Zenta

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Zenta (Сента / Senta)
Zenta1.jpg
A városháza
Zenta címere
Zenta címere
Zenta zászlaja
Zenta zászlaja
Közigazgatás
Ország  Szerbia
Tartomány Vajdaság
Körzet Észak-bánsági
Község Zenta
Rang városi jellegű település
Alapítás éve 1216
Polgármester Ceglédi Rudolf (VMSZ)
Irányítószám 24400
24401
Körzethívószám +381 24
Népesség
Teljes népesség 18 704 fő (2011)[1] +/-
Magyar lakosság 14 429 fő
Népsűrűség 137 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 92 m
Terület 166,8 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Zenta  (Szerbia)
Zenta
Zenta
Pozíció Szerbia térképén
é. sz. 45° 55′ 23″, k. h. 20° 04′ 23″Koordináták: é. sz. 45° 55′ 23″, k. h. 20° 04′ 23″
Zenta weboldala

Zenta (szerbül: Сента / Senta) város és község Szerbiában, a Vajdaságban, a tartomány északi részén, Bácskában, a Tisza jobb partján, 42 km-re délre a szerb-magyar határtól. A Délvidék egyik legrégibb települése, azon vajdasági városok egyike, amelyben a magyar lakosság van többségben, így a vajdasági magyarság egyik legfontosabb kulturális központja.

Földrajzi fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zenta városa a Tisza jobb partján fekszik Bácska határvonalán. A község területe kb. 293 km2. Keletről Csóka községgel határos, ahol a természetes határt a Tisza folyó képezi. Nyugaton a Csík-ér jelenti a határt Topolyával, északon pedig Magyarkanizsa és Szabadka irányában, valamint délen Ada irányában mesterségesen húzták meg határait.

A község[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A községhez Zenta városán kívül még négy település tartozik (zárójelben a település szerb neve szerepel):

  • Bogaras (Богараш / Bogaraš)
  • Felsőhegy (Горњи Брег / Gornji Breg)
  • Kevi (Кеви / Kevi)
  • Tornyos (Торњош / Tornjoš)

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Több álláspont is létezik nevének eredetéről. Egyesek szerint a magyar szent melléknévből, vagy a régi Scente női személynévből eredeztethető. Mások szerint azonban a település neve a Zyntharew szóból ered, ami kikötőt illetve átkelőt jelent. Ezt az eredetet támasztja alá az is, hogy a Tisza folyó partja mellett helyezkedik el a település, ezzel átkelést biztosít a bánáti oldalra. Van egy harmadik vélemény is, amely arra alapoz, hogy a 9. században a Tisza jobb partján helyezkedett el Csongrád és Óbecse között a Szentemágócs nemzetség szállásterülete, és innen kaphatta nevét a település is. A levéltárakban fellelhető névváltozatai:

  • Szenta
  • Zentha
  • Szinta
  • Zyntharew
  • Portus Zyntha
  • Civitas Zyntha
  • Zenderev

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kezdetektől a 15. századig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zenta és környéke Györffy György kora középkori térképén

Kiváló földrajzi adottságainak köszönhetően Zenta ősidők óta lakott hely. Először 1216-ban említi egy okmány Zyntharew (Zintarév) néven, de ekkor már lakott település, temploma van, s forgalmas átkelőhely a Tiszán. 1247-ben a Csanád nemzetséghez tartozó Kelemenös ispán fiának, Pongrácnak volt a birtoka, és a Tisza bal partján épült. Az átellenben lévő oldalon keletkezett Zenta falu, mely 1367-ben már a budai káptalan birtokaként szerepelt az okiratokban.

1475-ben konfliktusba keveredett Szeged városával, mivel a zentai réven jogtalanul szedtek vámot azoktól a szegedi polgároktól, akiknek Szerémségben voltak szőlőbirtokaik. Szeged szabad királyi város volt, így polgárai vámmentséget élvezhettek az egész ország területén. Az elkövetett jogsértések miatt a szegediek elfoglalták a várost, s több hónapon át megszállva tartották. A konfliktusoknak Báthory István országbíró vetett véget egy kétoldali megállapodással: a szegediek elismertek bizonyos vámfizetési kötelezettséget, míg a zentaiak lényegesen mérsékelték a vámtarifát. Zentát ebben az időben mezővárosként emlegetik, s hetipiaca van.

A szabad királyi város - 16. század[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1506-ban II. Ulászlótól kapott címer

A szegediekkel történt konfliktus után a budai káptalan arra törekedett, hogy Zenta is kiváltságos városi rangot kapjon, de erre Mátyás király nem volt hajlandó, mivel a szegedieket pártolta a konfliktusban. Mátyás halála után végül 1506. február 1-jén II. Ulászló emelte szabad királyi várossá. A városi ranggal egyidőben Zentának címeres pecsétet is adományozott: kerek pajzsban, Szent Péter két kulcsa kereszt alakban egymásra téve, ennek mindegyik végénél egy-egy kecsege hal, fejükkel egymásnak ellentétesen állítva, a kulcsok fölött egy kalász. A pecsétet a következő körirattal látta el: Sigillum Civitatis Zyntha.

A török idők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mohácsi csata után a törökök lerombolták a várost, lakóit pedig elhurcolták. Magyar lakossága helyére szerbek települtek. Zenta egy ideig még megőrizte városi jogállását, azonban az 1560-1561. évi török adóösszeírásban már faluként szerepelt, s közigazgatásilag a szegedi szandzsák szabadkai náhijébe tartozott.

1697. szeptember 11-én a Savoyai Jenő által vezetett egyesült hadak a város határában világtörténelmi jelentőségű csatát nyertek a török hadakkal szemben, ugyanis ezzel a győzelemmel szabadult fel majdnem egész Magyarország az oszmán hódítás alól. E csata következménye az 1699-ben megkötött karlócai béke, mellyel lezárul a törökök közép-európai térhódítása.

A 18. század[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zentai csata feltételezett helyszíne, Zenta és Magyarkanizsa között

1704-ben Rákóczi Ferenc csapatai felgyújtják a várost, mert a bécsi háborús rendelet utasítására a szerb határőrök előzőleg a magyar felkelők ellen fordultak.

1715-ben III. Károly osztrák császár harmincadhivatalt létesít a községben, de a vámszedés alig jövedelmezett valamit.

1751-ben Mária Terézia kiváltságos koronakerületté változtatja a Tiszamentét és nagy gazdasági kedvezményekben részesíti az itt élőket és az idetelepülni szándékozókat.

1769-ben nagy tűzvész pusztítja el a várost, de kamarai segítséggel ezt hamar kiheveri.

A 18. század utolsó évtizedében Zenta látványos fejlődésnek indult. Vízi- és szárazmalmot létesítenek, az utak mentén eperfa-sorokat telepítenek, epreskerteket hoznak létre, fellendül a selyemtenyésztés és a kézműipar, a céhrendszer virágkorát éli. A lakosság vagyonosodik. A városhoz tartozó 64 ezer hold kiterjedésű határban tízezrével legel a szarvasmarha, ló, juh és sertés. A lakosság száma ekkor kb. 7000 fő.

A 19. század[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1832-ben megalakul a Magyar Kultúrkör, 1833-ban pedig kórház létesül.

1849 februárjában Magyarországot hátba támadó szerb felkelők elfoglalták a várost, és vérengzésbe kezdtek. A népirtás során a szerbek 2000-2800 magyart mészároltak le, s levágott fejükből gúlát építettek a Jézus Szíve templom előtt. Gyakoriak voltak a botozások, melyek során nyomorékra verték az embereket, a nőket megerőszakolták. A magyar hadsereg 1849. március 22-én foglalta vissza a várost.[2]

1855-ben elkezdődik a Tisza medrének szabályozása, 1873-ban pedig felépül az első fahíd a folyón.

1867-ben megnyílik az óvoda, 1868-ban megkezdi oktatási tevékenységét a Szerb Olvasókör, 1870-ben polgári iskola, 1876-ban pedig gimnázium is nyílik.

1889-ben megnyílik a Szabadka–Zenta–Óbecse-vasútvonal, illetve Horgos–Zenta-vasútvonal, így a város bekapcsolódik az országos hálózatba és a gazdasági vérkeringésbe.

1897-ben bocsátották vízre Pólában a városról elnevezett SMS Zenta cirkálót.

1910-ben 29 666 lakosából 27 221 magyar, 2020 szerb és 177 német volt.

A trianoni békeszerződésig Bács-Bodrog vármegyéhez tartozott, 1920-tól a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett.

Az első világháború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A városháza
  • 1918. november 16-án a szerb csapatoknak sikerül megszállniuk Zentát. Ezt követően megkezdődik a helyi hatalom átszervezése. A közigazgatási teendőket a szerb ún. Nemzeti bizottság látja el.
  • 1919 januárjában a szerbek parancsnoka körlevél illetve plakát formájában adja tudatára a zentai lakosságnak az új rend elvárásait és elképzeléseit.
  • 1922-ben megalakul az országos Magyar Párt.

A két világháború között[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A két világháború közötti időszak a város számára igen megterhelő volt, a város gazdasági fejlődése megtorpant, s elvesztette korábbi nagy gazdagságát a földkisajátítások következtében. Iskolái egy részét megszüntették, a gimnáziumot pedig négyosztályosra fokozzák le.

A második világháború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1941. április 12-én megkezdődött az Első magyar gépesített hadosztály egységeinek bevonulása és ezzel együtt a város felszabadulása.
  • 1944. október 8-án a várost elfoglalta a Vörös hadsereg 31. gárdalövész hadtest és a vajdasági Népfelszabadító Hadsereg fővezérkara.
  • 1944. november 9-én este 64 zentai polgárt végeztek ki a szerbek.

A második világháború után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A második világháború után Zenta és a környező települések gyors fejlődésnek indulnak a mezőgazdaság, ipar, pénzügy, közlekedés, oktatás, kultúra és a sport terén.

Az 1960-as évek elején megépül az új tiszai híd, a jugoszláv hadsereg által 1941-ben felrobbantott helyén, mely meggyorsítja a gazdasági életbe való bekapcsolódást. Ekkor épül fel a cukorgyár, a legjelentősebb ipari objektum. Később kiépül a várostól délre fekvő ipari zóna és a kikötő, amelyet sajnos a zentai csata színhelyére telepítettek.

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zenta városának a 2011-es népszámlálás adatai szerint 18 397 lakosa van, míg a községnek 22 961 (2002-ben ez az arány 20 302 - 25 568, míg 1991-ben 22 827 - 28 779 volt). A lakosság csökkenése a negatív természetes szaporulat és az elvándorlás eredménye. Ami az etnikai összetételt illeti, a magyarok alkotják a város lakosságának 78%-át, így Zenta a legnagyobb vajdasági település, amelyben a magyarok abszolút többségben vannak. Községi szinten a magyar lakosság alkotja a község lakosságának több mint 80%-át, s ezzel az aránnyal a község Vajdaság második legnagyobb arányában magyarlakta községe, Magyarkanizsa után. Számbelileg a városban 15 860 magyar él, így Vajdaságban a második helyen áll (csak Szabadka előzi meg), míg a községben 20 587, így negyedik Vajdaságban (Szabadka, Magyarkanizsa és Topolya után).

Zenta népessége a múlt népszámlálásokon:

  • 1948: 23 777
  • 1953: 23 320
  • 1961: 25 062
  • 1971: 24 723
  • 1981: 23 690
  • 1991: 22 827
  • 2002: 20 302
  • 2011: 18 704

Zenta etnikai összetétele a 2002-es népszámlálás adatai szerint:

Nemzetiség Szám %
Magyarok 15 860 78,12
Szerbek 2655 13,07
Jugoszlávok 373 1,83
Cigányok 235 1,15
Montenegróiak 118 0,58
Horvátok 78 0,38
Albánok 57 0,28
Muzulmánok 38 0,18
Macedónok 30 0,14
Bunyevácok 26 0,12
Szlovákok 24 0,11
Szlovének 12 0,05
Ruszinok 10 0,04
Németek 10 0,04
Oroszok 8 0,03
Ukránok 6 0,02
Bosnyákok 3 0,01
Bolgárok 2 0,00
Románok 1 0,00
Egyéb/Ismeretlen[3]

Gazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kezdetekben a jó termőföldeknek, a Tisza közelségének, árterületeinek, valamint a legelőnek kiválóan alkalmas határterületeknek köszönhetően elsősorban mezőgazdaságból élt a lakosság. A 18. században az állattenyésztés dominál a földműveléssel szemben. Az 1770-es években élénk bőr- és gyapjúkereskedelem folyik. A napóleoni háborúk következtében jelentős mértékben megnő a kereslet a mezőgazdasági termények, főként a gabona iránt. Mind a tiszai, mind a tavi halászat jelentős szerepet kapott. 1766 és 1769 között a tiszai halászat joga Zenta mezővárost illette.

A céhek a 18. és a 19. század végén élték újravirágzásukat a mezővárosokban, így Zentán is. Az ipar fejlődéséhez nagyban hozzájárult a város vásártartási joga. 1776-ban Mária Terézia jóváhagyta a zentai szűcsök, szabók és csizmadiák céhszabályzatát a bajai leánycéheként. Ebben az időszakban egyre több árufelesleg keletkezik, ennek köszönhetően a város gazdasága kezdte elveszíteni önellátó jellegét. Ráadásul egyre nagyobb a kereslet olyan árucikkek iránt, amelyek előállítására helyben nem kerülhetett sor. Mindez fellendítette a kereskedelmet. Az orosz gabona kiszorította a nemzetközi piacról a magyart, ezért leginkább az örökös tartományoknak állították elő a gabonát Zentán is.

A búzatermelés egyeduralmát még az egyre népszerűbb kukoricáé sem törte meg. 1804 és 1840 között 19 száraz- és 18 vízimalom működött a városban. Akkoriban csatlakozott Zenta a selyemhernyó-tenyésztési mozgalomhoz. Az udvarokon, utcákon megjelennek az eperfák, a déli részen kialakul az Epreskert, melynek gondozására a város elöljárósága külön kertészt rendelt. Az 1820-as évektől nemcsak eperfa, hanem különböző gyümölcsfajták nemesítése is feladata lesz a kertésznek. Mindez a pálinka előállítására is igen kedvezően hat.

Egy 1805-ös rendelet engedélyezte a különböző szakmákat tömörítő céheket. Olyan szakmák művelői kapták meg a céhszabadalmat, amelyek elsősorban a paraszttársadalom szükségleteit voltak hivatottak kielégíteni. Az 1830-as évekre 30 év alatt megfeleződött az iparosműhelyek száma. Az iparosok inkább földekbe fektetnek be, mintsem műhelyük bővítésébe. A század elején rohamosan nő a kereskedők, azon belül is a nagykereskedők száma. A város nem akadályozza letelepülésüket, hogy ezáltal előlendítse a gazdaságot. Harcba száll az elvesztett révjogért is, amit a csókai uradalom birtokosa, a Marcibányi család tart tényleges hatalma alatt. Zenta a révjogért cserébe híd építését ígéri. 1836-ban Ada is mezőváros lesz, a versenynek pedig jótékony hatása van gazdasági fejlődésre.

Oktatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zentai Gimnázium épülete, melyben az Egészségügyi Középiskola és a Közgazdasági-Kereskedelmi Középiskola oktatása is folyik

Általános iskolák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Stevan Sremac Általános Iskola (weboldal) több településen működik:

  • November 11. munkaegység, Zenta
  • Emlékiskola munkaegység, Zenta
  • Thurzó Lajos munkaegység, Zenta
  • Csokonai Vitéz Mihály munkaegység, Felsőhegy
  • Tömörkény István munkaegység, Tornyos, kihelyezett tagozatokkal Kevin és Bogarason

Középiskolák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Gimnázium (weboldal):
    • általános szak (4 éves, magyarul és szerbül)
    • társadalomtudományi szak (4 éves, magyarul és szerbül)
    • természettudományi szak (bilingvális kéttannyelvű - angol) (4 éves, magyarul és szerbül)

A Zentai Gimnáziumot 1867-ben alapították. Azóta többször is profilt váltott: algimnázium, középfokú szakirányú oktatás. 1990-ben ismét megnyíltak a természettudományi és nyelvi gimnáziumi szakok, melyeket az 1991/92-es tanévtől általános szakra cserélték. 1992-től állami tulajdonban van. 2008-ban újból megnyílt a társadalomtudományi szakirány is.

  • Közgazdasági-Kereskedelmi Középiskola (weboldal):
    • pénzügyi adminisztrátor (4 éves, magyarul és szerbül)
    • üzleti adminisztrátor (4 éves, magyarul és szerbül)
    • kereskedő (3 éves, magyarul)
  • Egészségügyi Középiskola (weboldal):
    • egészségügyi nővér-technikus (4 éves, magyarul és szerbül)
    • fizioterapeuta (4 éves, magyarul)
    • gyógyszerész-technikus (4 éves, magyarul és szerbül)
    • szülész-technikus (4 éves, magyarul és szerbül)
  • Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium (weboldal):
    • matematikai szak
    • képzőművészeti szak
    • sport szak

Főiskolák, egyetemi karok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zentán működik a Szent István Egyetem Kertészettudományi Karának Határon Túli Levelező Tagozata (weboldal), ahol kertészmérnöki szakon folyik az oktatás magyar nyelven.

Épületek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tűzoltóság műemlék épülete szecessziós stílusú
  • Városháza: A főtérre néző szecessziós koncepciójú épület a városkép fő meghatározója. A közel 50 m magas masszív, ég felé törő tornya kissé romantikus hatású, de díszeiben a szecesszió nyomait viseli magán. Díszlépcsőháza és közgyűlésterme szintén szecessziós stílusú. Az épület leglátványosabb beltere a gazdag díszítésű lépcsőházi galéria egyedi, lenyűgöző megoldásaival az épület legszebb részévé avatja. Tornyából pazar kilátás nyílik a városra és környékére.
  • Tűzoltólaktanya: 1903-1904-ben épült Lajta (Leitersdorfer) Béla tervei alapján. A laktanya a népi építészet és a magyar szecesszió ötvöződésének remekműve, melyet a díszítőelemek részletes és finom kidolgozása tesz a város legjellegzetesebb szecessziós stílusú épületévé.
  • Royal szálló: 1911-ben épült az akkor igen modernnek számító, vízvezetékkel, központi fűtéssel, villanyvilágítással ellátott hotel. Az épület a szecessziós elemek jegyeit viseli magán, nemrég újították fel, részben az eredeti tervek alapján. 1985 óta az épület műemlék.
  • Plébániapalota és múzeum: 1907-1909 között épült neobarokk és neoreneszánsz stílusban. Az épület architektúrája ünnepélyes, a főtér meghatározó eleme. Benne kapott elhelyezést a városi múzeum, amelyhez képtár is épült. A múzeum komplex jellegű: a földszinten őslénytani, régészeti és helytörténeti (zentai csata) anyag, az emeleten pedig néprajzi gyűjtemény várja a látogatókat.
  • Stevan Sremac emlékház: Ebben a házban született Stevan Sremac jeles szerb író. Az épület 2004-től emlékház, állandó kiállításnak ad otthont.

Templomok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zenta község kilenc templommal büszkélkedhet. Ebből hat a városban, három pedig a községhez tartozó falvakban (Felsőhegy, Tornyos és Kevi) található. Nyolc közülük katolikus, ahol a szentmise nyelve magyar. A város egyetlen ortodox templomában a szertartások szerb nyelven zajlanak.

A Szent István-templom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A város egykori legnagyobb temploma, melyet Szent István tiszteletére szenteltek, 1770-ben épült, de az 1911-es tűzvészben a városházával együtt leégett. Míg a régi városháza helyett új, nagyobb épületet emeltek, a templom újjáépítési kísérletei kudarcba fulladtak. A világháború ellehetetlenítette, a délszláv állam pedig megtiltotta a magyarok első királyáról elnevezett katolikus templom újraemelését. A mai Szent István-templom méreteit tekintve inkább kápolna, mégis templomi ranggal rendelkezik, hogy a nagytemplom lelkes utódaként működhessen.

További katolikus templomok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A ma is álló legnagyobb katolikus templom a Jézus Szent Szíve (röviden Jézus Szíve) templom. 1895-ben épült neogótikus stílusban, 1906-ban szentelték fel, majd 1961-ben felújították.

A szintén neogótikus Páduai Szent Antal-templomot 1910-ben, a Szent Ferenc-templomot pedig 1939-ben építették fel. A Kisded Jézusról elnevezett Szent Teréz-templom Zenta legkisebb temploma, 1929-ben szentelték fel.

A felsőhegyi munkás Szent József temploma 1890-ben épült és 1892-ben szentelték fel, így ez a község legrégebbi katolikus temploma. Az 1906-ban épült tornyosi Szűz Mária a Magyarok Nagyasszonya és az 1900-ban épült kevi Szűz Mária a Magyarok Nagyasszonya templomok az előbbiekben felsoroltakkal szemben nem a zentai esperességhez tartoznak, hanem a topolyaihoz. A közigazgatásilag Magyarkanizsa községhez tartozó Adorján plébániája (Sarlós Boldogasszony) viszont a zentai esperesség része.

A Lisieux-i (kis) Szent Teréz-templom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az épülő Lisieux-i Szent Teréz templom

A zentai csata 300. évfordulója alkalmából, 1997-ben újabb katolikus templom építésébe fogtak a városban. Lisieux-i Szent Teréz halálának centenáriuma csak néhány nappal tolódott el a csata évfordulójától, ezért az épülő nagytemplomot is neki szentelték. Zenta legtöbb katolikus hívet számláló és legszegényebb részén emelik, ahol régebben csak egy kápolna állt. A két említett évforduló mellett egy harmadik is okot adott az építkezés megkezdésére. István 997-ben lett fejedelem, és a koronázás ezeréves évfordulója is közeledett. Szimbolikájában az ezeréves magyar államra, és a magyar nemzeti összetartozásra hívatott emlékeztetni, a három kupola a magyar címerben található hármashalomra utal a kettőskereszttel. Ezzel egyúttal a fel nem épült Szent István-templomot is pótolni rendeltetett.

A szerb templom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ortodox Szent Mihály arkangyal-templom 1762 környékén épült, barokk stílusban. A Szerb ortodox egyház tulajdona. A régebbi ikonokat (két kép, két freskó) Jovan Isailović festette 1782-ben, az újabbak pedig, a romantikus Pavle Simić alkotásai 1859-1862 között készültek.

Emlékművek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zentai csata emlékműve[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zentai csata emlékműve

Az első emlékmű 1895-ben készült a honfoglalás ezeréves évfordulója, valamint Ferenc József látogatása alkalmából. Ez hamar tönkrement, és a csata jelentőségéhez képest amúgy is túl egyszerűnek bizonyult. A város rendelt egy hatalmas Savoyai Jenő lovasszobrot, ez azonban sosem érkezett meg Zentára, azóta is a budai várban látható. A királyi Jugoszlávia idején elmaradt mind az ünneplés, mind a felújítás. Erre csak 1942-ben, Bácska visszatérése után egy évvel került sor. A második világégés után újból, a már szocialista délszláv államhoz került városban sem volt helye a nyilvános megemlékezésnek. A 90-es évek elején a korábban az Eugen-szigeten lévő emlékművet áthozzák a Homok-lakótelep mellé. Ekkortól kezdik ünnepelni a város napjaként szeptember 11-ét. A 300. évfordulóra pedig ezen a helyen emelték a ma is álló új emlékművet.

A magyar áldozatok emlékművei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A városban három emlékművet emeltek a különböző történelmi események helyi magyar áldozatainak. Egy közülük az 1848–49-es történések, kettő pedig az 1944-es délvidéki vérengzések halottjainak állít emléket. A 48-as emlékmű a Felsővárosi temetőben található. Az 1889-es vasútépítéskor felásták a 49-es sáncokat, és az ott talált maradványokat tömegsírban helyezték el, ahová később az emlékművet emelték. A Szabadságharcnak rengeteg (kb. kétezer) polgári áldozata is volt. Az elesett szerbeknek a pravoszláv temető kápolnája állít emléket.

Az 1944-es magyar polgári áldozatok első emlékműve szintén a Felsővárosi temetőben épült, közvetlenül a 48-asoké mellett. Erre a gyilkosságok ötvenéves évfordulóján került sor, 1994-ben. Az alkotásokon megtalálható a lemészárolt személyek névsora, amit a 65 nevet tartalmazó halállistáról másoltak át, ám egyesek szerint az áldozatok száma 90 körül lehetett. Az emlékművet először a kivégzések helyszínén, a híd mellett képzelték el, ahol 2007-ben fel is állították a Recskó Béla által készített kopjafát. A holttesteket egykor a közelben ásták ki. A megemlékezések hagyományosan halottak napján a temetőben, november 9-én (a gyilkosságok évfordulóján) pedig a hídnál vannak.

Szobrok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zentán két nagyobb szobor található, emellett számos kisebb mellszobor szerte a városban, melyek híres szülötteit ábrázolják. Nepomuki Szent János impozáns szobrát az egykor róla elnevezett téren (ma Joca Vujić tér) állították fel. 2006. szeptember 11-én pedig Zenta szabad királyi várossá válásának 500. évfordulója alkalmából emelték a Révészt ábrázoló szobrot a Tisza-parton. Az avatáson jelen volt és beszédet is mondott Sólyom László magyar és Boris Tadić szerb államfő.

Híres szülöttei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Testvérvárosok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek és források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Pejin Attila 2011: Zenta céhes ipara 1872-ig. Zenta.
  1. 2011 Census of Population, Households and Dwellings in The Republic of Serbia: Ethnicity – Data by municipalities and cities PDF – Statistical Office of Republic Of Serbia, Belgrade. 2012. Retrieved 2012-11-30. ISBN 978-86-6161-023-3 (szerbül és angolul)
  2. Vikman Zsuzsa: A zentai emberfejkoszorú
  3. Knjiga 1, Stanovništvo, nacionalna ili etnička pripadnost, podaci po naseljima, Republički zavod za statistiku, Beograd, februar 2003. ISBN 86-84433-00-9

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Zenta témájú médiaállományokat.