetett el, hogy kiszorítja Itáliából a kelet-római császárt és leigázza a római pápa birtokát is, amit akkoriban a római dukatusnak (hercegségnek) neveztek[4]. A nagy terv megvalósítására csakhamar kedvező alkalom kínálkozott: a képromboló bizánciak megkezdték Itáliában is romboló munkájukat[4]. Az itáliai lakosság azonban élén a papsággal,, nyíltan szembehelyezkedett a mozgalommal, és amikor III. Leó császár 726-ban rendeletet adott ki a képek tisztelete ellen, II. Gergely pápa az egyébként is izgatott itáliai népet nyílt lázadásra szólította fel a császár eretnek szándékai ellen[4]. Velence és a Pentapolis azonnyomban fel is lázadt, Róma megtagadta az adófizetést, a bizánci hivatalnokokat elékergették, sőt az itáliaiak arra gondoltak már, hogy új császárt választanak Leó helyébe[4]. Liutprand elérkezettnek látta az időt nagy terve megvalósítására[4]. Betört a bizánci uralom alatt álló ún. exarchátus területére és elfoglalta a bizánci helytartó székhelyét, Ravennát, valamint a Pentapolist, továbbá Emiliát[4]. Betört a pápai birtokokra is, de mivel nagyon vallásos volt, II. Gergely pápa rá tudta bírni a visszatérésre, sőt Liutprand a pápának ajándékozta Sutri városát is[4].
Gergely azonban nem érte be ennyivel hanem örökre meg akart szabadulni a „veszélyes szomszédtól”, ezért Ursus velencei herceget háborúra bírta a longobárdok ellen[4]. Ursus 726-ban visszafoglalta Ravennát, de Liutprand ellene szövetkezett a görög helytartóval[5]. Hamarosan legyőzte Ursust, majd 729-ben ostrom alá vette Rómát[6]. A pápa azonban újra rábírta a békére, így Liutprand visszavonult Róma falai alól[6]. Hamarosan II. Gergely meghalt, utóda, III. Gergely pápa pedig rávette a spoletói és beneventi hercegeket, hogy lázadjanak fel Liutprand ellen[6]. A király a lázadást leverte és újra támadásba lendült a pápai birtokok ellen[6]. III. Gergely 739-ben Martell Károly frank majordomus segítségét kérte, aki azonban elutasította a pápát, mivel neki is szüksége volt a longobárdok segítségére az arabok ellen[6]. Liutprand 741-ben seregével már újra Róma falai előtt állt, amikor III. Gergely pápa meghalt, utóda pedig, Zakariás pápa 742-ben békét kötött a longobárd királlyal[6]. Ennek értelmében Liutprand visszaadta a pápának a római dukátus megszállt részeit, sőt még a pápának ajándékozta Sabinát, Osimot és Anconát is néhány apróbb várossal együtt[6]. Nem sokkal a békeszerződés megkötése után a pápa meglátogatta Liutprandot Páviában, ahol rábeszélte, hogy adja vissza Bizáncnak Ravennát és környékét is[6]. Liutprand 744-ben halt meg. Páviában temették el, a longobárd trónon unokája, Hildeprand követte.
Gyermekei [szerkesztés]
Liutprand Guntrutot[7], Theudebert bajor herceg leányát vette feleségül. Házasságukból egyetlen egy – ismeretlen nevű – leány[7] született.
Eredeti források [szerkesztés]
- Origo Gentis Langobardorum
- Andreæ Bergomatis Chronicon
Jegyzetek [szerkesztés]
- ↑ Liutprand König der Langobarden (13.6.712-744) (német nyelven). Die Genealogie der Franken und Frankreichs. (Hozzáférés: 2005. június 25.)
- ^ a b Csató Tamás − Gunst Péter − Márkus László: Egyetemes történelmi kronológia I-II., Tankönyvkiadó, Budapest, 1984. júliusa, ISBN 963-17-7223-3, 105. oldal
- ^ a b Bokor József (szerk.). Liutprand, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET Kft. ISBN 963 85923 2 X (1998)
- ^ a b c d e f g h Tolnai Világtörténelme, Középkor I., szerkesztette: Dr. Mangold Lajos és Dr. Horváth Cyril, Budapest, A Magyar Kereskedelmi Közlöny, Hírlap- és Könyvkiadó Vállalat kiadása (Hasonmás kiadás, Kassák kiadó, Budapest, 1991), ISBN 963-7765-03-4, 150. oldal
- ↑ Tolnai Világtörténelme, Középkor I., 150–151. oldal
- ^ a b c d e f g h Tolnai Világtörténelme, Középkor I., 151. oldal
- ^ a b Italy, emperors & kings. Ansprand 712, Liutprand 712-744, Hildeprand 744 (angol nyelven). Foundation for Medieval Genealogy. (Hozzáférés: 2011. február 18.)
Lásd még [szerkesztés]
| Előző uralkodó: Ansprand |
|
Következő uralkodó: Hildeprand |
|
|||||||
