Gyála (Szerbia)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Gyála (Ђала / Đala)
Đala, Orthodox Church.jpg
Az ortodox templom
Közigazgatás
Ország  Szerbia
Tartomány Vajdaság
Körzet Észak-bánsági
Község Törökkanizsa
Rang falu
Irányítószám 23335
Körzethívószám +381 230
Népesség
Teljes népesség 796 fő (2011)[1] +/-
Népsűrűség 38 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 76 m
Terület 20,9 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Gyála  (Szerbia)
Gyála
Gyála
Pozíció Szerbia térképén
é. sz. 46° 09′, k. h. 20° 07′Koordináták: é. sz. 46° 09′, k. h. 20° 07′

Gyála (szerbül Ђала / Đala) település a szerbiai Vajdaság Észak-bánsági körzetében, közigazgatásilag Törökkanizsa községhez tartozik.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Bánság északi részén, közvetlenül a magyar határon, Törökkanizsa városától kb. 12 km-re északra fekszik. Kishatárforgalmú határátkelőhely köti össze a magyarországi Tiszaszigettel. Nyugatra a falu a Tiszával határos.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mai Gyála település közelében egykor Kisgyála feküdt. A régi Kisgyála községből csupán egy templomrom nyomai maradtak fenn, melynek környékét a nép ma is Mala-Gyala (Kis-Gyála) néven nevezi.

Gyála valószínűleg a 15. század eleje körül keletkezett. 1450-ből ismetek voltak birtokosai is; ekkor Erdélyi Miklós és Bessenyő János bírtokaként volt említve. Később Temesvári Bodó Péter is szerzett itt birtokrészeket, melyeket 1510-ben Sárszegi István szegedi ispánnak és kir. sókamarásnak adott zálogba, aki szintén zálogba tovább adta Pestyéni Györgynek.

1482-ben az oklevelek már oppidumnak írták; ugyanekkor említették vásárjogát is.

Az 1557-1558. évi török összeírás szerint ekkor 16 magyar jobbágy lakta. 1561-ben Zay Ferenc, Liszti János és Viczmándy Mátyás voltak virtokosai.

1582-ben még lakott helyként volt említve, azonban hamarosan elpusztult.

1622-ben II. Ferdinánd király e pusztát Béky Mátyásnak adományozta. 1647-ben még mindig puszta telekként szerepelt.

1696-ban az egri káptalan királyi adomány alapján báró Buttler Jánost iktatta itt be.

1701-ben a csanádi püspök is jogot formált hozzá, de nem tudta megszerezni. 1718-ban Gyálát a temesvári bánságba osztották be.

A mai Gyála helység helyén a középkorban Nagy-Gyála feküdt. E helységről a 15. század elejétől kezdve vannak adatok.

1411-ben Gyálai Mihály birtoka, fia László 1449-ben és 1453-ban szomszéd birtokosként szerepelt a keresztúri hatalmaskodás ügyében.

1557-1558-ban, hódoltsági helységként a temesvári vilajethez tartozott, 10 adóköteles házzal. Lakosai mind magyarok voltak.

1561-ben Gyálai István és János voltak a földesurai. 1582-ben még két magyar lakosa volt, akik juhtenyésztéssel foglalkoztak. A 16. század végén a település elpusztult.

1622-ben a Gyálai család kihalta után II. Ferdinánd király Nagy-Gyála pusztát Béky Mátyásnak adományozta. Nemsokkal ezután szerb lakosok szállották meg, mert 1647-ben már ismét lakott volt.

1696-ban, a törökök kiűzése után, báró Buttler Jánost iktatták be Nagy-Gyála birtokába, 1700-1701-ben a csanádi püspök is igényt tartott rá, de eredménytelenül. A törökök kiűzetése után a falu ismét népesedni kezdett és 1717-ben már 35 házból állt.

1783-ban a pozsonyi kamara 25 évre bérbe adta Szeged városának. 1848-ig a kamara volt a földesura.

1849 március 26-án Igmándy őrnagy 1500 honvéddel 2500 szerb felkelőt szórt szét e helység mellett.

1851-ben Fényes Elek írta a településről:

Gyála, rác falu, Torontál vármegyében, Szegedhez délre 1 3/4 mérföldnyire: 120 katholikus, 1712 óhitű, 6 zsidó lakossal, óhitű anyatemplommal, sok réttel és legelővel, 107 7/8 egész jobbágytelekkel. Óhitű rác lakosai magyarul is beszélnek. Földesura a kamara.

A szőregi kincstári uradalom megszűntével a Wiener Bank-Verein vette meg az itteni kincstári birtokokat, melyek később gróf Szápáry Géza főudvarmester és fia Pál birtokába kerültek. Pál azonban több részre osztva eladta.

Szápáry Géza 1888-ban egy kastélyt építtetett itt.

Az 1900-as évek elején Lichtenegger Gyula és neje Csorja Zsuzsánna és Récsey Ede voltak a helység nagyobb birtokosai.

Gyála 1920-ig Torontál vármegyéhez tartozott, majd osztozott a többi bánsági település sorsában, 1941-44-ben német protektorátus, a fenti időközökön kívül Jugoszlávia települése.

Daróczfalu[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A település szomszédságában feküdt a középkorban Daróczfalu is, melyről az 1451-1454. évi oklevelek emlékeztek meg.

Közlekedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A faluból kivezető – a határátkelőhöz vezető rövid utat nem számítva – egyetlen közút a tőle délre fekvő Ókeresztúr (Srpski Krstur) faluval köti össze. Ókeresztúron át Törökkanizsára vezető vasútvonalán jelenleg nincs menetrend szerinti személyszállítás.

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Demográfiai változások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Demográfiai változások
1948 1953 1961 1971 1981 1991 2002 2011
1823 1761 1723 1578 1325 1072 1004[2] 796[1]

Etnikai összetétel[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nemzetiség Szám %
Szerbek 804 80,07
Magyarok 99 9,86
Cigányok 56 5,57
Jugoszlávok 10 0,99
Horvátok 9 0,89
Ukránok 3 0,29
Bunyevácok 3 0,29
Románok 1 0,09
Egyéb/Ismeretlen[3]

Nevezetességei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A falu fő terén barokk stílusú ortodox szerb templom van, mely 1794-ben épült.
  • A helybeliek büszkék az itteni diófákra, amelyekből állítólag a falu lakosainál is több, 1050 darab van

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b 2011 Census of Population, Households and Dwellings in The Republic of Serbia: Ethnicity – Data by municipalities and cities PDF – Statistical Office of Republic Of Serbia, Belgrade. 2012. ISBN 978-86-6161-023-3 (Hozzáférés ideje: 2012. november 30.) (szerbül és angolul)
  2. Knjiga 9, Stanovništvo, uporedni pregled broja stanovnika 1948, 1953, 1961, 1971, 1981, 1991, 2002, podaci po naseljima PDF, Republički zavod za statistiku, Beograd, maj 2004. (szerbül) ISBN 86-84433-14-9
  3. Knjiga 1, Stanovništvo, nacionalna ili etnička pripadnost, podaci po naseljima, Republički zavod za statistiku, Beograd, februar 2003. ISBN 86-84433-00-9

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]