Vámbéry Ármin

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kovács Mihály: Vámbéry Ármin, 1861
Vámbéry Ármin dervisruhában
Vámbéry Ármin ülő sor jobbról a második, Zichy Jenő ázsia kutató és kisérői társaságában
Vámbéry Ármin emléktáblája egykori lakhelyén, a Belgrád rakpart 24. szám alatt
Vámbéry Ármin sírja Budapesten. Kerepesi temető: 18/1-1-13.

Vámbéry Ármin (eredeti neve: Wamberger Hermann) (Szentgyörgy, 1832. március 19. – Budapest, 1913. szeptember 15.) orientalista, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Élete

Szegény zsidó család gyermekeként látott napvilágot, Szentgyörgyön.[1] Születési éve bizonytalan, 1831 vagy 1832, ő maga későbbi éveiben az 1832-es évnél állapodott meg.[1] Hároméves korában megbénult a bal lábára, így járta be élete végéig a Keletet. Édesapja röviddel az ő születése után kolerában meghalt, huszonkétéves édesanyja szegénységben nevelte és hamarosan újra férjhez ment, a család Dunaszerdahelyre költözött. Számos életrajz tévesen születési helyeként is Dunaszerdahelyet jelöli meg.[2] A helyi népiskolába járt 12 éves koráig. Azután szabóinas volt egy rövid ideig, majd a falusi kocsmáros gyerekének lett a házitanítója. Felismerve rendkívüli tehetségét, tehetősebb ismerősei elhatározták, hogy segítségére lesznek, hogy tovább tanulhasson.

1845-ben beiratkozott a szentgyörgyi piarista gimnáziumba. 1847-ben tanulmányait a soproni evangélikus líceumban folytatta. Tizenhat éves korára már folyékonyan beszélt magyarul, latinul, franciául és németül, miközben már tanulta az angolt, néhány skandináv nyelvet, oroszt, szerbet és más szláv nyelveket. További tanulmányait Pozsonyban, illetve Pesten, a piaristáknál végezte, közben házitanítóként kereste meg a fenntartásához és későbbi iskoláztatásához szükséges pénzt. Közben megismerkedett a török irodalommal, aminek eredményeként erősen felkeltette érdeklődését a török kultúra és, majd megtanulta a nyelvet is. 1857-ben Báró Eötvös József támogatásával Konstantinápolyba utazott. Négyéves tartózkodása alatt először nyelvtanító lett Husszein Daim pasa házában, közben megismerte a keleti élet sajátosságait és szokásait. Majd oktatója és barátja, Mullah Ahmed Effendi segítségével sikerült olyannyira törökké válnia, hogy egy adott ponton a híres török államférfi, Fuad Pasa titkárává vált. Mindez idő alatt tudományos folyóiratokban számos tanulmányt tett közzé török források alapján a magyarok történelmi vonatkozásairól, és emellett még elsajátított vagy húsz különféle keleti tájszólást is. 1858-ban Konstantinápolyban jelent meg első műve, a Német-Török és Török-Német szótár.

1860-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. Ugyanebben az évben az MTA-nak ajándékozta a Tarih-i Üngürüsz c. középkori magyar krónika török fordítását, amely Budenz nyomására elfelejtődött. 1861-ben visszatért Pestre azzal a szándékkal, hogy felkutatja a magyarok őshazáját. Az MTA támogatásával ősszel indult útnak. Rasid Effendi néven, szunni dervisnek öltözve indult el Konstantinápolyból. Teheránig jutott el, ahol csatlakozott egy Mekkából hazatérő zarándokcsoporthoz. Velük átutazta Közép-Ázsia sivatagjait, Erzerumot, állomáshelyeik lévén Tabriz, Zandzsan, Ghazvin, majd Iszfahánon keresztül Siraz. 1863-ban megérkezett az üzbég Khoraszanba (mai nevén: Chiva), ahol még a kán fogadásán is sikeresen játssza a Rasid Effendi szerepét. Amikor Bokharán keresztül Szamarkandba érkeztek, ott felkeltette a helyi emír gyanúját, de a több mint félórás kikérdezés alatt mégis sikerült meggyőznie igazhitű voltáról, és végül ajándékokkal megrakodva engedték útjára. Ezekután Heratban búcsút mondott utazótársainak és Konstantinápolyba tartott. 1864 májusában visszaérkezett Pestre. Keleti útja első eset volt arra, hogy egy európai ellátogasson oda, ahová neki sikerült. Hogy elkerüljön minden gyanút, jegyzeteket csak titokban készíthetett. 1865-ben Angliába utazott, ahol kitüntető fogadtatásban és elismerésben részesítették. Kiadja a Travels in Central Asia cimű írását, ami a lopva írogatott kis jegyzetei alapján készült. Utazásáról Molla Szádik, egy közép-ázsiai vallástanító társaságában tért haza. 1865-1904 között a budapesti tudományegyetemen a keleti nyelvek tanára. 1871-ben az Akadémia (akárcsak Kőrösi Csoma esetében) nem lelkesedett a népünknek nem finnugor, hanem jelen esetben török eredetét valló Vámbéry elvei iránt. A kiábrándult tudós ezek után Londonba utazott. Több tudományos társaság, többek között a Royal Geographical Society is tiszteletbeli tagjául választotta. Útirajza is Londonban jelent meg először. A legmagasabb körökben is megfordult, a királyi udvar is nagy szívélyességgel fogadta. 1872-ben Berecz Antallal, Hunfalvy Jánossal és Xántus Jánossal részt vesz a Magyar Földrajzi Társaság megalapításában. 1872-ben megszületett fia, Vámbéry Rusztem. 1876-ban a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja lett. 1889 és 1890 között a Magyar Földrajzi Társaság elnöke volt.

[szerkesztés] Főbb művei

[szerkesztés] Irodalom

[szerkesztés] Források

  1. ^ a b Alder & Dalby 1979, 17. o.
  2. ↑ Alder & Dalby 1979, 18. o.

[szerkesztés] Külső hivatkozások

Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak
Vámbéry Ármin témában.
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Vámbéry Ármin témájú médiaállományokat.
A lap eredeti címe: „http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=V%C3%A1mb%C3%A9ry_%C3%81rmin&oldid=10622706”
Személyes eszközök
Névterek

Változók
Műveletek
Navigáció
Részvétel
Nyomtatás/exportálás
Eszközök
Más nyelveken