Magyarkanizsa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Magyarkanizsa (Кањижа / Kanjiža)
Magyarkanizsa városháza.jpg
A városháza
Magyarkanizsa címere
Magyarkanizsa címere
Közigazgatás
Ország  Szerbia
Tartomány Vajdaság
Körzet Észak-bánsági
Község Magyarkanizsa
Rang városi jellegű település
Polgármester Bimbó Mihály[1]
Irányítószám 24420
Körzethívószám +381 24
Népesség
Teljes népesség 9871 fő (2011)[2] +/-
Magyar lakosság 8319 fő
Népsűrűség 127 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 80 m
Terület 76,1 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Magyarkanizsa (Szerbia)
Magyarkanizsa
Magyarkanizsa
Pozíció Szerbia térképén
é. sz. 46° 04′, k. h. 20° 03′Koordináták: é. sz. 46° 04′, k. h. 20° 03′
Magyarkanizsa weboldala

Magyarkanizsa (korábban Kanizsa, szerbül Кањижа / Kanjiža) kisváros és község Szerbiában, a Vajdaság északkeleti részén, az Észak-bánsági körzetben.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szerb-magyar határtól délre, a Tisza jobb partján terül el Bácskában.

A község[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mai Magyarkanizsa község 1960. január 1-jén, három korábbi község (opština), Magyarkanizsa, Horgos és Martonos egyesítésével jött létre. Ma 13 településből áll (zárójelben a település szerb neve áll):

  • Adorján (Адорјан / Adorjan)
  • Horgos (Хоргош / Horgoš)
  • Ilonafalu (Зимоњић / Zimonjić)
  • Kishomok (Мали Песак / Mali Pesak)
  • Kispiac (Мале Пијаце / Male Pijace)
  • Magyarkanizsa (Кањижа / Kanjiža)
  • Martonos (Мартонош / Martonoš)
  • Orom (Ором / Orom)
  • Oromhegyes (Трешњевац / Trešnjevac)
  • Tóthfalu (Тотово Село / Totovo Selo)
  • Újfalu (Ново Село / Novo Selo)
  • Velebit (Велебит / Velebit)
  • Völgyes (Долине / Doline)

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Írásos emlékek először 1093-ban említik Cnesa (ejtsd: knesa) néven. Még a következő formákban fordult elő: Kenesna, Neu Canisa, villa Canysa, Földvár, Ókanizsa, Magyarkanizsa, Stara Kanjiža. Kanizsa neve valószínűleg szláv eredetű. A knez, knezsev szavakból vezethető le. Arról nincs adat, hogy elsődlegesen mire vonatkozhatott: vízfolyást, például patakot, birtokot, esetleg a knez, kenéz, vagyis az ispán székhelyét-e.

Magyarul az elmúlt időszakban a következő formában fordult elő a település neve:

  • Kanizsa – a II. világháborút követően évtizedekig hívták így. Az ott élő magyar emberek manapság is leginkább ehhez a névhez ragaszkodnak.
  • Kanyizsa – a II. világháborút követően az ötvenes évek végéig, majd az 1990-es években, Slobodan Milošević hatalma alatt ismét a településneveket illetően a törvény a szerb elnevezés fonetikus átírását követelte meg. Annak ellenére, hogy tehát kétszer is ez volt a település hivatalos magyar neve, az ott élő magyar emberek azt természetesen nem tudták elfogadni.
  • KanjizaMagyarországon nemrégiben ez volt a település hivatalos neve. A magyarországi törvények szerint ugyanis a külföldi településeket az adott ország hivatalos nyelvén kell hívni, ha az latin betűkkel írható, azzal, hogy a nem magyar ékezetek (ebben az esetben a ž betűről a szerb ékezet) a magyar helyesírás szerint elhagyható. Az ott élő emberek ezt a formát is teljes mértékben elutasítják.
  • Kanjiza (Magyarkanizsa) – ma Magyarországon ez a település hivatalos neve. Egy másik törvény lehetővé teszi a település történelmi magyar nevének használatát, mégpedig zárójelben az "ékezettelenített" külföldi elnevezés után. Zárójelben tehát nem azért áll Magyarkanizsa, mert az a Szerbiában hivatalosan elfogadott magyar megnevezése, hanem azért, mert akkor, amikor a település utoljára Magyarországhoz tartozott, Magyarkanizsa volt a neve. Tehát akkor is ez lenne, ha az illetékes szerbiai hatóságok úgy döntöttek volna, hogy a település magyar elnevezése Ókanizsa legyen.
  • Magyarkanizsa – a szerbiai Magyar Nemzeti Tanács által javasolt, és az illetékes szerbiai szervek által elfogadott törvény szerint jelenleg ez a település hivatalos, államilag elismert magyar elnevezése. Az elnevezéssel az ott élő emberek egyelőre tartózkodóak.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kedvező fekvésének köszönhetően, a vidéket már az őskorban is lakták. A mai városmag helyén korábban földvár állt. A népvándorlás korában, a Marostól délre, Kanizsánál volt az első rév a Tiszán. A régészeti leletek arról tanúskodnak, hogy a Tiszaparton, a mai Halász-tér környékén már a bronzkorban létezett település. Az emberi lakhely kialakulását a Tisza közelsége és az átkelőhely illetve az utak kereszteződése tette indokolttá.

A rómaiak idejében, a népvándorlás korában egy őrhely állt ezen a magaslaton, azaz erődítmény (földvár), amely a Kanizsa-patak torkolatát őrizte. Anonymus, III. Béla névtelen jegyzője, azt írta krónikájában, hogy 896-ban Zuárd, Kadocsa és Bajta vezérek Kanizsánál keltek át a Tiszán, a folyón túli területek meghódítására. A középkori okiratos források szerint Kanizsa királyi birtok volt, 1093-ban pedig a Pannonhalmi Benedek-rendi Apátsághoz került a Miroth nevű halastóval egyetemben. Ekkor a mai Budzsák városrész helyén egy másik település is létezett Szatmár néven, amely a Száva-Szentdemeteri Apátság (a mai Szávaszentdemeter, Sremska Mitrovica) birtoka volt. A tatárjárás előtt az 1240. évi összeírás a településnek 27 háznépe, vagyis kb. 135 lakosa volt. Foglalkozásukra nézve lovas jobbágyok, halászok, szekeresek. A tatárjárás, majd a törökdúlás idején A település teljesen elpusztult, helyette a korabeli források is csak Feuldvárat, azaz Földvárat említik. A zentai csata idején Marsigli osztrák térképész tábornok is bejárta a környéket, és elkészítette Földvár térképét, amelynek másolata a Halász-téri emléktáblán is látható.

1686-ban a keresztény hadak (köztük magyarok és szerbek) ezen a napon egyesült erővel kiűzték a törököket Szeged és Zenta térségéből. A török uralom felszámolásával Kanizsa is a határőrvidék része lett. Ennek feloszlatása után 1751-ben pedig a Tiszai Korona (Kamara)-kerülethez csatolták. Ebben az időben hagyta el nagyszámú szerb lakosság, és települt át Bánátba, és Oroszországba. Helyükbe a Kamara 1753-tól magyar lakosságot telepít át az északi megyékből. Jogállását az 1773. évi rendeletek a szerbek jogaival teszik egyenlővé. A település ezután Bács-Bodrog vármegye szerves részévé válik. Mezővárosi és révjogot is nyert.

Az elkövetkező másfél évszázad meghatározó volt a város fejlődésében. Hatékonnyá vált a mezőgazdaság, benépesültek a kanizsai közigazgatás alá tartozó puszták: Adorján, a mai Oromhegyes, Völgyes, Orom és Tóthfalu környéke, először szórványtanyák, majd tanyacsoportok formájában. Ekkor már vásártartás és a heti piac is megillette Mária Terézia kiváltságlevele alapján. Erőteljes fejlődésnek indult az ipar, szakmák és céhek honosodtak meg. Ezt a fejlődést a magyar forradalom és szabadságharc évei akadályozták meg. A város 1849. folyamán kétszer is leégett, elpusztult, csak 110 ház maradt. A 20. század második felében aztán minden újjáépült. Kialakultak a kerületek a Körös utca tájéka, a Központ, a Tópart, a Tiszapart, az Újváros végül a Falu, a mai I. kerület a Körösön túl.

A város 19. századi történetében a nagygazdák, gazdag vállalkozók, kereskedők, iparosok játszották a vezető szerepet. Megalakult a Gazdakör, az Úrikaszinó, az Ipartestület. Beindultak az olvasókörök, szakszervezeti körök. Megépült a Vigadó, kialakult az Erzsébet liget, más néven Népkert. Gőzmalmok létesültek az "Első gőz- tégla- és cserépgyár" (Grünfeld Herman alapította 1903-ban) a fűrésztelep, és ily módon álláshoz jutott a mezőgazdasági munkaerőfelesleg. Már ekkor hírnevet szerzett a kanizsai építőipar. A kőművesek, az ácsok, a kubikosok Közép-Európában dolgoztak. A 20. század első évtizedeiben még nagyobb fejlődést hoztak. 1908-ban rendezett tanácsú várossá lesz. 1912-ben megépült az új városháza, a gyógyfürdő. Az új Szent Pál templom a 17. században épült, a nagytemplom is ekkor bővült. Az 1700-as években emelt ortodox templom is akkor kapta mai formáját.

Az első világháború utáni trianoni békeszerződéssel került a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz. A néhai városi közlegelő területére a kormány délszláv lakosságot telepített, így alakult ki Velebit és a későbbi Vojvoda Zimonjić, de más településkezdemények is kialakulóban voltak. Nagy, dinamikus változásokat hozott a II. világháború, de a város gazdasági, népességi szerkezete lényegében változatlan maradt egészen az 1960-as évekig.

Jelene[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1960-as évektől indult meg a határozott fejlődés mind a mezőgazdaságban, mind az iparban. Elkezdődött az olajmezők kiaknázása, az úthálózat korszerűsítése, ugyanakkor megszűnt a vasúti forgalom Szabadka és Zenta irányában. A Tisza 1970. évi nagy áradása után új gátrendszer létesült, majd 1973-ban megépült az új tiszai híd. A város új településrésszel is gazdagodott a Körös torkolati részének feltöltésével. A mai Kanizsát több hagyományos rendezvény jellemzi (futó- és úszómaraton, augusztus 20-ai újkenyér-ünnep, nyári és téli néprajzi és népzenei táborok, krizantémnapok, nemzetközi dzsesszfesztivál stb.). Ezek legrangosabbja, az Írótábor ihlette Kanizsa már-már elkopott díszítő jelzőjét: "A csönd városa".

Nemcsak a táj szépségét határozzák meg a természeti adottságok: a Tisza, a csatornák, a víztározók, az erdőségek, a szántók, a rét, a legelők, az északon húzódó homokvidék környezete és élővilága, hanem a fő gazdasági ágakhoz is ez szolgált alapul: a jó minőségű termőföld, az agyag, a kőolaj és a hévíz.

A kanizsai cserép és a horgosi paprika: ez a két közkeletű fogalom szemléletesen vall a település iparáról, amely ezen kívül gyárt: díszkerámiát, fal- és padlóburkoló csempét, szigetelőanyagot, fagyasztott élelmiszert, gyümölcsösládát, női lábbelit, konfekciót, söprűt, fémárut. Építőipara nagy hagyományra tekint vissza. A kereskedelemben az állami szektor mellé a magánszektor egyre nagyobb tőke birtokában zárkózik föl. A mezőgazdasági termelésre épülő feldolgozóiparban a baromfitenyésztés és tojástermelés, a halgazdaság, illetve a húsfeldolgozás is említést érdemel.

A gyógyhatású hévizet hasznosítja a több mint 80 éves gyógyfürdő, amelynek keretében színvonalas szállodai és vendéglátóipari szolgáltatásokat is nyújtanak. A közművelődés nagy múltú: az első iskola 1700-ban létesült. 1840-ben már színtársulat működött, 1863-ban könyvtár létesült, 1867-ben pedig kisdedóvó. Ma a község korszerű oktatási és egészségügyi hálózattal rendelkezik. Kanizsa mindig megkülönböztetett figyelmet szentelt az oktatásnak és a művelődésnek. Itt alakult meg a mai Vajdaságban az egyik első óvoda. Az 1880-as években már tanonciskola működött. 1965-ben mezőgazdasági iskola létesült. Már az 1840-es években tartottak színházi előadásokat. Ma a városnak van könyvtára, működik a Cnesa Oktatási-művelődési Intézmény, a művelődési egyesületek, a zeneiskola. Itteni székhellyel működik a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház, és a Nagy József Regionális Kreatív Műhely. Eredményes sportegyesületekkel is büszkélkedhet (birkózás, evezés stb.).

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Demográfiai változások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Demográfiai változások
1948 1953 1961 1971 1981 1991 2002 2011
11 139 10 842 10 722 11 240 11 759 11 541 10 200[3] 9871[2]

Etnikai összetétel[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nemzetiség Szám %
Magyarok 8825 86,51
Szerbek 865 8,48
Jugoszlávok 99 0,97
Cigányok 86 0,84
Montenegróiak 41 0,40
Horvátok 32 0,31
Bunyevácok 12 0,11
Albánok 7 0,06
Oroszok 4 0,03
Ruszinok 3 0,02
Románok 3 0,02
Macedónok 3 0,02
Ukránok 2 0,01
Szlovákok 2 0,01
Németek 2 0,01
Muzulmánok 2 0,01
Bosnyákok 1 0,00
Egyéb/Ismeretlen[4]

Nevezetes emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Itt születtek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elszármazott személyiségek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Testvérvárosai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Képtár[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Darabán Tímea: Nekem szülőhazám (Kanizsa, 2000) kézirata alapján

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Magyarkanizsa témájú médiaállományokat.