Komondor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Komondor
Komondor delvin.jpg
Fajtagazda ország Magyarország
Osztályozás
Csoport I. Juhász- és pásztorkutyák (kivéve svájci pásztorkutyák)
Szekció 1. Juhászkutyák
Fajtaleírás
Osztályozó szervezet FCI
Érvényes standard MEOE
Kiadás éve 2000
Wikimédia Commons
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz
Komondor témájú médiaállományokat.

A komondor az egyik legismertebb magyar pásztorkutyafajta, amelyet mai formájában a legrégebben tenyésztettek ki. Nevének több magyarázata is van. Valószínűleg a kuman (kun) szóból származik, 1454-ben bukkant fel nyelvelméleteinkben, a Debreceni kódex 1519-ben már kutyanévként említi a kamondort vagy komondort. A szó a türk nyelvekben a kumanokhoz tartozást jelentette.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kunlakta vidékek pásztorkutyája lehetett. A komondor valószínűleg a kuvaszhoz hasonlóan őseinkkel a népvándorlás idején került a Kárpát-medencébe, de nem kizárt, hogy a kunok hozták be nagy testű pásztorkutyáikat a 13. század közepén. Ezt bizonyítják részben a romániai helynevek, részben pedig Bökönyi Sándor szíves szóbeli közlése, miszerint az ázsiai sztyeppövezet nagy testű pásztorkutyái kuvasz típusúak, de Ukrajnában - a hajdani Kumániában - ma is komondor típusú pásztorkutyákat találunk. Feladata nem a terelés volt, hanem a kuvaszhoz hasonlóan a nyáj megvédése a ragadozóktól és a tolvajoktól, hiszen őseink legfontosabb vagyontárgya az élő állat volt. Az éjjeli őrködés során a komondort fehér színe segítségével különböztették meg a támadóktól.

Nevezték gubancos magyar juhászkutyának, selyemszőrű farkasebnek, pusztai komondornak, lompos szőrű komondornak, bagolyszemű komondornak vagy csak egyszerűen komondornak, amely szó a nyelvemlékek szerint mindig a nyájat őrző nagy testű kutyákat jelölte.

Komondor lying.jpg

Pethe Ferenc 1815-ben megjelent Természet Históriájában egy rajzot is közöl a kutyáról, amely összetéveszthetetlenül felismerhető. Az első részletesebb jellemzés 1841-ben készült, ekkor a komondor ritka fajtának számított, 1899-ben a szegedi országos kiállításon egyetlen példányt mutattak be. 1909-ben kihalófélben lévő, veszélyeztetett fajtaként említik. A pásztorok nagyra becsülték kutyáikat, igyekeztek fajtatisztán tenyészteni. 1924-ben a magyar fajták közül elsőként megalakult a tenyésztőszervezete, majd 1935-ben elkészült az első standardja, Anghi Csaba munkája, amelyet változtatásokkal 1960-ban fogadott el az FCI.

A második világháborúban a komondorpopuláció ugyanúgy nagy veszteségeket szenvedett el, mint a kuvaszok. Utána viszont megváltozott a tenyésztés iránya: míg korábban az ősi értékek megőrzésére helyezték a hangsúlyt, később az esztétikai megjelenés is fontossá vált. A szőrzet egyre inkább szalagossá, zsinórossá vált, eltűnt a krémszínű árnyalat, és nagyobb testűek lettek a komondorok. De ezzel együtt nem tűntek el a fajta ősi jó tulajdonságai, a karakánság, bátorság, hűség és méltóságteljesség.

Külleme és jelleme[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Komondor.jpg

A komondor legfeltűnőbb sajátossága a szőrzete, amelyhez hasonló csak a pulinak és a bergamói pásztorkutyának van. Mérete mellett ez a szőrzet teszi a komondort impozánssá, látványossá. Kialakulásában valószínűleg szerepe volt az ázsiai puszták szélsőséges éghajlatának, megóvta az időjárás viszontagságaitól, nyáron a tűző napsugaraktól, télen a metsző hidegtől. Ez a vastag, nemezes szőrtakaró pajzsként védte a kutyák testét akkor is, amikor a támadó farkasokkal küzdöttek. Ezért általában a komondornak nincs szüksége házra, csak egy helyre, ahova elhúzódik a csapadék elől. Ápolni nem kell minden nap, elég az összenemezesedett csomókat időnként széttépni, egyébként teljesen öntisztuló. Régen a pásztorok a birkák mellett a komondorról is lenyírták a szőrt, ez a minőségének, úgy látszik, nem ártott. Szőrszíne fehér. Megalapozatlanok az egyéb színről szóló hírek.

Nagy termete és vastag szőre ellenére mozgása kimért, elegáns. Aki látott már teljes díszben pompázó komondort, nehezen tud szabadulni a látvány varázsától.

Eredeti munkájából kifolyóan nem nagy igényű fajta, ha megvan a megfelelő tér a mozgásához és a gazdai szeretet, tökéletesen jól érzi magát. Az udvar, porta őrzése annyira a vérében van, hogy tanítani sem kell. A területét nappal keveset mozogva, heverészve őrzi, de ébersége egy pillanatra sem lankad, éjszaka viszont állandó mozgásban van, őrjáratozik. A betolakodókat szembe támadja le, és nem a megsemmisítés, hanem a hatástalanítás a célja. Amíg a gazda meg nem érkezik, addig a rosszindulatú idegen nem moccanhat. Egyesek szerint a komondor mellett be lehet menni a portára, de kijönni nem.

A kuvasszal ellentétben a komondor, ha helyesen nevelik, nem akarja a dominanciáját bizonyítani gazdájával szemben. Kimondottan embercentrikus, szeretetét nem csak gazdájára, hanem a családtagokra és a közeli barátokra is kiterjeszti. Ez nem azt jelenti, hogy a komondor macskaszerűen hízelgő természet. Kimondottan tartózkodó, disztingvált, aki elvárja, hogy tiszteljék önállóságát, szuverén egyéniségét. Nem éppen a kiképzők álma, hiszen megszokta, hogy önálló döntéseket hozzon, a számára értelmetlen parancsokat egyszerűen elengedi a füle mellett. Ennek ellenére igényli a foglalkozást, hiszen így alakulhat ki a gazda és a komondor között egy egészséges kapcsolat.

Méretei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Marmagasság: kan: min. 70 cm, általában 72–78 cm; szuka: min. 60 cm, általában 65–70 cm.
  • Testtömeg: 40–60 kg
  • Alomszám: 5-10 kölyök
  • Várható élettartam: 12 év

Rokon fajták[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Udvardiné Lukács Ildikó és Gibizer Tibor: Komondor, kuvasz. Elek és Társa Könyvkiadó, 1996, ISBN 963-7314-33-4