Magyarkanizsa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Magyarkanizsa (Кањижа / Kanjiža)
Magyarkanizsa városháza.jpg
A városháza
Magyarkanizsa címere
Magyarkanizsa címere
Közigazgatás
Ország  Szerbia
Tartomány Vajdaság
Körzet Észak-bánsági
Község Magyarkanizsa
Rang városi jellegű település
Polgármester Nyilas Mihály
Irányítószám 24420
Körzethívószám +381 24
Népesség
Teljes népesség 9871 fő (2011)[1] +/-
Magyar lakosság 8319 fő
Népsűrűség 127 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 80 m
Terület 76,1 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Magyarkanizsa  (Szerbia)
Magyarkanizsa
Magyarkanizsa
Pozíció Szerbia térképén
é. sz. 46° 04′, k. h. 20° 03′Koordináták: é. sz. 46° 04′, k. h. 20° 03′
Magyarkanizsa weboldala

Magyarkanizsa (korábban Kanizsa, szerbül Кањижа / Kanjiža) kisváros és község Szerbiában, a Vajdaság északkeleti részén, az Észak-bánsági körzetben.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szerb-magyar határtól délre, a Tisza jobb partján terül el Bácskában.

A község[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mai Magyarkanizsa község 1960. január 1-jén, három korábbi község (opština), Magyarkanizsa, Horgos és Martonos egyesítésével jött létre. Ma 13 településből áll (zárójelben a település szerb neve áll):

  • Adorján (Адорјан / Adorjan)
  • Horgos (Хоргош / Horgoš)
  • Ilonafalu (Зимоњић / Zimonjić)
  • Kishomok (Мали Песак / Mali Pesak)
  • Kispiac (Мале Пијаце / Male Pijace)
  • Magyarkanizsa (Кањижа / Kanjiža)
  • Martonos (Мартонош / Martonoš)
  • Orom (Ором / Orom)
  • Oromhegyes (Трешњевац / Trešnjevac)
  • Tóthfalu (Тотово Село / Totovo Selo)
  • Újfalu (Ново Село / Novo Selo)
  • Velebit (Велебит / Velebit)
  • Völgyes (Долине / Doline)

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Írásos emlékek először 1093-ban említik Cnesa (ejtsd: knesa) néven. Még a következő formákban fordult elő: Kenesna, Neu Canisa, villa Canysa, Földvár, Ókanizsa, Magyarkanizsa, Stara Kanjiža. Kanizsa neve valószínűleg szláv eredetű. A knez, knezsev szavakból vezethető le. Arról nincs adat, hogy elsődlegesen mire vonatkozhatott: vízfolyást, például patakot, birtokot, esetleg a knez, kenéz, vagyis az ispán székhelyét-e.

Magyarul az elmúlt időszakban a következő formában fordult elő a település neve:

  • Kanizsa – a II. világháborút követően évtizedekig hívták így. Az ott élő magyar emberek manapság is leginkább ehhez a névhez ragaszkodnak.
  • Kanyizsa – a II. világháborút követően az ötvenes évek végéig, majd az 1990-es években, Slobodan Milošević hatalma alatt ismét a településneveket illetően a törvény a szerb elnevezés fonetikus átírását követelte meg. Annak ellenére, hogy tehát kétszer is ez volt a település hivatalos magyar neve, az ott élő magyar emberek azt természetesen nem tudták elfogadni.
  • KanjizaMagyarországon nemrégiben ez volt a település hivatalos neve. A magyarországi törvények szerint ugyanis a külföldi településeket az adott ország hivatalos nyelvén kell hívni, ha az latin betűkkel írható, azzal, hogy a nem magyar ékezetek (ebben az esetben a ž betűről a szerb ékezet) a magyar helyesírás szerint elhagyható. Az ott élő emberek ezt a formát is teljes mértékben elutasítják.
  • Kanjiza (Magyarkanizsa) – ma Magyarországon ez a település hivatalos neve. Egy másik törvény lehetővé teszi a település történelmi magyar nevének használatát, mégpedig zárójelben az "ékezettelenített" külföldi elnevezés után. Zárójelben tehát nem azért áll Magyarkanizsa, mert az a Szerbiában hivatalosan elfogadott magyar megnevezése, hanem azért, mert akkor, amikor a település utoljára Magyarországhoz tartozott, Magyarkanizsa volt a neve. Tehát akkor is ez lenne, ha az illetékes szerbiai hatóságok úgy döntöttek volna, hogy a település magyar elnevezése Ókanizsa legyen.
  • Magyarkanizsa – a szerbiai Magyar Nemzeti Tanács által javasolt, és az illetékes szerbiai szervek által elfogadott törvény szerint jelenleg ez a település hivatalos, államilag elismert magyar elnevezése. Az elnevezéssel az ott élő emberek egyelőre tartózkodóak.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kedvező fekvésének köszönhetően, a vidéket már az őskorban is lakták. A mai városmag helyén korábban földvár állt. A népvándorlás korában, a Marostól délre, Kanizsánál volt az első rév a Tiszán. A régészeti leletek arról tanúskodnak, hogy a Tiszaparton, a mai Halász-tér környékén már a bronzkorban létezett település. Az emberi lakhely kialakulását a Tisza közelsége és az átkelőhely illetve az utak kereszteződése tette indokolttá.

A rómaiak idejében, a népvándorlás korában egy őrhely állt ezen a magaslaton, azaz erődítmény (földvár), amely a Kanizsa-patak torkolatát őrizte. Anonymus, III. Béla névtelen jegyzője, azt írta krónikájában, hogy 896-ban Zuárd, Kadocsa és Bajta vezérek Kanizsánál keltek át a Tiszán, a folyón túli területek meghódítására. A középkori okiratos források szerint Kanizsa királyi birtok volt, 1093-ban pedig a Pannonhalmi Benedek-rendi Apátsághoz került a Miroth nevű halastóval egyetemben. Ekkor a mai Budzsák városrész helyén egy másik település is létezett Szatmár néven, amely a Száva-Szentdemeteri Apátság (a mai Szávaszentdemeter, Sremska Mitrovica) birtoka volt. A tatárjárás előtt az 1240. évi összeírás a településnek 27 háznépe, vagyis kb. 135 lakosa volt. Foglalkozásukra nézve lovas jobbágyok, halászok, szekeresek. A tatárjárás, majd a törökdúlás idején A település teljesen elpusztult, helyette a korabeli források is csak Feuldvárat, azaz Földvárat említik. A zentai csata idején Marsigli osztrák térképész tábornok is bejárta a környéket, és elkészítette Földvár térképét, amelynek másolata a Halász-téri emléktáblán is látható.

1686-ban a keresztény hadak (köztük magyarok és szerbek) ezen a napon egyesült erővel kiűzték a törököket Szeged és Zenta térségéből. A török uralom felszámolásával Kanizsa is a határőrvidék része lett. Ennek feloszlatása után 1751-ben pedig a Tiszai Korona (Kamara)-kerülethez csatolták. Ebben az időben hagyta el nagyszámú szerb lakosság, és települt át Bánátba, és Oroszországba. Helyükbe a Kamara 1753-tól magyar lakosságot telepít át az északi megyékből. Jogállását az 1773. évi rendeletek a szerbek jogaival teszik egyenlővé. A település ezután Bács-Bodrog vármegye szerves részévé válik. Mezővárosi és révjogot is nyert.

Az elkövetkező másfél évszázad meghatározó volt a város fejlődésében. Hatékonnyá vált a mezőgazdaság, benépesültek a kanizsai közigazgatás alá tartozó puszták: Adorján, a mai Oromhegyes, Völgyes, Orom és Tóthfalu környéke, először szórványtanyák, majd tanyacsoportok formájában. Ekkor már vásártartás és a heti piac is megillette Mária Terézia kiváltságlevele alapján. Erőteljes fejlődésnek indult az ipar, szakmák és céhek honosodtak meg. Ezt a fejlődést a magyar forradalom és szabadságharc évei akadályozták meg. A város 1849. folyamán kétszer is leégett, elpusztult, csak 110 ház maradt. A 20. század második felében aztán minden újjáépült. Kialakultak a kerületek a Körös utca tájéka, a Központ, a Tópart, a Tiszapart, az Újváros végül a Falu, a mai I. kerület a Körösön túl.

A város 19. századi történetében a nagygazdák, gazdag vállalkozók, kereskedők, iparosok játszották a vezető szerepet. Megalakult a Gazdakör, az Úrikaszinó, az Ipartestület. Beindultak az olvasókörök, szakszervezeti körök. Megépült a Vigadó, kialakult az Erzsébet liget, más néven Népkert. Gőzmalmok létesültek az "Első gőz- tégla- és cserépgyár" (Grünfeld Herman alapította 1903-ban) a fűrésztelep, és ily módon álláshoz jutott a mezőgazdasági munkaerőfelesleg. Már ekkor hírnevet szerzett a kanizsai építőipar. A kőművesek, az ácsok, a kubikosok Közép-Európában dolgoztak. A 20. század első évtizedeiben még nagyobb fejlődést hoztak. 1908-ban rendezett tanácsú várossá lesz. 1912-ben megépült az új városháza, a gyógyfürdő. Az új Szent Pál templom a 17. században épült, a nagytemplom is ekkor bővült. Az 1700-as években emelt ortodox templom is akkor kapta mai formáját.

Az első világháború utáni trianoni békeszerződéssel került a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz. A néhai városi közlegelő területére a kormány délszláv lakosságot telepített, így alakult ki Velebit és a későbbi Vojvoda Zimonjić, de más településkezdemények is kialakulóban voltak. Nagy, dinamikus változásokat hozott a II. világháború, de a város gazdasági, népességi szerkezete lényegében változatlan maradt egészen az 1960-as évekig.

Jelene[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1960-as évektől indult meg a határozott fejlődés mind a mezőgazdaságban, mind az iparban. Elkezdődött az olajmezők kiaknázása, az úthálózat korszerűsítése, ugyanakkor megszűnt a vasúti forgalom Szabadka és Zenta irányában. A Tisza 1970. évi nagy áradása után új gátrendszer létesült, majd 1973-ban megépült az új tiszai híd. A város új településrésszel is gazdagodott a Körös torkolati részének feltöltésével. A mai Kanizsát több hagyományos rendezvény jellemzi (futó- és úszómaraton, augusztus 20-ai újkenyér-ünnep, nyári és téli néprajzi és népzenei táborok, krizantémnapok, nemzetközi dzsesszfesztivál stb.). Ezek legrangosabbja, az Írótábor ihlette Kanizsa már-már elkopott díszítő jelzőjét: "A csönd városa".

Nemcsak a táj szépségét határozzák meg a természeti adottságok: a Tisza, a csatornák, a víztározók, az erdőségek, a szántók, a rét, a legelők, az északon húzódó homokvidék környezete és élővilága, hanem a fő gazdasági ágakhoz is ez szolgált alapul: a jó minőségű termőföld, az agyag, a kőolaj és a hévíz.

A kanizsai cserép és a horgosi paprika: ez a két közkeletű fogalom szemléletesen vall a település iparáról, amely ezen kívül gyárt: díszkerámiát, fal- és padlóburkoló csempét, szigetelőanyagot, fagyasztott élelmiszert, gyümölcsösládát, női lábbelit, konfekciót, söprűt, fémárut. Építőipara nagy hagyományra tekint vissza. A kereskedelemben az állami szektor mellé a magánszektor egyre nagyobb tőke birtokában zárkózik föl. A mezőgazdasági termelésre épülő feldolgozóiparban a baromfitenyésztés és tojástermelés, a halgazdaság, illetve a húsfeldolgozás is említést érdemel.

A gyógyhatású hévizet hasznosítja a több mint 80 éves gyógyfürdő, amelynek keretében színvonalas szállodai és vendéglátóipari szolgáltatásokat is nyújtanak. A közművelődés nagy múltú: az első iskola 1700-ban létesült. 1840-ben már színtársulat működött, 1863-ban könyvtár létesült, 1867-ben pedig kisdedóvó. Ma a község korszerű oktatási és egészségügyi hálózattal rendelkezik. Kanizsa mindig megkülönböztetett figyelmet szentelt az oktatásnak és a művelődésnek. Itt alakult meg a mai Vajdaságban az egyik első óvoda. Az 1880-as években már tanonciskola működött. 1965-ben mezőgazdasági iskola létesült. Már az 1840-es években tartottak színházi előadásokat. Ma a városnak van könyvtára, működik a Cnesa Oktatási-művelődési Intézmény, a művelődési egyesületek, a zeneiskola. Itteni székhellyel működik a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház, és a Nagy József Regionális Kreatív Műhely. Eredményes sportegyesületekkel is büszkélkedhet (birkózás, evezés stb.).

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Demográfiai változások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Demográfiai változások
1948 1953 1961 1971 1981 1991 2002 2011
11 139 10 842 10 722 11 240 11 759 11 541 10 200[2] 9871[1]


Etnikai összetétel[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nemzetiség Szám %
Magyarok 8825 86,51
Szerbek 865 8,48
Jugoszlávok 99 0,97
Cigányok 86 0,84
Montenegróiak 41 0,40
Horvátok 32 0,31
Bunyevácok 12 0,11
Albánok 7 0,06
Oroszok 4 0,03
Ruszinok 3 0,02
Románok 3 0,02
Macedónok 3 0,02
Ukránok 2 0,01
Szlovákok 2 0,01
Németek 2 0,01
Muzulmánok 2 0,01
Bosnyákok 1 0,00
Egyéb/Ismeretlen[3]

Nevezetes emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Itt születtek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elszármazott személyiségek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Testvérvárosai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Képtár[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b 2011 Census of Population, Households and Dwellings in The Republic of Serbia: Ethnicity – Data by municipalities and cities PDF – Statistical Office of Republic Of Serbia, Belgrade. 2012. Retrieved 2012-11-30. ISBN 978-86-6161-023-3 (szerbül és angolul)
  2. Knjiga 9, Stanovništvo, uporedni pregled broja stanovnika 1948, 1953, 1961, 1971, 1981, 1991, 2002, podaci po naseljima PDF, Republički zavod za statistiku, Beograd, maj 2004. (szerbül) ISBN 86-84433-14-9
  3. Knjiga 1, Stanovništvo, nacionalna ili etnička pripadnost, podaci po naseljima, Republički zavod za statistiku, Beograd, februar 2003. ISBN 86-84433-00-9

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Darabán Tímea: Nekem szülőhazám (Kanizsa, 2000) kézirata alapján

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Magyarkanizsa témájú médiaállományokat.