Turanizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Habsburg József Ferenc főherceg, a Magyar Turáni Társaság első védnőke

A turanizmus, turánizmus vagy az úgynevezett turáni gondolat az úgynevezett turáni népek mai összetartozásának eszméje. A két világháború között több országban, például Törökországban, Japánban és Magyarországon is hivatalos politikai támogatást kapott.

Eredete, kifejlődése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A turán szó eredete, elnevezése a zoroasztriánusok szent könyvéből, az Avesztából származik. A legenda szerinti perzsa király Túr nevű, testvérgyilkos fiáról kapták nevüket azok a nomád népek, amelyek északról támadták a letelepedett árjákat.

Az európai köztudatba az Abul Gázi által a törökök családfájáról írt, 17. századi munkájának, a Sedzsere-i Türk nyomán került. Ebben földrajzi területet jelölt, népekre nyelvekre és származásra csak jóval később a XIX. században vonatkoztatták. Julius Klaproth, az orientalisztika egyik megújítója 1802-ben beszélt először turáni nyelvekről. Rasmus Rask 1836-ban szintén mint minden ázsiai nomád életformát folytató nép nyelvére vonatkozóan használta.[1]

A turanizmus mint nyelvészeti szakkifejezés 1847-ben jelent meg. Christian Bunsen (1770–1835), a kémikus Robert Wilhelm Bunsen apja, a göttingeni egyetem főkönyvtárosa, a modern nyelvek professzora használta azokra a nomád népekre és nyelvekre, amelyek sem az indoeurópai, sem a sémi csoportba nem tartoztak. Bunsen szerint a turániság egy kaotikus társadalmi és nyelvi állapot, melyből a fejlettebb letelepedett állam, illetve rendezettebb nyelv kialakul. Ő maga még a turáni mintapéldájaként a baszkot említette. Bunzen barátja, a német nyelvész Max Müller (1823–1900) Bunsen nyomán fejletlenebb nyelveknek tartotta a turáni nyelveket. Közös sajátosságuknak a toldalékolást és a hangrendi illeszkedést tekintette. Ezzel elhagyta a földrajzi értelmezést, viszont lehetővé tette mindenféle nyelv turániként történő meghatározását. Később már nem csak toldalékoló, hanem vegyes egzotikus nyelveket is soroltak ide, a finnugor, török, mongol, tunguz nyelvek mellett a japánt, koreait, tamilt, maorit, tahitit, hottentottát, grönlandi eszkimót.[2] A turáni nyelvek népek eredetileg lenéző pejoratív gyűjtőnévként, kifejezésként született meg az ázsiai nomád népekre vonatkoztatva mint a civilizált (azaz letelepedett) földművelést folytató népek ellenpólusa. Ahogy Max. Müller fogalmaz: "nomadic races of Asia as opposed to the agricultural or Aryan races".

A turanizmus Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyar köztudatba Max Müller német nyelvész ültette el 1874-ben, mikor Budapestre utazott előadást tartani Nyelvtudomány (Science of language) c. könyvéről Vámbéri Ármin meghívására. Felolvasó estjei hatalmas sikert arattak a finnugor nyelvrokonságot elutasító un. „török pártiak” táborában.

A századfordulón azonban a turániság gondolata kapóra jött a magyar közgondolkodás számára, mert úgy tűnt, hogy ezzel össze lehet békíteni a finnugor és a török nyelvi rokonságot, a hun származás hagyományát és a korszerű nyelvtudomány eredményeit. A 20. század elején Zempléni Árpád Turáni dalok című kötetében a finnugor őrmondák mellett versbe öntött török, japán, hun és szkíta ihletésű moindákat egyaránt. Kozma Andor 1920-ban írt Turán című eposzában is három fia van Túr ősatyának: Hunor, Magor és Som – ez utóbbi a finnek önelnevezésének (suomi) alapján.[3]

1910-ben alapította meg Paikert Alajos a brit Asiatic Society mintájára a Turáni Társaságot, vagy más néven a Magyar Ázsia Társaságot. A Magyar Turáni Társaság fővédnöke Habsburg József Ferenc főherceg lett.[4] A társaság céljaként a következőket fogalmazta meg: „az ázsiai és velünk rokon európai népek tudományát, művészetét és közgazdaságát tanulmányozni, ismertetni, fejleszteni és a magyar érdekkel összhangba hozni ... A társaság altruisztikus irányú, működéséből kizárja a politikát.”

A Turáni Társaság elnökségének tagja volt Cholnoky Jenő, Vámbéry Ármin, a hebraista-arabista Goldziher Ignác, Teleki Pál, elnökségi tagként Károlyi Mihály valamint sima tagként megtaláljuk Jászi Oszkárt is. 1913-ban indult a Túrán, a társaság folyóirata. Bevezetőjében Teleki Pál így fogalmazott: „Keletre magyar! Nemzeti, tudományos és gazdasági téren keletre!”

A társaság ennek megfelelően számos expedíciót szervezett Kisázsiába, a Kaszpi-tengerhez, a Kaukázusba és az Aral-tóhoz. Ezeknek célja a tudományos kutatás mellett piacok és nyersanyaglelőhelyek feltárása is volt. A gazdasági expanziót német, holland, belga mintára képzelték el. Jelentős néprajzi anyagot gyűjtöttek.

Az első világháború kitörése természetesen nagy hatást gyakorolt a társaság működésére is. Részben erősödött a küldetéstudat. Paikert cikke szerint „a magyar nemzet nagy és fényes jövő előtt áll és bizonyos, hogy a germánság és a szlávság fénykora után a turánság virágzása következik”. Úgy értékelte, hogy a magyarok feladata, hogy a turánság nyugati képviselőiként „a hatszáz milliós turánságnak szellemi és gazdasági vezére” legyen.

1920-ban a polarizálódás jegyében megalakult a Magyar Turán Szövetség is, aminek vezetője Cholnoky lett. A szervezet ideológiája – nyilván Trianon hatására is – erősen nyugatellenes lett. A magyarok feladatának azt tartották, hogy keresztény alapon erősítse a faji gondolatot.

Erősödött azonban a dilettantizmus is. A Turáni Társaság nevet is változtatott, Magyar Keleti Kultúrközpont vált belőle. Egyes vezetői azt és azt tervezték, hogy török gyerekeket hoznak az Alföldre kisegítő munkára. Amikor a közös kulturális múlt helyett a turáni népeket nyelvicsaládként majd genetikai biológiai rokonságként is próbálták felmutatni, Teleki Pál vezetésével az MTA tagjai valamint az egyetemi tanárok elhagyták a a társaságot. Teleki 1920-ban a tudományos keletkutatás művelésére megalakította a Kőrösi Csoma Sándor Társaságot.

A Turáni Társaság is folytatta működését az eredeti nevén. Ideológiája valahol a Turáni Szövetség és a Kőrösi Csoma Társaság között helyezkedett el. Finn-észt, valamint Török Intézetet is működtettek. 1923-ban Cholnoky visszatért ebbe a szervezetbe. A párhuzamos szervezetek közötti éles, személyeskedő küzdelem jó illusztrációja volt a „turáni átok” gondolatának. Móra Ferenc erről így szólt A turánok című írásában: „Arról van szó, hogy a turáni mezőkre beütött az ördög, akinek bizony hamarjában nem tudjuk a turáni titulusát, de lehet, hogy destrukciónak hívják. [...] igazi keleti stílusban köpködték le egymást a törzsfőnökök, a szövetségnagyok, a Karkhászok, a vérbölcsek, a horda-bánok, a gyulák, a táltosok és a turán nemzet többi alelölülői [...] amit most nálunk turanizmusnak hívnak, az nem tudomány ... egyre jobban a fajvédelmi alakulás jellegét vette fel.”[5]

A Turáni Szövetség hangadói ekkorivban már arról álmodoztak, hogy a turániak megvalósítják majd Attila hun király és Dzsingisz kán világuralmi terveit. A „turáni” kifejezés alatt már elsősorban genetikai rokonságot értettek. Koponya- és vércsoportvizsgálatoktól reméltek eredményt a „turániak” meghatározásához. A turáni ideológia híveinek egy csoportja a kereszténységet is elvetette volna a pogány hagyományokhoz való visszatérés jegyében.

Az ideológia átalakulást jelzi Zsuffa Sándor munkássága, aki 1942-ben már arról írt: a magyarok nem turániak, nem is finnugorok, hanem félárják és félturániak, a magyar nyelv pedig a világ csaknem valamennyi nyelvével rokon. Ekkoriban született meg a jelszó: előre a közös japán-magyar határért!

A Habsburg mítosz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mítosz hívei szerint szerint a Habsburgok azért támogatták a „finnugorizmust” hogy elvegyék vele a magyarság öntudatát és történelmi múltját.

Emigrációban élő laikusok találták ki a Habsburg összeesküvés elméletet ami csak az 1970-es években jelent meg[6], és a fantázia szülte „Trefort idézettel” vette kezdetét. Az állítólagos idézet semmiféle levéltári anyagban, sem sajtótermékben sem pedig könyvekben nem jelent meg a 1970-es évek előtt, így nem tudni honnan vették az idézetet a közel száz esztendeje elhunyt Trefort Ágostontól. Az idézett könyvekben nem szerepelnek alapvető hivatkozások sem, a forrásokat sem tüntetik fel.[7] Valójában a „török párti” Vámbéry Ármin - a magyar turanizmus zászlóvivője - csak Ferenc József császár politikai nyomására kapott professzori széket Magyarországon[8][9], mivel a magyar egyetemek áltudományosnak tartották nézeteit a magyar nyelv eredetéről. A Magyar Turáni Társaság első fővédnöke pedig éppenséggel a fentebb már említett Habsburg József Ferenc Főherceg volt.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]