Török jövevényszavak a magyar nyelvben

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A magyar nyelv több száz török jövevényszóval rendelkezik, amelyek az önálló magyar nyelv, illetve a kiválása előtti ugor nyelv többévezredes szoros kapcsolatait bizonyítják török nyelvű népekkel.

Ezen kapcsolatoknak a török hódoltság idejéből származó része a legismertebb (Oszmán-török jövevényszavak), a korábbi kapcsolatokról alig van írott forrás, létükről főleg nyelvészeti és kisebb részben régészeti bizonyítékaink vannak.

A török népekkel való kapcsolatok mélységét azonban jól példázza, hogy nagyon sok ilyen szó a magyar alapszókincshez tartozik, egyes szavak kora pedig az összehasonlító nyelvtörténeti kutatások alapján nagyobb, mint az önálló magyar nyelv feltételezett kora. A honfoglalás előtti időszakban átvett szavak száma vitatott, egyes vélemények szerint 250 körül lehet. Ez a nagy szám, illetve e szavak mély beágyazottsága arra is vezetett kutatókat, hogy a magyar nyelv és a török nyelvek közötti nyelvrokonságra következtessenek. A tudósok domináns része azonban a finnugor nyelvrokonság mellett érvel.

Tartalomjegyzék

Kutatásuk története [szerkesztés]

Bolgártörök elmélet [szerkesztés]

A szóegyezések komoly kutatásának kezdete Vámbéry Ármin Magyar és török–tatár szóegyezések című tanulmányának megjelenése volt.[1] Budenz József válaszában kimutatta az erős csuvas kapcsolatot és a török jövevényszavainkra jellemző hangváltozást, a rotacizmust. [2]

A későbbi bolgár, illetve magyar kutatásokban erre épült az a többek között Németh Gyula által képviselt elmélet, amely szerint a magyar nép az onogur törzsszövetség tagjaként szoros kapcsolatban élt a bolgártörökökkel (akiknek a feltételezett nyelvéből a mai csuvas nyelvet származtatják), és innen ered török jövevényszavaink jó része.

Vegyes eredet [szerkesztés]

A csuvas elődjének tekintett bolgártörök nyelvre épített elmélet azonban megrendült, amikor a kutatók részletekbe menően megvizsgálták a honfoglalás előtti török jövevényszavakat és azt találták, hogy jelentős részük nem kapcsolható a bolgártörök/csuvas vonalhoz, hanem esetleg másfajta török nyelvekhez köthető.

A A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára szerint 33 honfoglalás előtti török jövevényszavunk biztosan csuvasos jellegű, további 9 pedig valószínűleg az. 148 szó azonban a szótár szerint közelebbről nem meghatározott török, 43 pedig valószínűleg ótörök (türk). Ligeti Lajos arra hívta fel a figyelmet, hogy vizsgálandók a magyar nép nyelvi kapcsolatai a kazárokkal, illetve a kabarokkal is.

Sok kutató szerint az első török hatás még arra a korszakra datálható, amikor az ősmagyarok (vagy még korábban, az ugorok) az Urál-hegység keleti oldalán éltek. Abban a legtöbb nyelvtörténész Budenz óta egyetért, hogy a legnagyobb jelentőségű török hatás csuvas jellegű lehetett. Ugyanakkor Rásonyi László szerint egy a kipcsak-török ághoz tartozó nép, a bulak is együtt élhetett a bolgárokkal és a magyarokkal Magna Hungáriában (a Volga környékén [3]). Az mindenesetre erősen valószínűsíthető régészeti bizonyítékok alapján is, hogy a szintén török bolgárokkal a Volga környékén szorosak lehettek a magyarok kapcsolatai.

Honfoglalás előtti jövevényszavak [szerkesztés]

Csuvasos sajátosságok a régi szavakban [szerkesztés]

Ligeti régi török jövevényszavaink 13 csuvasos sajátosságát írta le (szemben a köztörök nyelvvel). Például:

  • Rotacizmus: A szóbelseji -z a csuvasban és a magyarban is r-ré válik (magyar ökör = csuvas văkăr = köztörök öküz, ögüz)
  • Lambdacizmus (vitatott): A szóbelseji köztörök -š helyett -l hangot találunk (magyar süllő = csuvas šălă, šala = köztörök tiš-aq)

Jelentéscsoportjaik [szerkesztés]

A régi török jövevényszavakat Ligeti a következő szókészleti csoportokba osztotta:

  • Lovaglás: gyeplő
  • Törzsi rend, nomád társadalom: gyula, kündü, karcha, kapu, sereg, tábor, bilincs, törvény, tanú
  • Népnevek: besenyő, nándor, böszörmény, káliz, bular (belár)
  • Vallás, hiedelemvilág: báj, ige, igéz, boszorkány, ünnep, egyház, búcsú, gyón
  • Állattartás: barom, ökör, bika, tinó, ünő, borjú, ürü, kos, kecske, disznó, ártány, tyúk, túró, író, köpű, ól, karám, vályú, komondor, kuvasz
  • Földművelés: arat, búza, árpa, őröl, ocsú, kölyű, eke, sarló, tarló, borsó, gyümölcs, alma, körte, som, dió, kökény, kender, csalán, tiló, csepű, orsó, szőlő, bor, seprő, csiger
  • Halászat: gyalom, vejsze, tok, süllő, gyertya (’éjszakai halászathoz használt fáklya’)
  • Solymászás, madarászás: sólyom, keselyű, ölyv, turul, karvaly, tőr (’háló, hurok, csapda’)
  • Mesterségek: ács, szűcs
  • Közlekedés: tengely, szál (’tutaj’)
  • Kereskedés: bársony, gyöngy, bors, tár, szatócs
  • Természeti környezet: tenger, sár, szél
  • Állatvilág: oroszlán, bölény, gödény, túzok, ürge, borz, bögöly
  • Növényvilág: gyertyán, kőris, katáng, kóró, gyékény, gyom, bojtorján, kökörcsin, üröm
  • Család: gyermek, kölyök, iker
  • Test, testi tulajdonságok: térd, boka, gyomor, köldök, tar, csipa, szeplő
  • Lakás, eszközök: sátor, cserge, karó, szék, teknő, bölcső, koporsó, balta
  • Ruházat: süveg, saru, ködmön, csat, tükör
  • Igék: gyűl, dől, szór, szűr, csavar, söpör, arat

A jelentéselemzés eredményeit is a finnugor nyelvrokonság bizonyítékai közt szokták felsorolni, mert bár a török jövevényszavak mélyen gyökereznek a magyar nyelvben, fejlettebb életmódra, gazdaságra és kultúrára utalnak, mint finnugor eredetű szavaink (és kevesebb is van belőlük). Ugyanakkor nyelvi alaktani elemek átvételére a magyar nyelvben – amely az együttélés szorosabb fokára utalna – alig van példa.

Kiszely István a következő csoportokat különbözteti meg:

  • Hittel kapcsolatos szavak: Isten, ég, tündér, bűn, eskü, böjt, búcsú, egyház, gyón, erkölcs stb.
  • Családi elnevezések: apa, anya, húg
  • Színek: sárga, kék, piros
  • Állattartás és a növénytermesztés köre: barom, bika, borjú, disznó, gyapjú, író, karám, kecske, komondor, köpű, kos, kuvasz, ökör, ól, serte, teve, tinó, túró, tyúk, ünő, ürü; alma, arat, árok, árpa, borsó, búza, csűr, dara, dió, eke, gyom, gyümölcs, kender, kert, komló, kökény, körte, ocsú, orsó, őröl, tarló, tiló, torma, sarló, szór, som stb.
  • Szőlőtermesztés: szőlő, bor, csiger, seprő, ászok, szűr stb.
  • Állam- és közélet: ál, bátor, bér, betű, bilincs, bíró, bocsát, boszorkány, bűbáj, bő, bölcs, börtön, csata, csősz, érdem, gyaláz, gyanú, gyűlöl, imád, ír, kín, koporsó, kölcsön, orvos, sereg, sír, tanács, tanú, telek, terem, tolmács, tor, tömény, törvény, úr, üdül, ünnep stb.

Kiszeli az alábbi ősiráni szavakat ismeri fel: tehén, fej, stb.

A török jövevényszavak kutatói [szerkesztés]

Lásd még [szerkesztés]

Megjegyzések [szerkesztés]

  1. ↑ Nyelvtudományi Közlemények VIII, 1870
  2. ↑ Jelentés Vámbéry Ármin magyar–török szóegyezéseiről, Nyelvtudományi Közlemények X, 1871.
  3. ↑ National Geographic: Antropológiai szenzáció és a magyar-bolgár kapcsolatok – II. rész
  4. ↑ Kakuk Zsuzsa
  5. ↑ Ligeti Lajos
  6. ↑ Szende Tamás

Források [szerkesztés]

Irodalom [szerkesztés]

Külső hivatkozások [szerkesztés]

A lap eredeti címe: „http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Török_jövevényszavak_a_magyar_nyelvben&oldid=13602223”