Alboin longobárd király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Alboin
Nuremberg chronicles f 147v 1.jpg
Alboin – miniatúra a Nürnbergi krónikából (1493)

Longobárd király
Uralkodási ideje
561572
Elődje Audoin
Utódja II. Cleph
Életrajzi adatok
Uralkodóház Gausinok
Született 526
Pannonia
Elhunyt 572. június 28. (46 évesen)
Verona
Édesapja Audoin
Édesanyja Rodelinda

Alboin (526572. június 28.) longobárd király 561-től haláláig, aki

oly híressé tette nevét, hogy az ő férfias viselkedését, dicsőségét, szerencséjét és vitézségét a háborúban egészen napjainkig nemcsak a bajoroknál és a szászoknál, hanem más, ugyanazon nyelvű nemzeteknél is dalokban dicsőítik.
Paulus Diaconus[1]

Ifjúkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Audoin király fiaként született. Paulus Diaconus jellemzése szerint "hadértő és egyáltalán minden tekintetben kitűnő férfiú"[2], akinek hírneve ismert volt, amikor a longobárdok királya lett[2]. A frank Chlothar király leányát vette feleségül[2]. Alboin részt vett az 551-es hadjáratban, ahol megmutatta "hadértő" vitézségét[2]. A csatában megölte Thurisind gepida király fiát, Thurismundot[2]. A győztesen visszatérő longobárdok azt tanácsolták Audoin királynak, hogy fogadja asztaltársává Alboint, hogy aki társa volt a veszélyben, az legyen társa az asztalnál is[3]. A király azonban azt válaszolta, hogy a hagyomány szerint ezt csak akkor teheti meg, ha a fia egy idegen nép királyától fegyvert kap[4]. Alboin ekkor negyven ifjúval ellenségük, a gepida király udvarába ment, s nyíltan elmondta, miért jött hozzá[4]. A király vendégszeretettel fogadta, asztalához ültette, éppen megölt fia helyére[4]. Majd bánatának emlékével így szólt Alboinhoz: "Kedves előttem az a hely, de annak az embernek látása, aki most ott ül, nagy nehezemre esik"[4]. Ekkor a longobárdok és a gepidák közt sértő szócsata keletkezett, "minden kéz a fegyver markolatán", készen az összecsapásra[4]. A király azonban – tekintettel a vendégbarátság törvényére – lecsillapította őket, s a békességet megőrizve átadta Alboinnak az általa megölt Thurismund királyfi fegyvereit, amikkel az sértetlenül visszatérhetett édesapja országába[4]. Audoin ezután asztaltársává fogadta Alboint, aki "miközben atyjával a királyi gyönyöröket vígan élvezé, sorra elmondogatja, hogy mi történt vele a gepidáknál Thurisind palotájában. A jelenlevők pedig csodálkoznak és dicsérik Alboin merészségét, de Turisind páratlan becsületességét sem magasztalják kevésbé"[4].

Uralkodása Pannoniában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Édesapja halála után Paulus Diaconus szerint "mint tizenkettedik király, övéinek osztatlan tetszése közepette lépett a trónra"[4]. Személyében kétségkívül egy harcos vezér irányította a longobárdokat[4]. Alboin 566 őszén szerzett tudomást az Al-Duna vidékén élő avarokról, akik vereséget mértek a frank Sigebert királyra, Alboin sógorára[5]. Szövetséget ajánlott az avarok kagánjának a gepoidák és Bizánc ellen[5]. 567-ben az avarok behatoltak a Tisza mentén lévő gepidák országába, s a velük egyidejűleg támadó támadó longobárdokkal együtt véres csatában megverték őket, véget vetve királyságuknak[5]. Ezrével hurcolták magukkal a foglyokat és a zsákmányt[5]. A gepidák összeomlását kihasználva, Bizánc gyorsan visszafoglalta Sirmiumot[5]. A csatában Alboin megölte az akkori gepida királyt, Cunimundot, s mint Paulus Diaconus írja, "levágott fejéből ivóserleget készíttetett magának. Az ilyenfajta poharat nálunk scalának mondják, latinul paterának hívják. [Alboin] Ezután Cunimundnak Rosamunda nevű leányát nagy csapat különböző nemű és korú fogollyal együtt magával hurcolta; ezt a lányt Chlodoswitha halála után saját vesztére – mint kitűnt – feleségül vette."[5]

A gazdag zsákmánynyal és harci dicsőséggel teli longobárdok még haza sem értek, amikor hírül vették, hogy az avarok átkeltek a Dunán és támadást intéztek Sirmium ellen[6]. Alboinnak és II. Justinianus bizánci császárnak rá kellett döbbennie, hogy a viszonylag békés gepidák helyébe egy zsákmányra éhes, harcias szomszéd került[7]. A logobárdok léte bizonytalanná vált Pannoniában, ezért Alboin rokonaitól, a szászoktól segédcsapatokat kért, újabb szerződést kötött az avarok kagánjával[7]. Átengedte számukra Pannonia területét, s ennek fejében azok nem állítottak akadályt a Dráván való átvonulásuk útjába[7]. 568 tavaszán Alboin vezetésével a longobárdok kivonultak Pannoniából, felégetve mindent maguk mögött, Itália felé indultak[7].

A longobárd honfoglalás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A longobárdok (zölddel) és a bizánciak (narancssárgával) fennhatósága alatti területek Itáliában Alboin uralkodásának idején

Paulus diaconus szerint maga a császári hadvezér Narszész tanácsolta Alboinnak, hogy hagyják ott a szegényes Pannoniát a gazdag Itáliáért[7]. A longobárdok az Adriai-tenger északi partján fekvő Aquileiához érkeztek [7]. A város jelentős kikötő és patriarchális székhely volt[7]. Alboin a klánokat (törzseket) Aquileia ellen vezette, amelynek görög patriarchája a várostól délre lévő kis szigetre, Gradóba vonult vissza[7]. Aquileia után a longobárdok elfoglalták Friulit, Veronát s 572-ben Páviát[7]. Minden törzs a saját hercegével egy-egy római városban és azt körülvevő területeken rendezkedett be – így körülbelül harmincöt (majdnem független) hercegség jött létre[7]. Két longobárd délre vonult, és két teljesen független hercegséget hozott létre: Faroald Spoleto körül, Zotto Benevento mellett[7].

Alboin halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Charles Landseer: Alboin longobárd király meggyilkolása (1859)

Alboin a hódítás után mindössze három és fél évig uralkodott[1]. Halálát Paulus diaconus a longobárd hősi mondák nyomán írja le[1]. Felidézi Alboinnak a gepidák elleni háborúját, amelyben megölte a gepidák királyát, s feleségül vette annak leányát, Rosamundát, aki végül bosszút állt édesapjáért[1]. "Midőn egy alkalommal Alboin Veronában jókedvűen ült a lakománál – már a kelleténél túl is –, akkor megparancsolá, hogy azzal a serleggel, amelyet ő apósának, Cunimundnak királynak a koponyájából csináltatott, adjanak inni bort a királynénak, s ő maga is felszólítá azt, hogy igyék vígan az atyjával. Ezt ne tartsa senki lehetetlennek, mert én Krisztusra, az igazságot mondom. Magam is láttam ezt a poharat, midőn egy ünnepélyes alkalommal Ratchis herceg a kezében tartotta és vendégeinek mutogatta. Mikor ezt Rosamunda meghalotta, szívét mély fájdalom fogta el, amelyet többé nem is tudott elfelejteni. Lángra lobbant benne a bosszúvágy, hogy atyjának haláláért férjének a meggyilkolásával bosszulja meg magát."[1] A király fegyverhordozójával együtt rászedte Alboin igen erős katonáját, hogy öljék meg a királyt[1]. Mialatt Alboin déli álmát aludta, Rosamunda eltávolította a palotájából a fegyveres őröket, s a gyilkos Helmechist beengedte a király szobájába, akinek kardját az ágyához kötözte, hogy védekezni se tudjon[1]. "Így veszett el egy hitvány asszony csele következtében az – írja Paulus Diaconus –, aki a háborúban annyi ellenség leverése által a legnagyobb haditettekkel dicsekedhetett. Holttestét a longobárdok siránkozása és jajveszékelése között temették el a palota lépcsőzetének az aljába. Magas termetű volt és minden porcikájában harcra termett."[1] A trónon Cleph követte.

Eredeti források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Origo Gentis Langobardorum
  • Pauli Historia Langobardorum
  • Tours-i Gergely
  • Iohannis Abbatis Biclarensis Chronica
  • Marii Episcopi Aventicensis Chronica
  • Theophylacti Simocattæ Historiarum

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f g h Sz. Jónás Ilona: Barbár királyok, 78. oldal
  2. ^ a b c d e Sz. Jónás Ilona: Barbár királyok, Kossuth Könyvkiadó, 1994, ISBN 963-09-3695-X, 74. oldal
  3. Sz. Jónás Ilona: Barbár királyok, 74–75. oldal
  4. ^ a b c d e f g h i Sz. Jónás Ilona: Barbár királyok, 75. oldal
  5. ^ a b c d e f Sz. Jónás Ilona: Barbár királyok, 76. oldal
  6. Sz. Jónás Ilona: Barbár királyok, 76–77. oldal
  7. ^ a b c d e f g h i j k Sz. Jónás Ilona: Barbár királyok, 77. oldal

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
Audoin
Longobárd király
561572
Iron Crown.JPG
Következő uralkodó:
II. Cleph