Ruszpolyána

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ruszpolyána (Poienile de sub Munte)
Poenile de sub Munte.jpg
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Máramaros
Fejlesztési régió Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Máramaros
Rang községközpont
Polgármester Ștefan Oncea (Szociálliberális Unió), 2012
Népesség
Népesség 10 073 fő (2011. október 31.)[1]
Magyar lakosság 36 (2011)
Földrajzi adatok
Tszf. magasság (átlagosan) 650 m
Terület 295 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Ruszpolyána  (Románia)
Ruszpolyána
Ruszpolyána
Pozíció Románia térképén
é. sz. 47° 50′, k. h. 24° 30′Koordináták: é. sz. 47° 50′, k. h. 24° 30′
Ruszpolyána weboldala
RO MM Poienile de sub Munte 23.jpg
Poienile de Sub Munte, nefunkční regulace řeky.jpg
Poienile de Sub Munte, horská řeka.jpg
Poienile de Sub Munte, horské salaše.jpg

Ruszpolyána, 1901 és 1919 között Havasmező, 1940 és 1944 között Ruszkirvával egyesítve Havaskő néven (románul Poienile de sub Munte, korábban Ruspoiana, ukránul: Русь-Поляни vagy Поляни, jiddisül פּאליען-ריסקווה, németül Reußenau) falu Romániában, Máramaros megyében, a történeti Máramarosban, az ukrán határ mellett. Máramaros megye legnagyobb területű községét alkotja.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Központja Máramarosszigettől 61 km-re kelet–délkeletre, a Máramarosi-havasokban, a Ruszkova mentén helyezkedik el. Tíz, kisebb-nagyobb házcsoportból és a hegyoldalakon szórtan épült portákból áll.

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hagyományos nevének első tagja ruszin lakosságára utal, a második pedig a szláv poljana 'erdei tisztás' szóból származik. Újabb magyar nevét a helységnévrendezés idején alkották. Ezzel egyszerre született román neve is, szintén mesterséges névalkotással. Történeti névalakjai: Rwskapolanya és Polyna (1411), Ruszkuoapojana (1600), Rusz-Polyana (17151720) és Ruszko-Poiana (1827).

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hucul lakosságú település volt Máramaros vármegyében. A hagyományos, önellátó penduláris juhtartás mellett lakói között fegyverkovácsok, szűcsök és prémvadászok is voltak. A 17. században valószínűleg egy kompakt települést képezett és a tanyásodás csak a 19. század közepén, a fafeldolgozás konjunktúrájával kezdődött. 1956 után, amikor egy részét Ruszkirvához csatolták, még 17 házcsoport alkotta.

1566-ban lakosságát pestisjárvány tizedelte, amelynek emléke ma is él a helyi hagyományban és a pestistemető helyét határnév őrzi.

1845-ben éves (országos) vásár tartására kapott jogot.[2] Zsidó hitközségében 1875-től szolgált saját rabbi. A ruszpolyánai zsidók vallásilag a máramarosszigeti haszid Teitelbaum rabbikhoz kötődtek.[3]

A Szokoló községrész évszázadokon keresztül természetes határt képezett a Magyar Királyság és Galícia között.

1941 és 1944 között, az Árpád-vonal részeként a magyar hadsereg bunkereket épített a Ruszkova völgyének szűkebb szakaszain és főleg a Bardău-patak befolyásánál. A vonal bevetésére nem került sor. 1945 első felében, a szovjet megszállás idején a vidék Ivan Odovicsuk ukrán nacionalistáinak befolyása alatt állt. Ekkor több szovjetbarát, románellenes tüntetésre került sor. Az Odovicsuk-párti Banderov ukrán partizánjai még 1949-ig folytatták gerillaháborújukat a hegyekben. 1947-ben egy élelmiszert rekviráló ukrán partizáncsoport meggyilkolta a deportálás és a haláltábor 17 zsidó túlélőjét. 1952-ben itt állították föl az ortodox egyházba kényszerített romániai ukrán görög katolikusok esperesi központját.

Mint hegyvidéki községet, nem kollektivizálták. A központi településrészen blokkházakat építettek.

Az 1960-as években megalakult pünkösdi gyülekezete mára a legnagyobb vidéki pünkösdi közösség Romániában.

A férfiak között régi hagyománya van a távoli vidékeken végzett famunkának. A 20. század utolsó harmadában lakói közül sokan áttelepültek a Bánságba, ahol korábban erdőkitermeléseken dolgoztak. Mára a tejbegyűjtés megszűnt, így lakói kizárólagosan az állattartásból nem tudnak megélni. A legtöbben Spanyolországban, Portugáliában vagy más nyugat-európai országban vállalnak munkát. Jellemző, hogy az elszórt házakból az emberek a műúthoz közel eső házakba települnek.

A ruszpolyánai ruszinok valószínűleg a nyelvcsere kezdeti fázisában járnak. A többség aktívan ruszin–román kétnyelvű úgy, hogy vannak idősebb emberek, akik nem értenek románul, a fiatalok egy része viszont nem beszéli a helyi ruszin nyelvjárást.

Népessége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A 18. század közepén 159 család lakta.
  • 1838-ban 2254 görög katolikus, 46 zsidó és 36 római katolikus vallású lakosa volt.[4]
  • 1864-ben 2618 görög katolikus, 61 zsidó és 18 római katolikus vallású lakója volt.
  • 1900-ban 4807 lakosából 3608 volt ruszin, 1082 német (jiddis), 90 magyar és 27 román anyanyelvű; 3671 görög katolikus, 1044 zsidó és 90 római katolikus vallású.
  • 2002-ben 10 033 lakosából 9696 volt ukrán, 256 román és 61 magyar nemzetiségű; 8176 ortodox, 1377 pünkösdi, 318 adventista, 77 görög katolikus és 62 római katolikus vallású.

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ortodox fatemploma 1788-ban épült, tornya harang formájú. Múzeummá alakították át, szakrális célokra nem használják.
  • Népi építészet, építmények. Archaikus vonás, hogy néhány udvaron ma is láthatók sírkeresztek, ugyanis az elhunytakat a házuk mellé temették.
  • Zsidó temető (nem messze a fatemplomtól).
  • Az első világháborús hadi temetőben osztrák–magyar és német katonák nyugszanak, 93 sír még azonosítható. Kis kápolna is tartozik hozzá.
  • A Vinderel- (Vércse-) tó a Mihailec és a Vár-kő közötti nyeregben, 1615 méteres magasságban található. Preglaciális eredetű. Felülete 0,9 hektár, legnagyobb mélysége 5,5 m (bár a falusiak feneketlennek hiszik). Ha hóolvadáskor vagy esőzések után túlfolyik, keleti peremén vizét vízesés vezeti le.
  • Szénsavas források („borkutak”), barlangok.

Gazdasága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gazdaságának két meghatározó ágazata a fakitermelés és -feldolgozás és az állattartás. 29 515 hektáros területéből 19 500 erdő, 5100 legelő, 3700 rét és 800 szántó.

A nagy távolságok miatt a községben egy taxitársaság is működik.

Oktatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A község nagy kiterjedése miatt 4 nyolc osztályos, 9 négy osztályos iskola és 18 óvoda működik benne.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Randolph L. Braham – Tibori Szabó Zoltán (szerk.): A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája. 1. Budapest, 2007
  • Kiss Dénes – Peti Lehel: Ukránok Romániában. Havasmezői mozaik. Pro Minoritate 2009/1, [161]–173. o.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Institutul Național de Statistică. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  2. Illéssy János: Vásárszabadalmak jegyzéke. Budapest, 1900
  3. Mislovics Erzsébet: A hászidizmus megjelenése és terjedése. In Bányai Viktória – Fedinec Csilla – Komoróczy Szonja Ráhel szerk.: Zsidók Kárpátalján. Bp., 2013, 65. o.
  4. Schematismus Venerabilis Cleri Almae Dioecesis Szathmariensis Pro Anno Jesu Christi 1838