Agilulf longobárd király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Agilulf
Rex Langobardaorum
Rex totius Italiae
Agilulf – miniatúra a Nürnbergi Krónikából (1493)
Agilulf – miniatúra a Nürnbergi Krónikából (1493)
Longobárd király
Uralkodási ideje
591 – 616
ElődjeAuthari
UtódjaAdaloald
Életrajzi adatok
Született555 körül
Elhunyt616 májusa
Milánó
ÉdesapjaTorinói Ansvald
Édesanyjanem ismert
Házastársa
  • Theodelinda
  • Andalagardis (?)
Gyermekei
A Wikimédia Commons tartalmaz Agilulf témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség
A longobárdok (zölddel) és a bizánciak (narancssárgával) fennhatósága alatti területek Itáliában Agilulf uralkodásának idején

Agilulf, más írásmóddal Agilolf, más néven Ago (555 körül – 616 májusa) longobárd király.

Élete[szerkesztés]

Torino hercegeként 590 novemberében választotta férjéül Theodelinda, Authari özvegye.[1] Az új királynak első dolga volt, hogy a frankokkal, majd az avarokkal is békét kössön.[2] A longobárd hercegek egy része azonban nem akarta őt elismerni;[2] a spoletói herceg magát Rómát is ostrom alá fogta[3] (593[3]), ugyanis I. Gergely pápa az őshonos – és katolikus – itáliaiak élére állt, hogy kikergesse az – ariánus – idegeneket az országból.[1] Róma falai közt éhínség tört[2] a és a várost csak a pápa különbéke ajánlata (ötszáz font arany évi adó[3]) menthette meg.[3] Agilulf most a lázongó hercegek ellen indult és egymás után megfékezte őket.[2]

Közben a bizánciakkal is meggyűlt a király baja, akikkel hiába próbált békét kötni.[2] A harcok színhelye Dél-Itália lett; egymásután foglalták el a longobárdok Capuát, Crotonét és Locrit, sőt maga Nápoly is veszedelemben forgott.[2] Végre a pápa fáradozása 598-ban fegyverszünetet hozott létre.[2] Azonban 601-ben újult erővel tört ki a harc;[2] Agilulf leánya is az exarcha fogságába került.[2] A longobárd király mindemellett folytatta az előnyomulást, s amikor már Ravennát is fenyegette, az új exarcha, Smaragdus békét ajánlott, s minden zsákmánnyal egyetemben visszaadta a király leányát is.[2] Újabb összeütközések után végül 609-ben Phocas császár és Agilulf közt létrejött a béke;[2] a longobárd királyság határait megállapították, és a kijelölt területet a császár a longobárdok jogos birtokának ismerte el.[2]

Uralkodásának vége felé az avarokkal is hadakozott Agilulf.[2] Majd a hercegek hatalmának megtörésére fordította minden erejét, ezek több ízben fellázadtak, s félő volt, hogy a fiatal királyságot halomra döntik.[2] Agilulf némelyeket közülük megöletett, másokat börtönbe vettetett, úgyhogy lassanként sikerült a belső békét is helyreállítania.[2] Azonban Spoleto és Benevento még mindig dacoltak a király hatalmával, és Agilulf e miatt kénytelen volt országa súlypontját északra helyezni.[2]

Az ariánus király viszonya feleségével sem volt felhőtlen, ugyanis Theudelinda katolikusnak kereszteltette fiukat.[1] Felesége szorgalmasan levelezett a pápával, és végül rávette férjét, hogy népe egy részével áttérjen a katolikus hitre,[1] és visszaadja a katolikus papságnak az elkobzott birtokokat.[4] A nemesek most már százával építették az új templomokat, kolostorokat, kórházakat;[5] a Keresztelő Szent János tiszteletére emelt monzai székesegyház pedig mintegy közös szentélye, koronázótemploma lett az egyesített Longobardiának.[6] Most is őrzik azt az arany koronát, amelybe Theudelinda Krisztus keresztjének egyik vasszögét (a pápa ajándékát) foglaltatta[6] (593[2]). A Vaskorona lett az egyesített, vagy inkább egyesíteni kívánt Itália jelképe.[6] Köriratán először nevezte magát Agilulf „Isten kegyelméből” egész Itália királyának.[6][7] Agilulf székesegyház közelébe építtette híres palotáját, melyet a longobárd történetből vett festmények díszítettek.[2] Az ariánus központtal, Paviával szemben Monza lett a katolicizmus székhelye.[2] Jóllehet maga Agilulf nem tért át a katolikus vallásra, mindazáltal a térítők munkáját nem akadályozta, sőt Szent Kolumbán buzgalmát is elősegítette jóindulatával.[2]

Agilulfot halála után fia, Adaloald követte a trónon.

Gyermekei[szerkesztés]

Eredeti források[szerkesztés]

  • Fredegar
  • Pauli Historia Langobardorum
  • Origo Gentis Langobardorum
  • Historia Langobardorum Codicis Gothani
  • Andreæ Bergomatis Chronicon

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ a b c d Dr. Márki Sándor: A középkor története, Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest; reprint kiadás: Laude Kiadó, ISBN 963-7830-81-2, 52. oldal
  2. ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t Marczali Henrik (szerk.): Nagy képes világtörténet IV. kötet. IV. rész XVIII. fejezet: A longobárdok országa.
  3. ↑ a b c d Váczy Péter: A középkor története (a sorozat 2. kötete), A Magyar Szemle Társaság kiadása, Révai Testvérek Irodalmi Rt., Budapest, 1936, ISBN 963-7965-14-9, 195. oldal
  4. ↑ Bokor József (szerk.). Longobardok, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X 
  5. ↑ Dr. Márki Sándor: A középkor története, 52–53. oldal
  6. ↑ a b c d Dr. Márki Sándor: A középkor története, 53. oldal
  7. ↑ Nagy Károly, I. Napóleon, és Viktor Emánuel később ennek a koronának a föltevésével jelezték, hogy a részekre szakadt Itáliát vissza akarják adni önmagának. (Vö.: Dr. Márki Sándor: A középkor története, 53. oldal)
  8. ↑ a b c d e Agilolf 590-615, Adeloald 615-625 (angol nyelven). Foundation for Medieval Genealogy. [2011. augusztus 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. november 4.)

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]


Előző uralkodó:
Authari
Longobárd király
590 – 616
 Következő uralkodó:
Adaloald
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Agilulf_longobárd_király&oldid=22024310”