Agilulf longobárd király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Agilulf
Nuremberg chronicles f 150r 3.jpg
Agilulf – miniatúra a Nürnbergi krónikából (1493)

Titulusai Rex Langobardaorum
Rex totius Italiae
Longobárd király
Uralkodási ideje
591 – 616
Elődje Authari
Utódja Adaloald
Életrajzi adatok
Született
555 körül
Elhunyt
616. májusa
Milánó
Gyermekei Adaloald longobárd király
Édesapja Torinói Ansvald
Édesanyja nem ismert
A longobárdok (zölddel) és a bizánciak (narancssárgával) fennhatósága alatti területek Itáliában Agilulf uralkodásának idején

Agilulf, más írásmóddal Agilolf, más néven Ago (555 k. – 616 májusa) longobárd király.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Torino hercegeként 590 novemberében választotta férjéül Theodelinda, Authari özvegye[1]. Az új királynak első dolga volt, hogy a frankokkal, majd az avarokkal is békét kössön[2]. A longobárd hercegek egy része azonban nem akarta őt elismerni[2]; a spoletói herceg magát Rómát is ostrom alá fogta[3] (593[3]), ugyanis I. Gergely pápa az őshonos – és katolikus – itáliaiak élére állt, hogy kikergesse az – ariánus – idegeneket az országból[1]. Róma falai közt éhínség tört[2] a és a várost csak a pápa különbéke ajánlata (ötszáz font arany évi adó[3]) menthette meg[3]. Agilulf most a lázongó hercegek ellen indult és egymás után megfékezte őket[2].

Közben a bizánciakkal is meggyűlt a király baja, akikkel hiába próbált békét kötni[2]. A harcok színhelye Dél-Itália lett; egymásután foglalták el a longobárdok Capuát, Crotonét és Locrit, sőt maga Nápoly is veszedelemben forgott[2]. Végre a pápa fáradozása 598-ban fegyverszünetet hozott létre[2]. Azonban 601-ben újult erővel tört ki a harc[2]; Agilulf leánya is az exarcha fogságába került[2]. A longobárd király mindemellett folytatta az előnyomulást, s amikor már Ravennát is fenyegette, az új exarcha, Smaragdus békét ajánlott, s minden zsákmánnyal egyetemben visszaadta a király leányát is[2]. Újabb összeütközések után végül 609-ben Phocas császár és Agilulf közt létrejött a béke[2]; a longobárd királyság határait megállapították, és a kijelölt területet a császár a longobárdok jogos birtokának ismerte el[2].

Uralkodásának vége felé az avarokkal is hadakozott Agilulf[2]. Majd a hercegek hatalmának megtörésére fordította minden erejét, ezek több ízben fellázadtak, s félő volt, hogy a fiatal királyságot halomra döntik[2]. Agilulf némelyeket közülük megöletett, másokat börtönbe vettetett, úgyhogy lassanként sikerült a belső békét is helyreállítania[2]. Azonban Spoleto és Benevento még mindig dacoltak a király hatalmával, és Agilulf e miatt kénytelen volt országa súlypontját északra helyezni[2].

Az ariánus király viszonya feleségével sem volt felhőtlen, ugyanis Theudelinda katolikusnak kereszteltette fiukat[1]. Felesége szorgalmasan levelezett a pápával, és végül rávette férjét, hogy népe egy részével áttérjen a katolikus hitre[1], és visszaadja a katolikus papságnak az elkobzott birtokokat[4]. A nemesek most már százával építették az új templomokat, kolostorokat, kórházakat[5]; a Keresztelő Szent János tiszteletére emelt monzai székesegyház pedig mintegy közös szentélye, koronázótemploma lett az egyesített Longobardiának[6]. Most is őrzik azt az arany koronát, amelybe Theudelinda Krisztus keresztjének egyik vasszögét (a pápa ajándékát) foglaltatta[6] (593[2]). A Vaskorona lett az egyesített, vagy inkább egyesíteni kívánt Itália jelképe[6]. Köriratán először nevezte magát Agilulf „Isten kegyelméből” egész Itália királyának[6][7]. Agilulf székesegyház közelébe építtette híres palotáját, melyet a longobárd történetből vett festmények díszítettek[2]. Az ariánus központtal, Paviával szemben Monza lett a katolicizmus székhelye[2]. Jóllehet maga Agilulf nem tért át a katolikus vallásra, mindazáltal a térítők munkáját nem akadályozta, sőt Szent Kolumbán buzgalmát is elősegítette jóindulatával[2].

Agilulfot halála után fia, Adaloald követte a trónon.

Gyermekei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eredeti források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Fredegar
  • Pauli Historia Langobardorum
  • Origo Gentis Langobardorum
  • Historia Langobardorum Codicis Gothani
  • Andreæ Bergomatis Chronicon

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d Dr. Márki Sándor: A középkor története, Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest; reprint kiadás: Laude Kiadó, ISBN 963-7830-81-2, 52. oldal
  2. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t Marczali Henrik (szerk.): Nagy képes világtörténet IV. kötet. IV. rész XVIII. fejezet: A longobárdok országa.
  3. ^ a b c d Váczy Péter: A középkor története (a sorozat 2-ik kötete), A Magyar Szemle Társaság kiadása, Révai Testvérek Irodalmi Rt., Budapest, 1936, ISBN 963-7965-14-9, 195. oldal
  4. Bokor József (szerk.). Longobardok, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET. ISBN 963 85923 2 X (1893–1897, 1998.) 
  5. Dr. Márki Sándor: A középkor története, 52–53. oldal
  6. ^ a b c d Dr. Márki Sándor: A középkor története, 53. oldal
  7. Nagy Károly, I. Napóleon, és Viktor Emánuel később ennek a koronának a föltevésével jelezték, hogy a részekre szakadt Itáliát vissza akarják adni önmagának. (Vö.: Dr. Márki Sándor: A középkor története, 53. oldal)
  8. ^ a b c d e Agilolf 590-615, Adeloald 615-625 (angol nyelven). Foundation for Medieval Genealogy. (Hozzáférés: 2010. november 4.)

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
Authari
Longobárd király
590616
Iron Crown.JPG
Következő uralkodó:
Adaloald