Turanizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Habsburg József Ferenc főherceg, a Magyar Turáni Társaság első védnőke

A turanizmus, turánizmus vagy az úgynevezett turáni gondolat az úgynevezett turáni népek közös eredetének és mai összetartozásának eszméje. A turánizmus eszméje, amely a romantikus nacionalizmus egy fajtája, a tizenkilencedik század első felében született, Finnországban, a finn nacionalista fennofil és fennomán mozgalomban. Úttörője a finn nacionalista nyelvész, Matthias Alexander Castrén, aki az urál-altaji népek faji egységét és eljövendő nagyságát hirdette. Arra a következtetésre jutott, hogy a finnek Közép-Ázsiából származnak, és nem csupán egy apró, elszigetelt népet alkotnak, hanem egy nagyobb közösség részei, amelybe olyan népek tartoznak, mint a magyarok, a törökök, a mongolok stb. A turánizmus vagy pán-turanizmus innen terjedt el a finnek rokonnépeinél, így Magyarországon és Törökországban is. A két világháború között több országban, például Törökországban, Japánban és Magyarországon is politikai támogatást kapott.

Eredete, fejlődése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A turánizmus kialakulása a XVII. században, a mai értelemben vett európai tudományosság születésével vette kezdetét. Fontos forrása volt a nyelvészet, pontosabban az összehasonlító nyelvészet ekkoriban kibontakozó tudománya. A németalföldi filozófus, Marcus Zuerius van Boxhorn, és a német gondolkodó, Gottfried Wilhelm Leibniz nyelvészeti elméletei adták a népek és nyelvek eredetére irányuló modern tudományos kutatások alapját. Boxhorn úgy vélte, hogy az európai és indoiráni nyelvek mind egyetlen közös ősnyelvből erednek, amit ő "Szkítának" nevezett, az ázsiai puszták nomád, lovas harcosai után. Azonban az ősnyelvekről elmélkedő tudósoknak szembe kellett nézniük a kor közvélekedésével, miszerint a Biblia alapján a héber volt az emberiség őseredeti nyelve. Leibniz a bibliai elméletet cáfoló munkákat közölt, és Boxhornnak a szkíta ősnyelvről szóló elméletét támogatta.

"Az Ázsiának és Amerikának addigalé ismeretlen népeiről és nyelveiről szóló információ olyan tudósok kezébe jutott, mint Gottfried Leibniz, aki felismerte, hogy nincs jobb módszer 'a föld különféle népei rokonságának és eredetének meghatározására, mint nyelveik összevetése'. Azért, hogy a lehető legtöbb nyelvet leszármazási csoportok szerint osztályozhassák, Leibniz azt javasolta, minden újonnan leírt nyelvből hasonló anyagot gyűjtsenek. Evégre azt kérte, hogy a felfedezők vagy jól ismert keresztény imák, például a Miatyánk szövegét szerezzék meg, vagy, ami még jobb, "közönséges dolgoknak szavait" (vocabula rerum vulgarium), amiknek mintajegyzékét a turkológus D. Podestához írott egyik leveléhez csatolta (Leibniz 1768/1989b). A szójegyzék számneveket, rokonsági fogalmakat, testrészeket, alapvető szükségletek (étel, ital, fegyverek, háziállatok), természeti jelenségek (isten, égi és időjárási jelenségek, földrajzi jellegzetességek, vadállatok) neveit és tucatnyi egyéb szót (enni, inni, szólni, látni stb.) tartalmazott. Leibniz különösen érdeklődött az Orosz Birodalom déli és keleti terjeszkedése íránt, az ő elképzelésén alapuló jegyzékeket gyűjtöttek a cárok által a nemrégiben uralmuk alá hajtott területek és a határos földeken élő népek tanulmányozására indított kutatóutakon." Kevin Tuite: The rise and fall and revival of the Ibero-Caucasian hypothesis. 2008. in: Historiographia Linguistica, 35 #1; p. 23-82.

Leibniz felismerte, hogy a sémi nyelvek, mint a héber és az arab, és némely európai nyelvek, mint a számi, finn és magyar nem ahhoz a nyelvcsaládhoz tartoznak, amelyhez Európa legtöbb nyelve. Felismerte a magyar és a finnségi nyelvek közti kapcsolatot. A magyarok eredeti hazáját a Volga és a Kaszpi-tenger tájára helyezte.

Ezek az elméletek óriási hatással voltak a népek és nyelvek eredetének, így a magyar nép és nyelv eredetének kutatására is. Mindkét, a magyarok népének és nyelvének eredetére vonatkozó főbb elképzelés, a türk eredetről szóló és a finnugor eredetről szóló egyaránt innen eredeztetheti tudományos gyökereit. Az ázsiai népek és nyelvek megismerését nagyban segítették a korai utazók beszámolói és tudományos munkái (például a svéd Philip Johan von Strahlenberg " An historico-geographical description of the north and east parts of Europe and Asia " című munkája, amely a tudósok figyelmét a finn-magyar kapcsolat felé fordította[1]), azonban e nyelvek kutatását igen megnehezítette a nyelvemlékek szinte teljes hiánya. Néhány kivételtől eltekintve e nyelvek nem rendelkeztek írásbeliséggel, s még a létező ujgur, mongol és török írott emlékek is szinte teljességgel ismeretlenek és hozzáférhetetlenek voltak az európai kutatók számára.

Philipp Johann von Strahlenberg a finn és magyar nyelv rokonságáról "An historico-geographical description of the north and east parts of Europe and Asia" című, 1738-ban Londonban megjelent munkájában.

A manapság finnugornak nevezett nyelvek közül is csupán a magyar bír komolyabb múltra visszatekintő írásbeliséggel, és e nyelvemlékek is a magyar honfoglalás után keletkeztek. Régebbi nyelvemlékeink szilánkosak és kevesek, ami maradt, nem több, mint néhány idegennyelvű szövegekben megőrzött személynév, méltóságnév és helynév. A középkori krónikairodalom (például a Gesta Hungarorum[2] és a Gesta Hunnorum et Hungarorum[3]) megőrizte, még ma is élő magyar történeti hagyomány a magyarság legközelebbi rokonainak a török népeket tekintette. Így nem csoda, hogy más érdemi források híján e hagyomány szolgált a magyar nép születésére vonatkozó tudományos vizsgálatok kiindulópontjaként, Magyarországon és külföldön egyaránt.

Valójában a türk származás elmélete jobban illeszkedett a magyar hagyományhoz (a gesztákhoz és krónikákhoz), és a történeti forrásokhoz (például VII. Kónsztantinosz bizánci császár A birodalom kormányzásáról című munkájához és Bölcs Leó Taktika című munkájához), a magyar és a türk nyelvek közti nyelvi hasonlóság pedig elég szembeszökő és egyértelmű, ezért a magyar-türk rokonságot nemigen vonták kétségbe. Azonban ez nem zárta ki, hogy a magyart más nyelvekkel is kapcsolatba hozzák.

"Гєωβιτzас Пιсτос Κρаλңс Τоυрхιас, azaz "Géza, Türkia hithű királya". Zománckép a Szent Koronán, a XI. századból.

De a nyelvészet tudománya sem vonhatta ki magát a kor politikai eseményeinek és társadalmi változásainak, átalakuló bölcseleti eszmerendszereinek hatása alól. Nacionalizmus, felvilágosodás, idealizmus, romantika: kulcsszavak mind a nyelvészet, mind a turánizmus történetének megértéséhez.

Az újkori nacionalizmus Angliában és Franciaországban született, együtt az abszolút monarchiával és erősen központosított állammal és a vele járó központosított bürokráciával. Walesben az Angliával történő egyesülésről szóló 1536-os egységesítési törvény tette az angolt hivatalos közigazgatási nyelvvé. Franciaországban az 1539-ben kiadott Villers-cotterêts-i rendelet nyelvileg is egységesítette a közigazgatást, a Párizs környéki Francien nyelvváltozatot hivatalossá téve, kiszorítva a használatból más nyelveket, így a Dél-Franciaország nagy részén beszélt, komoly műveltségi értékekkel bíró okcitánt is. A rendelet szavaival :"... en langaige maternel françois et non autrement" ("a francia anyanyelven, s nem máson") bonyolódtak eztán a hivatalos ügyek. Mindez jól jelzi a politikai és műveltségi nemzet fogalmának átalakulását, a nyelv (anyanyelv, nemzeti nyelv, államnyelv) értékének és szerepének rendkívül hangsúlyossá válását. Az angol és francia példát több-kevesebb késéssel minden európai állam mintaként követte.

Az ezzel egyidejűleg zajló keresztény reformáció Európa addigi látszólagos keresztényi egységének felbomlásához vezetett és a hitélet nyelvének megváltoztatásával tovább erősítette a nemzeti nyelvek fontosságát.

Ettől kezdve hosszú időre a nemzeti és felekezeti törésvonalak menti szembenállás határozta meg Európa történelmét.

Az angol és francia példa hosszútávú sikerén felbuzdulva az európai uralkodók lelkes másolásba kezdtek (leszámítva persze a terhessé vált uralkodók lefejezésére vonatkozó részt), Poroszország a protestáns német államokat kívánta egyesíteni, a Habsburgok saját soknyelvű birodalmukat kívánták a német nyelv és a katolicizmus égisze alatt egységesíteni és központosítani.

Ezek a változások tükröződtek a kor bölcseleti és tudományos gondolkodásában is. Hobbes, Leibniz, Montesquieu, Rousseau, az enciklopédisták, Herder, Kant, Fichte, Schelling és Hegel munkája nyomán a világ egy sokkal gépiesebb és kiszámíthatóbb hellyé vált, ahol örök elvek alapján zajlik minden, ahol a népekben, nemzetekben testetöltött eszme vívja örök történeti harcát. A társadalomtudományok közt jó időre a nyelvészet, a néprajz és a történettudomány foglalta el a főhelyet, s a tudomány gyakorta szolgált ki politikai célokat és érdekeket.

A nagy népek és államok nacionalista, egységesítő és terjeszkedő törekvései persze sérelmesek voltak a kisebbek számára, így a vélt vagy valós nyelvi és leszármazási rokonságra alapozva megindult a szövetségesek keresése. A németeknél megszületett a pán-germanizmus, mely a nyelvi közösség, a közös műveltség és eredet alapján kívánta egyesíteni a németajkú országokat, népeket. Ez persze sérelmes volt az említett országok nem német (elsősorban szláv nyelvű) lakosságának számára. Azonban a szláv népek közt nem állt fenn műveltségi egység, hagyományaikban, felekezeti kötődéseikben nagy különbségek voltak. Így a Szláv népek pán-szláv mozgalma elsődlegesen a nyelvi közösségre helyezte a hangsúlyt.

A magyar és a szkíta nyelvek szavainak táblázatos összevetése Johann Eberhard Fischer 1770-ben megjelent Qvaestiones Petropolitanae, De origine Ungrorum című munkájában

Ez volt hát az a történelmi-társadalmi keret, amely a nyelvtudomány fejlődését meghatározta. Ennek ellenére a "törökös" és "ugoros" elmélet követői békésen éltek együtt, s az elméleteket a tudomány előrehaladásával finomították. (Valójában a két elmélet összetartott és közeledett egymáshoz.) Johann Eberhard Fischer (1697-1771) német történész és nyelvkutató, aki részt vett a Nagy északi expedícióként ismertté vált cári kutatóúton (1733-1743), 1770-ben megjelent művében a magyart az általa szkítának nevezett nyelvekkel és népekkel rokonította, az ugorokat (az ő elnevezésével jugorok, a manysik és hantik) a magyarok legközelebbi rokonainak, tulajdonképp hátramaradt magyaroknak tekintette, s őket a Kína nyugati határán élő ujguroktól eredeztette. A Fischer által Göttingában meghonosított ujgur rokonsági elképzelés később fontos szerepet játszott az ott tanuló Kőrösi Csoma Sándor ama döntésében, hogy az ujgurokhoz induljon rokonságkeresőbe.[4] Később olyan nyelvészek, mint Rasmus Christian Rask, Wilhelm Schott (1802-1889) és Matthias Alexander Castrén felismerték a finnugor és altaji nyelvek közti hasonlóságokat és kapcsolatot. Schott, a német nyelvész és orientalista a finn-türk-magyar rokonság szószólója volt, és a magyarokat a türk és sarkköri népek /azaz számik, szamojédek stb./ keverékének tartotta. [5]

Valójában Gyarmathi Sámuel volt az egyetlen magyar tudós, aki nyelvészeti megfontolások alapján elvetette a magyar-török nyelvrokonságot, mivel úgy látta, hogy a magyar és török nyelv nyelvtana közt túl nagyok az eltérések.[6] A hasonló szavakat kölcsönzésnek tartotta. Nézetével azonban még sokáig nem akadt követőkre.

Ekkoriban még nem volt szélesebb körben elfogadott elnevezése e nyelveknek, ezért azokat sokan sokféleképp nevezték. A szkíta Leibniztől kezdve használatban volt, ezt használta Rask is, Schott és mások e nyelveket tatár nyelveknek nevezték, Castrén altajinak. A Turán szó általánosan elterjedt volt a kor tudományos irodalmában mint földrajzi név, innen emelték át a nyelvészek különféle népek és nyelvek gyűjtőneveként.

Az európai köztudatba az Abul Gázi által a törökök családfájáról írt, 17. századi munkája, a Sedzsere-i Türk nyomán került. Ebben földrajzi területet jelölt, népekre nyelvekre és származásra csak jóval később a XVIII. század végén és a XIX. században vonatkoztatták.

Ázsia és Európa nyelvei nyelvtani alapeveik szerint elrendezve Friedrich Max Müller 1854-ben kiadott, "Letter to Chevalier Bunsen on the classification of the Turanian languages" című munkájában.

Friedrich Max Müller, a német orientalista és filológus a nem árja és nem sémi nyelvek újfajta csoportosítását közölte és ajánlotta az 1854-es és 1855-ös évben kiadott munkáiban ("Letters to Chevalier Bunsen on the classification of the Turanian languages" és "The languages of the seat of war in the East. With a survey of the three families of language, Semitic, Arian, and Turanian"). Ezekben a munkákban e nyelveket "turáni" nyelveknek nevezte, azonban e nevet nem a korábban megszokott földrajzi értelmében használta: a turáni az ázsiai és európai nem árja és nem sémi nyelvek gyűjtőneve lett.

Új rendszerében Müller a nyelveket evolucionista szemléletben, történeti-társadalmi összefüggéseikre tekintettel vizsgálta, és a nyelvek nyelvtani szerkezete alapján kísérelte meg azokat fejlettségi csoportokba rendezni. Ezért a nyelveket nyelvtanuk alapelvei szerint "vízözön előtti", "családi", "vándorló" és "politikai" nyelvállapotokba rendezte. E sorrend egyben fejlettségi sorrendet is jelölt. E szerint a vízözön előtti nyelvek csak gyökökből álltak, a családi nyelvek elszigetelő nyelvek, a nomád nyelvek toldalékoló és bekebelező nyelvek, a politikai nyelvek hajlító nyelvek. (A Müller elméletével kapcsolatos gyakori félreértések elkerülésére le kell szögezni, hogy Müller nem tett különbséget a nyelvek közt "értékük" szerint, pusztán azt állította, hogy a nyelvtanilag bonyolultabb nyelvek csak fejlettebb társadalmi-gazdasági környezetben fejlődhetnek ki. Az általa legfejlettebbnek tekintett hajlító nyelvek például csak letelepedett földművelő közösségekben. Úgy vélte, előbb vagy utóbb minden nyelv ebbe az irányba fejlődik, ha az azt beszélő népesség életmódot vált. Szerinte a magyar és finn nyelv is jócskán előrehaladt már ezen az úton.) A nomád turáni nyelvek családját Müller további két alcsoportra osztotta, a déli alcsoportra és az északi alcsoportra. A magyar nyelvet az északi csoportba sorolta, a finnségi osztályba, az ugor ágba, egy helyre a manysikkal és hantikkal, mint a magyarok legközelebbi rokonaival. [7][8] (Hosszabb távon elmélete megalapozatlannak bizonyult, északi alcsoportját azonban újrakeresztelték és újraosztályozták mint az Urál-altaji nyelvcsalád.) Elméletét jól ismerték és széles körben tárgyalták nemzetközi tudományos körökben, és ismerték a magyar tudósok is. Müller 1874-ben az orientalista és turkológus Vámbéry Ármin meghívására Budapestre utazott, ahol az Akadémia külföldi levelező tagjává[9] választották. Nyilvános előadásai széleskörű figyelmet és érdeklődést keltettek, és szakkifejezései ("Turan" és "Turanian", melyeket eredetileg olyan perzsa szövegekből kölcsönzött, mint a Sáhnáme, amely a "Turán" szót az Amu-Darja folyótól északra fekvő Turkesztán nomád harcosok lakta területének neveként használta) "Turán" és "turáni" alakban váltak a magyar nyelv közkeletű szavaivá. E kifejezések jelentését sosem szabták meg hivatalosan. Vámbéry maga a "Turán" szót a Kelet-Balkán, Közép- és Belső-Ázsia török népek lakta területeinek neveként használta, a "turáni" szót pedig azon török népek és nyelvek jelzőjeként (és ő a finnugor népeket és nyelveket is e csoport tagjainak tekintette), amelyek ebben a "Turánban" éltek vagy innen származtak el. A magyar tudósok osztották Vámbérynek e meghatározásait. De a közbeszédben e fogalmakat számos (és gyakran különböző) értelemben és jelentéssel használták.

Friedrich Max Müller turáni nyelveinek északi alcsoportja.

A turanizmus Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ahogyan az már korábban említésre került, a nyelvek és népek eredetéről szóló különféle elméletek hirdetői viszonylag békésen megfértek egymással, és a párbeszéd jobbára a tudományosság talaján maradt egészen az 1789-es francia forradalomig és a rákövetkező napóleoni háborúkig. Ezek az események azonban gyors egymásutánban többször átrajzolták Európa államainak térképét és felszították a különféle népek nacionalizmusát. Magyarországon ezt csak fokozták a Habsburg uralkodók állandóan megújuló központosító és egységesítő törekvései. Ekkoriban kezdett feszültté válni a viszony a magyar ajkúak és a kelet-magyarországi oláhok és szászok, a Dél-Magyarországra nagy tömegben betelepített szerbek és svábok közt. Ekkor kezdett kibontakozni a Felvidék vegyes eredetű szlávnyelvű lakosságának műveltebb rétegei körében a szlovák nemzeti mozgalom. Az igazi fordulópontot Magyarországon az 1848–49-es forradalom és szabadságharc jelentette: a függetlenségi háború keserű tapasztalatai és a bukás után minden politikai felhangokat kapott.

"...a Nap vértengerbe áldozott le. Magyarországra a mérhetetlen gyásznak éjszakája borult; legnemesebb erői törve voltak. Még a tudományos intézetek kapui is bezárultak..." in: Herman Ottó: Petényi J. S. a magyar tudományos madártan megalapítója. 39.o. [10]

A Habsburgok szerepe[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1848 előtt Magyarországon – mint minden európai abszolutista monarchiában – sajtószabadság nem létezett, a cenzúra általánosan kiterjedt volt a szellemi élet minden területén, a szépirodalomban és a tudományos – ismeretterjesztő irodalomban egyaránt. Akárcsak a mai modern monarchiákban, az uralkodóhoz való feltétlen lojalitás kötelező volt minden állami hivatalnok és tisztségviselő számára, valamint az oktatási, kulturális, tudományos intézmények élén álló vezetők számára is. A Habsburgok a szabadságharc bukása után visszaállították a cenzúrát, és természetesen az uralkodóházhoz való kötelező lojalitást is.

Magyarország alkotmányát és területi egységét eltörölték, területét tartományokra osztották. Ezek az intézkedések a neoabszolutista kormányzás hosszú korszakának kezdetét jelezték. A Habsburgok diktatórikus kormányzást vezettek be, Magyarország életének minden területét alapos megfigyelés és szigorú kormányzati ellenőrzés alá vetették. A sajtót és a színházi/nyilvános előadásokat cenzúrázták.[11][12]

A német lett a közigazgatás hivatalos nyelve. Az 1849. október 9-én kelt császári rendelet (Grundsätze für die provisorische Organisation des Unterrichtswesens in dem Kronlande Ungarn) az oktatást állami ellenőrzés alá vonta, a tanmenetet az állam írta elő és ellenőrizte, a nemzeti történelem oktatását korlátozták, a történelmet pedig Habsburg nézőpontból oktatták.[13]Még a magyar művelődés bástyáját, az Akadémiát is ellenőrzés alá vonták: az intézménybe idegen személyzetet helyeztek, jobbára németeket és a Habsburgokhoz hű magyarországi németeket, az Akadémia pedig 1858 végéig gyakorlatilag halott volt. Elnöke 1855-től a Habsburgokhoz hű konzervatív politikus, Dessewffy Emil lett.[14][15][16] A magyarok passzív ellenállással válaszoltak. A nemzet, anyanyelv és nemzeti eredet kérdései politikailag érzékeny tárgyakká váltak. (A helyzetet jól jellemzi, hogy az osztrák császári akadémia /"Kaiserliche Akademie der Wissenschaften in Wien"/ sok tudósa, így például Johann Anton Boller (1811–1869) is kötelességének érezte, hogy helyreigazítsa a magyar tudósok „tévelygéseit”.[17]) Izzott a Habsburg-ellenes és németellenes érzület. Számos szabadságharcos az Oszmán Birodalomban lelt menedékre. Ez a kulturális kapcsolatok újjászületését eredményezte és kölcsönös rokonszenvet szült. A törököket sokan tekintették a magyar ügy igaz szövetségeseinek. Ilyen volt a légkör, mikor Vámbéry Ármin először indult Konstantinápolyba.[18]

"Mennie kell és menni fog, – ezzel biztattam magam és nem bántott más gond, csak az az egy: hogy mi úton-módon kaphatok útlevelet a szigorú és gyanakvó osztrák hatóságtól; hozzá még épen Törökországba, hol akkor a magyar emigráczió tartotta székét és, mint Bécsben hitték, pártütő terveket sző fáradhatatlanúl." in: Vámbéry Ármin: Küzdelmeim, IV. fejezet 42. o.[18]

Ez a légkör magától értetődően biztosította a közfigyelmet Friedrich Max Müller akkoriban új elméletének is. A Habsburg kormányzat gyanakvással figyelte ezt a birodalmára veszélyesnek tekintett "törökösséget", de nem volt eszköze annak elfojtására. (A Habsburgok birodalma nagy területeket vesztett a 19. század elején /Flandria és Luxemburg/, kicsivel később pedig itáliai birtokai javát is elvesztette, ezért az osztrák politikai elit számos tagja (például Ausztriai Ferenc József maga, Habsburg–Tescheni Albert főherceg, és báró Ferdinand von Mayerhofer altábornagy)[19] álmodozott keleti terjeszkedésről.[20][21])

A szárd–francia–osztrák háború és a porosz–osztrák–olasz háború következtében a Habsburgok birodalma 1866-ra az összeomlás peremére került, mivel ezek az elhibázott katonai vállalkozások óriási állami kiadásokkal jártak és elszabadult pénzromláshoz, egekbe szökő államadóssághoz és pénzügyi csődhelyzethez vezettek.[22]

A Habsburgok a magyarokkal való kiegyezésre kényszerültek, hogy megmenthessék haldokló birodalmukat. A Habsburgok és a magyar politikai elit egy része megállapodott a kiegyezésben, annak ellenére, hogy a magyar népesség elsöprő többsége teljes függetlenséget kívánt. A kiegyezést a magyar társadalomnak elenyészően kis része rendezte el és törvényesítette (a választójog igen korlátozott volt, a népességnek kevesebb, mint 8 százaléka bírt szavazati joggal), és a nép nagyon nagy része tekintette azt a magyar ügy és a forradalom öröksége elárulásának. Ez mély és tartós töréseket okozott a magyar társadalomban. Az akadémiai tudományosság továbbra is állami vizslatás és nyomásgyakorlás alatt állt, a sajtót pedig eztán is (igaz, jóval engedékenyebben) cenzúrázták. A nemzet, anyanyelv és nemzeti eredet kérdései eztán is politikailag érzékeny tárgyak maradtak és a „törökösség” is virágzott.

„Viszont a kiegyezés elfogadtatása a társadalommal, komoly nehézségekbe ütközött. Több megye (például Heves, Pest, Szatmár) elutasította a kiegyezést és kiállt Kossuth mellett, az ellenzék megszervezte a demokrata körök hálózatát, az Alföldön többezres kormány- és kiegyezés-ellenes népgyűlésekre került sor stb. A kormány, felfüggesztve liberális elveit, határozott ellenlépésekre szánta el magát: bebörtönözte a Kossuth leveleit közlő Böszörményi Lászlót, betiltotta a demokrata köröket, a leginkább ellenálló Heves megyébe pedig királyi biztost küldött. A rendszer stabilizálása és az új politikai intézmények elfogadása azonban még így is évekig elhúzódott.” in: Cieger András: Kormány a mérlegen – a múlt században.[23]

Vámbéry Ármin munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ahogyan az már korábban említésre került, a magyar történeti hagyomány a magyarság legközelebbi rokonainak a török népeket tekintette. E hagyomány nyomán Vámbéry Ármin – Kőrösi Csoma Sándorhoz és másokhoz hasonlóan – Ázsiában vélte fellelhetni a magyarok eredetét.

"Természetesen következett tehát ebből az a reménységem, hogy Középázsiában az összehasonlító nyelvtudomány segítségével világosságot vető sugarat lelhetek, mely eloszlatja a homályt a magyar őstörténelem sötét tájairól." in: Vámbéry Ármin: Küzdelmeim. IV. fejezet 62. o.[18]

Vámbéry Ármin az MTA pénzügyi támogatásával 1861 őszén indult második útjára Ázsiába, hogy a magyarok nyomai után kutasson. Hosszú és veszélyes út után 1864 májusában érkezett vissza Pestre. Londonba utazott, hogy megszervezze útjáról írott könyvének angol nyelvű megjelentetését. A "Közép-ázsiai utazás"[24] és annak angol nyelvű párja, a "Travels in Central Asia" 1865-ben jelent meg. Vámbéry útja volt az első sikeres, európai ember által véghezvitt újkori felfedezőút e térségben, így utazásainak hála nemzetközileg elismert író és híresség lett. Megismerkedett a brit társadalmi élet kiválóságaival. Ausztria londoni nagykövete a császárhoz szóló ajánlólevelet adott neki, aki Vámbéryt kihallgatáson fogadta és nemzetközi sikereit a Pesti Királyi Tudományegyetemre szóló nyelvtanári kinevezéssel jutalmazta.[18] Az állás elfoglalása azonban nem volt könnyű, mivel az egyetem vezetése nem akarta Vámbéryt tanárként alkalmazni. Így először csak tanítóként működött az intézményben. Vámbéry maga úgy vélte, hogy az egyetemi urak ellenkezésének zsidó származása és a református egyházba való megtérése voltak fő okai, mivel az egyetem jezsuita múlttal és katolikus hagyományokkal rendelkezett. (Az ellenséges fogadtatáshoz azonban nyilván hozzájárult az a tény is, hogy Vámbéry érettségi bizonyítvánnyal sem rendelkezett, egyetemi tanulmányokat pedig sosem végzett.)[18]

Vámbéry 1868-ban jelenttette meg "Vámbéry Ármin vázlatai Közép-Ázsiából. Ujabb adalékok az oxusmelléki országok népismereti, társadalmi és politikai viszonyaihoz." című munkáját. Valószínűleg ez volt a "turáni" szó használatának első példája magyar nyelvű tudományos szövegben.

Vámbéry Ármin a turáni népekről "Vámbéry Ármin vázlatai Közép-Ázsiából. Ujabb adalékok az oxusmelléki országok népismereti, társadalmi és politikai viszonyaihoz." cím alatt 1868-ban megjelent munkájában.

Vámbéry Ármin kulcsszereplő volt a turánizmus felvirágzásában és a nagyközönség "tudományos tudatának" kibontakozásában is. Jótollú író volt: komoly tudományos tárgyakat mutatott be érdekes, olvasmányos alakban. Távoli népek és messzi tájak szokásait, hagyományait és műveltségét bemutató, olvasmányos könyvei és egyéb írásai fontos szerepet játszottak a néprajz, földrajz és történettudomány iránti széleskörű közérdeklődés kialakulásában. Másoké mellett az ő munkái is hozzájárultak, hogy a társadalmi-közéleti elitből való kiábrándulás után a közfigyelem az alsóbb néprétegek és a parasztság, mint a valódi magyar örökség letéteményese és megőrzője felé fordult. (A XIX. század első felének nyelvújítói az új nemzeti irodalmi modort keresve nagy érdeklődéssel fordultak a néphagyomány, a mesék, balladák és regösénekek felé, de nem különösebben érdeklődtek a vidéki, paraszti élet egyéb területei iránt.)

Vámbéry 1865-1904 között a budapesti tudományegyetemen a keleti nyelvek tanítója, majd tanára volt. Ő alapította a világ első turkológiai tanszékét itt, a Pesti Királyi Tudományegyetemen. Vámbéry a közeli türk-magyar népi és nyelvi kapcsolat elméletének szószólója volt (már a Közép-ázsiai utazás előszavában is kutatási és életcéljaként fogalmazta meg a magyar-török nyelvi kapcsolat jellegének és mibenlétének tisztázását[24]), e tárgyban írott munkái hosszan elhúzódó, gyakran durva hangvételű tudományos és közéleti vitát robbantottak ki Magyarországon, mely Ugor-török háborúként híresült el.

"A küzdelem, melyet fanatikus ellenfeleim, sajnos, átvittek a személyeskedés terére is, eltartott jó sokáig, de ezúttal is bevált a régi diák közmondás: Philologi certant, tamen sub judice lis." in: Vámbéry Ármin: Küzdelmeim. IX. fejezet, 130.o.[18]

Az ugor-török háború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vámbéry amellett érvelt, hogy a türk nyelvek és a magyar közti nagyszámú hasonlóság e nyelvek és népek közös ázsiai eredetére mutat. Vámbéry rámutatott, hogy a finnugor és az altaji nyelvek számos tekintetben erősen hasonlóak. Ráadásul a magyar nyelvben nagyszámú (legkevesebb 300-400) ősi török eredetű szó található, és még ennél is sokkal több jó vagy elfogadható török etimológiával. Az ilyen mérvű hasonlóság mögött pedig többnek kell állnia egyszerű szókölcsönzésnél.

Vámbéry e tárgyban írott első nagyobb munkája, a "Magyar és török-tatár szóegyezések"[25] című, 1869-70 során megjelent mű szolgáltatta az Ugor-török háború kitörésének hadi okát.

Ebben az írásban Vámbéry nyelvészeti eszközökkel, szóhasonlítás útján kívánta megmutatni, hogy a magyar nyelv, habár eredetében alapvetően ugor, a korai magyarságnak türk népekkel történő keveredése eredményeként különleges, kettős, ugor ÉS türk jelleget öltött. Vagyis a nyelvi érintkezési elmélet egy változatával állt elő.

"...a magyar nyelv eredetében ugor, de a nemzet későbbi érintkezése és történeti átalakulásánál fogva egyformán ugor és török jellemű..." in: Vámbéry Ármin: Magyar és török-tatár szóegyezések. 120. o.[25]

A finnugrista nyelvész, Budenz József "Jelentés Vámbéry Ármin magyar-török szóegyezéséről"[26] című, 1871-ben megjelent írásában értékelte a nevezett munkát. Budenz Vámbéryt és művét támadó és lekicsinylő modorban bírálta, megkérdőjelezve Vámbéry (tudományos) tisztességét és szavahihetőségét. (Budenz munkáját modern nyelvészek egy csoportja megvizsgálta és elemezte, és azt sem oly tudományosnak, sem a magyar nyelv rokonsága kérdésében oly döntőnek nem találta, ahogyan azt a szerző maga állította.)[27]

A finnugrista Hunfalvy Pál "Magyarország ethnographiája"[28] című, 1876-ban megjelent munkája kiszélesítette az Ugor-török háború harcvonalát. Ebben a munkában a szerző kiemeli a nyelv és nemzet közti igen erős kapcsolatot (48. o.), megkísérli bizonyítani, hogy a hunok finnugorok voltak (122. o.), megkérdőjelezi a geszták hitelét és eredetét (295. o.), arra a következtetésre jut, hogy a hunok, bolgárok és avarok ugorok voltak (393. o.), megjegyzi, hogy a zsidók jóval szaporábbak más népeknél, így gyorsan növekvő lélekszámuk valódi veszélyt jelent a nemzet számára (420. o.), és hangsúlyozza, mennyire fontos és élenjáró szerepet játszottak a németek a magyar műveltség és gazdaság fejlődésében (424. o.).

1882-ben megjelent, "A magyarok eredete. Ethnologiai tanulmány."[29] címet viselő művében elméletének egy újabb változatát mutatva be Vámbéry egy lépéssel továbbment, azt állítva, hogy a magyar nép és nyelv alapvetően török eredetű, a benne meglévő finnugor elem pedig későbbi érintkezés és keveredés eredménye.

"...a magyarban vegyülék népet látok, a melyben nem finn-ugor, hanem török-tatár elem képezi a tulajdonképeni magvat..." in: Vámbéry Ármin: A magyarok eredete. Ethnologiai tanulmány. Előszó VI. o.

A magyar nép és nyelv finnugor eredetének hirdetői, Hunfalvy Pál, Budenz József és követőik hangosan támadták Vámbéryt és elméletét.[30][31][32][33] E bírálatok kapcsán született a magyar tudománytörténet egyik makacs "városi legendája", a "halszagú atyafiság" vagy "halzsíros rokonság" mítosza. Meg kell jegyezni, hogy az azt emlegető szerzők egyike sem adta meg soha a Vámbéry és támogatói ellen felhozott e vád írott forrását vagy alapját. Valójában mind Vámbéry maga, mind az őt támogató tudóstársai tisztelettel említették a magyarság finnugor rokonait is. A "halzsíros atyafiság" a finnugrista Barna Ferdinánd elméjének szülötte, aki a "Vámbéry Ármin A magyarok eredete czímű műve néhány főbb állításának bírálata"[34] című dolgozatában írta le a finnugor népeket mint "holmi csipp-csupp halzsír-faló s nyomorú életét halászat- és menyétfogdosással tengető népség", és próbálta saját veretes leírását Vámbéry szájába adni.

A "halszagú atyafiság" eredete a finnugrista Barna Ferdinánd "Vámbéry Ármin A magyarok eredete czímű műve néhány főbb állításának bírálata" című, 1884-ben megjelent munkájában.

Vámbéryt számosan támogatták, többek közt Marczali Henrik történész, Pozder Károly nyelvész, Thúry József nyelvész[35][36][37], Török Aurél antropológus és mások.

Összegezve tehát Vámbéry amellett érvelt, hogy a türk nyelvek és a magyar közti nagyszámú hasonlóság e nyelvek és népek közös ázsiai eredetére mutat. A Vámbéry által képviselt álláspont jól kidolgozott és előremutató volt, és megmutatta a hagyományos családfa-modell etnikai és nyelvi kapcsolatok leírására való alkalmatlanságát, mivel a népek és nyelvek a biológiai fajoktól igencsak eltérő módon viselkednek. Vámbéry és a finnugor származáselmélet többi bírálója rámutatott a finnugor elmélet és a rendelkezésre álló adatok (írott források, nyelvemlékek, régészeti leletek stb.) közti ellentmondásokra. Vámbéry és köre rámutatott, hogy a finnugor és az altaji nyelvek számos tekintetben erős hasonlóságot mutatnak. Ráadásul a magyar nyelvben nagyszámú (legkevesebb 300-400) ősi török eredetű szó található, és még ennél is sokkal több a finnugorral legalábbis egyenértékű, jó vagy elfogadható török etimológiával. Vámbéry és követői (a "törökösök") rámutattak, hogy a finnugrista válasz, kölcsönzés a türk/török nyelvekből, a tényleges helyzet túlzóan egyszerűsítő magyarázata, és a finnugor nyelvű és török nyelvű népelemek etnikai és nyelvi keveredése, összeolvadása sokkal valószerűbb forgatókönyv, amit az urál-altaji nyelvek nyelvészeti-szerkezeti hasonlósága tett lehetővé.

Az ugor-török háborúról elmondható, hogy az sokkal inkább volt – politikai felhangoktól sem mentes – tudományos presztízsharc, mint tényleges tudományos eszmecsere. Az eredménytelen vitát soha nem zárták le megfelelően, az egyszerűen elhalt, mivel Vámbéry és követői hosszas küzdelem után felhagytak a kilátástalan vitával. Vámbéry az évek során többször alakított elméletén, de mindvégig kitartott a nyelvi és etnikai keveredés mellett. A finnugrista összehasonlító nyelvészek nemhogy a nyelvkeveredés vagy nyelvi összeolvadás tényét, de még annak elvi lehetőségét is mereven elutasították, és ragaszkodtak a bináris családfa-modellhez. Az eltelt idő tudományos fejlődése azonban rámutatott, hogy Vámbéry számos tekintetben sokkal közelebb járt az igazsághoz, mint a finnugristák, s az uráli/finnugor történeti nyelvészet is igen komoly átalakuláson ment át.[38][39][40][41][42][43][44]

Az ugor-török háború lezáratlanul maradása arra kényszerítette a tudósokat, hogy valamiképp megkíséreljék összhangba hozni és egyesíteni a különféle elméleteket. Ez bonyolult nemzeti mitológia kialakulásához vezetett, amely a magyarok ázsiai gyökereit és eredetét európai jelenükkel egyesítette. A "turánizmus" szó új jelentést kapott: ez lett az orientalizmus Ázsiát, annak népeit, történelmét és műveltségét a magyar történelemmel és műveltséggel való összefüggéseiben vizsgáló, sajátosan magyarérdekű változatának neve.

Amint az már említésre került, az ugor-török háború zaja nem a finnugristák fényességes győzelme okán halkult el. A csend oka egyrészt az, hogy a törökös oldal kilépett a terméketlen vitából, ám a vitában felszínre került és megfogalmazott megválaszolatlanul maradt kérdések kísértették a finnugristákat, s az elkövetkező évtizedekben számos nyelvész (például Gombocz Zoltán, Németh Gyula, Ligeti Lajos) áldozta életműve jelentős részét a "török kérdés" megnyugtató megoldására. Így valójában megszűnt a korábbi éles szembenállás, s a nyelvészek az urál-altaji összetartozást hangsúlyozó turánizmus jegyében folytatták a munkát. A csatazaj elülésének másik oka az európai politikai helyzet XIX. század végi átalakulása: Törökország egyre jelentősebb társ, majd szövetséges lett Németország és így a németekkel szövetséges Habsburgok számára is, akiknek így már politikai haszna származhatott a magyarok hagyományos, korábban gyanakvással nézett, a birodalmukra veszélyesnek tartott "törökösségéből", a török-magyar jó viszonyból. A vita csak az első világháborút, az ország feldarabolását követően éledt fel újra, megint csak politikai felhangokkal, a szövetségesek keresésével kapcsolatos vitákkal párhuzamosan, azoktól nem függetlenül.

Az ugor-török háború után Vámbéry tovább folytatta munkáját, alakítva elméletét, ám mindvégig kitartott a magyar nép és nyelv kettős, ugor és török eredete mellett. Utolsó, már csak halála után kiadott, "A magyarság bölcsőjénél"[45] című munkájában adta összegzését munkásságának. Ebben amellett érvel, hogy a mai magyar nép valójában csak a Kárpát-medencében született meg, az ide legkésőbb Attila idejében betelepült türk-ugor népkeverékből és a közé több hullámban betelepülő török népelemekből, melyek közül az utolsó jelentősebb a "honfoglaló" magyarok török törzse volt, akik aztán megalapították a Magyar Fejedelemséget. (Ez az elképzelés megelőlegezi a László Gyula képviselte kettős honfoglalás elméletet és azzal sokban megegyezik.)

A magyar, türk/török és ugor (mai szóhasználattal finnugor) nyelv rokonsága kapcsán megjegyzi:

"Az analógia kisebb vagy nagyobb foka, a rokon beszédrészek többé vagy kevésbbé fontos volta lehet és lesz is még sokáig vita tárgya, de a török és magyar nyelv közt levő szoros és ősrégi rokonság tényét nem lehet oly könnyen kétségbe vonni." In: Vámbéry Ármin: A magyarság bölcsőjénél. 20. o.

"Éppen ez az ugorokkal való keveredés ténye az, ami a magyar nép régi volta mellett bizonyít és pedig a következő okokból. Mint tudjuk, az ugor összefoglaló néven a vogulokat, osztjakokat, votjákokat, zürjeneket, mordvinokat, lappokat, cseremiszeket, észteket és finneket értjük ; kisebb népcsoportok ezek, amelyek most a Szozva partjától a lappok földéig s déli irányban a Volga középfolyásáig elterülő óriási területen laknak; oly néptöredékek, melyek nemcsak nyelvileg, hanem antropológiai és etikai tekintetben is elkülönülnek egymástól. Mivel pedig az ugorok a homályos őskorban egységes egészet alkottak és mivel a magyarok nyelvében a felsorolt nyelvek mindegyikének van nyoma, ennélfogva a magyar nyelv ugor elemei csak abból az időből származhatnak, mikor az ugor törzs még nem szakadt szét s az egyes ágak még együtt voltak azokkal a töredékekkel, amelyek később beolvadtak a magyarságba." In: Vámbéry Ármin: A magyarság bölcsőjénél. 53. o.

"...ugorok voltak azok, kik az alapelemet alkották; de ehhez az alaphoz az idők során oly nagy mértékben járult hozzá egyre több török-tatár elem, hogy a török elem fölébe kerekedett az alapot alkotó ugoroknak s ily módon állt elő az a tarka népkeverék, mely később a magyar néven lett ismeretessé." In: Vámbéry Ármin: A magyarság bölcsőjénél. 94. o.

Vámbéry munkássága vitathatatlanul nagy és tartós hatást gyakorolt a magyar tudományosság fejlődésére úgy általában, s benne a magyar nyelv és őstörténet kutatására különösen.

A törökösség és turanizmus hatása a magyar műveltségben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A turanizmus komoly hajtóerő volt a magyar tudományosság, különösen a nyelvészet, néprajz, történettudomány, régészet és orientalizmus fejlődésében és a magyar művészet kivirágzásában, az építészettől az alkalmazott és iparművészetig. A turánista tudósok és művészek nagyban segítették a magyar és nemzetközi tudomány és művészet fejlődését.

Az alábbi jegyzék olyan törökös/turanista tudósok és művészek rövid névsora, akik tartós örökséggel gazdagították a magyar műveltséget:

  • Vámbéry Ármin (1832-1913) a magyar turkológia megalapítója. Ő alapította a világ első turkológiai tanszékét a a Pesti Királyi Tudományegyetemen. A MTA tagja volt.
  • Arany János (1817-1882) költő, műfordító, a magyar történeti múltról szóló számtalan költemény szerzője. Az ugor-török háborúban Vámbéryt támogatta. Az MTA tagja és főtitkára volt.
  • Zichy Jenő (1837-1906) utazó, Ázsia-kutató. Az MTA tagja volt.
  • Nagy Géza (1855-1915) régész, néprajztudós.[47] Az MTA tagja volt.
  • Lóczy Lajos (1849-1920) geológus, földrajztudós. Az MTA tagja volt.
  • Pröhle Vilmos (1871-1946) orientalista, nyelvész, egyike a kínai és japán nyelv és irodalom első magyarországi kutatóinak.[48]
  • Lechner Ödön (1845-1914) építész, aki új nemzeti építészeti modort teremtett a magyar népművészet, a perzsa, szászánida és indiai művészet elemeit felhasználva.
Körösfői-Kriesch Aladár: "Sámánok körtánca" 1911. Marosvásárhely, Kulturpalota

A századfordulón a turániság gondolata kapóra jött a magyar közgondolkodás számára, mert úgy tűnt, hogy ezzel össze lehet békíteni a finnugor és a török nyelvi rokonságot, a hun származás hagyományát és a korszerű nyelvtudomány eredményeit. A 20. század elején Zempléni Árpád Turáni dalok című kötetében a finnugor őrmondák mellett versbe öntött török, japán, hun és szkíta ihletésű mondákat egyaránt. Kozma Andor 1920-ban írt Turán című eposzában is három fia van Túr ősatyának: Hunor, Magor és Som – ez utóbbi a finnek önelnevezésének (suomi) alapján.[52]

A magyar Keleti Intézet gondolata Zichy Jenő gróftól (1837–1906) származott.[53] Sajnos ez az elképzelés nem valósult meg. Létrejött azonban 1910-ben Paikert Alajos kezdeményezésére Turáni Társaság/Magyar Ázsia Társaság elnevezéssel egy tudományos ismeretterjesztő társaság, mely a brit Asiatic Society mintáját követte. A Turáni Társaság Turánra, mint olyan földrajzi területre öszpontosított, ahol a magyarok ősei és rokonai élhettek.

A Turáni Társaság tiszteletbeli elnöke Vámbéry Ármin és Széchenyi Béla, elnöke Teleki Pál lett. Elnökségi tag volt Cholnoky Jenő, Erődi Béla, Károlyi Mihály, Lóczy Lajos, Paikert Alajos és Szapáry László. A társaságnak tagja volt Herman Ottó, Hopp Ferenc, Jászi Oszkár, Mészáros Gyula, Munkácsi Bernát, Sebestyén Gyula és Vikár Béla is. 1913-ban indult a Túrán, a társaság folyóirata. Bevezetőjében Teleki Pál így fogalmazott: „Keletre magyar! Nemzeti, tudományos és gazdasági téren keletre!” A gazdasági expanziót német, holland, belga mintára képzelték el.


Turáni Társaság célja az egész turánság, vagyis a magyar nemzet és a velünk rokon többi európai és ázsiai népek kulturális és gazdasági előrehaladása, tömörülése, erősödése, úgymint az ázsiai kontinens földrajzi, néprajzi, gazdasági stb. kutatása múltban és jelenben. Politikai és felekezeti kérdések kizártak. Céljait a nem turáni népekkel egyetértve óhajtja elérni."[54]

A Turáni Társaság tudósai a magyar nép és az úgynevezett turáni népek közti nép- és nyelvrokonságot és kapcsolatokat az akkoriban uralkodó urál-altáji nyelvészeti elmélet alapján értelmezték. A Társaság török, finn és japán nyerlvtanfolyamokat szervezett. A Társaság rendszeresen tartott nyilvános előadásokat. Az előadók közt volt`Abdu'l-Bahá[55] és Shuho Chiba.[56]

A Turáni Társaság 1914-ig öt ázsiai tudományos kutatóutat szervezett és pénzelt. (A Mészáros-Milleker expediciót, a Timkó expediciót, a Milleker expediciót, a Kovács-Holzwarth expediciót és a Sebők-Schutz expediciót.) Ezeknek célja a tudományos kutatás mellett piacok és nyersanyaglelőhelyek feltárása is volt. Jelentős néprajzi anyagot gyűjtöttek.

Az első világháború kitörése komoly hatással volt a társaság működésére. 1916-ban a Turáni Társaságot átszervezték Magyar Keleti Kutúrközponttá, és a működése feletti közvetlen kormányzati befolyás felerősödött.[57]

Az ország háborús veresége, az azt követő forradalmi mozgalmak és Magyarország Antant-megszállása megakasztották a Keleti Kultúrközpont működését, így az érdemi munka csak 1920-ban indult újra. Azonban ez évben a szervezet három részre szakadt a jelentős belső világnézeti feszültségek miatt. Akik jóval tudományosabb megközelítést kívántak megalapították a Kőrösi Csoma-Társaságot. Az elégedetlen szélsőségesebb politikai turánisták elhagyták a Turáni Társaságot és megalakították a Magyarországi Turán Szövetséget. Azonban ez hamarosan feloszlott, s csak több, mint egy évtized múltán alakult újra.

A Turáni Társaság is folytatta működését, újra az eredeti nevén. Fővédnökségét 1920-ban a magyar trón megszerzésére áhítozó, később majd a nyilasokkal együttműködő Habsburg–Lotaringiai József Ágost főherceg fia, József Ferenc főherceg vállalta el. A Társaság tovább folytatta a népszerű tudományos ismeretterjesztő munkát. Finn-észt, valamint Török Intézetet is működtettek. 1923-ban a Turán Szövetségben dúló belharcok a szervezet felbomlásához vezettek. E belharcokat Móra Ferenc 1923-as Turánok című kis szarkasztikus írásában figurázta ki.[58] A Turáni Szövetség széthullása után Cholnoky visszatért a Turáni Társaságba.

A Turán Szövetség hangadói ekkoriban már arról álmodoztak, hogy a turániak megvalósítják majd Attila hun király és Dzsingisz kán világuralmi terveit. A „turáni” kifejezés alatt már elsősorban genetikai rokonságot értettek. Koponya- és vércsoportvizsgálatoktól reméltek eredményt a „turániak” meghatározásához. A turáni ideológia híveinek egy csoportja a kereszténységet is elvetette volna a pogány hagyományokhoz való visszatérés jegyében.

Az ideológia átalakulást jelzi Zsuffa Sándor munkássága, aki 1942-ben már arról írt: a magyarok nem turániak, nem is finnugorok, hanem félárják és félturániak, a magyar nyelv pedig a világ csaknem valamennyi nyelvével rokon. Ekkoriban született meg a jelszó: előre a közös japán-magyar határért!

Politikai turánizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyarok és elődeik az ősidőktől fogva turáni/török népek közt vagy azokkal közvetlen szoros kapcsolatban éltek egészen 1908-ig. (A közös török-magyar határ 1908 után szűnt meg, Bosznia-Hercegovina Monarchia általi bekebelezése és a novibazári szandzsák kiürítése nyomán. Ezek a népek kiemelkedő szerepet játszottak a magyar nép, nyelv, műveltség, állam és nemzet születésében és alakulásában. A magyar nép történeti fejlődésének során kabar, jász, avar, onogur-bolgár, bolgár, besenyő, kun törzsek és néptöredékek keveredtek és olvadtak bele a magyar népességbe.

Magyarország évszázadokon át hadakozott a terjeszkedő Oszmán Birodalom ellen. A II. Lajos magyar király halálát követő trónviszály nyomán az ország három részre szakadt a XVI. században: az egyik rész Habsburg uralom alá került, a második rész lett a Keleti Magyar Királyság/Erdélyi Fejedelemség, a harmadik rész pedig a két vetélkedő királyságot elválasztó, a köztük való folytonos hadakozást megakadályozó területként az Oszmán Birodalom része lett (1541.VIII.29.) A Keleti Magyar Királyság az oszmánok szövetségese lett (1528.II. 29.).[59] Az elkövetkező másfél évszázad erőteljes mindennapos kapcsolatai jelentős oszmán török befolyással jártak a magyar műveltségben és művészetben, a zenétől az ékszerekig és ruházkodásig, a mezőgazdaságtól a hadviselésig. (Új növények honosodtak meg a növénytermesztésben /például törökbúza, vagyis kukorica, a törökbors, vagyis a paprika/, felvirágzott a gyümölcs-, virág- és szőlőkertészet, elterjedt a nyílt erjesztésű borkészítés, a pekmez, vagyis mustméz, a lekvárkészítés, meghonosodott a dohánytermesztés és vele a dohányszívás szokása is, a kávé, az állatartásban megjelent az arab fajtájú ló, ismét elterjedt a szablya használata a hadviselésben, a keleties jellegű magyar úri viselet, amely a díszmagyar alakjában a XX. századig fennmaradt stb.) A XVII. század utolsó harmadában kiújult a küzdelem a törökök és a Habsburgok közt. Ezeknek a csatározásoknak Magyarország területe volt a fő színtere. A további oszmán területi terjeszkedés kísérlete elbukott, és végül a Habsburgok visszafoglalták a magyar területeket. Azonban a nemesség köreiben komoly ellentét bontakozott ki: számosan voltak olyanok, aki úgy vélték, hiba az oszmán szövetséget felcserélni a közvetlen Habsburg uralomra. Egy jelentős csoport teljes függetlenségre törekedett, de a török függést elviselhetőbbnek és elfogadhatóbbnak látta, mint a Habsburgok uralmát. (Ebben közrejátszottak a Habsburg seregek által Erdélyben a XVII.század során véghezvitt óriási kártételek és pusztítások is.) Thököly Imre szabadságmozgalma és a Rákóczi-szabadságharc jelentette e törökösség csúcspontját. Ahogy az látható, a törökös irányultság hosszú hagyománnyal rendelkezik Magyarországon.

A törökösség az 1848–49-es forradalom és szabadságharc nyomán született újjá. A szabadságharc során a Habsburgok megtámadták Magyarországot, és több kisebbsége is az ország ellen fordult. Komoly összecsapások történtek a magyarok és a kelet-magyarországi oláhok és a déli szerbek közt. Igen komoly magyarok elleni támadások történtek, amelyek oláhjárásokként és rácjárásokként kerültek be a magyar emlékezetbe.[60]Jelasics József horvát bán horvát seregekkel támadta az országot. A szabadságharcot mindezek ellenére is csak Oroszország katonai közbelépésével sikerült végül leverni.

Ezek a fájdalmas események alapjaiban változtatták meg a magyarok szemléletét: veszélyben és kiszolgáltatottan kezdték érezni magukat saját hazájukban. Ettől az időtől a pángermanizmust és pánszlávizmust a magyarok és országuk létét fenyegető igen komoly veszélynek tekintették. A Habsburgok vetélytársai és ellenségei - Törökország, az olaszok, sőt a poroszok - felé fordultak támogatásért és segítségért. A magyaroknak elemi érdeke volt egy szilárd, erős és barátságos Törökország, amely képes meggátolni az orosz és/vagy Habsburg terjeszkedést a Balkánon.

A szabadság és függetlenség visszaszerzésére tett magyar lépések és kísérletek nem bizonyultak gyümölcsözőnek. Ezzel egyidejűleg a Habsburgok képtelenek voltak megszerezni a vezető szerepet a német unióban, és Németországot végül porosz vezetés alatt egyesítették. A Habsburgok elszámított politikai és katonai lépéseikkel birodalmukat az összeomlás szélére sodorták. Ez vezetett el az 1867. évi osztrák-magyar kiegyezéshez. A kiegyezés magyar támogatói többek közt azzal érveltek, hogy a megrogyott és legyengült Ausztria már nem jelent veszélyt és fenyegetést a magyarokra, de segíthet megakadályozni a szláv terjeszkedést.

A kiegyezés ellenére a magyarok igencsak vegyes érzelmekkel viseltettek eme régi-új osztrák szövetségeseik iránt.

Politikai turánizmus mint a magyar birodalmi gondolat ihletője[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A politikai turanizmus az első világháborút megelőző évtizedekben a magyar birodalmi gondolat alapkövévé vált: a magyarság ázsiai gyökereit és a magyar nyelv belső-ázsiai nyelvekkel való szoros rokonságát hangsúlyozva ez a szellemi-politikai áramlat nemcsak a Balkánt, hanem a Kaszpi-tenger és a Pamír-hegység közötti ázsiai régiókat is a magyar gazdasági és kulturális behatolás célterületének tartotta. Ezen törekvéseket Teleki Pál így foglalta össze: „Keletre magyar! Nemzeti, tudományos és gazdasági téren keletre! […] A magyar nemzet nagy és fényes jövő előtt áll, és bizonyos, hogy a germánság és szlávság fénykora után a turánság virágzása következik. Reánk, magyarokra, ez óriási ébredező hatalomnak nyugati képviselőire vár az a nagy és nehéz, de dicső feladat, hogy hatszázmilliós turánságnak szellemi és gazdasági vezérei legyünk.”[61]

A Habsburg összeesküvés-elmélet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Habsburg összeesküvés-elmélet hívei szerint a Habsburgok azért támogatták a „finnugorizmust” hogy elvegyék a nemzettől történelmi múltját és ezzel megtörjék a magyarság nemzeti büszkeségét. Ennek a spekulációnak ellentmond az is, hogy Magyarországon Mária Terézia alatt vezették be az iskolákban középiskolákban a magyar történelem kötelező oktatását (1777-es tanügyi rendeletével), melyet I. Ferenc is megerősített. [62]

A Habsburg összeesküvés-elmélet az 1970-es évek közepén jelent meg. Alapja egy Trefort Ágostonnak tulajdonított idézet, mely Hary Györgynének a magyarországi kiadású Valóság című folyóirat 1976. évi évfolyamának 10. számában megjelent „Kiegészítések egy nyelvvita történetéhez" című írásában bukkant fel. A sokszor felemlegetett idézet hitelességét azonban eddigelé nem sikerült igazolni. [63] „Én az ország érdekeit kell nézzem, és ezért a külső tekintély szempontjából az előnyösebb, a finnugor származás princípiumát fogadom el, mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk. A kormány a jövőben csakis a tudomány ama képviselőit fogja támogatni, akik a finn-ugor eredet mellett törnek lándzsát.” Vagyis Trefort szándékosan, politikai érdekből igyekezett volna elfojtani a finnugor eredetnek ellentmondó tudományos kutatásokat.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. STRAHLENBERG, Philipp Johann von: An historico-geographical description of the north and east parts of Europe and Asia http://catalog.hathitrust.org/Record/010825073
  2. Anonymus: Gesta Hungarorum. http://mek.oszk.hu/02200/02245/02245.htm
  3. Kézai Simon mester Magyar krónikája. http://mek.oszk.hu/02200/02249/02249.htm
  4. http://csoma.mtak.hu/hu/csoma-elete.htm
  5. " Die Stammväter der Magyaren in Ungarn waren, wie die Geschichte leise andeutet und der Ur-Kern ihrer Sprache zu bestätigen scheint, ein Gemisch von Türken und Hyperboreern. Ihre häufigen Wanderungen hatten noch fernere Amalgamation mit Indo-Germanischen Völkern zu Folge, und so entwickelte sich der heutige Ungar, aus mancherlei Völker-Elementen eben so geläutert und männlich schön hervorgegangen, wie sein heutiger Nachbar und Ur-Verwandter, der Osmane. " SCHOTT, Wilhelm: Versuch über die Tatarischen Sprachen. 1836. 7.o.
  6. GYARMATHI Sámuel: Affinitas linguae hungaricae cum linguis Fennicae originis. 1799. 241-242. o.
  7. MÜLLER, Friedrich Max: Letter to Chevalier Bunsen on the classification of the Turanian languages. 1854. https://archive.org/details/cu31924087972182
  8. MÜLLER, Friedrich Max: The languages of the seat of war in the East. With a survey of the three families of language, Semitic, Arian and Turanian. 1855. https://archive.org/details/languagesseatwa00mlgoog
  9. "The dictionary of national biography" Supplement Vol. III. https://archive.org/stream/p3dictionaryofna01leesuoft#page/156/mode/2up
  10. HERMAN Ottó: Petényi J. S. a magyar tudományos madártan megalapítója. http://mek.oszk.hu/12100/12102/12102.pdf
  11. BUZINKAY Géza: A magyar irodalom és sajtó irányítása a Bach-korszakban. http://epa.oszk.hu/00000/00021/00290/pdf/MKSZ_EPA00021_1974_90_03-04_269-293.pdf
  12. CSOHÁNY János: Leo Thun egyházpolitikája. In: Egyháztörténeti Szemle. 11/2. 2010. http://www.uni-miskolc.hu/~egyhtort/cikkek/csohany-thun.htm
  13. Az Entwurf hatása a történelemtanításra, http://janus.ttk.pte.hu/tamop/tananyagok/tort_tan_valt/az_entwurf_hatsa_a_trtnelemtantsra.html
  14. BOLVÁRI-TAKÁCS Gábor: Teleki József, Sárospatak és az Akadémia. http://www.zemplenimuzsa.hu/05_2/btg.htm
  15. VEKERDI László: Egy könyvtár otthonai, eredményei és gondjai. http://tmt.omikk.bme.hu/show_news.html?id=3135&issue_id=390
  16. Vasárnapi Ujság. 1858. XII. 19. http://epa.oszk.hu/00000/00030/00251/pdf/VU-1858_05_51_12_19.pdf
  17. " Zweck der folgenden Abhandlung ist, in den einzelnen, zum finnischen Aste gehörigen Sprachen jene Übereinstimmung in den Flexionsformen, welche diesen Ast als eine besondere Entwicklungsstufe des grossen altaischen Hauptstammes charakterisirt, auch am Verbum aufzuweisen, wie dies in einem früheren Aufsatze bereits für die Declination des Nomens versucht wurde, um auf sprachvergleichendem Wege die Frage über die Abstammung der Magyaren zum Absclusse zu bringen, oder vielmehr die längstgefundene Lösung durch das Gewicht entscheidender Thatsachen wissentschaftlich zu begründen. Eine solche Begründung wird gegenwärtig umso notwendiger, als die neu-magyarische historische Schule die bisherigen Ansichten über die Geschite der Völker Ost-Europa's im Mittelalter verwirft, und namentlich den "Finnismus" ihres Stammes als eine "abgemachte" gelehrte Thorheit behandelt, wobei freilich der "Nachdruck der Behauptung" den Mangel jedes triftigen Beweises ersetzen muss. " BOLLER, Johann Anton: Die Conjugation in den finnischen Sprachen. 1854. 3.o.
  18. ^ a b c d e f VÁMBÉRY Ármin: Küzdelmeim. 1905. http://mek.oszk.hu/03900/03975/03975.pdf
  19. KOS, Franz Josef: Die Politik Österreich-Ungarns während der Okkupationskrise 1874/75-1879. Böhlau, Köln-Wien, 1984, 42. o., 51. o.
  20. PALOTÁS Emil: Okkupáció–annexió 1878–1908. http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/historia/95-01/ch08.html
  21. http://staff.lib.msu.edu/sowards/balkan/lect10.htm
  22. GOOD, David F.: The Economic Rise of the Habsburg Empire, 1750-1914. 1984. 82. o.
  23. CIEGER András: Kormány a mérlegen – a múlt században.http://c3.hu/scripta/szazadveg/14/cieger.htm
  24. ^ a b VÁMBÉRY Ármin: Közép-ázsiai utazás. 1865. http://mek.oszk.hu/11700/11768/11768.pdf
  25. ^ a b VÁMBÉRY Ármin: Magyar és török-tatár szóegyezések. In: Nyelvtudományi közlemények VIII. 109-189. o. http://www.nytud.hu/nyk/reg/008.pdf
  26. BUDENZ József: Jelentés Vámbéry Ármin magyar-török szóegyezéséről. In: Nyelvtudományi közlemények X. 61-135. o. http://www.nytud.hu/nyk/reg/010.pdf
  27. Angela MARCANTONIO, Pirjo NUMMENAHO, Michela SALVAGNI: THE ”UGRIC-TURKIC BATTLE”: A CRITICAL REVIEW. http://www.kirj.ee/public/va_lu/l37-2-1.pdf
  28. HUNFALVY Pál: Magyarország ethnographiája. http://www.fszek.hu/mtda/Hunfalvy-Magyarorszag_ethnographiaja.pdf
  29. VÁMBÉRY Ármin: A magyarok eredete. Ethnologiai tanulmány.1882.http://digitalia.lib.pte.hu/?p=3265
  30. HUNFALVY Pál: Ugor vagy török-tatár eredetű-e a magyar nemzet? In: Értekezések a Nyelv- és Széptudományok köréből. XI. kötet. (1883-84) http://digilib.mtak.hu/B336/issues/vol11/B3361101.pdf
  31. BUDENZ József: Felelet. Nyelvészeti észrevételek Vámbéry Ármin "A magyarok eredete" cz. munkájára. In: Nyelvtudományi Közlemények. XVII. kötet. 3. füzet. 1883. http://www.nytud.hu/nyk/reg/017.pdf
  32. BUDENZ József: Felelet. Nyelvészeti észrevételek Vámbéry Ármin "A magyarok eredete" cz. munkájára. In: Nyelvtudományi Közlemények. XVIII. kötet. 1. füzet. 1883. http://www.nytud.hu/nyk/reg/018.pdf
  33. STEUER János: Tájékozás a magyar nyelvrokonság kérdésében. In: Egyetemes Philologiai Közlöny. 10. évfolyam, IV. füzet. 1886. http://epa.oszk.hu/02300/02392/00063/pdf/EPA02392_egy_phil_kozl_10_1886_04_402-412.pdf
  34. BARNA Ferdinánd: Vámbéry Ármin A magyarok eredete czímű műve néhány főbb állításának bírálata. 1884. http://digilib.mtak.hu/B336/issues/vol11/B3361110.pdf
  35. THÚRY József: Az ugor-magyar theoria. 1. rész. 1884. http://epa.oszk.hu/02300/02392/00030/pdf/EPA02392_egy_phil_kozl_08_1884_02_131-158.pdf
  36. THÚRY József: Az ugor-magyar theoria. 2. rész. 1884. http://epa.oszk.hu/02300/02392/00031/pdf/EPA02392_egy_phil_kozl_08_1884_03-04_295-311.pdf
  37. THÚRY József: Az ugor-magyar theoria. 3. rész. 1884. http://epa.oszk.hu/02300/02392/00032/pdf/EPA02392_egy_phil_kozl_08_1884_05_416-440.pdf
  38. SÁNDOR Klára: A magyar-török kétnyelvűség és ami mögötte van. http://web.unideb.hu/~tkis/sl/sk_tm.
  39. FEHÉR Krisztina: A családfamodell és következményei. http://mnytud.arts.klte.hu/mnyj/49/08feherk.pdf
  40. AGOSTINI, Paolo: LANGUAGE RECONSTRUCTION – APPLIED TO THE URALIC LANGUAGES. http://hrcak.srce.hr/file/161182
  41. KORTLANDT, Frederik: An outline of Proto-Indo-European. http://www.kortlandt.nl/publications/art269e.pdf
  42. PARPOLA Asko: The problem of Samoyed origins in the light of archaeology: On the formation and dispersal of East Uralic (Proto-Ugro-Samoyed) http://www.sgr.fi/sust/sust264/sust264_parpola.pdf
  43. HÄKKINEN Jaakko: Early contacts between Uralic an Yukaghir. http://www.sgr.fi/sust/sust264/sust264_hakkinenj.pdf
  44. JANHUNEN Juha: Proto-Uralic - what, where, and when? http://www.sgr.fi/sust/sust258/sust258_janhunen.pdf
  45. VÁMBÉRY Ármin: A magyarság bölcsőjénél. A magyar-török rokonság kezdete és fejlődése. 1914. http://mek.oszk.hu/06900/06996/06996.pdf
  46. http://mek.oszk.hu/05300/0538/pdf/Loczy_Szechenyi_emlekezete.pdf
  47. http://epa.oszk.hu/01600/01614/00002/pdf/nyjame_02_1959_051-061.pdf
  48. http://kcst.hu/keletkutatas/Keletkutatas_2012-tavasz.pdf
  49. http://www.neprajz.hu/bbb/coll.htm
  50. SZABÓ Lilla: Zajti Ferenc festőművész és Medgyaszay István építész magyarságkutatásai. in: Kultúra, nemzet, identitás. A VI. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson (Debrecen, 2006. augusztus 23–26.) elhangzott előadások. 2011. http://mek.oszk.hu/09300/09396/09396.pdf
  51. http://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/zajti.html
  52. Sándor 2011 422. oldal
  53. VINCZE Zoltán: Létay Balázs, a magyar asszirológia legszebb reménye http://www.muvelodes.ro/index.php/Cikk?id=155
  54. "http://mtdaportal.extra.hu/books/teleki_pal_a_turani_tarsasag.pdf
  55. http://www.bahai.hu/a-bahai-hit/magyarorszagi-tortenet/abdul-baha-budapesten/#id%C3%81PRILIS_9_SZERDA
  56. Vasárnapi Ujság. 1913.III.16. http://epa.oszk.hu/00000/00030/03094/pdf/VU_EPA00030_1913_11.pdf
  57. FARKAS Ildikó: A magyar turanizmus török kapcsolatai. http://www.valosagonline.hu/index.php?oldal=cikk&cazon=904&lap=0
  58. MÓRA Ferenc: A turánok.http://mek.niif.hu/05200/05283/05283.htm#12
  59. MAKKAI László, MÓCSY András szerk.: Erdély története. Első kötet. 1986. p.409-421. http://mek.oszk.hu/02100/02109/html/93.html
  60. BOTLIK József: Magyarellenes atrocitások a Kárpát-medencében. http://adattar.vmmi.org/fejezetek/1896/07_magyarellenes_atrocitasok_a_karpat_medenceben.pdf
  61. Romsics Ignác: A magyar birodalmi gondolat
  62. http://tenyleg.com/index.php?action=recordView&type=places&category_id=3115&id=319584
  63. http://toriblog.blog.hu/2010/12/07/hamis_e_a_nemzetveszto_trefort_idezet

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]