Koboz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Koboz
Kobza 001.jpg

Más nyelveken
román: cobză
Besorolás
húroslant
pengetős, fogólapos
Hangolás g'g – d'd – a'a – d'd, avagy dd' - Aa - dd' - Gg
Rokon hangszerek nyugati lant, guiterne, komuz, pi-pá
Hangszerjátékos kobzos, kobzás, cobzar

A koboz hangszernév különböző változataiban sokféle népnél fordul elő, többféle húros, pengetős hangszert jelöl. Napjainkban magyar nyelven leginkább a moldvai csángóknál fennmaradt lantszerű hangszerre használjuk. A román cobzăval megegyező magyar kobza történetileg nehezen beazonosítható hangszer, mely sok organográfiai és organológiai problémát vet fel.

A koboz hangszernév[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A koboz szó a magyar nyelv honfoglalás előtti – valószínűleg kun közvetítésű – szókincsébe tartozik, valószínűleg valamelyik török nyelv közvetítésével került a magyar nyelvbe.

A belső-ázsiai népeknél sok helyen megtalálható valamilyen alakban (kazah kobyz, kirgiz qomuz, azeri gopuz, török kopuz stb.), legtöbbször hosszúnyakú lantot jelöl, viszont a kirgiz temir-komuz, és a török kopuz például dorombot jelent.[1] Egy elképzelés szerint a koboz a török ut-ból alakulhatott ki, amely az arab úd egyik változata. Ez azonban a baglamával ellentétben, amely a kopuzból alakulhatott ki és egy népi hangszer, az udvari zenében volt használatos.[2]

A XIV. századtól szórványosan találkozhatunk az írott anyagban a ’kobzos’ zenésznévvel. Első magyarországi említése az 1237-1325 között ’Choboz’ személynév Veszprém vármegyéből.[3] A XIV. századból egy német forrás is megemlíti a lanttal együtt: „die Kobus mit der Luten”.[4] Ahogy a koboz névváltozatai nemzetközileg sokféle hangszert jelölhetnek, úgy a név a századok során is többféle hangszerre vonatkozhatott. Valószínűleg ezt a hangszernevet is, több másikkal együtt történelmileg gyűjtőnévként érdemes értelmezni.

Figyelemre méltó, hogy a ’Koboz’, ’Kobzos’ személynevekre vonatkozó adatok száma a ’Hegedűs’ és ’Lantos’ neveket említő források gyakoriságához képest elenyészően kevés. Ennek oka a következő lehet: a középkorban ezek az elnevezések nem öröklött családnevek, hanem a foglalkozás megjelölésére szolgáltak. Tehát valószínűleg aki kobzon játszott, más pengetős hangszerhez is értett, és ezért őket egyszerűen csak lantos, esetleg az általánosságban a húros hangszerekre alkalmazott hegedűs elnevezéssel illették.[5]

A koboz irodalmi említései a XVII. századtól egyre gyakoribbá válnak, például számos egykorú lengyel forrás is megemlíti, a lanthoz hasonló hangszerként írva le. A hangszer korabeli népszerűségét bizonyítják a Szepsi Csombor Márton Europa varietas című művében leírtak is:[6]

... én midön ez szokatlan Musican czudalkoznam, az kobzos kérde ha láttam volnae valaha oly vighaztalo szerszamot, kinek én felelvén mondék: Nem az koboznak czudalom formaiat és hanghiat hanem azon czudalkozom hogy noha immár sok országokon és tartomanyokon által jöttem, mindazonáltal sohul ez varoson kívűl ily Musicat nem lathattam, hazamban penig még czak az gyermekekis azt pengetik.

A 19. század fordulója táján a Dunántúlon a kisbőgőt nevezték koboznak.[7]

A kobza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kobza egy 2003-ban kibocsátott romániai postabélyegen

A kobza Moldvában, Munténiában és néhány dél-erdélyi faluban romániai cigánybandák jellemző kísérő hangszere volt a 19. században és részben a 20. században is. A hétfalusi (Brassó környéki) csángók hangszerét Orbán Balázs A székelyföld leírása (1868–1873) című művében így jellemzi: „A kobza egy gitárszerű hangszer, melynek öt bordája, rövid nyaka és nyolc húrja van, ezt tollal pengetik s a zenekarban a nehezen hordozható cimbalmot helyettesíti.”

A moldvai csángók kobzája fél körtére hasonlít, teste öblös; sajátos kialakítású szelvényekből, „bordákból” van összeragasztva. Nyaka rövid, teljesen egybesimul a test felső, fokozatosan keskenyedő végével. A hangolófej a reneszánsz lantokhoz hasonlóan hátratörik, egyenes, vályús rendszerű, a húrok oldalsó állású fakulcsokra tekerednek. Fogólapja a tetővel egy síkban áll, bundozatlan. A húrtartó a tetőre van ragasztva, a húrok egy ezzel párhuzamos húrlábon törnek meg. A tetőn általában négy apró hangnyílás van.

Hangszergyárban készítik.[8] Legtöbbször 4 pár acélhúrja van változatos hangolással, egy-egy kórus húrjai oktávpárhuzamban szólnak. A húrkórusok állhatnak három húrból is, ekkor a hangszernek összesen 10, 12 húrja lehet. Lúdtollból kialakított, háromszög alakú pengetővel szólaltatják meg.

A hegedű–kobza duó a moldvai csángóknál megszokott hangszeregyüttes volt lakodalmakon, táncalkalmakon, kocsmában. Dallamjátékra a kobza nemigen alkalmas, inkább a ritmikus akkordjáték a jellemző. A kobzás egy-egy dallam kíséretekor két-három akkordot használ, a dúr és moll hármashangzatok mellett ritkán domináns szeptim típusú harmóniát is. A zenészek legtöbbször cigányok, de akad köztük csángó is.

Koboz az irodalomban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A „Pöngését koboznak…” kezdetű, a Madách-kódexben ismeretlen szerzőtől fennmaradt vers (1630 körül), egyes feltételezések szerint Rimay János, mások szerint Madách Gáspár szerezte.[9]

Zrínyi Miklós a Szigeti veszedelemben (III. 31.) említ egy török kobzost:[10]Az eggyik válláról szép bársony kaftánnyát Lebocsátá, kezdé igazgatni kobzát; Ablak felé üle, öszvehajtván lábát, Igy kobza szavával nyitá hangos torkát: […]”. Zrínyi maga is kobzolt, ezt jól bizonyítja testvére, Zrínyi Péter egy 1633-ból fennmaradt levele: „Bátyám uram kobzolással impediál…[11]

Kobzosok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A moldvai táncdallamok kobozkíséretének hagyományos stílusban játszó moldvai zenészei voltak Gyöngyös György (1905, Lujzikalagor), Antim Ioan (1928, Prăjoaia) és Paun Vasile. Napjainkban többek között az alábbi magyar zenészek játszanak kobzon: Fábri Géza (Mentés Másként Trió), Kátai Zoltán (énekmondó), Bolya Mátyás, Róka Szabolcs (Tatros, Somos, Fanfara Complexa), Horváth Gyula (Mokányos, Szigony zenekar), Erdei Tamás (Zurgó), Kobzos Kiss Tamás, Demeter László (Kobzos együttes), Sudár Balázs (Musica Historica), Nagy Balázs (Táltos együttes), Benkő András (a Csürrentő és a Mokányos együttesek alapító tagja), Kárpáthegyi Bálint (Csürrentő együttes).

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Sudár Balázs: Török kopuz - magyar koboz? Hangszertörténeti tanulmány. Magyar Zene 43(2005):2, 218. o.
  2. Sudár Balázs: Török kopuz - magyar koboz? Hangszertörténeti tanulmány. Magyar Zene 43(2005):2, 225-227. o.
  3. Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból. Magvető Könyvkiadó, 1977, pp. 304.
  4. Real Lexikon der Musikinstrument, pp. 221.
  5. Zolnay L., pp. 306.
  6. Szepsi Csombor Márton: Europa varietas, in Szepsi Csombor Márton összes művei I. Akadémiai Kiadó, 1968, pp. 247.
  7. Sárosi Bálint: Hangszerek a magyar néphagyományban. Budapest: Planétás. [1998]. ISBN 9639014354   49. o.
  8. Sárosi Bálint: Hangszerek a magyar néphagyományban. Budapest: Planétás. [1998]. ISBN 9639014354   48. o.
  9. Magyar költők 17. század. A kuruc kor költészete I-II. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1990 Kobzos Kiss Tamás előadásában
  10. http://mek.oszk.hu/01100/01136/01136.htm
  11. Király Péter: A lantjáték Magyarországon a XV. századtól a XVII. század közepéig. Balassi Kiadó, Budapest, 1995, 142. o.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ecsedy Ildikó: A középkori népi hangszeres zene nyomozása régi magyar személyneveinkben. Magyar Nyelv LVI(1960), 85-91. o.
  • Hankóczi Gyula: Egy kelet-európai lantféle - a koboz. Ethnographia 1988 XCIX. 3-4. szám, 295-330. o.
  • Sárosi Bálint: Hangszerek a magyar néphagyományban. Budapest: Planétás. [1998]. ISBN 9639014354  
  • Sárosi Bálint: A magyar nép hangszerei (9.) Koboz, gardon, levélsípok. Muzsika, 9. évf. 5. sz. / 1966 15-17. o.
  • Sudár Balázs: Török kopuz - magyar koboz? Hangszertörténeti tanulmány. Magyar Zene 43(2005):2, 215-227. o., angolul: Turkish 'Kopuz' - Hungarian 'Koboz'. A Study int he History of a Musical Instrument. In: Turkish Flowers. Studies on Ottoman Art in Hungary. Ed. Ibolya Gerelyes. Budapest, 2005, 143-156.
  • Magyar néprajzi lexikon III. (K–Né). Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1980. 227. o. ISBN 963-05-1288-2  Online elérés
  • Real Lexikon der Musikinstrument zugleich ein Polyglossar fuèr das gesamte instrumentengebiet mit 200 abbildungen. Georg Olms Verlag, 1979 Online elérés
  • Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból. Magvető Könyvkiadó, 1977

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hangzó anyag[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]