Homoszexualitás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A homoszexualitás a szexuális irányultság egyik fajtája, amikor egy személy érzelmi és szexuális vonzódása kizárólag vagy főként azonos nemű emberek felé irányul. Homoszexualitásnak nevezik ezenkívül időnként az azonos neműek közötti szexuális tevékenységet is, mely a homoszexuális irányultságtól függetlenül is létrejöhet.[1] Melléknévi alakja a homoszexuális, melynek gyakran használt szinonimája a meleg. A nők közötti homoszexualitást leszbikusságnak nevezik.

A kifejezés eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kertbeny Károly

A „homoszexualitás” műszót a homoszexuális Kertbeny Károly író, műfordító alkotta meg. Nyomtatásban először 1869-ben névtelenül közreadott, német nyelvű pamfletjében fordult elő. Kertbeny olyan nevet akart alkotni, amely tárgyszerűen, semlegesen utal a jelenségre, és nem minősíti. Sokáig ezt a szót alkalmazta a tudományos és jogi nyelv, valamint a műveltebb rétegek is; ma már azonban ez a szó javarészt visszaszorult a szűkebb orvosi szaknyelvbe, mert magát a szexualitást hangsúlyozza, azonkívül sokan túlzottan orvosi jellegűnek, elidegenítőnek találják.

A homoszexuális szót korábban csak férfiakra alkalmazták (például „homoszexuálisokról és leszbikusokról” beszéltek): ez azonban tévedés, hiszen nem utal a hímnemre, és a leszbikusok is ugyanúgy homoszexuálisok. (A „homoszexuálisok és leszbikusok” kifejezés tehát olyan, mintha „embereket és nőket” emlegetnénk.)

A homoszexuális kifejezés szó szerinti jelentése „azonos nemű”: az 'azonos' jelentésű görög homo- előtagból és a 'nem' jelentésű latin sexus szóból származik. (Az 'ember' jelentésű latin homo szótól tehát független.) Hibridnek nevezhetjük ezt az összetételt, mert görög és latin szóból áll.

A homoszexuális szó főnévként vagy melléknévként személyek, szexuális irányultságuk, szexuális aktivitásuk vagy identitásuk leírására egyaránt használható.

Elnevezései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Homoszexuális

A homoszexuális szót korábban csak férfiakra alkalmazták. A homoszexuális ellentéte, az ellenkező neműek iránt érdeklődő ember neve heteroszexuális (ahol hetero-: eltérő, másmilyen), röviden heteró. A mindkét nem tagjai iránt érdeklődő embert biszexuálisnak hívják (bi- görögül kettő); a köznyelvben gyakran csak „bi”.

Meleg

Emberekről szólva a meleg férfi és a leszbikus nő a legáltalánosabb. A meleg szónak ez az értelme már a XX. század közepén létezett a magyarban, de sokáig bizalmas jellegűnek számított. A 90-es évek közepére azonban a tudományos életben (például a szociológiában, pszichológiában) és a hivatalos nyelvben is polgárjogot nyert (1996-ban fogadta el először a bíróság a Lambda Budapest Meleg Baráti Társaság kérelmére), a köznyelvben pedig a homoszexualitás politikailag korrekt megfelelője lett.

A meleg szó a pszichológiai szakirodalomban[2] néha az önmagukat már elfogadó, tudatosan melegként élő emberekre utal, szemben a homoszexuálissal, amivel konkrétan a szexuális viselkedést jellemzik, függetlenül attól, hogy minek tartja magát az illető (szexuális identitás). Ez a különbség azonban kiveszőfélben van, ahogy a két aspektus is egyre inkább átfedésbe kerül.

Az utóbbi években a meleg szót tágabb értelemben is használják, beleértve a leszbikusokat („meleg nők”), a biszexuálisokat és a transzneműeket is (például a Háttér Társaság a Melegekért egyesület nevében), tehát az ún. szexuális kisebbségek teljes skáláját. A biszexuálisok annyiban kapcsolódnak ide, hogy gyakran az ő problémáik is hasonlóak a homoszexuálisokéihoz, a transzneműeknél pedig – az előbbiektől eltérően – jellemzően nem az irányultság (érdeklődés, vonzódás), hanem a nemi identitás (nemi azonosságtudat) tér el a többségitől.

Gay és queer

A 2003-as Mister Gay Italia (az olaszországi meleg-szépségverseny győztese)

Az angol eredetű gay szó, ami mostanra a legáltalánosabb és legelfogadottabb megnevezéssé lépett elő, számos más nyelvben is gyökeret vert (sok esetben a homoszexuális szó változatai mellett vagy helyett), és magyarul is elég közismert. Ezt használja például a legrégebbi magyarországi meleghonlap is a nevében.[3]

A szintén angol queer ezzel szemben (ami eredetileg „furcsa, különös” jelentésű, így mind a mai napig bántó lehet) minden olyan emberre vonatkozhat, aki nem kizárólagosan heteroszexuális, azaz bármi módon „kilóg” a társadalom hagyományos sémáiból. Ilyen értelemben az angolban és a nemzetközi szakirodalomban is teret nyert; szakszóként magyarul is előfordul (l. például Bevezetés a queer-elméletbe, ISBN 963-9494-18-6).

„Homofil”

Mivel a homoszexuális szó „szexuális” utótagja aránytalanul nagy hangsúlyt fektet a testiségre, a homofil szó használatát javasolták helyette (például Gyökössy Endre protestáns lelkipásztor). Ennek utótagja, a fil(osz) valakinek/valaminek a kedvelőjét jelenti, tehát az összetétel szó szerint „azonost kedvelő” embert jelent. Ez a szó azonban kevéssé terjedt el a magyarban.

„Buzi”

A buzi szó (amely a XX. század első felében elterjedt buzeráns-ból rövidült le) elsősorban vulgáris, becsmérlő jellegű. Ennek ellenére egyes melegaktivisták is használják, épp azért, hogy a szó tabu jellegét megszüntessék, tompítsák a szó élét, ezáltal a fogalmat is elfogadottabbá tegyék (mint ahogy a német schwul szó is becsmérlésből lett semleges szóvá). Ettől függetlenül a buzi szó továbbra is sokak számára bántó; bár ez mindenekelőtt a beszélő szándékától függ. Ellenséges felhanggal a meleg és a homoszexuális szavak is lehetnek bántóak, másfelől egy meghitt, közvetlen viszonyban a buzi szó is lehet szeretetteljes. Kívülállóknak mindenesetre nem ajánlható, csupán az érintettek használhatják saját csoportjukra a sértés veszélye nélkül.

Leszbikus

A homoszexuális nőket leszbikusoknak is hívják. (A „leszbi” kifejezés nem tanácsos, mert félreérthető: inkább a szórakoztatóiparban csaliként alkalmazott, többnyire heteroszexuális nőkre utal.) A jelenséget leszbikusság mellett régebben leszbianizmusnak, leszboszi szerelemnek is nevezték. (A szó a Görögországhoz tartozó Leszbosz szigetéből ered, ahol Szapphó ókori költőnő élt és alkotott, s aki nőkhöz írta egyes verseit.)

Toulouse-Lautrec festménye

Azonos neműek, ill. „egyneműek”

Két vagy több melegre utalva az „azonos nemű” kifejezés is elterjedt, de a médiában gyakran az „egynemű” szóval is találkozunk. Ez utóbbi annyiban kifogásolható, hogy a „kétneműekkel”, a biológiai kétlakisággal állítható szembe: olyan élőlényekkel, amelyek mindkét nem ivarszerveit magukon hordozzák (mint a tűlevelű növények vagy a gerinctelen állatok). Mint minden gerinces, az emberek is egyneműek, heteroszexuálisok és homoszexuálisok egyaránt, így ez a kifejezés ebben az értelemben nem javasolható.

„Férfiak, akik férfiakkal szexuális tevékenységet folytatnak”

Az orvosi szakirodalomban és tájékoztató anyagokban, amikor kimondottan az azonos neműekkel szexuális kapcsolatot folytató férfiakat említik, vagy őket kívánják megszólítani szexuális irányultságuktól és szexuális identitásuktól függetlenül, tájékoztató anyagaikban ennek megfelelő szavakat igyekeznek választani, s ebből a praktikus megfontolásból született a „férfiak, akik férfiakkal szexuális tevékenységet folytatnak” kifejezés.

Morálisan elítélő vallási kifejezések

Főleg a régebbi szóhasználat morálisan elítélő vallási kifejezései a fajtalan, vagy fajtalanság, a pederasztia (amely felnőtt férfi és serdülő fiú viszonyára utal) és a bibliai eredetű szodomita. Ezek a kifejezések ma a közbeszédben már nem használatosak.

Gyakoriság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szexuális gyakorlatokkal kapcsolatos leginkább elfogadott kutatás az Amerikai Egyesült Államokban a National Health and Social Life Survey (NHSLS). A férfiak 2.8 a nők 1.4 %-a határozta meg magát homo vagy biszexuálisnak. [4]

Pszichológiai értékelése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sigmund Freud a Három értekezés a szexualitás elméletéről című könyvében, melyet magyar tanítványa, Ferenczi Sándor fordított magyarra 1915-ben, a következőkben foglalja össze a homoszexualitás mibenlétét: „A pszichoanalitikus kutatás a legnagyobb határozottsággal elítéli azt a felfogást, mely a homoszexuálisokat mint valami különös emberfajtát akarja a többi embertől különválasztani. Az által, hogy e módszer nemcsak nyilvánvalóan mutatkozó, hanem egyéb nemi ingerületeket is tanulmányoz, felderíti, hogy minden emberben megvan a képesség az azonosnemű tárgyválasztásra s e választás tudattalanjában létre is jön. Mi több, azok a libidinozus érzelmek, melyek az embert a vele egynemű személyekhez fűzik, a rendes lelki életnek nem kevésbé fontos tényezői, lelki betegségeknek pedig még hatalmasabb rugói, mint a másik nemet érintő érzelmek. Sőt a pszichoanalízis azt tanítja, hogy az ember eredeti természetében, amint az a gyermekkorban, kezdetleges állapotokban és őstörténeti idők nyomaiban ma is észlelhető, a tárgyválasztás független a választott tárgy nemi hovatartozásától és a nemiség szabadon választ férfi és női tárgyak között; [...] A pszichoanalízis szerint tehát a férfinak a nőhöz való kizárólagos nemi vonzódása magyarázatra szoruló probléma és nem magától értetődő dolog, melyet valami, alapjában vegyi természetű vonzás megmagyarázhatna.” (Freud 1915:22–23, reprint 1992, Nyíregyháza, Könyvjelző)

A Nemzetközi Pszichiátriai Társaság a homoszexualitást 1974 óta nem tekinti pszichiátriai betegségnek, s a homoszexualitás a Betegségek Nemzetközi Osztályozásában sem szerepel.

Feltételezett okai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Konszenzusos, összefoglaló és nagy magyarázó erejű biológiai elmélete jelenleg nincs, a téma élő kutatási terület.

Egyes pszichológusok azt hirdetik,[forrás?] hogy a homoszexualitást 10%-ban határozza csak meg a hajlam, 90%-ban a neuronháló "beidegződése". Ez a neuro-pszichológiai magyarázat pár olyan kérdést is megválaszolt, hogy egyesek miért későn (pl. csak 50 évesen) döbbennek rá a "másságukra". [5]

Genetikai elmélet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1993-ban Dean Hamer mikrobiológus olyan gént talált az X kromoszóma egyik végszakaszán (Xq28), amely kutatásai szerint a homoszexualitásért felelős.[6][7] Azonban a tanulmány sok módszertani problémától szenvedett (pl. kis mintaméret, nem véletlenszerű mintavétel), s más kutatók nem tudták reprodukálni az eredményeket, ami inkább a pszichoszociális modellek szerepére utal[8]

Az egypetéjű ikervizsgálatok során már kiderült, hogy ha az egyik testvér homoszexuális, akkor ötven százalék valószínűsége van annak, hogy a másik is az. Azonban nagyobb mintán ez az arány csak 11 %-nak bizonyult[9]. A kétpetéjűeknél, akik genetikailag nem azonosak, ez az arány csak 15%.[10][11]

Ezzel szemben Dr. Neil Whitehead több egypetéjű ikervizsgálat eredményeit elemezve (Ausztrália: 1991,2000; USA: 1997,2000; Skandinávia) arra jutott, hogy statisztikailag ha egy egypetéjű ikerpár egyike homoszexuális, akkor férfiaknál 11%, nőknél 14% az esélye, hogy a másik is az. 2002-ben az Egyesült Államokban végzett Bearman–Brueckner-kutatás több tízezer serdülő gyermek vizsgálata során pedig arra jutott, hogy a fiúknál 7,7%, a lányoknál 5,3% az esély arra, hogy egy egypetéjű ikerpár mindkét tagja homoszexuális legyen, ami arra utal, hogy a genetikai determinációnál sokkal meghatározóbbak a gyermekkori szociális élmények.[12]

Hormonális elmélet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magnus Hirschfeld német orvosprofesszor 1920-ban felvetette, hogy a férfi és női nemi hormonok arányának felbomlása okozza a homoszexualitást. Férfiak esetében elsősorban a tesztoszteron alacsony szintjére gyanakodtak és a férfi nemi hormon pótlásával próbálták gyógyítani a "betegeket". A kezelés sikertelen volt, ugyanis a páciensek nemi vágya fokozódott ugyan, de annak tárgya változatlanul az azonos neműek maradtak. Ennek az lehet a magyarázata, hogy a tesztoszteronra a magzati fejlődés egy adott szakaszában van szükség ahhoz, hogy a nemi identitást meghatározó agyi struktúrákat befolyásolni tudja.

Patkánykísérletekkel (léziós vizsgálatok) sikerült meghatározni,[forrás?] hogy a hímek heteroszexuális viselkedéséért a hipotalamusz egy jól körülhatárolható területe felel. [forrás?] A hipotalamuszban található egyik mag a 3. életévtől 2-3-szor nagyobb férfiakban, mint nőkben és homoszexuális férfiakban, és rengeteg tesztoszteron receptort tartalmaz. [forrás?]

A kísérletek során az is kiderült, hogy az agyi struktúrák eltéréseit a magzati hormonszint különbségei okozzák. [forrás?]

Az agy tehát nemi differenciálódáson megy át: fiúknál az eredendően női jellegű agyat a magzati időszakban a tesztoszteron maszkulinizálja oly módon, hogy az ún. aromatáz enzim hatására ösztrogénné alakul, és ennek hatására alakulnak ki a férfiakéra jellemző sajátosságok, többek között a hipotalamuszban is. Ez a folyamat homoszexuálisoknál zavart szenved. [forrás?]

A nőies vonások másik neurológiai jele, hogy a homoszexuális férfiak agyában az ún. anterior comissurák, akárcsak a nőknél, vastagabbak.[forrás?]

Az 1970-es években Günther Dörner német orvoskutató a homoszexualitást a „központi idegrendszer pszeudohermafroditizmusa”-ként fogalmazta meg.[13]

Dörner és munkatársai szerint,[forrás?] ha az anya nagyon stresszes, akkor a gyerek nagyobb valószínűséggel lesz homoszexuális. Ezt a tényt igazolják azok az adatok, melyek szerint a második világháború alatt és közvetlenül utána sokkal több homoszexuális személy született. [forrás?]

Egy későbbi vizsgálat lényegében igazolta ezeket a következtetéseket: a homoszexuális személyek anyáinak 75%-a élt át valamilyen stresszt a terhessége alatt, míg ez az arány a heteroszexuálisok anyáinál csak 10%-nak bizonyult.[14]

Családi háttér elmélete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szociológiai/szociálpszichológiai megközelítés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szociálpszichológiai megközelítés szerint érdekes, hogy a homoszexuális viselkedés széles körben való elterjedtsége ellenére, csak kevesen vallják magukat homoszexuálisnak. Alfred Kinsey és munkatársainak adatai szerint a férfiak egy harmada és a nők 13-%-a számol be arról, hogy életében legalább egyszer átéltek azonos nemű partnerrel orgazmust. Kinsey felmérésében és a serdülőkori szexuális viselkedés újabb kutatásainak is sokkal magasabb azoknak a száma akik arról számoltak be, hogy életük során részt vettek homoszexuális kapcsolatban, mint azok akik homoszexuálisként írták le önmagukat. (Cole , Stoke 1985)

A homoszexuális viselkedés és identitás megjelenése különféle kultúrákban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nyugati kultúráktól eltérően sok más kultúrában a serdülőkori homoszexualitást nem tekintik a szexuális identitás életre szóló kifejezésének. (Gonsiorek, Weinrich 1991) Vagy úgy tekintik, mint a fiatal férfiak, szexuális tréningjének, a nemek elválasztottságához vezető út egy fázisát és annak módját, ami a férfivá válás szertartásának része. Vagy mint túl sok szexuális energiával rendelkező fiatal férfiak, szexuális késztetéseinek játékos levezetését. Ezért számos kortárs kutató fontosnak tartja e miatt három dolog egymástól való elkülönítését a homoszexualitással kapcsolatosan:

  1. homoszexuális irányultságot mely a saját nembeliek felé irányuló szexuális vagy erotikus érzelmek, gondolatok, fantáziák túlsúlya.
  2. a homoszexuális viselkedést, és gyakorlatot mely a saját nembeliekkel folytatott szexuális érintkezést jelenti
  3. valamint a homoszexuális identitást mely az egyén saját maga számára megfogalmazott, homoszexuális irányultságával, és/vagy a homoszexuális közösség azonosságtudatával való tartós azonosulás.

A nyugati társadalmakban a fenti három jelenség különféle variációi, kombinációi figyelhetőek meg. Pl: Lehet valakinek, homoszexuális viselkedése, homoszexuális identitás nélkül, vagy lehet homoszexuális identitása (fő irányultságával, vonzalmaival azonosulva) melynek ellenére, nem viselkedik homoszexuálisként, stb.

A homoszexuális identitás kialakulásának szakaszai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Számos kutató egyetért abban,[forrás?] hogy a homoszexuális identitás kialakulása több szakaszban megy végbe. A főbb szakaszok a következők:

Szintetizáció, Különbözőség érzése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Amint a homoszexuális egyének visszatekintéseiből kiderül,[forrás?] sokuknak iskoláskorukban olyan társas tapasztalataik voltak, mely azt az érzést keltette bennük, hogy ők mások mint a többi gyerek, főként a saját nemüktől érzik különbözőnek magukat.

Felismerés, identitáskrízis[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nemi érés idején észlelik, hogy a saját nembeliekhez vonzódnak. A serdülőkor középső szakaszában ezek a fiatalok kezdik elhinni, hogy ők talán homoszexuálisok. Sok homoszexuális felnőtt úgy idézi fel a serdülőkort, mint a magány és a kiközösítettség időszakát.

Az identitás felvállalása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sok olyan fiatal, akinek vannak homoszexuális tapasztalatai, és aki felismerte, hogy saját neméhez vonzódik, nem a vonzalmai szerint választ. Mások azonban nyilvánossá teszik eddig csak önmaguknak (és más homoszexuális társaik előtt) bevallott vonzódásaikat. Ezek az emberek akik elérték a homoszexuális identitásnak ezt a szintjét, különböző módon viszonyulnak hozzá:

  1. Vannak akik a homoszexuális kapcsolat elkerülésére törekszenek.
  2. Mások titokban tartják másságukat a nagyvilág előtt, párjukkal titokban találkoznak.
  3. Mások magukévá teszik a szélesebb társadalom homoszexualitásra vonatkozó sztereotípiáit, és szélsőségesen viselkedve, elkezdenek megfelelni ezeknek a sztereotípiáknak.
  4. Mások elkezdenek a homoszexuális közösséghez alkalmazkodni.

Elköteleződés, az identitás integrációja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A homoszexuális identitásképzés ezen szintjére azok jutnak el akik lehetséges életformaként fogadják el a homoszexualitást. A homoszexuális identitás melletti elkötelezettség lehet gyengébb vagy erősebb, főként az alábbi tényezőktől függően:

  1. A személy mennyire sikeres személyes kapcsolataiban.
  2. A családja mennyire fogadja el őt.
  3. Mennyire sikeres a munkájában, karrierjében.

A megfigyelések szerint a középkort elérő homoszexuális egyén külső és belső személyisége olyan jól integrálttá válhat, ennek következtében homoszexualitása már nem játszik központi szerepet életében és identitásában.[15]

A homoszexualitás négy típusa (szociológiai szempontok alapján)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kenneth Plummer a modern nyugati kultúrán belül a homoszexualitás 4 típusát különböztette meg:

  1. Alkalmi homoszexualitás: olyan futó homoszexuális érintkezést jelent, amely nem hat ki az egyén általános szexuális életére.
  2. Helyzettől függő tevékenység: azokra a körülményekre utal, amelyek közepette rendszeresen kerül sor homoszexuális tevékenységekre, miközben azok nem válnak az egyén elsődleges preferenciáivá.
  3. Megszemélyesített homoszexualitás: olyan egyének, akik a homoszexualitás tevékenységét preferálják, de elszigetelten élnek olyan csoportoktól, amelyek könnyedén elfogadják az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatot.
  4. Mint életforma: életük meghatározó részévé tették a hasonló szexuális szokásokkal rendelkező egyénekkel való kapcsolatok fenntartását. Ezek az egyének általában „meleg” szubkultúrához kapcsolódnak.

Megítélésének története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A homoszexualitás az emberiséggel egyidős, már számos ókori művészi alkotás is ábrázolta. Az egyes társadalmak viszonyulása eltérő volt. A skála a teljes elfogadástól a közömbösségen át a teljes elutasításig, sőt üldözésig terjedt.

Egy etnográfiai atlasz, az ún. Murdoch-atlasz négyezer egykori és mai társadalom legfontosabb jellemzőit mutatja be tömören. A homoszexualitás a társadalmak 60%-ában elfogadott, a kultúrába valamilyen módon beépült. A társadalmak 30%-a toleráns, tehát nincs beépülve a kultúrába, de nem csinálnak belőle gondot. Végül 10%-ot tesznek ki azok a társadalmak, amelyek tiltják a homoszexualitást, és különféle rendszabályokat hoznak ellene. Az utóbbi csoportba tartozik a zsidó-keresztény kultúra is.

Homoszexuális jelenet egy ókori görög vázán

Az ókori görögöknél a homoszexualitás neve pederasztia volt, amikor felnőtt férfiak kamasz fiúkat választottak ki nevelésre, amelybe a szexuális kapcsolat is beletartozott. A pederasztia kifejezést a modern időkben is gyakran használták, de mára kikopott, mivel asszociál a pedofíliára, amelynél a vonzalom tárgya kiskorú. Az ókori rómaiaknál ennek megfelelője az efebofília (latinul: ephebophilia) volt. – A görögöknél a felnőtt melegek közti párkapcsolatot azonban nem fogadták el.[forrás?] A kevés kivétel közé tartoznak azok az esetek, amikor a spártai katonák párban harcoltak, és kapcsolatuk hozzájárult a hatékonyabb hadviseléshez.

A rómaiak kezdetben kevésbé voltak toleránsak a homoszexuálisokkal, mint a görögök, de ez az elutasítás később jócskán megenyhült. Hadrianus császár (Kr. u. 76-138) már nyíltan élt együtt szerelmével, a görög szépfiúval, Antinousszal, akinek halála után várost alapított emlékére, az egyiptomi Antinopoliszt.

A kereszténység, az iszlámhoz hasonlóan, átvette a zsidó Ószövetség homoszexuálisokat elítélő felfogását (pl: „Férfival ne hálj úgy, ahogyan asszonnyal hálnak. Utálatosság az.” 3Móz. 18.22.), emiatt a középkortól napjainkig e három vallás felemás módon – inkább elítélően – viszonyul a homoszexualitáshoz. Régebben a saját nemükhöz vonzódókat akár meg is kövezték, máglyán égették meg, vagy egyéb kivégzési módokat alkalmaztak. A legújabb kortól kezdve a nyugati, szekularizálódó, de még mindig keresztény dominanciájú civilizációban az ilyen radikális hozzáállás eltűnőben van, de a muszlim országokban (például Iránban) ma is jelen van. Természetesen ezen egyházak nem a homoszexualitásra való hajlamot, csak ennek tettleges megnyilvánulási formáit tartják bűnnek.

A 20. században második világháború idején a nácik a zsidók, cigányok, kommunisták, és Jehova tanúi mellett a homoszexuálisokat is deportálták (a zsidók sárga csillagához hasonlóan, a homoszexuálisok megkülönböztető jelzésként rózsaszínű háromszöget viseltek), és pusztították.

Az elítélés és üldöztetés miatt a homoszexuális lét megélése különböző társadalmi problémákhoz és személyes bajokhoz vezetett. Például, felhasználták személyes és politikai támadásokra, lejáratásra, gyakran fonódott össze a bűnözéssel, vagy alakultak ki az ilyen beállítottságú személyeknél különböző lelki zavarok (diszharmonikus személyiségfejlődés, frusztráció, depresszió, neurózis, szexuális aberráció, paranoia stb.).

A második világháború, de főleg az 1968-as diáklázadások után a homoszexuálisok is megindították saját felszabadító, jogvédő harcukat. Miután a jogszabályok lehetővé tették a szerveződést, a közvélemény felvilágosítására különböző kampányok indultak, és ezeknek köszönhetően a társadalom hozzáállása lassan kezdett megváltozni.

A Stonewall Inn melegbár New Yorkban

A homoszexuálisok diszkrimináció-ellenes harcának mérföldköve 1969. június 27., amikor New York Greenwich Village városrészében (Christopher Street 57) található Stonewall Inn nevű szórakozóhelynél a homoszexuálisok szembeszálltak az őket zaklató rendőrökkel („Tactical Patrol Force”), és napokig tartó zavargások következtek, amelynek során autókat gyújtottak fel, kirakatokat törtek be, és sokan sebesültek meg mindkét részről.

Melegek a mai társadalomban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A homoszexuálisok manapság a melegmozgalmakhoz tartozó szervezetek segítségével küzdenek a homoszexualitás társadalmi elfogadtatásáért és a melegekre vonatkozó egyenlőtlenségek megváltoztatásáért. A homoszexuális lobby jelenségét szokták a Melegmaffia szóösszetétellel is jellemezni.

Melegjogi mozgalmak tevékenysége (Gay liberation movement)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ma már a homoszexuálisok több világvárosban rendeznek éves rendszerességgel ún. büszkeségnapi (angolul: Gay Pride Day) felvonulásokat. A melegfelvonulások közül a legnagyobb a brazíliai São Pauló-i (2008-ban például 3,5–5 millió résztvevővel[16]), a leghíresebb pedig a Mardi Gras (New Orleans), ahol a melegek szivárványzászlók, színes léggömbök és transzparensek alatt tartanak karneválszerű utcai ünnepségeket.

A coming outtal némely homoszexuális nem ért egyet, ők a szexuális beállítódást szigorúan magánügynek tekintik, ezért nem helyeslik a nyilvános feltárulkozást. Politikailag a homoszexuálisok az átlagnál valamivel nagyobb arányban a liberalizmus hívei, de jócskán akadnak köztük konzervatívok is, mint ahogy egy részük a vallásához is ragaszkodik. A homoszexualitás megélése ugyanolyan sokféle lehet, mint a heteroszexualitásé, a teljes önmegtartóztatástól (gyakran szublimáció útján) a monogám párkapcsolaton és az alkalmi kapcsolatokon át egészen a hedonizmusig.

Ex-gay mozgalmak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ex-gay vagy exodus mozgalom (exodus movement) nemzetközi mozgalom, amely olyan csoportokból áll, amelyek célja a homoszexuális vagy biszexuális szexuális irányultság heteroszexuálissá változtatása, valamint hogy önsegítő csoportok révén támogatást nyújtsanak olyan, elsősorban vallásos (leginkább keresztény, ritkábban zsidó, muszlim) embereknek, akik számára a homoszexuális életforma elfogadhatatlan, ezért önmegtartóztató életformát választanak, vagy heteroszexuális életre szeretnének áttérni.

Az Exodus mozgalom alapító tagjai és vezetői (Michael Busse, Darlene Bogle és Jeremy Marks) 2007-ben formálisan bocsánatot kért a szervezet által kezelt összes LMBT embertől. Elmondásuk szerint tévedtek, amikor 30 évvel ezelőtt azt hitték, hogy a homoszexualitás bűn és megalapították mozgalmukat. Kezeléseikkel csak ártottak, depresszióba és öngyilkosságba hajszoltak embereket, családokat tettek tönkre. Ugyanakkor a 30 év alatt egyetlen olyan emberrel sem találkoztak, akit sikerült volna "átnevelni" heteroszexuálissá. Darlene Bogle úgy fogalmazott: „nem a szexuális orientációt kell gyógyítani és megváltoztatni, hanem a társadalomban és vallásban elterjedt gyűlölködést, ami sérti a homoszexuális embereket és családjaikat.”[17][18]

Homoszexuális heteroszexuális orientációváltozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sokan úgy vélik, hogy a homoszexuális beállítódás nem változtatható meg. Az irodalom meglehetősen ellentmondásos, és a kérdés sokszor heves viták tárgyát képezi. Például egy 800 homoszexuális egyén szexuális orientáció megváltozására irányuló programban való részvétele alapján, a személyek 34.3%-a váltott kizárólag vagy csaknem kizárólag heteroszexuális magatartásra. A csoportból mindösszesen 7.1% jelezte, hogy a program negatív következményekkel is járt számukra.[19] Ugyanakkor más tanulmányokban az ilyen kezeléseket hatástalannak valamint kártékonynak találták, és inkább a homoszexualitás társadalmi elfogadására hívták fel a figyelmet[20][21].

Coming out[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A "Coming Out" – angolul: előbújás, esetleg előlépés – az a tett, mikor valaki felvállalja a környezetében élők előtt másságát. Ennek fő oka az őszinteség az illető családtagjaival, egyéb közeli barátaival, ismerőseivel szemben, amivel megszüntethető a lelkileg kimerítő titkolódzás, hazudozás, esetleges képmutatás. Erre leginkább akkor kerül sor, ha az illető már párkapcsolatban él valakivel a saját neméből, ami egy párkapcsolat jellege miatt nehezen, vagy egyáltalán nem titkolható. Így a homoszexualitás felvállalásával, elismerésével jó eséllyel legitimálható a kapcsolat ezen emberek előtt.

Mivel a „láthatatlan” homoszexuálisok aránya sokszorosan meghaladja a felismerhetőkét, a sztereotípiáknak ellentmondó melegek önfelvállalása (coming outja) jelentősen befolyásolhatja a társadalmi megítélést, és hozzájárulhat a sztereotípiák megszűnéséhez. Ennek érdekében vállalkozott számos közéleti személyiség erre a lépésre, akik életük más területen már ismertséget szereztek. A politikusok közül a legismertebb Berlin polgármestere, Klaus Wowereit és Párizs polgármestere, Bertrand Delanoë.

A társadalmi fejlődésnek és az elfogadásért folytatott szívós küzdelemnek köszönhetően a homoszexualitás ma már jóval kevésbé számít tabunak, az ilyen emberek társadalmi elfogadása (tolerancia) egyre nő, és olykor saját szervezeteket is létrehoznak (például meleg rendőrök).

Homofóbia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A homoszexualitás és a homoszexuális egyénekkel való kapcsolattartás egyes heteroszexuálisok számára problémát okoz. (Az idegenkedésnek, viszolygásnak ezt az érzését, illetve ezt mint cselekvési motívumot homofóbiának nevezik.) A probléma sokszor csak akkor jelenik meg, ha tudomást szereznek valakinek a meleg/leszbikus mivoltáról, miközben ugyanazzal a kollégájukkal továbbra is ugyanúgy kijönnek – talán barátaik közé is fogadják –, ha nem fedi fel homoszexualitását. A melegektől idegenkedő heteroszexuálisok számára tehát rendszerint nem maga a homoszexuális ember jelenléte okoz problémát (hiszen a melegeket többnyire nem lehet felismerni), hanem a tudat, hogy az illető homoszexuális, és az ehhez fűződő saját asszociációk.

Semmilyen veleszületett tényező (félelem/betegség) nem ismeretes, ami valakit a melegektől való irtózásra indítana – legfőképpen azért, mert a melegek mint olyanok nem ismerhetők fel. Az esetleges ellenérzések tehát kizárólag tanulás, szocializáció útján alakulnak ki, a környezetben tapasztalt minták alapján.

Előfordul, hogy egy embert a közösségében (családjában, munkahelyén) elfogadnak, de hogyha homoszexualitása kitudódik, az elfogadást ellenségesség váltja fel. A személy mint személy értékelését ilyenkor felülbírálhatják a homoszexualitáshoz társított asszociációk, amelyek nemritkán sztereotípiákon, előítéleteken alapulnak.

Homoszexualitás és szomatikus egészség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az USA Center For Disease Control and Prevention adatai alapján az AIDS előfordulása ötvenszer magasabb a homoszexuális csoportokban, mint a társadalom más rétegeiben.[22] Ám emelkedettebb kockázat áll fenn hepatitis A, B, syphilis, gonorrhea, chlamydiafertőzés vonatkozásában is.[23] A leszbikusok rendelkeznek mellrák iránt a legna-gyobb kockázattal, de több más nőgyászati daganat is gyakoribb náluk.[24]

Jogi vonatkozásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nyugat-Európában és az Egyesült Államok egyes részein lassanként a heteroszexuálisokét megközelítő jogokra sikerül szert tenniük, más országokban (például az iszlám világban) a gyakorlása mind a mai napig bűncselekménynek számít. Mivel a változás nem egyenletes ütemben történik, különféle fizikai és verbális atrocitások a liberálisabb országokban is előfordulnak.

A törvények szintjén a homoszexualitással kapcsolatban elsősorban az alábbi kérdések merülnek fel:

  • Büntethetőség: Büntetendő-e az azonos neműek közti, beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolat?
  • Beleegyezési korhatár: Különbözik-e az azonos és különböző neműek közti szexuális kapcsolat esetén az a korhatár, ami alatt a beleegyezés nem érvényes?
  • Partnerkapcsolat: Milyen lehetőségek léteznek az azonos nemű párok kapcsolatának törvényi elismerésére?
  • Gyermekvállalás: Milyen feltételek mellett nevelhetnek gyermeket az az azonos nemű párok?
  • Diszkrimináció tilalma: Tiltják-e törvények a szexuális irányultság szerinti hátrányos megkülönböztetést és erőszakot?

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. [1], [2], [3], [4]
  2. Atkinson és társai: Pszichológia. Osiris, Budapest 1999, 313–317. o.
  3. Gay.hu
  4. LA Laumann, et al: The Social Organisation of Sexuality
  5. A neuro-pszichológiai magyarázat
  6. A megváltó gén (otkenyer.hu, idézve a Másokból)
  7. A linkage between DNA markers on the X chromosome and male sexual orientation, Science 1993; 261 : 320–326., Sciencemag.org, kivonat, lásd még Dean Hamer honlapját
  8. William Byne and Bruce Parsons, „Human Sexual Orientation : The Biological Theories Reappraised ,“ Archieves of General Psychiatry, 50 (March 1993):228-236.
  9. Stanton L. Jones, and Mark A. Yarhouse, Ex-guys? A Longitudinal Study of Religiously Mediated Change in Sexual Orientation (Downers Growe III. IVP.Academic (2007), p124 summarizing findings of: J. Michael Bailey, Michael P. Dumne, and Nicolas G. Martin “ Genetic and enviromental influences on sexual orientation and its correlates in an Australian twin sample“ Journal of Personality and Social Psycholog. Vol. 78(3) March 2000, 524-536.
  10. Új modell a homoszexualitás genetikai hátteréről (origo.hu, 2007. január 20.)
  11. A homoszexualitás az anya génjeitől? (eletforma.hu, 2007. február 24.)
  12. Peter S. Bergman and Hanna Brückner, “ Opposite-Sex Twins and Adolescent Same-Sex Attraction“, American Journal of Sociology Vol. 107, No.5, (March 2002) 1179-1205.
  13. Homosexuality and Biology, The Atlantic Monthly, 1997. június (272/ 3. szám)[5]
  14. John A. Speyrer: The Origins of Homosexuality: Insights From The Deep Feeling Psychotherapies [6]
  15. .(Troiden R. R. (1988) Gay and lesbian identity: A Sociological analysis Dix hill NY. General hall , Inc.)
  16. Minden idők legnagyobb melegparádéja (Háttér, 2008. május 31.)
  17. beyondexgay.com
  18. Exodus alapítok bocsánatot kérnek videó
  19. J. Nicolosi, A. D Bryd and R.W. Potts: „Retrospective self-reports of change in homosexual orientation: A consumer survey of conversion therapy clients.“ Psychological Reports 86 pp. 689-702.
  20. Dehlin JP, Galliher RV, Bradshaw WS, Hyde DC, Crowell KA. (2014. March). „Sexual Orientation Change Efforts Among Current or Former LDS Church Members.” (angol nyelven). J Couns Psychol.. PMID 24635593.  
  21. Beckstead AL. (2012. February). „Can we change sexual orientation?” (angol nyelven). Arch Sex Behav. 41 (1), 121-34. o. DOI:10.1007/s10508-012-9922-x. PMID 22350128.  
  22. Dyana Bagby, „Gay, bi men 50 times more likely to have HIV: CDC reports hard data at National HIV Prevention Conference“ Washington Blade, August 28, 2009
  23. Center fro Disease Control and Prevention, „Viral Hepatitis And Man Who Have Sex With Men“
  24. Katherine A O’Hanlan „The Top 10 Things Lesbians Should Discuss with their Healthcare Provider“ (San Francisco: Gay & Lesbian Medical Assotiotion

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Homoszexualitás témájú médiaállományokat.
Wiktionary-logo-hu.png
Keress rá a homoszexualitás címszóra a Wikiszótárban!
Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak
Homoszexualitás témában.