Turanizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Habsburg József Ferenc főherceg, a Magyar Turáni Társaság első védnőke

A turanizmus, turánizmus vagy az úgynevezett turáni gondolat az úgynevezett turáni népek közös eredetének és mai összetartozásának eszméje. A turánizmus eszméje, amely a romantikus nacionalizmus egy fajtája, a tizenkilencedik század első felében született, Finnországban, a finn nacionalista fennofil és fennomán mozgalomban. Úttörője a finn nacionalista nyelvész, Matthias Alexander Castrén, aki az urál-altaji népek faji egységét és eljövendő nagyságát hirdette. Arra a következtetésre jutott, hogy a finnek Közép-Ázsiából származnak, és nem csupán egy apró, elszigetelt népet alkotnak, hanem egy nagyobb közösség részei, amelybe olyan népek tartoznak, mint a magyarok, a törökök, a mongolok stb. A turánizmus vagy pán-turanizmus innen terjedt el a finnek rokonnépeinél, így Magyarországon és Törökországban is. A két világháború között több országban, például Törökországban, Japánban és Magyarországon is politikai támogatást kapott.

Eredete, fejlődése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A turánizmus kialakulása a XVII. században, a mai értelemben vett európai tudományosság születésével vette kezdetét. Fontos forrása volt a nyelvészet, pontosabban az összehasonlító nyelvészet ekkoriban kibontakozó tudománya. A németalföldi filozófus, Marcus Zuerius van Boxhorn, és a német gondolkodó, Gottfried Wilhelm Leibniz nyelvészeti elméletei adták a népek és nyelvek eredetére irányuló modern tudományos kutatások alapját. Boxhorn úgy vélte, hogy az európai és indoiráni nyelvek mind egyetlen közös ősnyelvből erednek, amit ő "Szkítának" nevezett, az ázsiai puszták nomád, lovas harcosai után. Azonban az ősnyelvekről elmélkedő tudósoknak szembe kellett nézniük a kor közvélekedésével, miszerint a Biblia alapján a héber volt az emberiség őseredeti nyelve. Leibniz a bibliai elméletet cáfoló munkákat közölt, és Boxhornnak a szkíta ősnyelvről szóló elméletét támogatta.

"Az Ázsiának és Amerikának addigalé ismeretlen népeiről és nyelveiről szóló információ olyan tudósok kezébe jutott, mint Gottfried Leibniz, aki felismerte, hogy nincs jobb módszer 'a föld különféle népei rokonságának és eredetének meghatározására, mint nyelveik összevetése'. Azért, hogy a lehető legtöbb nyelvet leszármazási csoportok szerint osztályozhassák, Leibniz azt javasolta, minden újonnan leírt nyelvből hasonló anyagot gyűjtsenek. Evégre azt kérte, hogy a felfedezők vagy jól ismert keresztény imák, például a Miatyánk szövegét szerezzék meg, vagy, ami még jobb, "közönséges dolgoknak szavait" (vocabula rerum vulgarium), amiknek mintajegyzékét a turkológus D. Podestához írott egyik leveléhez csatolta (Leibniz 1768/1989b). A szójegyzék számneveket, rokonsági fogalmakat, testrészeket, alapvető szükségletek (étel, ital, fegyverek, háziállatok), természeti jelenségek (isten, égi és időjárási jelenségek, földrajzi jellegzetességek, vadállatok) neveit és tucatnyi egyéb szót (enni, inni, szólni, látni stb.) tartalmazott. Leibniz különösen érdeklődött az Orosz Birodalom déli és keleti terjeszkedése íránt, az ő elképzelésén alapuló jegyzékeket gyűjtöttek a cárok által a nemrégiben uralmuk alá hajtott területek és a határos földeken élő népek tanulmányozására indított kutatóutakon." Kevin Tuite: The rise and fall and revival of the Ibero-Caucasian hypothesis. 2008. in: Historiographia Linguistica, 35 #1; p. 23-82.

Leibniz felismerte, hogy a sémi nyelvek, mint a héber és az arab, és némely európai nyelvek, mint a számi, finn és magyar nem ahhoz a nyelvcsaládhoz tartoznak, amelyhez Európa legtöbb nyelve. Felismerte a magyar és a finnségi nyelvek közti kapcsolatot. A magyarok eredeti hazáját a Volga és a Kaszpi-tenger tájára helyezte.

Ezek az elméletek óriási hatással voltak a népek és nyelvek eredetének, így a magyar nép és nyelv eredetének kutatására is. Mindkét, a magyarok népének és nyelvének eredetére vonatkozó főbb elképzelés, a türk eredetről szóló és a finnugor eredetről szóló egyaránt innen eredeztetheti tudományos gyökereit. Az ázsiai népek és nyelvek megismerését nagyban segítették a korai utazók beszámolói és tudományos munkái (például a svéd Philip Johan von Strahlenberg " An historico-geographical description of the north and east parts of Europe and Asia " című munkája, amely a tudósok figyelmét a finn-magyar kapcsolat felé fordította[1]), azonban e nyelvek kutatását igen megnehezítette a nyelvemlékek szinte teljes hiánya. Néhány kivételtől eltekintve e nyelvek nem rendelkeztek írásbeliséggel, s még a létező ujgur, mongol és török írott emlékek is szinte teljességgel ismeretlenek és hozzáférhetetlenek voltak az európai kutatók számára.

Philipp Johann von Strahlenberg a finn és magyar nyelv rokonságáról "An historico-geographical description of the north and east parts of Europe and Asia" című, 1738-ban Londonban megjelent munkájában.

A manapság finnugornak nevezett nyelvek közül is csupán a magyar bír komolyabb múltra visszatekintő írásbeliséggel, és e nyelvemlékek is a magyar honfoglalás után keletkeztek. Régebbi nyelvemlékeink szilánkosak és kevesek, ami maradt, nem több, mint néhány idegennyelvű szövegekben megőrzött személynév, méltóságnév és helynév. A középkori krónikairodalom (például a Gesta Hungarorum[2] és a Gesta Hunnorum et Hungarorum[3]) megőrizte, még ma is élő magyar történeti hagyomány a magyarság legközelebbi rokonainak a török népeket tekintette. Így nem csoda, hogy más érdemi források híján e hagyomány szolgált a magyar nép születésére vonatkozó tudományos vizsgálatok kiindulópontjaként, Magyarországon és külföldön egyaránt.

Valójában a türk származás elmélete jobban illeszkedett a magyar hagyományhoz (a gesztákhoz és krónikákhoz), és a történeti forrásokhoz (például VII. Kónsztantinosz bizánci császár A birodalom kormányzásáról című munkájához és Bölcs Leó Taktika című munkájához), a magyar és a türk nyelvek közti nyelvi hasonlóság pedig elég szembeszökő és egyértelmű, ezért a magyar-türk rokonságot nemigen vonták kétségbe. Azonban ez nem zárta ki, hogy a magyart más nyelvekkel is kapcsolatba hozzák.

"Гєωβιτzас Пιсτос Κρаλңс Τоυрхιас, azaz "Géza, Türkia hithű királya". Zománckép a Szent Koronán, a XI. századból.

De a nyelvészet tudománya sem vonhatta ki magát a kor politikai eseményeinek és társadalmi változásainak, átalakuló bölcseleti eszmerendszereinek hatása alól. Nacionalizmus, felvilágosodás, idealizmus, romantika: kulcsszavak mind a nyelvészet, mind a turánizmus történetének megértéséhez.

Az újkori nacionalizmus Angliában és Franciaországban született, együtt az abszolút monarchiával és erősen központosított állammal és a vele járó központosított bürokráciával. Walesben az Angliával történő egyesülésről szóló 1536-os egységesítési törvény tette az angolt hivatalos közigazgatási nyelvvé. Franciaországban az 1539-ben kiadott Villers-cotterêts-i rendelet nyelvileg is egységesítette a közigazgatást, a Párizs környéki Francien nyelvváltozatot hivatalossá téve, kiszorítva a használatból más nyelveket, így a Dél-Franciaország nagy részén beszélt, komoly műveltségi értékekkel bíró okcitánt is. A rendelet szavaival :"... en langaige maternel françois et non autrement" ("a francia anyanyelven, s nem máson") bonyolódtak eztán a hivatalos ügyek. Mindez jól jelzi a politikai és műveltségi nemzet fogalmának átalakulását, a nyelv (anyanyelv, nemzeti nyelv, államnyelv) értékének és szerepének rendkívül hangsúlyossá válását. Az angol és francia példát több-kevesebb késéssel minden európai állam mintaként követte.

Az ezzel egyidejűleg zajló keresztény reformáció Európa addigi látszólagos keresztényi egységének felbomlásához vezetett és a hitélet nyelvének megváltoztatásával tovább erősítette a nemzeti nyelvek fontosságát.

Ettől kezdve hosszú időre a nemzeti és felekezeti törésvonalak menti szembenállás határozta meg Európa történelmét.

Az angol és francia példa hosszútávú sikerén felbuzdulva az európai uralkodók lelkes másolásba kezdtek (leszámítva persze a terhessé vált uralkodók lefejezésére vonatkozó részt), Poroszország a protestáns német államokat kívánta egyesíteni, a Habsburgok saját soknyelvű birodalmukat kívánták a német nyelv és a katolicizmus égisze alatt egységesíteni és központosítani.

Ezek a változások tükröződtek a kor bölcseleti és tudományos gondolkodásában is. Hobbes, Leibniz, Montesquieu, Rousseau, az enciklopédisták, Herder, Kant, Fichte, Schelling és Hegel munkája nyomán a világ egy sokkal gépiesebb és kiszámíthatóbb hellyé vált, ahol örök elvek alapján zajlik minden, ahol a népekben, nemzetekben testetöltött eszme vívja örök történeti harcát. A társadalomtudományok közt jó időre a nyelvészet, a néprajz és a történettudomány foglalta el a főhelyet, s a tudomány gyakorta szolgált ki politikai célokat és érdekeket.

A nagy népek és államok nacionalista, egységesítő és terjeszkedő törekvései persze sérelmesek voltak a kisebbek számára, így a vélt vagy valós nyelvi és leszármazási rokonságra alapozva megindult a szövetségesek keresése. A németeknél megszületett a pán-germanizmus, mely a nyelvi közösség, a közös műveltség és eredet alapján kívánta egyesíteni a németajkú országokat, népeket. Ez persze sérelmes volt az említett országok nem német (elsősorban szláv nyelvű) lakosságának számára. Azonban a szláv népek közt nem állt fenn műveltségi egység, hagyományaikban, felekezeti kötődéseikben nagy különbségek voltak. Így a Szláv népek pán-szláv mozgalma elsődlegesen a nyelvi közösségre helyezte a hangsúlyt.

A magyar és a szkíta nyelvek szavainak táblázatos összevetése Johann Eberhard Fischer 1770-ben megjelent Qvaestiones Petropolitanae, De origine Ungrorum című munkájában

Ez volt hát az a történelmi-társadalmi keret, amely a nyelvtudomány fejlődését meghatározta. Ennek ellenére a "törökös" és "ugoros" elmélet követői békésen éltek együtt, s az elméleteket a tudomány előrehaladásával finomították. (Valójában a két elmélet összetartott és közeledett egymáshoz.) Johann Eberhard Fischer (1697-1771) német történész és nyelvkutató, aki részt vett a Nagy északi expedícióként ismertté vált cári kutatóúton (1733-1743), 1770-ben megjelent művében a magyart az általa szkítának nevezett nyelvekkel és népekkel rokonította, az ugorokat (az ő elnevezésével jugorok, a manysik és hantik) a magyarok legközelebbi rokonainak, tulajdonképp hátramaradt magyaroknak tekintette, s őket a Kína nyugati határán élő ujguroktól eredeztette. A Fischer által Göttingában meghonosított ujgur rokonsági elképzelés később fontos szerepet játszott az ott tanuló Kőrösi Csoma Sándor ama döntésében, hogy az ujgurokhoz induljon rokonságkeresőbe.[4] Később olyan nyelvészek, mint Rasmus Christian Rask, Wilhelm Schott (1802-1889) és Matthias Alexander Castrén felismerték a finnugor és altaji nyelvek közti hasonlóságokat és kapcsolatot. Schott, a német nyelvész és orientalista a finn-türk-magyar rokonság szószólója volt, és a magyarokat a türk és sarkköri népek /azaz számik, szamojédek stb./ keverékének tartotta. [5]

Valójában Gyarmathi Sámuel volt az egyetlen magyar tudós, aki nyelvészeti megfontolások alapján elvetette a magyar-török nyelvrokonságot, mivel úgy látta, hogy a magyar és török nyelv nyelvtana közt túl nagyok az eltérések.[6] A hasonló szavakat kölcsönzésnek tartotta. Nézetével azonban még sokáig nem akadt követőkre.

Ekkoriban még nem volt szélesebb körben elfogadott elnevezése e nyelveknek, ezért azokat sokan sokféleképp nevezték. A szkíta Leibniztől kezdve használatban volt, ezt használta Rask is, Schott és mások e nyelveket tatár nyelveknek nevezték, Castrén altajinak. A Turán szó általánosan elterjedt volt a kor tudományos irodalmában mint földrajzi név, innen emelték át a nyelvészek különféle népek és nyelvek gyűjtőneveként.

Az európai köztudatba az Abul Gázi által a törökök családfájáról írt, 17. századi munkája, a Sedzsere-i Türk nyomán került. Ebben földrajzi területet jelölt, népekre nyelvekre és származásra csak jóval később a XVIII. század végén és a XIX. században vonatkoztatták.

Ázsia és Európa nyelvei nyelvtani alapeveik szerint elrendezve Friedrich Max Müller 1854-ben kiadott, "Letter to Chevalier Bunsen on the classification of the Turanian languages" című munkájában.

Friedrich Max Müller, a német orientalista és filológus a nem árja és nem sémi nyelvek újfajta csoportosítását közölte és ajánlotta az 1854-es és 1855-ös évben kiadott munkáiban ("Letters to Chevalier Bunsen on the classification of the Turanian languages" és "The languages of the seat of war in the East. With a survey of the three families of language, Semitic, Arian, and Turanian"). Ezekben a munkákban e nyelveket "turáni" nyelveknek nevezte, azonban e nevet nem a korábban megszokott földrajzi értelmében használta: a turáni az ázsiai és európai nem árja és nem sémi nyelvek gyűjtőneve lett.

Új rendszerében Müller a nyelveket evolucionista szemléletben, történeti-társadalmi összefüggéseikre tekintettel vizsgálta, és a nyelvek nyelvtani szerkezete alapján kísérelte meg azokat fejlettségi csoportokba rendezni. Ezért a nyelveket nyelvtanuk alapelvei szerint "vízözön előtti", "családi", "vándorló" és "politikai" nyelvállapotokba rendezte. E sorrend egyben fejlettségi sorrendet is jelölt. E szerint a vízözön előtti nyelvek csak gyökökből álltak, a családi nyelvek elszigetelő nyelvek, a nomád nyelvek toldalékoló és bekebelező nyelvek, a politikai nyelvek hajlító nyelvek. (A Müller elméletével kapcsolatos gyakori félreértések elkerülésére le kell szögezni, hogy Müller nem tett különbséget a nyelvek közt "értékük" szerint, pusztán azt állította, hogy a nyelvtanilag bonyolultabb nyelvek csak fejlettebb társadalmi-gazdasági környezetben fejlődhetnek ki. Az általa legfejlettebbnek tekintett hajlító nyelvek például csak letelepedett földművelő közösségekben. Úgy vélte, előbb vagy utóbb minden nyelv ebbe az irányba fejlődik, ha az azt beszélő népesség életmódot vált. Szerinte a magyar és finn nyelv is jócskán előrehaladt már ezen az úton.) A nomád turáni nyelvek családját Müller további két alcsoportra osztotta, a déli alcsoportra és az északi alcsoportra. A magyar nyelvet az északi csoportba sorolta, a finnségi osztályba, az ugor ágba, egy helyre a manysikkal és hantikkal, mint a magyarok legközelebbi rokonaival. [7][8] (Hosszabb távon elmélete megalapozatlannak bizonyult, északi alcsoportját azonban újrakeresztelték és újraosztályozták mint az Urál-altaji nyelvcsalád.) Elméletét jól ismerték és széles körben tárgyalták nemzetközi tudományos körökben, és ismerték a magyar tudósok is. Müller 1874-ben az orientalista és turkológus Vámbéry Ármin meghívására Budapestre utazott, ahol az Akadémia külföldi levelező tagjává[9] választották. Nyilvános előadásai széleskörű figyelmet és érdeklődést keltettek, és szakkifejezései ("Turan" és "Turanian", melyeket eredetileg olyan perzsa szövegekből kölcsönzött, mint a Sáhnáme, amely a "Turán" szót az Amu-Darja folyótól északra fekvő Turkesztán nomád harcosok lakta területének neveként használta) "Turán" és "turáni" alakban váltak a magyar nyelv közkeletű szavaivá. E kifejezések jelentését sosem szabták meg hivatalosan. Vámbéry maga a "Turán" szót a Kelet-Balkán, Közép- és Belső-Ázsia török népek lakta területeinek neveként használta, a "turáni" szót pedig azon török népek és nyelvek jelzőjeként (és ő a finnugor népeket és nyelveket is e csoport tagjainak tekintette), amelyek ebben a "Turánban" éltek vagy innen származtak el. A magyar tudósok osztották Vámbérynek e meghatározásait. De a közbeszédben e fogalmakat számos (és gyakran különböző) értelemben és jelentéssel használták.

Friedrich Max Müller turáni nyelveinek északi alcsoportja.

A turanizmus Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ahogyan az már korábban említésre került, a nyelvek és népek eredetéről szóló különféle elméletek hirdetői viszonylag békésen megfértek egymással, és a párbeszéd jobbára a tudományosság talaján maradt egészen az 1789-es francia forradalomig és a rákövetkező napóleoni háborúkig. Ezek az események azonban gyors egymásutánban többször átrajzolták Európa államainak térképét és felszították a különféle népek nacionalizmusát. Magyarországon ezt csak fokozták a Habsburg uralkodók állandóan megújuló központosító és egységesítő törekvései. Ekkoriban kezdett feszültté válni a viszony a magyar ajkúak és a kelet-magyarországi oláhok és szászok, a Dél-Magyarországra nagy tömegben betelepített szerbek és svábok közt. Ekkor kezdett kibontakozni a Felvidék vegyes eredetű szlávnyelvű lakosságának műveltebb rétegei körében a szlovák nemzeti mozgalom. Az igazi fordulópontot Magyarországon az 1848–49-es forradalom és szabadságharc jelentette: a függetlenségi háború keserű tapasztalatai és a bukás után minden politikai felhangokat kapott.

"...a Nap vértengerbe áldozott le. Magyarországra a mérhetetlen gyásznak éjszakája borult; legnemesebb erői törve voltak. Még a tudományos intézetek kapui is bezárultak..." in: Herman Ottó: Petényi J. S. a magyar tudományos madártan megalapítója. 39.o. [10]

A Habsburgok szerepe[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarország alkotmányát és területi egységét eltörölték, területét tartományokra osztották. Ezek az intézkedések a neoabszolutista kormányzás hosszú korszakának kezdetét jelezték. A Habsburgok diktatórikus kormányzást vezettek be, Magyarország életének minden területét alapos megfigyelés és szigorú kormányzati ellenőrzés alá vetették. A sajtót és a színházi/nyilvános előadásokat cenzúrázták.[11][12]

A német lett a közigazgatás hivatalos nyelve. Az 1849.X.9-én kelt császári rendelet (Grundsätze für die provisorische Organisation des Unterrichtswesens in dem Kronlande Ungarn) az oktatást állami ellenőrzés alá vonta, a tanmenetet az állam írta elő és ellenőrizte, a nemzeti történelem oktatását korlátozták, a történelmet pedig Habsburg nézőpontból oktatták.[13]Még a magyar művelődés bástyáját, az Akadémiát is ellenőrzés alá vonták: az intézménybe idegen személyzetet helyeztek, jobbára németeket és a Habsburgokhoz hű magyarországi németeket, az Akadémia pedig 1858 végéig gyakorlatilag halott volt. Elnöke 1855-től a Habsburgokhoz hű konzervatív politikus, Dessewffy Emil lett.[14][15][16] A magyarok passzív ellenállással válaszoltak. A nemzet, anyanyelv és nemzeti eredet kérdései politikailag érzékeny tárgyakká váltak. (A helyzetet jól jellemzi, hogy az osztrák császári akadémia /"Kaiserliche Akademie der Wissenschaften in Wien"/ sok tudósa, így például Johann Anton Boller (1811-1869) is kötelességének érezte, hogy helyreigazítsa a magyar tudósok "tévelygéseit".[17]) Izzott a Habsburg-ellenes és németellenes érzület. Számos szabadságharcos az Oszmán Birodalomban lelt menedékre. Ez a kulturális kapcsolatok újjászületését eredményezte és kölcsönös rokonszenvet szült. A törököket sokan tekintették a magyar ügy igaz szövetségeseinek. Ilyen volt a légkör, mikor Vámbéry Ármin először indult Konstantinápolyba.[18]

"Mennie kell és menni fog, - ezzel biztattam magam és nem bántott más gond, csak az az egy: hogy mi úton-módon kaphatok útlevelet a szigorú és gyanakvó osztrák hatóságtól; hozzá még épen Törökországba, hol akkor a magyar emigráczió tartotta székét és, mint Bécsben hitték, pártütő terveket sző fáradhatatlanúl." in: Vámbéry Ármin: Küzdelmeim. IV. fejezet 42. o.[18]

Ez a légkör magától értetődően biztosította a közfigyelmet Friedrich Max Müller akkoriban új elméletének is. A Habsburg kormányzat gyanakvással figyelte ezt a birodalmára veszélyesnek tekintett "törökösséget", de nem volt eszköze annak elfojtására. (A Habsburgok birodalma nagy területeket vesztett a XIX. század elején /Flandria és Luxemburg/, kicsivel később pedig itáliai birtokai javát is elvesztette, ezért az osztrák politikai elit számos tagja (például Ausztriai Ferenc József maga, Habsburg–Tescheni Albert főherceg, és Ferdinand Franz Xaver Johann Freiherr Mayerhofer von Grünbühel vezérőrnagy)[19] álmodozott keleti terjeszkedésről.[20][21])

A Szárd–francia–osztrák háború és a Porosz–osztrák–olasz háború következtében a Habsburgok birodalma 1866-ra az összeomlás peremére került, mivel ezek az elhibázott katonai vállalkozások óriási állami kiadásokkal jártak és elszabadult pénzromláshoz, egekbe szökő államadóssághoz és pénzügyi csődhelyzethez vezettek.[22]

A Habsburgok a magyarokkal való kiegyezésre kényszerültek, hogy megmenthessék haldokló birodalmukat. A Habsburgok és a magyar politikai elit egy része megállapodott a kiegyezésben, annak ellenére, hogy a magyar népesség elsöprő többsége teljes függetlenséget kívánt. A kiegyezést a magyar társadalomnak elenyészően kis része rendezte el és törvényesítette (a választójog igen korlátozott volt, a népességnek kevesebb, mint 8 százaléka bírt szavazati joggal), és a nép nagyon nagy része tekintette azt a magyar ügy és a forradalom öröksége elárulásának. Ez mély és tartós töréseket okozott a magyar társadalomban. Az akadémiai tudományosság továbbra is állami vizslatás és nyomásgyakorlás alatt állt, a sajtót pedig eztán is (igaz, jóval engedékenyebben) cenzúrázták. A nemzet, anyanyelv és nemzeti eredet kérdései eztán is politikailag érzékeny tárgyak maradtak és a "törökösség" is virágzott.

"Viszont a kiegyezés elfogadtatása a társadalommal, komoly nehézségekbe ütközött. Több megye (például Heves, Pest, Szatmár) elutasította a kiegyezést és kiállt Kossuth mellett, az ellenzék megszervezte a demokrata körök hálózatát, az Alföldön többezres kormány- és kiegyezés-ellenes népgyűlésekre került sor stb. A kormány, felfüggesztve liberális elveit, határozott ellenlépésekre szánta el magát: bebörtönözte a Kossuth levelit közlő Böszörményi Lászlót, betiltotta a demokrata köröket, a leginkább ellenálló Heves megyébe pedig királyi biztost küldött. A rendszer stabilizálása és az új politikai intézmények elfogadása azonban még így is évekig elhúzódott." in: Cieger András: Kormány a mérlegen - a múlt században.[23]

Vámbéry Ármin munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ahogyan az már korábban említésre került, a magyar történeti hagyomány a magyarság legközelebbi rokonainak a török népeket tekintette. E hagyomány nyomán Vámbéry Ármin —Kőrösi Csoma Sándorhoz és másokhoz hasonlóan — Ázsiában vélte fellelhetni a magyarok eredetét.

"Természetesen következett tehát ebből az a reménységem, hogy Középázsiában az összehasonlító nyelvtudomány segítségével világosságot vető sugarat lelhetek, mely eloszlatja a homályt a magyar őstörténelem sötét tájairól." in: Vámbéry Ármin: Küzdelmeim. IV. fejezet 62. o.[18]

Vámbéry Ármin az MTA pénzügyi támogatásával 1861 őszén indult második útjára Ázsiába, hogy a magyarok nyomai után kutasson. Hosszú és veszélyes út után 1864 májusában érkezett vissza Pestre. Londonba utazott, hogy megszervezze útjáról írott könyvének angol nyelvű megjelentetését. A "Közép-ázsiai utazás"[24] és annak angol nyelvű párja, a "Travels in Central Asia" 1865-ben jelent meg. Vámbéry útja volt az első sikeres, európai ember által véghezvitt újkori felfedezőút e térségben, így utazásainak hála nemzetközileg elismert író és híresség lett. Megismerkedett a brit társadalmi élet kiválóságaival. Ausztria londoni nagykövete a császárhoz szóló ajánlólevelet adott neki, aki Vámbéryt kihallgatáson fogadta és nemzetközi sikereit a Pesti Királyi Tudományegyetemre szóló nyelvtanári kinevezéssel jutalmazta.[18] Az állás elfoglalása azonban nem volt könnyű, mivel az egyetem vezetése nem akarta Vámbéryt tanárként alkalmazni. Így először csak tanítóként működött az intézményben. Vámbéry maga úgy vélte, hogy az egyetemi urak ellenkezésének zsidó származása és a református egyházba való megtérése voltak fő okai, mivel az egyetem jezsuita múlttal és katolikus hagyományokkal rendelkezett. (Az ellenséges fogadtatáshoz azonban nyilván hozzájárult az a tény is, hogy Vámbéry érettségi bizonyítvánnyal sem rendelkezett, egyetemi tanulmányokat pedig sosem végzett.)[18]

Vámbéry 1868-ban jelenttette meg "Vámbéry Ármin vázlatai Közép-Ázsiából. Ujabb adalékok az oxusmelléki országok népismereti, társadalmi és politikai viszonyaihoz." című munkáját. Valószínűleg ez volt a "turáni" szó használatának első példája magyar nyelvű tudományos szövegben.

Vámbéry Ármin a turáni népekről "Vámbéry Ármin vázlatai Közép-Ázsiából. Ujabb adalékok az oxusmelléki országok népismereti, társadalmi és politikai viszonyaihoz." cím alatt 1868-ban megjelent munkájában.

Vámbéry Ármin kulcsszereplő volt a turánizmus felvirágzásában és a nagyközönség "tudományos tudatának" kibontakozásában is. Jótollú író volt: komoly tudományos tárgyakat mutatott be érdekes, olvasmányos alakban. Távoli népek és messzi tájak szokásait, hagyományait és műveltségét bemutató, olvasmányos könyvei és egyéb írásai fontos szerepet játszottak a néprajz, földrajz és történettudomány iránti széleskörű közérdeklődés kialakulásában. Másoké mellett az ő munkái is hozzájárultak, hogy a társadalmi-közéleti elitből való kiábrándulás után a közfigyelem az alsóbb néprétegek és a parasztság, mint a valódi magyar örökség letéteményese és megőrzője felé fordult. (A XIX. század első felének nyelvújítói az új nemzeti irodalmi modort keresve nagy érdeklődéssel fordultak a néphagyomány, a mesék, balladák és regösénekek felé, de nem különösebben érdeklődtek a vidéki, paraszti élet egyéb területei iránt.)

Vámbéry 1865-1904 között a budapesti tudományegyetemen a keleti nyelvek tanítója, majd tanára volt. Ő alapította a világ első turkológiai tanszékét itt, a Pesti Királyi Tudományegyetemen. Vámbéry a közeli türk-magyar népi és nyelvi kapcsolat elméletének szószólója volt (már a Közép-ázsiai utazás előszavában is kutatási és életcéljaként fogalmazta meg a magyar-török nyelvi kapcsolat jellegének és mibenlétének tisztázását[24]), e tárgyban írott munkái hosszan elhúzódó, gyakran durva hangvételű tudományos és közéleti vitát robbantottak ki Magyarországon, mely Ugor-török háborúként híresült el.

"A küzdelem, melyet fanatikus ellenfeleim, sajnos, átvittek a személyeskedés terére is, eltartott jó sokáig, de ezúttal is bevált a régi diák közmondás: Philologi certant, tamen sub judice lis." in: Vámbéry Ármin: Küzdelmeim. IX. fejezet, 130.o.[18]

Az Ugor-török háború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vámbéry amellett érvelt, hogy a türk nyelvek és a magyar közti nagyszámú hasonlóság e nyelvek és népek közös ázsiai eredetére mutat. Vámbéry rámutatott, hogy a finnugor és az altaji nyelvek számos tekintetben erősen hasonlóak. Ráadásul a magyar nyelvben nagyszámú (legkevesebb 300-400) ősi török eredetű szó található, és még ennél is sokkal több jó vagy elfogadható török etimológiával. Az ilyen mérvű hasonlóság mögött pedig többnek kell állnia egyszerű szókölcsönzésnél.

Vámbéry e tárgyban írott első nagyobb munkája, a "Magyar és török-tatár szóegyezések"[25] című, 1869-70 során megjelent mű szolgáltatta az Ugor-török háború kitörésének hadi okát.

Ebben az írásban Vámbéry nyelvészeti eszközökkel, szóhasonlítás útján kívánta megmutatni, hogy a magyar nyelv, habár eredetében alapvetően ugor, a korai magyarságnak türk népekkel történő keveredése eredményeként különleges, kettős, ugor ÉS türk jelleget öltött. Vagyis a nyelvi érintkezési elmélet egy változatával állt elő.

"...a magyar nyelv eredetében ugor, de a nemzet későbbi érintkezése és történeti átalakulásánál fogva egyformán ugor és török jellemű..." in: Vámbéry Ármin: Magyar és török-tatár szóegyezések. 120. o.[25]

A finnugrista nyelvész, Budenz József "Jelentés Vámbéry Ármin magyar-török szóegyezéséről"[26] című, 1871-ben megjelent írásában értékelte a nevezett munkát. Budenz Vámbéryt és művét támadó és lekicsinylő modorban bírálta, megkérdőjelezve Vámbéry (tudományos) tisztességét és szavahihetőségét. (Budenz munkáját modern nyelvészek egy csoportja megvizsgálta és elemezte, és azt sem oly tudományosnak, sem a magyar nyelv rokonsága kérdésében oly döntőnek nem találta, ahogyan azt a szerző maga állította.)[27]

A finnugrista Hunfalvy Pál "Magyarország ethnographiája"[28] című, 1876-ban megjelent munkája kiszélesítette az Ugor-török háború harcvonalát. Ebben a munkában a szerző kiemeli a nyelv és nemzet közti igen erős kapcsolatot (48. o.), megkísérli bizonyítani, hogy a hunok finnugorok voltak (122. o.), megkérdőjelezi a geszták hitelét és eredetét (295. o.), arra a következtetésre jut, hogy a hunok, bolgárok és avarok ugorok voltak (393. o.), megjegyzi, hogy a zsidók jóval szaporábbak más népeknél, így gyorsan növekvő lélekszámuk valódi veszélyt jelent a nemzet számára (420. o.), és hangsúlyozza, mennyire fontos és élenjáró szerepet játszottak a németek a magyar műveltség és gazdaság fejlődésében (424. o.).

1882-ben megjelent, "A magyarok eredete. Ethnologiai tanulmány."[29] címet viselő művében elméletének egy újabb változatát mutatva be Vámbéry egy lépéssel továbbment, azt állítva, hogy a magyar nép és nyelv alapvetően török eredetű, a benne meglévő finnugor elem pedig későbbi érintkezés és keveredés eredménye.

"...a magyarban vegyülék népet látok, a melyben nem finn-ugor, hanem török-tatár elem képezi a tulajdonképeni magvat..." in: Vámbéry Ármin: A magyarok eredete. Ethnologiai tanulmány. Előszó VI. o.

A magyar nép és nyelv finnugor eredetének hirdetői, Hunfalvy Pál, Budenz József és követőik hangosan támadták Vámbéryt és elméletét.[30][31] E bírálatok kapcsán született a magyar tudománytörténet egyik makacs "városi legendája", a "halszagú atyafiság" vagy "halzsíros rokonság" mítosza. Meg kell jegyezni, hogy az azt emlegető szerzők egyike sem adta meg soha a Vámbéry és támogatói ellen felhozott e vád írott forrását vagy alapját. Valójában mind Vámbéry maga, mind az őt támogató tudóstársai tisztelettel említették a magyarság finnugor rokonait is. A "halzsíros atyafiság" a finnugrista Barna Ferdinánd elméjének szülötte, aki a "Vámbéry Ármin A magyarok eredete czímű műve néhány főbb állításának bírálata"[32] című dolgozatában írta le a finnugor népeket mint "holmi csipp-csupp halzsír-faló s nyomorú életét halászat- és menyétfogdosással tengető népség", és próbálta saját veretes leírását Vámbéry szájába adni.

A "halszagú atyafiság" eredete a finnugrista Barna Ferdinánd "Vámbéry Ármin A magyarok eredete czímű műve néhány főbb állításának bírálata" című, 1884-ben megjelent munkájában.

Vámbéryt számosan támogatták, többek közt Marczali Henrik történész, Pozder Károly nyelvész, Thúry József nyelvész[33][34][35], Török Aurél antropológus és mások.


A századfordulón a turániság gondolata kapóra jött a magyar közgondolkodás számára, mert úgy tűnt, hogy ezzel össze lehet békíteni a finnugor és a török nyelvi rokonságot, a hun származás hagyományát és a korszerű nyelvtudomány eredményeit. A 20. század elején Zempléni Árpád Turáni dalok című kötetében a finnugor őrmondák mellett versbe öntött török, japán, hun és szkíta ihletésű mondákat egyaránt. Kozma Andor 1920-ban írt Turán című eposzában is három fia van Túr ősatyának: Hunor, Magor és Som – ez utóbbi a finnek önelnevezésének (suomi) alapján.[36]

A magyar Keleti Intézet gondolata Zichy Jenő gróftól (1837–1906) származott.[37] Sajnos ez az elképzelés nem valósult meg. Létrejött azonban 1910-ben Paikert Alajos kezdeményezésére Turáni Társaság/Magyar Ázsia Társaság elnevezéssel egy tudományos ismeretterjesztő társaság, mely a brit Asiatic Society mintáját követte. A Turáni Társaság Turánra, mint olyan földrajzi területre öszpontosított, ahol a magyarok ősei és rokonai élhettek.

A Turáni Társaság elnökségének tagja volt Cholnoky Jenő, Vámbéry Ármin, a hebraista-arabista Goldziher Ignác, Teleki Pál, elnökségi tagként Károlyi Mihály valamint sima tagként megtaláljuk Jászi Oszkárt is. 1913-ban indult a Túrán, a társaság folyóirata. Bevezetőjében Teleki Pál így fogalmazott: „Keletre magyar! Nemzeti, tudományos és gazdasági téren keletre!” A gazdasági expanziót német, holland, belga mintára képzelték el.


Turáni Társaság célja az egész turánság, vagyis a magyar nemzet és a velünk rokon többi európai és ázsiai népek kulturális és gazdasági előrehaladása, tömörülése, erősödése, úgymint az ázsiai kontinens földrajzi, néprajzi, gazdasági stb. kutatása múltban és jelenben. Politikai és felekezeti kérdések kizártak. Céljait a nem turáni népekkel egyetértve óhajtja elérni."[38]

A Turáni Társaság tudósai a magyar nép és az úgynevezett turáni népek közti nép- és nyelvrokonságot és kapcsolatokat az akkoriban uralkodó urál-altáji nyelvészeti elmélet alapján értelmezték. A Társaság török, finn és japán nyerlvtanfolyamokat szervezett. A Társaság rendszeresen tartott nyilvános előadásokat. Az előadók közt volt`Abdu'l-Bahá[39] és Shuho Chiba.[40]

A Turáni Társaság 1914-ig öt ázsiai tudományos kutatóutat szervezett és pénzelt. (A Mészáros-Milleker expediciót, a Timkó expediciót, a Milleker expediciót, a Kovács-Holzwarth expediciót és a Sebők-Schutz expediciót.) Ezeknek célja a tudományos kutatás mellett piacok és nyersanyaglelőhelyek feltárása is volt. Jelentős néprajzi anyagot gyűjtöttek.

Az első világháború kitörése komoly hatással volt a társaság működésére. 1916-ban a Turáni Társaságot átszervezték Magyar Keleti Kutúrközponttá, és a működése feletti közvetlen kormányzati befolyás felerősödött.[41]

Az ország háborús veresége, az azt követő forradalmi mozgalmak és Magyarország Antant-megszállása megakasztották a Keleti Kultúrközpont működését, így az érdemi munka csak 1920-ban indult újra. Azonban ez évben a szervezet három részre szakadt a jelentős belső világnézeti feszültségek miatt. Akik jóval tudományosabb megközelítést kívántak megalapították a Kőrösi Csoma-Társaságot. Az elégedetlen szélsőségesebb politikai turánisták elhagyták a Turáni Társaságot és megalakították a Magyarországi Turán Szövetséget. Azonban ez hamarosan feloszlott, s csak több, mint egy évtized múltán alakult újra.

A Turáni Társaság is folytatta működését, újra az eredeti nevén. Fővédnökségét 1920-ban a magyar trón megszerzésére áhítozó, később majd a nyilasokkal együttműködő Habsburg–Lotaringiai József Ágost főherceg fia, József Ferenc főherceg vállalta el. A Társaság tovább folytatta a népszerű tudományos ismeretterjesztő munkát. Finn-észt, valamint Török Intézetet is működtettek. 1923-ban a Turán Szövetségben dúló belharcok a szervezet felbomlásához vezettek. E belharcokat Móra Ferenc 1923-as Turánok című kis szarkasztikus írásában figurázta ki.[42] A Turáni Szövetség széthullása után Cholnoky visszatért a Turáni Társaságba.

A Turán Szövetség hangadói ekkoriban már arról álmodoztak, hogy a turániak megvalósítják majd Attila hun király és Dzsingisz kán világuralmi terveit. A „turáni” kifejezés alatt már elsősorban genetikai rokonságot értettek. Koponya- és vércsoportvizsgálatoktól reméltek eredményt a „turániak” meghatározásához. A turáni ideológia híveinek egy csoportja a kereszténységet is elvetette volna a pogány hagyományokhoz való visszatérés jegyében.

Az ideológia átalakulást jelzi Zsuffa Sándor munkássága, aki 1942-ben már arról írt: a magyarok nem turániak, nem is finnugorok, hanem félárják és félturániak, a magyar nyelv pedig a világ csaknem valamennyi nyelvével rokon. Ekkoriban született meg a jelszó: előre a közös japán-magyar határért!

A Habsburg összeesküvés-elmélet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Habsburg összeesküvés-elmélet hívei szerint a Habsburgok azért támogatták a „finnugorizmust” hogy elvegyék a nemzettől történelmi múltját és ezzel megtörjék a magyarság nemzeti büszkeségét.

A Habsburg összeesküvés-elmélet az 1970-es évek közepén jelent meg. Alapja egy Trefort Ágostonnak tulajdonított idézet, mely Hary Györgynének a magyarországi kiadású Valóság című folyóirat 1976. évi évfolyamának 10. számában megjelent „Kiegészítések egy nyelvvita történetéhez" című írásában bukkant fel. A sokszor felemlegetett idézet hitelességét azonban eddigelé nem sikerült igazolni. [43] „Én az ország érdekeit kell nézzem, és ezért a külső tekintély szempontjából az előnyösebb, a finnugor származás princípiumát fogadom el, mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk. A kormány a jövőben csakis a tudomány ama képviselőit fogja támogatni, akik a finn-ugor eredet mellett törnek lándzsát.” Vagyis Trefort szándékosan, politikai érdekből igyekezett volna elfojtani a finnugor eredetnek ellentmondó tudományos kutatásokat.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. STRAHLENBERG, Philipp Johann von: An historico-geographical description of the north and east parts of Europe and Asia http://catalog.hathitrust.org/Record/010825073
  2. Anonymus: Gesta Hungarorum. http://mek.oszk.hu/02200/02245/02245.htm
  3. Kézai Simon mester Magyar krónikája. http://mek.oszk.hu/02200/02249/02249.htm
  4. http://csoma.mtak.hu/hu/csoma-elete.htm
  5. " Die Stammväter der Magyaren in Ungarn waren, wie die Geschichte leise andeutet und der Ur-Kern ihrer Sprache zu bestätigen scheint, ein Gemisch von Türken und Hyperboreern. Ihre häufigen Wanderungen hatten noch fernere Amalgamation mit Indo-Germanischen Völkern zu Folge, und so entwickelte sich der heutige Ungar, aus mancherlei Völker-Elementen eben so geläutert und männlich schön hervorgegangen, wie sein heutiger Nachbar und Ur-Verwandter, der Osmane. " SCHOTT, Wilhelm: Versuch über die Tatarischen Sprachen. 1836. 7.o.
  6. GYARMATHI Sámuel: Affinitas linguae hungaricae cum linguis Fennicae originis. 1799. 241-242. o.
  7. MÜLLER, Friedrich Max: Letter to Chevalier Bunsen on the classification of the Turanian languages. 1854. https://archive.org/details/cu31924087972182
  8. MÜLLER, Friedrich Max: The languages of the seat of war in the East. With a survey of the three families of language, Semitic, Arian and Turanian. 1855. https://archive.org/details/languagesseatwa00mlgoog
  9. "The dictionary of national biography" Supplement Vol. III. https://archive.org/stream/p3dictionaryofna01leesuoft#page/156/mode/2up
  10. HERMAN Ottó: Petényi J. S. a magyar tudományos madártan megalapítója. http://mek.oszk.hu/12100/12102/12102.pdf
  11. BUZINKAY Géza: A magyar irodalom és sajtó irányítása a Bach-korszakban. http://epa.oszk.hu/00000/00021/00290/pdf/MKSZ_EPA00021_1974_90_03-04_269-293.pdf
  12. CSOHÁNY János: Leo Thun egyházpolitikája. In: Egyháztörténeti Szemle. 11/2. 2010. http://www.uni-miskolc.hu/~egyhtort/cikkek/csohany-thun.htm
  13. Az Entwurf hatása a történelemtanításra. http://janus.ttk.pte.hu/tamop/tananyagok/tort_tan_valt/az_entwurf_hatsa_a_trtnelemtantsra.html
  14. BOLVÁRI-TAKÁCS Gábor: Teleki József, Sárospatak és az Akadémia. http://www.zemplenimuzsa.hu/05_2/btg.htm
  15. VEKERDI László: Egy könyvtár otthonai, eredményei és gondjai. http://tmt.omikk.bme.hu/show_news.html?id=3135&issue_id=390
  16. Vasárnapi Ujság. 1858.XII.19. http://epa.oszk.hu/00000/00030/00251/pdf/VU-1858_05_51_12_19.pdf
  17. " Zweck der folgenden Abhandlung ist, in den einzelnen, zum finnischen Aste gehörigen Sprachen jene Übereinstimmung in den Flexionsformen, welche diesen Ast als eine besondere Entwicklungsstufe des grossen altaischen Hauptstammes charakterisirt, auch am Verbum aufzuweisen, wie dies in einem früheren Aufsatze bereits für die Declination des Nomens versucht wurde, um auf sprachvergleichendem Wege die Frage über die Abstammung der Magyaren zum Absclusse zu bringen, oder vielmehr die längstgefundene Lösung durch das Gewicht entscheidender Thatsachen wissentschaftlich zu begründen. Eine solche Begründung wird gegenwärtig umso notwendiger, als die neu-magyarische historische Schule die bisherigen Ansichten über die Geschite der Völker Ost-Europa's im Mittelalter verwirft, und namentlich den "Finnismus" ihres Stammes als eine "abgemachte" gelehrte Thorheit behandelt, wobei freilich der "Nachdruck der Behauptung" den Mangel jedes triftigen Beweises ersetzen muss. " BOLLER, Johann Anton: Die Conjugation in den finnischen Sprachen. 1854. 3.o.
  18. ^ a b c d e f VÁMBÉRY Ármin: Küzdelmeim. 1905. http://mek.oszk.hu/03900/03975/03975.pdf
  19. KOS, Franz Josef: Die Politik Österreich-Ungarns während der Okkupationskrise 1874/75-1879. Böhlau, Köln-Wien, 1984, 42. o., 51. o.
  20. PALOTÁS Emil: Okkupáció–annexió 1878–1908. http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/historia/95-01/ch08.html
  21. http://staff.lib.msu.edu/sowards/balkan/lect10.htm
  22. GOOD, David F.: The Economic Rise of the Habsburg Empire, 1750-1914. 1984. 82. o.
  23. CIEGER András: Kormány a mérlegen - a múlt században.http://c3.hu/scripta/szazadveg/14/cieger.htm
  24. ^ a b VÁMBÉRY Ármin: Közép-ázsiai utazás. 1865. http://mek.oszk.hu/11700/11768/11768.pdf
  25. ^ a b VÁMBÉRY Ármin: Magyar és török-tatár szóegyezések. In: Nyelvtudományi közlemények VIII. 109-189. o. http://www.nytud.hu/nyk/reg/008.pdf
  26. BUDENZ József: Jelentés Vámbéry Ármin magyar-török szóegyezéséről. In: Nyelvtudományi közlemények X. 61-135. o. http://www.nytud.hu/nyk/reg/010.pdf
  27. Angela MARCANTONIO, Pirjo NUMMENAHO, Michela SALVAGNI: THE ”UGRIC-TURKIC BATTLE”: A CRITICAL REVIEW. http://www.kirj.ee/public/va_lu/l37-2-1.pdf
  28. HUNFALVY Pál: Magyarország ethnographiája. http://www.fszek.hu/mtda/Hunfalvy-Magyarorszag_ethnographiaja.pdf
  29. VÁMBÉRY Ármin: A magyarok eredete. Ethnologiai tanulmány.1882.http://digitalia.lib.pte.hu/?p=3265
  30. HUNFALVY Pál: Ugor vagy török-tatár eredetű-e a magyar nemzet? In: Értekezések a Nyelv- és Széptudományok köréből. XI. kötet. (1883-84) http://digilib.mtak.hu/B336/issues/vol11/B3361101.pdf
  31. STEUER János: Tájékozás a magyar nyelvrokonság kérdésében. In: Egyetemes Philologiai Közlöny. 10. évfolyam, IV. füzet. 1886. http://epa.oszk.hu/02300/02392/00063/pdf/EPA02392_egy_phil_kozl_10_1886_04_402-412.pdf
  32. Barna Ferdinánd: Vámbéry Ármin A magyarok eredete czímű műve néhány főbb állításának bírálata. 1884. http://digilib.mtak.hu/B336/issues/vol11/B3361110.pdf
  33. THÚRY József: Az ugor-magyar theoria. 1. rész. 1884. http://epa.oszk.hu/02300/02392/00030/pdf/EPA02392_egy_phil_kozl_08_1884_02_131-158.pdf
  34. THÚRY József: Az ugor-magyar theoria. 2. rész. 1884. http://epa.oszk.hu/02300/02392/00031/pdf/EPA02392_egy_phil_kozl_08_1884_03-04_295-311.pdf
  35. THÚRY József: Az ugor-magyar theoria. 3. rész. 1884. http://epa.oszk.hu/02300/02392/00032/pdf/EPA02392_egy_phil_kozl_08_1884_05_416-440.pdf
  36. Sándor 2011 422. oldal
  37. VINCZE Zoltán: Létay Balázs, a magyar asszirológia legszebb reménye http://www.muvelodes.ro/index.php/Cikk?id=155
  38. "http://mtdaportal.extra.hu/books/teleki_pal_a_turani_tarsasag.pdf
  39. http://www.bahai.hu/a-bahai-hit/magyarorszagi-tortenet/abdul-baha-budapesten/#id%C3%81PRILIS_9_SZERDA
  40. Vasárnapi Ujság. 1913.III.16. http://epa.oszk.hu/00000/00030/03094/pdf/VU_EPA00030_1913_11.pdf
  41. FARKAS Ildikó: A magyar turanizmus török kapcsolatai. http://www.valosagonline.hu/index.php?oldal=cikk&cazon=904&lap=0
  42. MÓRA Ferenc: A turánok.http://mek.niif.hu/05200/05283/05283.htm#12
  43. http://toriblog.blog.hu/2010/12/07/hamis_e_a_nemzetveszto_trefort_idezet

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]