Tiszahegyes

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tiszahegyes (Иђош / Iđoš)
Iđoš, Orthodox church.jpg
A görögkeleti templom
Közigazgatás
Ország  Szerbia
Tartomány Vajdaság
Körzet Észak-bánsági
Község Nagykikinda
Rang falu
Polgármester Milan Miladinov
Irányítószám 23323
Körzethívószám +381 230
Népesség
Teljes népesség 1822 fő (2011)[1] +/-
Népsűrűség 33 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 83 m
Terület 66,3 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Tiszahegyes (Szerbia)
Tiszahegyes
Tiszahegyes
Pozíció Szerbia térképén
é. sz. 45° 49′ 26″, k. h. 20° 18′ 35″Koordináták: é. sz. 45° 49′ 26″, k. h. 20° 18′ 35″

Tiszahegyes/Hegyes/Igyos (szerbül Иђош / Iđoš) település a Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartományának Észak-bánsági körzetében, Nagykikinda községi részében.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagykikinda városától nyugatra, a város és Szaján közt található település. (Nagykikinda városától 13,4; Szajántól 3,9; Temesvártól 91,9 km-re fekszik.)

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tiszahegyes[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A település egykor a mai Tiszahegyestől keletre – a Gradisty nevű helyen – volt, és Hegyesegyháznak nevezték.

A faluról 1339-ből, Károly Róbert király idejéből maradt fenn az első írásos adat. Ekkor a király parancsára a csanádi káptalan megújította a terület határait, és ismételten beiktatta arra régi birtokosát, Miklós fia Bálintot.

A 15. század közepén már a berekszói Hagymási család volt a birtokos, majd 1458-ban Hunyadi Mátyás horogszegi Szilágyi Mihálynak, nagybátyjának, adományozta a falut. Szilágyi halála után (1460) Kinizsi Pál, 1478-től temesi főispán királyi adományba kapta a földeket, aki a településen kastélyt is építtetett. 1489-ben Kinizsi eladta a kastélyt és a falut, valamint a hozzá tartozó Hollós-pusztát Haraszthi Ferencnek és feleségének.

A Mohácsi csata után, 1529-ben Bali bég rablóhadjárata alatt a kastély elpusztult, a falut azonban a beregszói Hagymási család ismét megszerezte, és az az övék volt egészen 1561-ig, ekkor I. Ferdinánd – hűtlenség miatt – a Hagymásiak itteni birtokait Kerecsényi László gyulai kapitánynak adományozta.

Hegyesegyház a 17. század közepén is lakott hely maradt, 1647-ben Erdélyi István balassagyarmati kapitány birtoka volt.

A török hódoltság alatt a falu végig Hegyesegyház közelében volt, és Idiosnak is nevezték. Lakosai ekkor délről, a török elől északabbra menekülő szerbek voltak. [2] Ám a török hódoltság alatt még kevés szerb lakott a Bánátban. [3]

1660-as évek nagy tatárdúlása alkalmával, a felégetett Szaján lakosait fogadta be a szerbek lakta falu. [4]

Tiszahegyes egy régi térképen

A szerb lakosság a törökök kiűzése után (Pozsareváci béke, 1718. július 21.) is a településen maradt.

1717-ben a települést, 30 házzal, besorolták a nagybecskereki kerületbe. Ám a folyton zaklatott lakosok 1720-ban elhagyták a falut, és a temesvári igazgatóság nehezen tudta őket ismét összeszedni, s a faluba visszatelepíteni.

1738 őszén a lakosság között pestis pusztított, és a környéken portyázó rablók is veszélyeztették életüket. Ezért 1739-ben, a falu védelmére, a Ghillányi János (16861752) ezredes, lovassági tábornok huszárezredének egy osztagát helyezték ide.

1751-ben a falut a marosi szerb határőrvidék katonasága részére letelepülési helynek jelölték.

1781-ben „szabad föld- és kopár területek” közé sorolva eladásra kínált királyi (állami) tulajdonú területként tartották nyilván a falu földjét. [2]

1798-ban a Bars vármegyei Tajnay családból Tajnay Antal és János testvérek – Szajánnal együtt – megvásárolták a község földterületét. Már mint földbirtokosok, Szeged környékéről telepeseket hoztak a vidékre (1805/1806). Rövid időn belül virágzó gazdaságot teremtettek birtokukon. A 18. század végétől, a nyugatabbra húzódott falut már Tiszahegyesnek nevezték. [4]

„Hegyes, rácz falu, Torontál vmegyében, ut. p. Kikindához nyugotra 1 1/2 órányira: 108 kath., 2594 n. e. óhitü lak., óh. anyatemplommal. 133 6/8 egész jobbágytelekkel. Határa igen termékeny; legelője, rétje szerfeletti bőséggel. Van itt az uraságnak nagy fontosságu gazdasága, szép épületjei, híres ménese, gulyája s a t. Az itt készitetni szokott sajt jóságáról nevezetes. F. u. Tajnay János.” [5]


1838-ban a Tajnay család tagjának, ifj. tajnai és tiszahegyesi Tajnay János Bars vármegye és Csongrád vármegye főispánjának birtoka országosan ismert volt, ám az ifj. Tajnay halála után (1840) – a szajáni birtokkal együtt – örökösödéssel a felvidéki Révay család tulajdona lett a falu is.

„Hegyes. Rátz, és oláh falu Torontal Várm. földes Ura Tajnai Uraság, lakosai ó hitűek, fekszik Nagy Kikindához, és Padéhoz is közel, határja 4 nyomásra van osztva, földgye jó, legelője ejég, sok marhákat tartanak lakosai, erdejek nints, de nádgyok, és gyékénnyek elég van, szőlejek is van, piatzok Török Becsén.” [6]


1838 – Szajánból magyarok telepedtek a faluba. [4] [7]

1849 januárjában a (szerb többségű) falu befogadta a harcokban elpusztult Szaján magyar lakosainak egy részét, és ők ott éltek addig, amíg az újjáépült falujukba vissza nem térhettek. [8]

A 19. század második felében

„A szajániak térben és emberi kapcsolatokban legközelebb a tiszahegyesiekhez álltak... A szegényparaszt legények Tiszahegyesre mentek béresnek… Parasztgazdaságokban nyáron a részesaratás és -cséplés, május elejétől betakarításig a kapálási napszám, kukoricatörés adott munkaalkalmat... [Tiszahegyesen] jobb földek vannak, mint Szaján határában, ezért sokan a hegyesi szerb gazdáktól béreltek kukoricának való földet. Oda jártak piacra és a malomba őrletni. A tiszahegyesi lányok, fiatalasszonyok viszont a szajáni kamillaszárítóban vállaltak munkát. Szaján magyar és Tiszahegyes szerb lakói ismerték egymást, tisztelték a másik szokásait és bizonyos mértékig egymásra voltak utalva. Az utóbbi évtizedekben a törekvő szajániak sok földet vásároltak Tiszahegyes határában azoktól a szerb családoktól, amelyek már nem a földművelésre alapozzák megélhetésüket.” [9]


A község a trianoni békeszerződés (1920. június 4.) előtt a magyarországi Torontál vármegye Nagykikindai járásához tartozott.

1920. június 4. és 1941. április 17. között a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd a Jugoszláv Királyság községe.

„II. Rész – Magyarország határai
27. Cikk. Magyarország határai következőképen állapíttatnak meg (lásd a csatolt térképet):...
2. A Szerb-Horvát-Szlovén-Állammal:...”
[10]


1941. április 17-től 1944 végéig – a náci német csapatoknak az országrészből történő kiűzéséig – formálisan a fasiszta szerb bábállam részeként, a németek által megszállt nyugat-bánáti terület települése.

Az újjászerveződő és a megalakult Jugoszlávia (Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság illetve Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság) Szerbia Szocialista Népköztársasága/Szövetségi Köztársasága Vajdaság Autonóm Tartomány települése. (1945/46 –1992)

Halászmorotva[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tiszahegyeshez tartozó Morotva-puszta helyén a középkorban Morotva nevű falu feküd. – A település neve – az apátság ősi birtokaként – olvasható II. András 1211-es, a tihanyi apátságot birtokaiban (Bodrog és Csanád vármegye) megerősítő oklevélében is. Az oklevél szerint a faluban az apátság halászai laktak. [11] [2]

A Morotva falu szomszédságában fekvő Halászfalu eredetileg a Csanád nemzetség birtokai közé tartozott. Később, a Csanád nemzetség egyik tagja a tihanyi apátságtól megszerezte Morotva falut és összekapcsolta Halászfaluval, 1285-ben a település neve már Halászmorotva volt. 1321-ben Károly Róbert a kun származású Kór nemzetségbeli Kondam ispánnak adományozta, s annak György nevű fia kérelmére I. Lajos 1350-ben minden országos bíróság hatásköre alól kivette a falut. [12] A Csanád nemzetségbeli Telegdyek később visszaszerezték itteni birtokukat, és arra Telegdy István új adománylevelet kapott.

A falu a török hódoltság alatt elpusztult. A 17. században, egy időre szerb pásztorok telepedtek le itt, de a település még 1717-ben is csak hat házból állt, lakosai lassanként elszéledtek. 1723-ban pusztaként említették a falut.[2] – Morotva nevű lakott település közel volt ahhoz a helyhez ahol az Aranka (Harangod) a Morotva tóba ömlik/ömlött. A 19. század elejéig létező falunak jelentős számú magyar lakosa lehetett. Az 1832 körül szétvert Morotva magyar lakói elsősorban Padéba (Magyarpadé) költöztek. – Torontál vármegye 1800-as, illetve 1912-es térképén Padé és Bocsár (település) között, Tiszahegyestől délnyugatra jelölik Morotva, illetve Morotva-puszta települést. Sem Fényes Elek geográfiai szótára, sem Vályi András ország-leírása nem említi meg a települést. A 19. század közepén Kálmány Lajos gyűjtésében jelentős számú magyar népköltészeti alkotást tudott lejegyezni Morotváról. [13]

Solt, Füzesfalu, Vámoshalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A középkorban Solt, Füzesfalu és Vámoshalom települések ugyancsak Morotva-puszta határában, Halászmorotva falu közelében voltak.

Solt falu is a Csanád nemzetség ősi birtokának ismert. Ám 1447-ben már Dánfi László birtoka volt, aki Nagymihályi Lászlónak zálogba adta azt, majd a birtokrészt Muronyi Kónya Demeter szerezte meg. 1479-ben Muronyi Kónya Demeter özvegye a budai káptalannak adományozta a települést. – A török hódoltság alatt a falu magyar lakosai helyébe szerbek telepedtek, akik a falu nevét Szutára változtatták. – 1647-ben, és 1700-ban még lakott helyként említették, de többé nem szerepelt az oklevelekben.

Füzesfalut 1561-ben I. Ferdinánd király Kerecsényi Lászlónak adományozta.

Vámhalom falu az 1405–1442. években Becse várával kapcsolatban fordult elő. 1462-ben Temes vármegye, de inkább a régi Torontál vármegye települése volt. [2]

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Demográfiai változások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Demográfiai változások
1948 1953 1961 1971 1981 1991 2002 2011
3034 3064 2857 2540 2338 2263 2174[14] 1822[1]

Etnikai összetétel[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nemzetiség Szám %
Szerbek 1916 88,13
Magyarok 61 2,80
Jugoszlávok 55 2,52
Cigányok 34 1,56
Montenegróiak 15 0,68
Macedónok 9 0,41
Románok 8 0,36
Horvátok 5 0,22
Albánok 2 0,09
Muzulmánok 1 0,04
Egyéb/Ismeretlen[15]

Nevezetességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Görögkeleti (ortodox) temploma – 1787-ben épült [2]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b 2011 Census of Population, Households and Dwellings in The Republic of Serbia: Ethnicity – Data by municipalities and cities PDF – Statistical Office of Republic Of Serbia, Belgrade. 2012. ISBN 978-86-6161-023-3 (Hozzáférés ideje: 2012. november 30.) (szerbül és angolul)
  2. ^ a b c d e f Borovszky (1909).
  3. Magyar néprajzi lexikon, – Első kötet, – Bánság, Bánát, németül, románul, szerbül Banat címszó.
  4. ^ a b c Bálint (1974/1975).
  5. Fényes (1851).
  6. Váry (1796– 1799).
  7. Kálmány, – Tiszahegyes magyar lakótól lejegyzett népköltészeti alkotás olvasható a Temesköz népköltése kötetben.
  8. Táj és népi kultúra (2003).
  9. Táj és népi kultúra (2003), – 12–14. o.
  10. 1000 év törvényei, – 1921. évi XXXIII. törvénycikk az Északamerikai Egyesült Államokkal, a Brit Birodalommal, Franciaországgal, Olaszországgal és Japánnal, továbbá Belgiummal, Kínával, Kubával, Görögországgal, Nikaraguával, Panamával, Lengyelországgal, Portugáliával, Romániával, a Szerb-Horvát-Szlovén Állammal, Sziámmal és Cseh-Szlovákországgal 1920. évi június hó 4. napján a Trianonban kötött békeszerződés becikkelyezéséről – II. Rész, 27. cikk 2.
  11. Erdélyi (1908).
  12. Gyárfás (1873).
  13. Kálmány, – 2. kötet.
  14. Knjiga 9, Stanovništvo, uporedni pregled broja stanovnika 1948, 1953, 1961, 1971, 1981, 1991, 2002, podaci po naseljima PDF, Republički zavod za statistiku, Beograd, maj 2004. (szerbül) ISBN 86-84433-14-9
  15. Knjiga 1, Stanovništvo, nacionalna ili etnička pripadnost, podaci po naseljima, Republički zavod za statistiku, Beograd, februar 2003. ISBN 86-84433-00-9

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Tiszahegyes témájú médiaállományokat.
  • Bálint Sándor: A szögedi nemzet. – A szegedi nagytáj népélete. Első rész – A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve – Szeged, 1974–1975/2 – ISBN 963-01-1005-9 – Hozzáférés ideje: 2010. október 24. 23:20
  • Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. – Torontál vármegye. – Országos Monográfia Társaság, Budapest, [1912] – reprint: Magyarország vármegyéi és városai – 1896–1914 között Budapesten, az Országos Monografia Társaság kiadásában megjelent sorozat kötetei – ISBN 963-02-5783-1
  • Erdélyi László: A Tihanyi Apátság története I. – Első korszak. Az apátság önállósága. 1055–1701. – Stephaneum, Budapest, 1908 – 5. fejezet, Az apátság és Tihanyvár birtokai. – A Pannonhalmi Szent-Benedek-Rend története I–XII. sorozat – Stephaneum, Budapest, 1902–1912
  • Kálmány Lajos: Szeged népe – I–III. kötet – Arad, 1881–1882; Szeged, 1891 – 1. köt. Ős Szeged népköltése; 2. köt. Temesköz népköltése; 3. köt. Szeged vidéke népköltése – Hozzáférés ideje: 2010. október 27. 17:30
  • Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató IntézetMagyar Tudományos Akadémia – Hozzáférés ideje: 2010. október 21. 15:00
  • 1000 év törvényei – Magyarország törvényei – Corpus Juris Hungarici – Hozzáférés ideje: 2010. október 25. 14:00
  • Fényes Elek: Magyarország geográfiai szótára – Pest, 1851, reprint: Budapest, 1984 – ISBN 9630227002 – Hozzáférés ideje: 2010. október 21. 15:00
  • Gyárfás István: A jász-kúnok története – 1–4. kötet – Kecskemét 1870–1875 – 2. kötet – A kúnok Magyarországon az Árpád-házi királyok alatt – 4. fejezet, 101–104. o. – Hozzáférés ideje: 2010. október 21. 22:30
  • Magyar néprajzi lexikon – főszerk. Ortutay Gyula – I–V. kötet – Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977–1982 – ISBN 963-05-1285-8 – Hozzáférés ideje: 2010. október 25. 22:20
  • Táj és népi kultúra 4. – Szajáni gyűjtés. – Szerk.: Juhász Antal – Szeged, Szegedi Tudományegyetem Néprajzi Tanszék, 2003. – ISBN 963-482-607-5 – Hozzáférés ideje: 2010. október 24. 23:20
  • Vályi András: Magyar Országnak leírása – [Buda], 1796–1799; hasonmás-kiadás: Méry Ratio, Somorja, 2003 – Hozzáférés ideje: 2010. október 21. 15:00