Beneventói Hercegség

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Beneventói Hercegség
571 – 1081
Itália 1000-ben.svg
Itália államalakulatai 1000-ben
Általános adatok
Fővárosa Benevento
Vallás katolicizmus
Kormányzat
Államforma hercegség
Elődállam
Utódállam
 Bizánci Birodalom
Pápai állam 
Salernói Hercegség 
Capuai Hercegség 

A Beneventói Hercegség egy középkori longobárd államalakulat volt Dél-Olaszországban

A hercegség alapítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hercegség alapításának körülményei vitatottak. Egyes történészek szerint a longobárdok már jelen voltak Dél-Itáliában, amikor északi rokonaik meghódították a síkságát, és a hercegséget valószínűleg már 571-ben megalapították. Más feltételezések szerint a hercegséget Zotto herceg alapította 590-ben, amikor csapataival megtelepedett Campaniában. Noha kezdetben önállóan vezette országát, Zotto később behódolt az észak-itáliai longobárd királyságnak. Utódjának unokáját, Arechist tette, ezáltal örökletessé téve dinasztiája számára a hercegi címet.

Terjeszkedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zotto utódai révén a hercegség fokozatosan kiterjesztette területét a Bizánci Birodalom rovására. Zotto utóda, Arechis elfoglalta Capuát és Crotonét, kifosztotta Amalfit, azonban nem sikerült elfoglalnia Nápolyt. Halálakor a bizánciak birtokában csak Nápoly, Amalfi, Gaeta, Sorrento, Calabria valamint Puglia városai (Bari, Brindisi, Otranto, stb.) maradtak. 662-ben I. Grimoald herceg segítségére sietett Godepert longobárd királynak, aki háborúba keveredett testvérével Perctarittal. A herceg elfogta és kivégezte úgy a király, mint az ellenfelét , elfoglalta Pavia városát és longobárd királlyá koronáztatta magát.

663-ban a bizánciak sikertelenül megostromolták Benevento városát és visszavonulni kényszerültek Nápolyba. Az akkori beneventói herceg, I. Romuald azonban rajtaütött a visszavonuló bizánciakon és Avellino mellett döntő vereséget mért rájuk. A Bizánci Birodalom és a Beneventói Hercegség 680-ban békét kötött.

A következő évtizedekben a hercegségnek sikerült kisebb területeket elhódítania a bizánciaktól, de a legfőbb ellenséget ekkor már az észak-itáliai Longobárd Királyság jelentette, miután Liutprand király többször is megpróbálta saját emberét ültetni a beneventói trónra. A király utódja, Ratchis, a Spoletói Hercegséget és a Beneventói Hercegséget idegen országoknak nyilvánította és megtiltotta a velük való kereskedelmet.

Secundum Ticinum[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

758-ben Desiderius longobárd királynak sikerült egy rövid ideig elfoglalnia Spoletót és Beneventót. Miután 774-ben Nagy Károly elfoglalta a királyságot, II. Arechis Beneventóba menekült, ahol megpróbálta visszaállítani a longobárd királyok méltóságát és a várost Secundum Ticinum-nak nevezte (második főváros Pavia után). Félve a frankok támadásaitól elhagyta a királyi címet, helyette fejedelemnek nevezte magát. 787-ben Salerno ostroma után kénytelen volt elfogadnia Nagy Károly fennhatóságát. Arechis idején kibővítették Beneventót, falait megerősítették és felépítették az új fejedelmi palotát.

788-ban a Desiderius fia, Adelchis által vezetett bizánci seregek megtámadták a hercegséget, de III. Grimoald hercegnek sikerült visszavernie őket. A frankok ugyan segítettek elűzni Adelchist, de többször is megtámadták a hercegséget, kisebb-nagyobb területeket elfoglalva. 814-ben IV. Grimoaldnak sikerült békét kötnie a frankokkal így a hercegség is fokozatosan visszanyerte teljes függetlenségét.

Hanyatlása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Noha a frankok állandó fenyegetése nem szűnt meg, a 9. században a Beneventói Hercegség elérte hatalmának csúcsát meghódítva Amalfit és megsarcolva Nápolyt. Sicardus herceg halála után Radelchis, egykori hadvezére ragadta magához a hatalmat annak ellenére, hogy a cím Siconulfot, a herceg fiát illette volna. A kettejük között dúló polgárháború eredményeként a hercegséget két részre osztották: északon a Beneventói Hercegség Radelchis vezetésével, délen a Salernói Hercegség Siconulf vezetésével. A meggyengült központi hatalom és a folyamatos szaracén támadások miatt számos helyi nemes (gróf, herceg) kikiáltotta függetlenségét.

899-ben a capuai I. Atenulf elfoglalta a Beneventót és egyesítette saját hercegségével. Az új államalakulatot oszthatatlannak nyilvánította és bevezette a társ-uralkodói rendszert: apa és fia uralkodása egyazon időben.

978-ban Pandulf herceg elfoglalta a Salernói Hercegséget, 981-ben pedig a Spoletói Hercegséget. Halála után Beneventót IV. Landulf, Salernót pedig II. Pandulf örökölte.

A 11. században Benevento jelentősége messze elmaradt Salerno és Capua mellett. 1022-ben II. Henrik német-római császár elfoglalta úgy Beneventót, mint Capuát. Rövid uralkodása után a normannok érkeztek a vidékre, akikkel a hercegség, amely a pápa fennhatósága alá tartozott törékeny kapcsolatot tartott fenn.

A normannok 1053-ban Robert Guiscard vezetésével foglalták el a hercegséget, akik a pápának ajándékozták. A hercegség hivatalosan 1081-ben szűnt meg, miután ismét visszakerült a pápa birtokába, rövid normann uralom után.

1806-ban Napóleon, miután elfoglalta Benevento városát, Charles Maurice de Talleyrand-t nevezte ki herceggé. Rövid idejű hercegségének 1815-ben lett vége, amikor a franciákat kiűzték a Nápolyi Királyságból.

Benevento uralkodói[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a cikk a Duchy of Benevento szócikk fordításán alapul