Dunaszerdahely

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Dunaszerdahely (Dunajská Streda)
Dunajská Streda 1.jpg
A városháza épülete
Dunaszerdahely címere
Dunaszerdahely címere
Közigazgatás
Ország  Szlovákia
Kerület Nagyszombati
Járás Dunaszerdahelyi
Turisztikai régió Csallóköz
Rang város
Polgármester Hájos Zoltán (MKP)
Irányítószám 929 01
Körzethívószám 00421 (0) 31
Népesség
Teljes népesség 22 477 fő (2011)[1] +/-
Népsűrűség 715 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 118 m
Terület 31,45 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Dunaszerdahely  (Szlovákia)
Dunaszerdahely
Dunaszerdahely
Pozíció Szlovákia térképén
é. sz. 47° 59′ 49″, k. h. 17° 36′ 42″Koordináták: é. sz. 47° 59′ 49″, k. h. 17° 36′ 42″
Dunaszerdahely weboldala
Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info

Dunaszerdahely (szlovákul Dunajská Streda, németül Niedermarkt, héberül סרדאהלי) város Szlovákiában, a Nagyszombati kerület Dunaszerdahelyi járásának székhelye, a Csallóköz központja.

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nevét szerdai napokon tartott hetivásárairól kapta.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pozsonytól 48 km-re délkeletre, a Csallóköz szívében fekszik.

A Csallóközt rengeteg vízfolyás szabdalta, így csak néhány kiemelkedés volt alkalmas emberi megtelepedésre. A mára már lecsapolt mocsarak nehezítették a mezőgazdasági művelést. A Csallóköz északnyugati része viszonylag ármentesebb terület volt. A délkeleti rész viszonylag homokosabb talajokban gazdag. A város mai területe, amely a „sziget” közepén, szárazabb kavicsos részen terül el, védettebb volt az árvizektől.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dunaszerdahely környékéről már a bronzkorból (bronz raktárlelet[2]) és a római korból (germán urnatemetkezések[3]) is kerültek elő régészeti leletek.

Középkor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Valószínűsíthetően a 9. századból származott egy sarkantyúkkal eltemetett személy sírja, amelyet a téglavetőnél tárt fel Ľudmila Kraskovská 1947-ben. Állítólag további sírok (hozzávetőlegesen 20 sír) is megsemmisülhettek.[4] A honfoglaló magyarok a Csallóköz viszonylag szárazabb területeire települtek, azonban Dunaszerdahely környékére vonatkozóan egyelőre nincs ilyen jellegű adat.

1256-ból maradt fenn első írásos említése Svridahel alakban a pozsonyi káptalan IV. Béla királynak írt jelentésében. A jelentés említi Myrck (Márk) elöljárót.[5] 1297-ben Szerdahely a Héder nembeli Hernard fia Jakab mester birtoka volt.[6]

A 14. században kialakul Szerdahely központi magja, a Szentfundusként említett városmag. A szó jelentése sérthetetlen vagy szent terület. Ez a katolikus templom körül elterülő, kőfallal elkerített területre utal, amelyen belül a temető is elterült. A falon kívül épült ki a település, zajlott a piacozás. A népi emlékezet az 1800-as évekig megmaradó kőfalat szerdahelyi várként említi.[7]

1302-ben a pozsonyi káptalan okirata Sexe Zeredahel-i falunagyot és testvérét Budát említi.[8] 1305-ben Zeredahel-i Péter fia András egyezséget köt a pozsonyi káptalan előtt.[9] 1310-ben a pozsonyi káptalan előtt átiratott privilegiális oklevélben szerepel Sexe falunagy és Zeredahel-i Buda.[10] 1321-ben Szent György templomának papja Pál volt.[11] 1324-ben Miklós pozsonyi ispán jelentésében említik Szerdahely és Kürt piacait.[12] 1332-ben papja Iwan.[13] 1335-ben vásárhelyként szerepel.[14] 1336-ban Péter fia Tamás liptói comes, csókakői és gesztesi várnagy, Póka fia Kelemen halála után hűséges szolgálataiért magának kérte Pókaföldet[15], melyet Károly Róbert 1341-ben neki adományozott.[16] Ekkor említik Szerdahely templomának védőszentjét Szent Györgyöt is.[17] 1342-ből szintén Pókatelekre vonatkozó birtokügyi okirat maradt fenn. Ebben Szomor (Zomor) utódja, Miklós szerzi meg Pókatelket.[18] Ugyanő 1345-ben a birtok negyedrészét elzálogosítja Keresztúri Apród Miklós fiának Tamásnak.[19] Miklóstól származtatja magát a Pókateleki Szomor, ill. Kondé család.[20]

1422-ben említik Jakab nevű plébánosát.[21] 1429-ben Luxemburgi Zsigmond parancsában, melyben Komárom várának várnagyát utasítja az eltulajdonított jószág visszaszolgáltatására, mint mezőváros szerepel.[22] A gyakori birtokháborítások miatt, a középkori források legtöbbször a pókatelki Kondé[23] és Szomor[24] családokat említik.

Újkor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 16. században újjáépült Szerdahely iskolája.[7] Középkori eredetű templomát 1518-ban mellékhajóval bővítik ki. Szerdahelyet 1599-ben az Erdődi Pálffy család kapta meg hitbizományi birtokul, akik egyben a helyi (katolikus) egyház, illetve templom kegyurai lettek. Ezen időszakban is több határvillongással találkozhatunk, hiszen a több egymás mellett létező település más és más nemesi család fennhatósága alatt állott. Újfalu birtokosa a Kondé család, Nemesszegen pedig több családot is találunk (például a Thúroczi, Perényi, Németh, Bíró).[forrás?] Újabb mesterségek is megjelentek a városban (csizmadia, kovács, kalapos, kádár), melyek céhekbe tömörültek.[7]

Ezen korból származhat a település eredeti címere (pecsétje) is, hiszen az a gellei szék központi templomának védőszentjét Szent Pétert ábrázolja.[forrás?] Az 1574-es portaösszeírásban (26 jobbágy- és 3 nemesi család) is mint város szerepel, ennek ellenére Jozef Novák a legkorábbi 1579-ből csak töredékesen fennmaradt de valószínűsíthetően a 16. század elejéről származó pecsétlenyomatot nem tartja városi pecsétnek, feltételez azonban egy korábbi gótikus pecsétnyomót is.[17]

A Pázmány Péter-féle vizitációkban Szent Györgynek szentelt temploma mint neves hely van megjelölve, s említik a templom mellett álló katolikus iskolát is. Az anyakönyvezést a plébánián 1673-tól vezetik rendesen.[25]

A Rákóczi-szabadságharc idején Szerdahely felügyelt város volt, környékén a természeti viszonyok miatt nem folytattak jelentős küzdelmet. A 18. század első felében jelenik meg nagyobb számarányban a zsidóság, amit a Pálffy család is támogatott. A zsinagóga a katolikus templom mellett épült fel. Közép-Európa egyik jelentős zsidó hitközségévé nőtték ki magukat. Később a lakott területen kívül létesítettek izraelita temetőt, amely még ma is létezik Sikabony mellett.[7]

A város rohamosan terjeszkedett. A Szent György templomot 1742-ben renoválták és barokkizálták. Kolerajárvány is sújtotta a várost. 1777-ben egy Szentháromság-oszlopot állítottak, amely a pestisjárványokra emlékeztet. A 18. század végén a lakosok az Újfalu határában elterülő temetőbe temetkeztek. A pestisjárványok elkerülése érdekében Újfalun és Nemesszegen xenodochiumot (kórházat, ispotályt) építettek, ami 1869-ig működött. A templom köré temetkezést Mária Terézia rendeletére egészségügyi okok miatt befejezték.[7]

A 19. században lebontották a templom melletti kis kápolnát, majd a körülötte lévő falat is. A házak többségét még vályogból építették, fonott kéménnyel és döngölt padlóval, melyek tűzveszélyesek voltak. A 19. században három nagyobb tűzvész volt (1842, 1865 és 1887). 1864-ben a csizmadiacéhből alapították meg a tűzoltóságot.[7]

Az 1848–49-es szabadságharc alatt már Duna-Szerdahely néven említik. Később 1861. január 16-ai gyűlésen egyesítették Szerdahelyt, Nemesszeget, Újfalut és Ollétejedet. Az egyesített városnak 7 vására volt: Márton-, Luca-, Piroska-napi, Virághéti, Keresztjárói, Magdolna- és László-napi. 1862-ben marhavész, majd 1866-ban fagykár és éhínség, két évvel később kolera tizedelte a lakosságot. 1870-re elkészült az egykori Széchenyi utcán felépült neológ zsinagóga és az evangélikus templom, amelynek tornya csak 1938-ban épült fel.[7]

20. század[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A (mára már lerombolt) szerdahelyi vasútállomás az 1930-as évek elejéről. Jól látható rajta a kétnyelvű helységnévtábla.

A századfordulón új községházát avattak fel, amely a mai városháza helyén állt. 1903-ban bevezették a telefont és a villanyvilágítást.

Az első világháború alatt az élelmiszerek drágultak, több sorozás történt, a város hadikölcsönöket jegyzett és szünetelt a tanítás. Már a háború elején létesítettek egy hadifogolytábort, ahová 1914 szeptemberében 10 ezer orosz katonát zártak. A háború itt a fogolytábor őrszázadának 1918. november 4-i fegyverletételével végződött. 1919. január 8-án cseh csapatok szállták meg a várost. Kihirdették a statáriumot, majd cseh hivatalnokok érkeztek a városba. A korábbi helyükön maradt állami alkalmazottaknak állampolgári esküt kellett tenniük. A trianoni békeszerződésig Pozsony vármegye Dunaszerdahelyi járásának volt a székhelye, azután jogilag is az első Csehszlovák Köztársaság része lett.[7]

A második világháborúban a német megszállás idején (1944 júniusában) a város lakosságának közel felét alkotó zsidó közösséget (mintegy 3 ezer fő) elhurcolták.

1960-ban ismét várossá nyilvánították, ekkor csatolták ismét hozzá az addig különálló Sikabony települést is (1939-ben már egyszer összevonták). A város a közel 120 ezer lelket számláló Dunaszerdahelyi járás legjelentősebb kulturális, közigazgatási és gazdasági központja. Pozsony közelségének köszönhetően (mindössze 37 km) igen dinamikusan fejlődik.

Népessége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Városközpont

1910-ben 4762 lakosából 4679 magyar volt.

1930-ben 6280 lakosából 2944 magyar és 2186 zsidó nemzetiségű volt.

2001-ben 23 519 lakosából 18 756 magyar, 3588 szlovák, 353 roma, 147 cseh és 24 német volt.

2011-ben 22 477 lakosából 16 752 magyar és 4373 szlovák volt.

Városrészek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mai város területe több korábbi településből jött létre. Ezek: Szerdahely, Bazsótejed, Csótfalva, Előtejed vagy Kistejed, Enyed, Lidértejed, Nemesszeg, Ollétejed (Mliečany), Pódafa Zöldfasor része, Pódatejed egy része, Pókatelek, Rény, Sikabony (Malé Blahovo), Sóssziget, Újfalu.

  • Városközpont (Centrum)
  • Északi I., II. lakótelep (Sídlisko Sever I., II.)
  • Keleti lakótelep (Sídlisko Východ)
  • Nyugati lakótelep (Sídlisko Západ)

Önkormányzat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 2010-es önkormányzati választások eredményeként 25 tagú képviselő testületét a Magyar Közösség Pártja (MKP)13, a Most–Híd 11, és egy független képviselő alkotja.

Gazdasága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A város az 1990-es évek közepéig a dél-szlovákiai élelmiszeripar egyik fellegvára volt, az ország élelmiszergazdasági válsága azonban kihatott a város iparára is, s az szerkezetileg jelentősen átalakult. Az élelmiszeripari múltat 2007-től csak a Tauris Danubia húsfeldolgozó vállalat képviseli, ugyanis az ország legmodernebb cukorgyárát is – amely Juhocukor néven létesült 1969-ben, s a rendszerváltás után az Eastern Sugar francia–angol multinacionális cég vette meg – 2007-ben bezárták. Napjainkban a város több multinacionális elektrotechnikai, gépipari és építőipari nagyvállalatnak ad otthont (mozgólépcsőgyártás, széfgyártás, dobozgyártás stb.). Az 1970-es évek óta a város fontos idegenforgalmi központ; 1973-ban létesült a 26 hektáron elterülő, gyógyhatású vízzel rendelkező termálfürdője. A város fontos teherforgalmi logisztikai központtá vált a 2005-ben létrehozott ipari parkjának, valamint a város közvetlen szomszédságában megépült logisztikai telepeknek (Királyfiakarcsa, Kisudvarnok) köszönhetően. Az ezredfordulót követően a szolgáltatások rendkívül gyors fejlődésnek indultak, a város Dél-Szlovákia legnagyobb kereskedelmi központjává vált.

Kultúra, oktatás, szórakozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Képeslap a 19. századból
  • A város a szlovákiai magyar szellemi élet egyik központja (itt székel két könyvkiadó (NAP, LILIUM AURUM), található itt irodalmi kávéház és színház (SZEVASZ – Szerdahelyi Városi Színház)), underground művészeti klub (NFG-1 FILM), évente számos kulturális fesztiválnak ad otthont (Dunamenti Tavasz, Tündérkert Fesztivál, Dunaszerdahelyi Zenei Napok , „Éjszaka a Vermes-villában” stb.), a város oktatási intézményei az ország legszínvonalasabb intézményei közé tartoznak, a városban több szlovákiai és magyarországi egyetem folytat kihelyezett egyetemi, illetve főiskolai képzést.
  • Itt székel a Csemadok (Szlovákiai Magyarok Társadalmi és Közművelődési Szövetsége) Művelődési Intézete.
  • THERMALPARK termálfürdő és wellness-központ, a város termálfürdője és wellness-központja Szlovákia egyik legszínvonalasabb és leglátogatottabb fürdő-turisztikai létesítménye.

Magyar Tannyelvű Alapiskolák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sport[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A DAC Dunaszerdahely, a város sportklubja a 20. század elején alakult. Elődje az 1908-ban alapított DSE (Dunaszerdahelyi Sport Egylet), amely 1919-ig működött a településen. A csehszlovák éra kezdetén, 1920-ban alakult meg maga a DAC (Dunaszerdahelyi Atlétikai Club). A városban a legnagyobb népszerűségnek a labdarúgás örvend, az FC DAC 1904 labdarúgócsapat az ország egyik legnagyobb múltú sportegyesülete. A labdarúgás mellett országos elismertségűek asztaliteniszezői, sakkozói, atlétái és kézilabdázói is.

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szerdahelyi katolikus templom
A szerdahelyi református templom
Holokauszt emlékmű
  • A Szent György tiszteletére szentelt római katolikus temploma a város legrégibb történelmi és vallásos emléke. Helyén már a korai Árpád-korban is állt egy (valószínűleg) fatemplom, a mai kőtemplom alapja pedig (amelynek a legrégibb részei a szentély, a főhajó és a torony) a hagyomány szerinti 1329-es esztendőben épült. Nagyobb átalakításokat 1518-ban (egy mellékhajóval bővítik), illetve 1742–43-ban élt meg, amikor barokk stílusban újították, renoválták a teljes épületet, emelve a falait és a tornyát – ezzel mai formáját is elnyerte (de nem szentelték újra). Főoltárán a Mária mennybevitele festmény látható, felette a templom védőszentje, Szent György lovas szobrával. Mellékoltárain Szent István, illetve a fájdalmas pieta ábrázolását figyelhetjük meg. A templom kriptájába temetkezett a pókateleki Kondé család.
  • Evangélikus temploma 1863-83 között épült neoromán stílusban.
  • 1996-ban épült posztmodern stílusban a református templom.
  • Egykori, 1869-re felépült épült ortodox zsinagógája 1945-ben bombatalálatot kapott, 1951-ben lebontották, helyén a holokauszt áldozatainak 1991-ben felavatott emlékműve áll.
  • Sárga-kastély, melyet Padányi Biró Márton veszprémi püspök építtetett a 18. század derekán, majd a 19. század elején klasszicizált a Kondé család. A kastély termei ma a Csallóközi Múzeumnak adnak otthont.
  • Vermes-villa, melyet a Vermes család épített a 20. század legelején, ma a Kortárs Magyar Galéria otthona.
  • A város idegenforgalmi látványosságának számít az organikus építészet jegyeit magán viselő épületek sokasága, melyek többségét Makovecz Imre tervezte.
  • 1848/49-es szabadságharc emlékműve.
  • a Fehér kastély, amit Bacsák Móricz épített a korábbi Bacsák-kúria helyén, s az 1970-es években lebontották. A helyén található a városi posta.
  • Szent István szobra.
  • Bihari János szobra.
  • Vámbéry Ármin szobra.
  • A fiókáit tápláló pelikán szobra.
  • A 2. világháború áldozatainak szoborparkja.
  • A diktatúrák áldozatainak emlékműve.
  • A roma holokauszt emlékműve
  • Az 1956-os forradalom emlékműve.
  • Kortárs Magyar Galéria.
  • ArtMa Galéria

A város a szlovákiai képzőművészet egyik jelentős központja, legjelentősebb galériái a Kortárs Magyar Galéria és az Art-Ma Galéria.

Csallóköz történelmét és népművészetét bemutató gazdag állandó tárlattal rendelkező múzeum, ahol rendszeresen szerveznek ideiglenes kiállításokat is.

  • Csallóközi Könyvtár

A városban található a régió legnagyobb könyvtára, ahol számos értékes könyvritkaság megtalálható.

  • Termálfürdő. Hévize egy 2500 m mélységben fekvő 60 – 120 m vastagságú vízrétegből származik. Első 1968-ban fúrt kútjának vízhozama 16 liter/másodperc, vízhőmérséklete 92 °C.

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Testvérvárosai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. http://www.scitanie2011.sk/wp-content/uploads/EV_národnosť_12_7_v12.pdf
  2. Kraskovská, Ľ. 1951: Nález bronzov na Žitnom ostrove. Archeologické rozhledy 3, 140-142, 145; Furmánek, Václav - Veliačik, Ladislav - Vladár, Jozef 1991: Slovensko v dobe bronzovej. Bratislava, 101, 103, 106, 224, 263.
  3. Jan Eisner 1933: Slovensko v pravěku. Praha, 210, 217, 223, 311, tab. LXXIII; M. Pichlerová - K. Tomčíková 2001: Archeologické nálezy zo Žitného ostrova, zbierka Antala Khína. Zborník SNM - Archeológia 11, 111-134; V. Varsík 2008: Pohrebisko v Dunajskej Strede.; Prohászka Péter 2010: Észrevételek a Csallóköz római kori történetéhez, avagy új adatok egy feledésbe merült kvád temetőről. Folia Archaeologica LIV, 205-242.
  4. Bialeková, D. 1989 (szerk.): Pramene k dejinám osídlenia Slovenska z konca 5. až z 13. storočia I. Nitra, 71.
  5. Nagy ImrePáur IvánRáth KárolyVéghely Dezső 1866: Hazai okmánytár - Codex diplomaticus patrius III. Győr, 19-20 No. 14; Házi Jenő 2000: Pozsony vármegye középkori földrajza. Pozsony, 138.
  6. Wenzel Gusztáv 1874: Árpádkori új okmánytár - Codex diplomaticus Arpadianus continuatus XII. Pest, 604-605 No. 485; Házi 2000, 138.
  7. ^ a b c d e f g h Nagy Attila: Dunaszerdahely. Lakóhelyismeret. Dunaszerdahely, 2011. Historium
  8. Sedlák, V. 1980: Regesta Diplomatica nec non Epistolaria Slovaciae I. Bratislavae, 82 No. 134; Kristó Gyula 1990: Anjou–kori Oklevéltár I 1301-1305. Budapest–Szeged, 144-145 No. 236.
  9. Kristó 1990, 376-377 No. 787
  10. Sedlák 1980, 324 No. 740; Kristó Gyula 1992: Anjou–kori Oklevéltár II 1306-1310. Budapest–Szeged, 368 No. 841-842.
  11. Dedek Crescens Lajos 1924: Monumenta Ecclesiae Strigoniensis III - 1321–1349. Esztergom, 3; Házi 2000, 138.
  12. Blazovich László 1993: Anjou–kori Oklevéltár VIII 1324. Budapest–Szeged, 13 No. 8.
  13. MOL DL-DF 2760; Házi 2000, 139
  14. MOL DL-DF 2877; Házi 2000, 139
  15. Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája. A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky SamuSziklay János. Budapest: Országos Monografia Társaság. 1896–1914.   Pozsony vármegye, 672.; Piti Ferenc 2004: Anjou–kori oklevéltár XX 1336. Budapest-Szeged, No. 297, 318.
  16. Sebők Ferenc 2004: Anjou–kori oklevéltár XXV 1341. Budapest–Szeged, 103 No. 211
  17. ^ a b Jozef Novák 2008: Pečate miest a obcí na Slovensku I A-M. Krupina, 239.
  18. Piti Ferenc 2007: Anjou–kori Oklevéltár XXVI 1342. Budapest–Szeged, 255-256 No. 333.
  19. MOL DL-DF 26370; Nagy Imre 1884: Anjoukori okmánytár - Codex diplomaticus Hungaricus Andegavensis IV (1340–1346). Budapest, 487 No. 295.
  20. Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája. A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky SamuSziklay János. Budapest: Országos Monografia Társaság. 1896–1914.   Pozsony vármegye, 692; Komárom vármegye és Komárom sz. kir. város, 569.
  21. DLDF 61385
  22. MOL DL-DF 61428
  23. MOL DL-DF 61879; 61882; 61884
  24. 1421-1422 (MOL DL-DF 61370; 61379; 61385), 1464 (MOL DL-DF 61714), 1493 (MOL DL-DF 61879; 61882; 61883; 61884), 1526 (MOL DL-DF 62111)
  25. Nagy Attila: A dunaszerdahelyi szent György-templom. Dunaszerdahely, 2010. namedia
  26. Németh Ilona képzőművész weblapja

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Engel Alfréd: A dunaszerdahelyi zsidó hitközség emlékkönyve (szerk. Koncsol László). Pozsony, 1995.
  • Ipolyi Arnold: Csallóköz műemlékei. In: Archeologiai közlemények, Első kötet, Pesten, 1859.
  • Karsay, K. (szerk.): Akikre emlékeznek, az él. A dunaszerdahelyi zsidóság tragédiája című nemzetközi konferencia válogatott anyaga. Pozsony, 1991.
  • Magyar katolikus lexikon
  • Nagy Attila: A dunaszerdahelyi Szent György-templom. Dunaszerdahely, 2010, namedia.
  • Nagy Attila: Dunaszerdahely. Lakóhelyismeret. Dunaszerdahely, 2011, Historium.
  • Nagy Attila: Szerdahely szíve. Dunaszerdahely, 2012, Glória.
  • Nagy Attila–Nagy Iván–Novák Veronika–Simon Attila–Vajda Barnabás: Dunaszerdahely, 2012, CSBT.
  • Pintér Tibor: Dunaszerdahely nyelvi helyzete PDF Doktori disszertáció, ELTE BTK, 2008.
  • Püspöki Nagy Péter: Dunaszerdahely város címere. Dunaszerdahely, 1970.
  • Végh Ferenc–dr. Zsigmond Tibor: Édes otthon. Dunaszerdahelyi olvasókönyv. Dunaszerdahely Város Önkormányzata, 1998.
  • Dr. Zsigmond Tibor: Dunaszerdahely. Látnivalók. Komárom, 1997, Komáromi Nyomda és Kiadó Kft.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Dunaszerdahely témájú médiaállományokat.