Agilulf longobárd király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Agilulf
Nuremberg chronicles f 150r 3.jpg
Agilulf – miniatúra a Nürnbergi krónikából (1493)

Titulusai Rex Langobardaorum
Rex totius Italiae
Longobárd király
Uralkodási ideje
591616
Elődje Authari
Utódja Adaloald
Életrajzi adatok
Született 555 körül
Elhunyt 616. májusa
Milánó
Édesapja Torinói Ansvald
Édesanyja nem ismert
A longobárdok (zölddel) és a bizánciak (narancssárgával) fennhatósága alatti területek Itáliában Agilulf uralkodásának idején

Agilulf, más írásmóddal Agilolf, más néven Ago (555 k. – 616. májusa) longobárd király 591-től haláláig.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Torino hercegeként 590. novemberében választotta férjéül Theodelinda, Authari özvegye[1]. Az új királynak első dolga volt, hogy a frankokkal, majd az avarokkal is békét kötött[2]. A longobárd hercegek egy része azonban nem akarta őt elismerni[2]; a spoletói herceg magát Rómát is ostrom alá fogta[3] (593[3]), ugyanis I. Gergely pápa az őshonos – és katolikus – itáliaiak élére állt, hogy kikergesse az – ariánus – idegeneket az országból[1]. Róma falai közt éhínség tört[2] a és a várost csak a pápa különbéke ajánlata (ötszáz font arany évi adó[3]) menthette meg[3]. Agilulf most a lázongó hercegek ellen indult és egymásután megfékezte őket[2].

Közben a bizánciakkal is meggyűlt a király baja, akikkel hiába próbált békére lépni[2]. A harctér színhelye Dél-Itália lett; egymásután foglalták el a longobárdok Capuát, Crotonét és Locrit, sőt maga Nápoly is veszedelemben forgott[2]. Végre a pápa fáradozása 598-ban fegyverszünetet hozott létre[2]. Azonban 601-ben újult erővel tört ki a harc[2]; Agilulf leánya is az exarcha fogságába került[2]. A longobárd király mindamellett folytatta az előnyomulást, s mikor már Ravennát is fenyegette, az új exarcha, Smaragdus békét ajánlott s minden zsákmánnyal egyetemben visszaadta a király leányát is[2]. Újabb összeütközések után végül 609-ben Phocas császár és Agilulf közt létrejött a béke[2]; a longobárd királyság határait megállapították, és a kijelölt területet a császár a longobárdok jogos birtokának ismerte el[2].

Uralkodásának vége felé az avarokkal is hadakozott Agilulf[2]. Majd a hercegek hatalmának megtörésére fordította minden erejét, ezek több ízben fellázadtak s félő volt, hogy a fiatal királyságot halomra döntik[2]. Agilulf némelyeket közülük megöletett, másokat börtönbe vettetett, úgy hogy lassanként sikerült a belső békét is helyreállítania[2]. Azonban Spoleto és Benevento még mindig dacoltak a király hatalmával, és Agilulf e miatt kénytelen volt országa súlypontját északra helyezni[2].

Az ariánus király viszonya feleségével sem volt felhőtlen, ugyanis a katolikus Theudelinda katolikusnak kereszteltette fiukat[1]. Felesége szorgalmasan levelezett a pápával, és végül rávette férjét, hogy népe egy részével áttérjen a katolikus hitre[1], és visszaadja a katolikus papságnak az elkobzott birtokokat[4]. A nemesek most már százával építették az új templomokat, kolostorokat, kórházakat[5]; a Szent János tiszteletére emelt monzai székesegyház pedig mintegy közös szentélye, koronázó temploma lett az egyesített Longobardiának[6]. Most is őrzik azt az arany koronát, amelybe Theudelinda Krisztus keresztjének egyik vasszögét (a pápa ajándékát) foglaltatta[6] (593[2]). A »vas« korona lett az egyesítette, vagy inkább egyesíteni akart Itália jelképe[6]. Köriratán először nevezte magát Agilulf »Isten kegyelméből« egész Itália királyának[6][7]. Agilulf székesegyház közelébe építtette híres palotáját, melyet a longobárd történetből vett festmények díszítettek[2]. Az ariánus központtal, Paviával szemben Monza lett a katolicizmus székhelye[2]. Jóllehet maga Agilulf nem tért át a katolikus vallásra, mindazáltal a térítők munkáját nem akadályozta, sőt Szent Kolumbán buzgalmát is elősegítette jóindulatával[2].

Agilulfot halála után fia, Adaloald követte a trónon.

Gyermekei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eredeti források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Fredegar
  • Pauli Historia Langobardorum
  • Origo Gentis Langobardorum
  • Historia Langobardorum Codicis Gothani
  • Andreæ Bergomatis Chronicon

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d Dr. Márki Sándor: A középkor története, Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest; reprint kiadás: Laude Kiadó, ISBN 963-7830-81-2, 52. oldal
  2. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t Marczali Henrik (szerk.): Nagy képes világtörténet IV. kötet. IV. rész XVIII. fejezet: A longobárdok országa.
  3. ^ a b c d Váczy Péter: A középkor története (a sorozat 2-ik kötete), A Magyar Szemle Társaság kiadása, Révai Testvérek Irodalmi Rt., Budapest, 1936, ISBN 963-7965-14-9, 195. oldal
  4. Bokor József (szerk.). Longobardok, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET Kft. ISBN 963 85923 2 X (1998) 
  5. Dr. Márki Sándor: A középkor története, 52–53. oldal
  6. ^ a b c d Dr. Márki Sándor: A középkor története, 53. oldal
  7. Nagy Károly, I. Napóleon, és Viktor Emánuel később ennek a koronának a föltevésével jelezték, hogy a részekre szakadt Itáliát vissza akarják adni önmagának. (Vö.: Dr. Márki Sándor: A középkor története, 53. oldal)
  8. ^ a b c d e Agilolf 590-615, Adeloald 615-625 (angol nyelven). Foundation for Medieval Genealogy. (Hozzáférés: 2010. november 4.)

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
Authari
Longobárd király
590616
Iron Crown.JPG
Következő uralkodó:
Adaloald