Magyarország a második világháborúban

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Imrédy Béla németbarát politikája nem volt ínyére a magyar vezetői elitnek, ezért lemondatták. Horthy Miklós újra Teleki Pált nevezte ki miniszterelnöknek (1939. február 16. - 1941. április 3.). Teleki arra törekedett, hogy a lehető legnagyobb mértékben fenntartsa a magyar politizálás lehetőségét. 1939 februárjában Magyarország belépett a német-japán szövetségbe, az Antikomintern paktumba, márciusban önerőből megszállta Kárpátalját, áprilisban pedig kilépett a Népszövetségből.

A háború első évei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1939 tavasza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Teleki bármennyire is akart, nem tudott nagyon letérni az Imrédy által kijelölt útról, ráadásul a németek is a háttérben voltak. A kormánypártot februárban átnevezték, Magyar Élet Pártja lett a neve. Májusban megtörtént a Horthy-korszak utolsó parlamenti választása, amelyen a kormánypárt győzött, viszont a nemzetiszocialista nyilasok is jól szerepeltek.

A nyilasokkal már 1939-ben meggyűlt a baja a kormánynak. Februárban 22 sebesültet követelő merényletet hajtottak végre a Dohány utcai zsinagógában. A zsidóság egyre fenyegetettebb helyzetbe került, miután 1939. május 5-én elfogadták a II. zsidótörvényt. Ez már faji alapon határozta meg, hogy ki számított zsidónak - korlátozták választójogukat, 6%-ra maximálták helyüket az értelmiségi pályákon.

A háború elkezdődik[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarország nem volt hajlandó bekapcsolódni még német kérésre sem Lengyelország lerohanásába. A kormány azonban engedélyezte lengyel menekültek befogadását - körülbelül 150 ezer fő menekült így Magyarországra. Ez az eset is tükrözi Telekiék álláspontját - nem akarták Magyarországot feleslegesen belerángatni egy az országot nem közvetlenül érintő háborúba.

1940 nyarán a magyar kormány kihasználta Románia fenyegetett helyzetét, és tárgyalásokat kezdett az erdélyi revízióval kapcsolatban. Románia is beleegyezett abba, hogy újra a német-olasz bizottság döntse el a határkérdést. 1940. augusztus 30-án megszületett a második bécsi döntés, melynek értelmében Magyarország visszaszerezte a Partium területét, Székelyföldet és Észak-Erdélyt. Az ország lakossága 2,5 millió fővel gyarapodott, ám ez a revízió újabb etnikai gondokat szült - a Partium területén a magyarság az összlakosságnak mindössze 51%-át tette ki. Ezzel Magyarország még jobban elkötelezte magát Németország mellett.

Magyarország belépett a háromhatalmi egyezménybe és hozzájárult ahhoz, hogy német egységek haladhassanak át az ország területén Románia irányába.

A jugoszláviai helyzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

gróf Teleki Pál

Teleki megpróbált diplomáciai kapcsolatot kiépíteni Jugoszláviával. A diplomáciai tárgyalások eredményeként 1940. december 12-én Magyarország és Jugoszlávia örökbarátsági szerződést kötött egymással. Ez nem csak Jugoszlávia felé irányult - Teleki ezzel a lépéssel kívánta jelezni Angliának, hogy függetleníteni tudja az országot a németektől. Az angol vezetés azonban nem vette komolyan ezt az üzenetet, hiszen tudták, hogy ekkor Jugoszláviában németbarát kormány van hatalmon.

A helyzet csak 1941 márciusában változott, mikor Jugoszláviában megdöntötték a németbarát kormányt és németellenesség ütötte fel a fejét. Hitler ezt nem nézte tétlenül - személyesen kérte meg Horthyt a beavatkozásra, cserébe pedig a Délvidéket ígérte. Horthy Miklós hajlott erre a megállapodásra, Teleki azonban az örökbarátsági szerződésre hivatkozva ellenezte. Ez a lépés ráadásul megszüntetné az Anglia felé irányuló diplomáciát is.

A magyar kormány, hivatkozva Horvátország kiválására, ami megszüntette Jugoszláviát, elfogadta Hitler ajánlatát. Teleki, aki lelkiismeretesen próbálta vezetni az országot, 1941. április 3-án öngyilkos lett. Három nap múlva, április 6-án a németek lerohanták Jugoszláviát, 11-én pedig a magyar hadsereg is bekapcsolódott a háborúba. Ezzel a lépéssel Magyarország hadviselő féllé vált, viszont az ígéretnek megfelelően visszakapta a Délvidéket - Bácskát, Muravidéket és a baranyai háromszöget.

Magyarország hadban áll[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Szovjetunió megtámadása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Teleki halála után Horthy új miniszterelnököt nevezett ki Magyarország élére Bárdossy László személyében (1941. április 3. - 1942. március 7.). Bárdossy külügyminiszter volt a Teleki-kormány alatt. Németbarát politikusként megpróbálta kiszolgálni Hitler igényeit. Jugoszlávia megtámadása is már az ő miniszterelnöksége alatt zajlott le.

Németország 1941. június 22-én indította el egységeit a Szovjetunió ellen (Barbarossa-terv). A háborúba a németek mellett olaszok, finnek, szlovákok és románok is bekapcsolódtak. Hitler hivatalosan nem tartott igényt a magyar szolgálatra, azonban a magyar katonai vezetés a román és szlovák támogatás után, a revízió törlésétől félve nem akart kimaradni a hadműveletből.

A magyar vezetés azonban talált ürügyet - 1941. június 26-án felségjelzés nélküli gépek bombázták Kassa városát. A kormány ezt szovjet támadásnak ítélte, ezért Bárdossy június 27-én bejelentette a hadiállapotot Magyarország és a Szovjetunió között. A frontra először a gyorshadtestet küldték, amely főként biciklis hadosztályokból állt. A felszereléshiány és a veszteségek miatt ezt a hadtestet visszavonták, helyére 1942 áprilisában a II. magyar hadsereget küldték, amely körülbelül 250 ezer katonát jelentett, azonban ez is jóval el volt maradva a német egységek fejlettségétől. Ezt a hadsereget a Don-kanyarban állították szolgálatba.

1941. augusztus 8-án a parlament elfogadta a III. zsidótörvényt, amely tiltotta a zsidó és nem zsidó közti házasságot. Ekkor Magyarországon még a többi német befolyás alatt lévő országhoz képest a zsidók relatív biztonságban voltak, hiszen nem volt terv arra, hogy központilag megsemmisítsék őket.

Újvidéki vérengzés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Délvidék visszafoglalása után a szerb csetnikek és partizánok komoly gondot jelentettek a magyar katonai igazgatásnak. 1942 januárjában Újvidéken katonai és csendőri alakulatok razziát tartottak a rejtőzködő ellenállók felkutatására. Ennek eredményeként háromezer körüli elsősorban szerb civilt fogtak el és lőttek agyon, majd a befagyott Duna lékeibe vetették őket. Az ügyet Szombathelyi Ferenc parancsára kivizsgálták és 1943-ban a fő felelősöket a tárgyalás során halálra ítélték. Az ítéleteket azonban nem tudták végrehajtani, mivel az elítéltek megszöktek a hadbíróság elől és Németországba menekültek, majd csak 1944-ben tértek vissza Magyarországra SS-tisztként. A háború után, azonban őket és Szombathelyi Ferencet is kiadták Jugoszláviának, ahol mindannyiukat kivégezték. A partizánok bosszúja egyébként szintén vérengzésbe torkollott és Újvidék után két évvel történtek a Délvidéki vérengzések, mely során több tízezer ártatlan magyart, németet és szerbet gyilkoltak meg.

Kállay hintapolitikája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A túlságosan németbarát politikát folytató Bárdossy már nem felelt meg Horthy elvárásainak, így 1942 márciusában lemondatták. Az új miniszterelnök Kállay Miklós lett (1942. március - 1944. március), akinek elsődleges célja volt, hogy Magyarországot kivezesse a háborúból. Nyilvános beszédeiben a biztos német győzelemről beszélt, titokban viszont tárgyalásokat folytatott a szövetséges hatalmakkal. Sikerült elérnie, hogy Magyarország 1943 őszén előzetes fegyverszüneti egyezményt kössön az angolszász hatalmakkal. Ez az egyezség azt tartalmazta, hogy amint szövetséges csapatok lépnek magyar földre, az ország szembefordul Németországgal.

Voronyezs - a magyar haderő felmorzsolása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1942 áprilisában útnak indított II. magyar hadsereget a Don-kanyarban állították fel, ahol egy 200 km-es szakaszt kellett védenie. A felszereléshiány megkeserítette a katonák életét, körülményeik nagyon alacsony szinten voltak.

1943 januárjában a szovjet csapatok támadást indítottak. A magyar hadsereg hősiesen ellenállt, azonban hatalmas veszteségeket szenvedett és felőrlődött a túlerővel szemben. 75-80 ezer katona esett el, 40 ezren kerültek fogságba, és csak 80 ezer katona tért haza, akiknek a többsége sebesült volt.

Német megszállás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kállay által folytatott politika már 1943 őszén a német vezetés tudtára jutott, így már akkor elkezdték kidolgozni Magyarország megszállásának tervét. A Margaréta-tervet viszont csak 1944. március 19-én hajtották végre. Erre az időre Hitler Ausztriába hívta tárgyalni Horthyt, hogy a magyar kormányzó ne tudja megakadályozni a megszállást. Horthy is csak később értesült a katonai akcióról. Ekkor úgy látta, már felesleges ellenszegülni a németeknek, így Kállay után Sztójay Dömét nevezte ki miniszterelnöknek (1944. március 22. - 1944. augusztus 29.).

Sztójay teljes mértékben kiszolgálta a németeket. Az ország valós irányítása a német vezetés által kinevezett Edmund Veesenmayer teljhatalmú magyarországi megbízott kezében volt. Megkezdődtek a politikai tisztogatások - a német hadsereggel együtt a Gestapo is megérkezett. Magyar politikusokat, országgyűlési képviselőket tartóztattak le és hurcoltak koncentrációs táborokba. Az új kormány feloszlatta a pártokat és a szakszervezeteket, a tisztogatás egészen mélyre hatolt. Sztójay emellett, hogy bizonyítsa elkötelezettségét Németország mellett, a keleti frontra küldte az I. magyar hadsereget. 1944 áprilisában szövetséges bombázók is megjelentek az addig még érintetlen Magyarország felett.

1944 augusztusában a román hadsereg átállt a szövetségesek oldalára. Ez a fordulat megváltoztatta a németek helyzetét a délkeleti fronton és segítette az orosz előrenyomulást. Horthy ekkor elkezdte előkészíteni a kiugrást a háborúból. Augusztus 29-én Sztójayt leváltotta és Lakatos Gézát nevezte ki miniszterelnöknek (1944. augusztus 29. - 1944. október 16.). Horthy azonban nem vonta be a katonai előkészítésbe a Magyar Frontot, ami az ellenzéki pártokból szerveződött.

A hátország[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyar társadalom 1944 előtt még nem érezte a háború valódi következményeit, csupán ízelítőt kapott belőle. Az első években nőtt a termelés és megszűnt a munkanélküliség, a hadigazdaság Magyarországon is bevált. Az életkörülmények sem romlottak olyan nagy mértékben, mint az első világháború után. Bár az 1940-41-es években bevezették a jegyrendszert, az ellátás 1944 őszéig viszonylag zavartalan maradt.

A Szálasi-korszak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szálasi Ferenc belép a Sándor-palotába október 16-án.

A kiugrási kísérlet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1944. október 11-én egy magyar küldöttség aláírta a fegyverszünetet Moszkvában, miszerint Magyarország visszavonul a trianoni határok mögé és hadat üzen Németországnak (ekkor dúlt Debrecen mellett a tankcsata). Ennek megfelelően Horthy október 15-én rádióbeszédében bejelentette Magyarország kiugrását. Azonban a Gestapo is cselekedett - 15-én délelőtt elrabolta ifjabb Horthy Miklóst és megzsarolták a kormányzót, aki október 16-án lemondott, akárcsak a Lakatos-kormány és ezzel véget ért a Horthy-korszak.

A nyilas uralom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A németek Horthy lemondása után Szálasi Ferencet, a nyilasok vezérét bízták meg kormányalakítással. Ekkor Észak-Erdély és a Tiszántúl már orosz kézen volt. Szálasi elrendelte a totális mozgósítást - kiskorúakat is behívott a hadseregbe és teljesen kiszolgáltatta Magyarországot a németeknek.

Bajcsy-Zsilinszky Endre vezetésével 1944 őszén megalakult a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága, azonban a kisgazda politikust letartoztatták és kivégezték. Szálasi nem tudott úrrá lenni a kialakult helyzeten - 1944 karácsonyára a szovjet csapatok már elérték Budapestet, bezárult a gyűrű a főváros körül és kezdetét vette az ostrom. Az oroszok csak 1945. február 13-ára tudták megszállni Budapestet, a harcok viszont tovább folytatódtak a Dunántúlon. A hivatalos orosz jelentések szerint április 4-én hagyták el az országot az utolsó német csapatok - ez a nap 1946-1990 között a magyar felszabadulás napja volt.

Magyar holokauszt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarország a német megszállásig viszonylagos biztonságot nyújtott a zsidóknak, amiért szemrehányásokat is kapott a németektől. A zsidótörvényeket is német nyomásra hozták a magyar kormányok, de ez a helyzet azonban gyorsan megváltozott és a Sztójay-kormány alatt elkezdődtek a deportálások. A német megszállókkal Adolf Eichmann is az országba érkezett, hogy összeírja a magyarországi zsidókat. A nagyobb városokban gettókat állítottak fel és akárcsak másutt, sárga Dávid-csillagot kellett viselniük.

Csak tavasszal, körülbelül 400 ezer zsidó származású magyart gyűjtöttek össze és szállítottak marhavagonokban Auschwitzba. Az első gyűjtőtábor április 16-án kezdte meg működését Kárpátalján - 1990 óta ez a nap a magyar holokauszt emléknapja.

Április közepe és május vége között az ország szinte teljes zsidó lakosságát gettókba és gyűjtőtáborokba zárták. Ezt követően május 15. és július 9. között pedig a holokauszt legnagyobb deportálási akciójának keretében mintegy 430 ezer embert deportáltak Magyarország területéről. A budapesti zsidóság deportálását júliusra tervezték, azonban Horthy kormányzó itt közbe tudott avatkozni és leállította az akciót.

A nyilasok hatalomra kerülése után a bombázások által megrongálódott vasutak miatt már nem szállítottak el több embert. Szálasiék a budapesti gettóba 70 ezer zsidót zsúfoltak, további 50-70 ezret pedig gyalogmenetben indítottak el Németország felé. Gyakoriak voltak a visszaélések minden alap nélküli kivégzések voltak az utcákon és a Duna-parton.

A kialakult helyzetben volt több olyan személy is, aki menedéket nyújtott számos bujkáló zsidónak - Friedrich Born, a Nemzetközi Vöröskereszt képviselője, Angelo Rotta, pápai nuncius, Carl Lutz svájci konzul és Raoul Wallenberg svéd követségi titkár.

A magyarországi zsidóság vesztesége a trianoni országterületen 250-300 ezer fő. A nem zsidó civil lakosság vesztesége 60-100 ezer fő és csaknem 350 ezer magyar honvéd esett el a háborúban.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A második világháború teljes története, 18. kötet - Küzdelem Magyarországért. Írta: Szélinger Balázs, Tóth Marcell, Szalay Könyvek, 2010. ISBN 978 963 251 185 6
  • Dupcsik Csaba, Repárszky Ildikó: Történelem IV, Műszaki Kiadó, 2011. ISBN 978 963 162 945 3