Melegbüszkeség

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A melegbüszkeség nem azt jelenti, hogy valaki büszke rá, hogy meleg, hanem hogy büszkén, emelt fővel meleg.
– (Bevezető sorok a Meleg Büszkeség Napja elé)

A melegbüszkeség (angolul gay pride) a szexuális kisebbségek (melegek, leszbikusok, biszexuálisok és transzneműek) identitáspolitikai mozgalma. A mozgalom alapvetései, hogy a homoszexualitás a heteroszexualitással azonos értékű; hogy az azonos nemű párokat a különnemű párokkal azonos jogok kell hogy megillessék; illetve hogy a társadalmi elfogadáshoz és a jogegyenlőség eléréséhez szükség van rá, hogy a melegek és leszbikusok nyíltan felvállalják szexuális orientációjukat.

A mozgalom látványos megjelenése a világ számos pontján megrendezett büszkeségnapi felvonulás.

A mozgalom története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tág értelemben véve a mozgalom gyökerei a 19. század második felére nyúlnak vissza, amikor megjelent a homoszexuális kapcsolatok büntetőjogi üldözése elleni fellépés. Az olyan személyek mint Kertbeny Károly, Karl Heinrich Ulrichs vagy Magnus Hirschfeld a melegjogi mozgalom úttörői voltak. Szintén a mozgalom előzményének tekinthető a közvetlenül a második világháború után Nyugat-Európa és Észak-Amerika számos országában létrejövő homofil mozgalom, amely az elfogadás és beilleszkedés stratégiáját követve kívánt fellépni a homoszexuálisok társadalmi kirekesztése ellen.

A Stonewall Inn New Yorkban

A hatvanas években lezajlott szexuális forradalom és virágzásnak indult ellenkulturális mozgalmak a meleg- és leszbikusmozgalomban is felszínre hozták a korábbi, megalkuvónak ítélt stratégiákkal szembeni elégedetlenséget. A nőjogi és antirasszista mozgalmakhoz hasonlóan kialakult egy radikálisabb, a felszabadulás fogalma köré épülő melegmozgalom (a korszak legjelentősebb észak-amerikai csoportosulása is a Melegfelszabadítási Front (Gay Liberation Front) nevet viselte). A mozgalom emblematikus eseménye az 1969-es Stonewall-lázadás, amikor egy meleg bár közönsége szembe szállt az őket zaklató rendőrökkel. A stonewalli események emlékére szervezik meg számos országban évről évre a melegfelvonulást.

A hetvenes-nyolcvanas években a melegfelszabadítási mozgalom folyamatosan vesztett radikális hangvételéből, és egyre inkább a jogegyenlőség és a társadalmi elfogadás kérdései kerültek a mozgalom középpontjába. A „szexuális felszabadítás” jelszavának helyét átvette a „jogaitól megfosztott kisebbség” retorikája. A jogegyenlőség biztosításának elsődleges eszköze azonban továbbra is a láthatóság megteremtése, a szexuális irányultság nyilvános felvállalása maradt.

A büszkeségnapi felvonulás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 2004-es São Pauló-i melegfelvonulás

A melegbüszkeség-mozgalom jelentős eseménye az évenként megrendezett büszkeségnapi felvonulás (angolul gay pride march vagy a Stonewall mozgalom utcájáról elnevezett Christopher Street Day). Az első felvonulást a lázadás egyéves évfordulóján, 1970. június 28-án tartották New Yorkban. A hetvenes évek során elterjedt Amerika és Európa, majd a világ más nagyvárosaiban is. A felvonulás egyszerre politikai demonstráció (a résztvevők gyakran visznek politikai üzeneteket, jogköveteléseket tartalmazó transzparenseket) és látványos show-elemekkel tarkított karneváli felvonuás.

A világ legjelentősebb büszkeségnapi felvonulásait New Yorkban, San Franciscóban, Torontóban, Kölnben, Amszterdamban és São Paulóban tartják. Évről évre megrendezik a Euro Pride-ot és a World Pride felvonulást is, mindig más és más városban.

Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarországon 1997 óta szerveznek évenkénti melegfelvonulásokat, Melegbüszkeség napja, újabban Meleg Méltóság Menet néven. A felvonulás a többnapos LMBT Kulturális és Filmfesztivál programjába illeszkedik.

A tizenkét évnyi békés felvonulás után a 2007-ben több támadás is érte a menetet, tojással, paradicsommal és füstbombával támadtak a melegekre az ellentüntetők.[1] A felvonulás utáni buli helyszínét elhagyó résztvevők közül többeket ért támadás.

2008-ban az erőszakos attrocitások megismétlődtek: az ellentüntetők tojásokat, krumplikat, kődarabokat, petárdákat dobáltak a felvonulókra és a rendőrökre.[2][3][4] Egy rendőrségi kisbuszt Molotov-koktéllal felgyújtottak, több rendőr megsérült, 57 embert előállítottak.[5][6] A felvonulás résztvevőit földalatti segítségével menekítették ki, a felvonulást záró koncertet le kellett mondani. Megtámadták Horn Gábort, Lévai Katalint és a másságát korábban nyíltan vállaló Szetey Gábor volt államtitkárt, valamint Orosz Józsefet is.[7]

2009-ben a rendőrök a korábbiaknál is nagyobb erővel készültek: dupla kordont állítottak fel, az ellentüntetőknek így nem sikerült a felvonulás résztvevőinek közelébe férkőzniük.[8] Az ellentüntetők a rendőrökre támadtak, 41 személyt őrizetbe vettek.[9] Egy kisebb csoport megvert egy a fesztivál pólóját viselő lányt.[10]

A mozgalom szimbólumai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A melegbüszkeség zászlója

A melegbüszkeség legfontosabb szimbóluma a szivárványzászló, amely a melegfelvonulások elengedhetetlen kelléke, de gyakran megtalálható meleg-szórakozóhelyek jelöléseként is. A zászló mellett fontos szimbólum a Harmadik Birodalom koncentrációs táboraira emlékező rózsaszín háromszög és a több szervezet elnevezésében is szereplő lambda betű.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]