Ligeti Lajos

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ligeti Lajos
Ligeti Lajos emléktáblája egykori lakhelyén, a Belgrád rakpart 26. szám alatt
Ligeti Lajos emléktáblája egykori lakhelyén, a Belgrád rakpart 26. szám alatt
Született 1902. október 28.
Balassagyarmat
Elhunyt 1987. május 24. (84 évesen)
Budapest
Foglalkozása orientalista, nyelvész, filológus, mongolista, turkológus, egyetemi tanár, író, műfordító
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Ligeti Lajos témájú médiaállományokat.

Ligeti Lajos (Balassagyarmat, 1902. október 28.Budapest, 1987. május 24.) magyar orientalista, nyelvész, filológus, mongolista, turkológus, egyetemi tanár, tanszékvezető; író, műfordító, több keleti nyelv normatív magyar átírásának megalkotója; a Magyar Tudományos Akadémia tagja (l. 1936, r. 1947).

Élete, munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szülővárosában érettségizett kitűnő eredménnyel. Érettségi után az Eötvös-kollégium tagjaként a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult klasszika-filológiát és törököt, 1925-ben doktorált. 1925-től 1928-ig Párizsban, a Sorbonne-on tanult mongolisztikát, tibetológiát és sinológiát. 1928-30-ban a Kínához tartozó Belső-Mongóliában, 1936-37-ben Afganisztánban járt kutatóúton. 1940-es japán útját a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium támogatta. Keleti kutatásait a magyar őstörténet megismerésének szolgálatába állította.

1931-ben Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetemen Közép-Ázsia történetének előadója, 1932-től a mongol filológia tanára, 1934-től az egyetem Kelet-ázsiai Intézetének adjunktusa, 1939-től a keleti népek történetének ny. rk.(nyilvános rendkívüli) tanára, 1940-től 1950-ig ny. r.(nyilvános rendes) tanára. 1939-től 1950-ben a Kelet-ázsiai Intézet, 1941–1945-ben a Magyarságtudományi Intézet igazgatója. 1950-től 1972-ig a Belső-ázsiai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, ezzel egyidejűleg 1942–1961-ben a Kelet-ázsiai Tanszék, 1964–1971-ig a Török Filológiai Tanszék, 1972-ig az MTA Altajisztikai Tanszéki Kutatócsoportjának vezetője.

1949-ben Kossuth-díjjal ismerték el munkásságát. 1949-től 20 éven át az MTA alelnöke, 1956 és 1957 fordulóján ügyvezető elnöke volt. 1967-ben Akadémiai Aranyérem kitüntetést kapott.

Ő indította útjára az Acta Orientalia Academiae Scientiarum Hungaricae (1950–) és a Keletkutatás (1973–) című folyóiratokat, de szerkesztette a Bibliotheca Orientalis Hungarica és a Kőrösi Csoma Kiskönyvtár sorozatokat is.

Magyarra fordította Szászkja Pandita bölcs mondásainak tárházát (Bp., 1984. Tandori Dezső költői tolmácsolásában) és a Mongolok titkos történetét (Bp., 1962).

11 ezer kötetes magánkönyvtárát a SZTE Klebelsberg Könyvtárnak adományozta, ezzel megalapozta Szegeden egy orientalisztikai könyvgyűjtemény létrejöttét, amely nagyban segítette a szegedi Bölcsészkaron folyó altajisztikai és sztyeppetörténeti oktató- és kutatómunkát.

Főbb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Rapport préliminaire ďun voyage ďexploration fait en Mongolie Chinoise 1928–1931 (Bp., 1933);
  • Sárga Istenek, sárga emberek. Egy év Belső-Mongólia lámakolostoraiban (Bp., 1934);
  • Afgán földön (Bp., 1938);
  • Az ismeretlen Belső-Ázsia (Bp., 1940);
  • Catalogue du Kanjur mongol imprimé (Bp., 1942–1944);
  • A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van (Bp., I. 1977; II. 1979);
  • A magyar nyelv török kapcsolatai a honfoglalás előtt és az Árpád-korban (Bp., 1986).

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]