Ligeti Lajos
Ligeti Lajos (Balassagyarmat, 1902. október 28. – Budapest, 1987. május 24.) magyar orientalista, nyelvész, filológus, mongolista, turkológus, egyetemi tanár, tanszékvezető; író, műfordító, több keleti nyelv normatív magyar átírásának megalkotója; a Magyar Tudományos Akadémia tagja (l. 1936, r. 1947).
Tartalomjegyzék |
Élete, munkássága [szerkesztés]
Szülővárosában érettségizett kitűnő eredménnyel. Érettségi után az Eötvös-kollégium tagjaként a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult klasszika-filológiát és törököt, 1925-ben doktorált. 1925-től 1928-ig Párizsban, a Sorbonne-on tanult mongolisztikát, tibetisztikát és sinológiát. 1928-30-ban a Kínához tartozó Belső-Mongóliában, 1936-37-ben Afganisztánban járt kutatóúton. 1940-es japán útját a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium támogatta. Keleti kutatásait a magyar őstörténet megismerésének szolgálatába állította.
1931-ben Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetemen Közép-Ázsia történetének előadója, 1932-től a mongol filológia tanára, 1934-től az egyetem Kelet-ázsiai Intézetének adjunktusa, 1939-től a keleti népek történetének ny. rk.(nyilvános rendkívüli) tanára, 1940-től 1950-ig ny. r.(nyilvános rendes) tanára. 1939-től 1950-ben a Kelet-ázsiai Intézet, 1941–1945-ben a Magyarságtudományi Intézet igazgatója. 1950-től 1972-ig a Belső-ázsiai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, ezzel egyidejűleg 1942–1961-ben a Kelet-ázsiai Tanszék, 1964–1971-ig a Török Filológiai Tanszék, 1972-ig az MTA Altajisztikai Tanszéki Kutatócsoportjának vezetője.
1949-ben Kossuth-díjjal ismerték el munkásságát. 1949-től 20 éven át az MTA alelnöke, 1956 és 1957 fordulóján ügyvezető elnöke volt. 1967-ben Akadémiai Aranyérem kitüntetést kapott.
Ő indította útjára az Acta Orientalia (1950–) és a Keletkutatás (1973–) c. folyóiratokat, de szerkesztette a Bibliotheca Orientalis Hungarica és a Kőrösi Csoma Kiskönyvtár sorozatokat is.
Magyarra fordította Szászkja Pandita bölcs mondásainak tárházát (Bp., 1984. Tandori Dezső költői tolmácsolásában) és a Mongolok titkos történetét (Bp., 1962).
11 ezer kötetes magánkönyvtárát a SZTE Egyetemi Könyvtárnak adományozta, ezzel megalapozta Szegeden egy orientalisztikai könyvgyűjtemény létrejöttét, amely nagyban segítette a szegedi Bölcsészkaron folyó altajisztikai és steppetörténeti oktató- és kutatómunkát.
Főbb művei [szerkesztés]
- Rapport préliminaire ďun voyage ďexploration fait en Mongolie Chinoise 1928–1931 (Bp., 1933);
- Sárga Istenek, sárga emberek. Egy év Belső-Mongólia lámakolostoraiban (Bp., 1934);
- Afgán földön (Bp., 1938);
- Az ismeretlen Belső-Ázsia (Bp., 1940);
- Catalogue du Kanjur mongol imprimé (Bp., 1942–1944);
- A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van (Bp., I. 1977; II. 1979);
- A magyar nyelv török kapcsolatai a honfoglalás előtt és az Árpád-korban (Bp., 1986).
Források [szerkesztés]
- Benkő Loránd: A nyolcvan éves Ligeti Lajos köszöntése (Magy. Nyelv, 1983. 3. sz.);
- Kara György: Ligeti Lajos emlékezete (Népszabadság, 1987. június 10.);
- Kara György: Ligeti Lajos (Magy. Tud., 1987. 10. sz.);
- Róna-Tas András: Ligeti Lajos (Keletkutatás, 1987. ősz);
- Paulik Ágnes: Németh Gyula és Ligeti Lajos könyvhagyatéka Szegeden (Török Füzetek, 7 (2) 1999)
- Új magyar életrajzi lexikon IV. (L–Ő). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. 234–235. o. ISBN 963-547-891-0
