Turanizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Habsburg József Ferenc főherceg, a Magyar Turáni Társaság első védnőke

A turanizmus, turánizmus vagy az úgynevezett turáni gondolat az úgynevezett turáni népek közös eredetének és mai összetartozásának eszméje. A két világháború között több országban, például Törökországban, Japánban és Magyarországon is politikai támogatást kapott.

Eredete, kifejlődése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A turán szó a zoroasztriánusok szent könyvéből, az Avesztából származik. A legenda szerinti perzsa király Túr nevű, testvérgyilkos fiáról kapták nevüket azok a nomád népek, amelyek északról támadták a letelepedett árjákat.

Az európai köztudatba az Abul Gázi által a törökök családfájáról írt, 17. századi munkájának, a Sedzsere-i Türk nyomán került. Ebben földrajzi területet jelölt, népekre nyelvekre és származásra csak jóval később a XIX. században vonatkoztatták. Julius Klaproth, az orientalisztika egyik megújítója beszélt először turáni nyelvekről, 1802-ben. Rasmus Rask 1836-ban szintén minden ázsiai nomád életformát folytató nép nyelvére vonatkozóan használta.[1]

A turanizmus mint nyelvészeti szakkifejezés 1847-ben jelent meg. Christian Bunsen (1770–1835), a kémikus Robert Wilhelm Bunsen apja, a göttingeni egyetem főkönyvtárosa, a modern nyelvek professzora használta azokra a nomád népekre és nyelvekre, amelyek sem az indoeurópai, sem a sémi csoportba nem tartoztak. Bunsen szerint a turániság egy kaotikus társadalmi és nyelvi állapot, melyből a fejlettebb letelepedett állam, illetve rendezettebb nyelv kialakul. Ő maga még a turáni mintapéldájaként a baszkot említette. Bunzen barátja, a német nyelvész Max Müller (1823–1900) Bunsen nyomán fejletlenebb nyelveknek tartotta a turáni nyelveket. Közös sajátosságuknak a toldalékolást és a hangrendi illeszkedést tekintette. Ezzel elhagyta a földrajzi értelmezést, viszont lehetővé tette mindenféle nyelv turániként történő meghatározását. Később már nem csak toldalékoló, hanem vegyes egzotikus nyelveket is soroltak ide, a finnugor, török, mongol, tunguz nyelvek mellett a japánt, koreait, tamilt, maorit, tahitit, hottentottát, grönlandi eszkimót.[2] A turáni nyelvek népek eredetileg lenéző pejoratív gyűjtőnévként, kifejezésként született meg az ázsiai nomád népekre vonatkoztatva mint a civilizált (azaz letelepedett) földművelést folytató népek ellenpólusa. Ahogy Max. Müller fogalmaz: "nomadic races of Asia as opposed to the agricultural or Aryan races".

A turanizmus Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyar köztudatba Max Müller német nyelvész ültette el 1874-ben, mikor Budapestre utazott előadást tartani Nyelvtudomány (Science of language) c. könyvéről Vámbéri Ármin meghívására. Felolvasó estjei hatalmas sikert arattak a finnugor nyelvrokonságot elutasító un. „török pártiak” táborában.

A századfordulón azonban a turániság gondolata kapóra jött a magyar közgondolkodás számára, mert úgy tűnt, hogy ezzel össze lehet békíteni a finnugor és a török nyelvi rokonságot, a hun származás hagyományát és a korszerű nyelvtudomány eredményeit. A 20. század elején Zempléni Árpád Turáni dalok című kötetében a finnugor őrmondák mellett versbe öntött török, japán, hun és szkíta ihletésű moindákat egyaránt. Kozma Andor 1920-ban írt Turán című eposzában is három fia van Túr ősatyának: Hunor, Magor és Som – ez utóbbi a finnek önelnevezésének (suomi) alapján.[3]

A magyar Keleti Intézet gondolata Zichy Jenő gróftól (1837–1906) származott.[4] Sajnos ez az elképzelés nem valósult meg. Létrejött azonban 1910-ben Paikert Alajos kezdeményezésére Turáni Társaság/Magyar Ázsia Társaság elnevezéssel egy tudományos ismeretterjesztő társaság, mely a brit Asiatic Society mintáját követte. A Turáni Társaság Turánra, mint olyan földrajzi területre öszpontosított, ahol a magyarok ősei és rokonai élhettek.

A Turáni Társaság elnökségének tagja volt Cholnoky Jenő, Vámbéry Ármin, a hebraista-arabista Goldziher Ignác, Teleki Pál, elnökségi tagként Károlyi Mihály valamint sima tagként megtaláljuk Jászi Oszkárt is. 1913-ban indult a Túrán, a társaság folyóirata. Bevezetőjében Teleki Pál így fogalmazott: „Keletre magyar! Nemzeti, tudományos és gazdasági téren keletre!” A gazdasági expanziót német, holland, belga mintára képzelték el.


Turáni Társaság célja az egész turánság, vagyis a magyar nemzet és a velünk rokon többi európai és ázsiai népek kulturális és gazdasági előrehaladása, tömörülése, erősödése, úgymint az ázsiai kontinens földrajzi, néprajzi, gazdasági stb. kutatása múltban és jelenben. Politikai és felekezeti kérdések kizártak. Céljait a nem turáni népekkel egyetértve óhajtja elérni."[5]

A Turáni Társaság tudósai a magyar nép és az úgynevezett turáni népek közti nép- és nyelvrokonságot és kapcsolatokat az akkoriban uralkodó urál-altáji nyelvészeti elmélet alapján értelmezték. A Társaság török, finn és japán nyerlvtanfolyamokat szervezett. A Társaság rendszeresen tartott nyilvános előadásokat. Az előadók közt volt`Abdu'l-Bahá[6] és Shuho Chiba.[7]

A Turáni Társaság 1914-ig öt ázsiai tudományos kutatóutat szervezett és pénzelt. (A Mészáros-Milleker expediciót, a Timkó expediciót, a Milleker expediciót, a Kovács-Holzwarth expediciót és a Sebők-Schutz expediciót.) Ezeknek célja a tudományos kutatás mellett piacok és nyersanyaglelőhelyek feltárása is volt. Jelentős néprajzi anyagot gyűjtöttek.

Az első világháború kitörése komoly hatással volt a társaság működésére. 1916-ban a Turáni Társaságot átszervezték Magyar Keleti Kutúrközponttá, és a működése feletti közvetlen kormányzati befolyás felerősödött.[8]

Az ország háborús veresége, az azt követő forradalmi mozgalmak és Magyarország Antant-megszállása megakasztották a Keleti Kultúrközpont működését, így az érdemi munka csak 1920-ban indult újra. Azonban ez évben a szervezet három részre szakadt a jelentős belső világnézeti feszültségek miatt. Akik jóval tudományosabb megközelítést kívántak megalapították a Kőrösi Csoma-Társaságot. Az elégedetlen szélsőségesebb politikai turánisták elhagyták a Turáni Társaságot és megalakították a Magyarországi Turán Szövetséget. Azonban ez hamarosan feloszlott, s csak több, mint egy évtized múltán alakult újra.

A Turáni Társaság is folytatta működését az eredeti nevén. Ideológiája valahol a Turáni Szövetség és a Kőrösi Csoma Társaság között helyezkedett el. Finn-észt, valamint Török Intézetet is működtettek. 1923-ban Cholnoky visszatért ebbe a szervezetbe. A párhuzamos szervezetek közötti éles, személyeskedő küzdelem jó illusztrációja volt a „turáni átok” gondolatának. Móra Ferenc erről így szólt A turánok című írásában: „Arról van szó, hogy a turáni mezőkre beütött az ördög, akinek bizony hamarjában nem tudjuk a turáni titulusát, de lehet, hogy destrukciónak hívják. [...] igazi keleti stílusban köpködték le egymást a törzsfőnökök, a szövetségnagyok, a Karkhászok, a vérbölcsek, a horda-bánok, a gyulák, a táltosok és a turán nemzet többi alelölülői [...] amit most nálunk turanizmusnak hívnak, az nem tudomány ... egyre jobban a fajvédelmi alakulás jellegét vette fel.”[9]

A Turáni Szövetség hangadói ekkoriban már arról álmodoztak, hogy a turániak megvalósítják majd Attila hun király és Dzsingisz kán világuralmi terveit. A „turáni” kifejezés alatt már elsősorban genetikai rokonságot értettek. Koponya- és vércsoportvizsgálatoktól reméltek eredményt a „turániak” meghatározásához. A turáni ideológia híveinek egy csoportja a kereszténységet is elvetette volna a pogány hagyományokhoz való visszatérés jegyében.

Az ideológia átalakulást jelzi Zsuffa Sándor munkássága, aki 1942-ben már arról írt: a magyarok nem turániak, nem is finnugorok, hanem félárják és félturániak, a magyar nyelv pedig a világ csaknem valamennyi nyelvével rokon. Ekkoriban született meg a jelszó: előre a közös japán-magyar határért!

A Habsburg mítosz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mítosz hívei szerint szerint a Habsburgok azért támogatták a „finnugorizmust” hogy elvegyék vele a magyarság öntudatát és történelmi múltját.

Emigrációban élő laikusok találták ki a Habsburg összeesküvés elméletet ami csak az 1970-es években jelent meg[10], és a fantázia szülte „Trefort idézettel” vette kezdetét. Az állítólagos idézet semmiféle levéltári anyagban, sem sajtótermékben sem pedig könyvekben nem jelent meg a 1970-es évek előtt, így nem tudni honnan vették az idézetet a közel száz esztendeje elhunyt Trefort Ágostontól. Az idézett könyvekben nem szerepelnek alapvető hivatkozások sem, a forrásokat sem tüntetik fel.[11] Valójában a „török párti” Vámbéry Ármin - a magyar turanizmus zászlóvivője - csak Ferenc József császár politikai nyomására kapott professzori széket Magyarországon[12][13], mivel a magyar egyetemek áltudományosnak tartották nézeteit a magyar nyelv eredetéről. A Magyar Turáni Társaság első fővédnöke pedig éppenséggel a fentebb már említett Habsburg József Ferenc Főherceg volt.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]