Felsővisó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Felsővisó (Vișeu de Sus, Oberwischau)
Viseu001.jpg
Látkép a római katolikus templommal
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Máramaros
Fejlesztési régió Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Máramaros
Rang város
Beosztott falvak Középvisó
Polgármester Vasile Coman (független), 2012
Irányítószám 435700
SIRUTA-kód 106979
Népesség
Népesség 15 878 fő (2002)[2] +/-
Magyar lakosság 530
Község népessége 15 037 fő (2011. október 31.)[1]
Népsűrűség 38 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 427 m
Terület 443,06 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Felsővisó (Románia)
Felsővisó
Felsővisó
Pozíció Románia térképén
é. sz. 47° 43′, k. h. 24° 25′Koordináták: é. sz. 47° 43′, k. h. 24° 25′
Felsővisó weboldala

Felsővisó (románul: Vișeu de Sus, németül Oberwischau, jiddisül אויבר-ווישווה, ukránul: Вишово-Вижнє) város Romániában, Máramaros megyében, a történeti Máramarosban.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A városközpont a Vasér Visóba folyásánál, Máramarosszigettől 65 km-re délkeletre, a Máramarosi-havasok lábánál, 427 méteres tengerszint feletti magasságban helyezkedik el. A lakosság nagy része a főként a két fő vízfolyás mentén fekvő kisebb településrészeken él. Ezek: Valea Vaserului (németül Wassertal), Valea Peștilor (Fischtal), Valea Scradiei (Schradental), Novăț (Neuwetz), Novicior (Nowitschor), Valea Botoaia, Arșița és Rădeasa.

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nevét a Visó folyóról kapta. Első említése: Felsewysso (1468). A mai városközpont területének régi neve Zwischenbach/Între Râuri ('folyók köze') volt.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Románruszin lakosságú kisnemesi falu volt Máramaros vármegyében. A románok a Visó mentén és a mai Valea Vaserului településrészen, a ruszinok főként Novăț és Valea Scradei házcsoportokban éltek.

A jelenlegi városközpont területére először kamarai favágók érkeztek a salzkammerguti Gmundenből favágók, 1776-ban. Ők eredetileg nem szándékoztak végleg letelepedni és amikor a határidő lejártával nem kapták meg a kamarától a visszatérésre szóló engedélyt, először sztrájkba léptek. Hozzájuk előbb 1778-ben csatlakozott hét, sztrájktörőnek betelepített németmokrai család, majd 1785-ben Bad Ischlből, Ebensee-ből és környékükről érkeztek újabb családok. Az ausztriai származású németek („Teitschi”) által lakott településrész később a Tie Taitsche Reih ('német sor') nevet viselte. Lakói fakitermeléssel, tutajozással, ácsmunkával és zsindelykészítéssel foglalkoztak, később akadtak köztük kőművesek és vasutasok is.

Először 17961798-ban Késmárkról, Lőcséről és Németprónáról költöztek be cipszerek, majd 1812-ben 25 hobgárti erdőmunkás család, a következő években újabb cipszer családok Lublóról és Podolinból, 1829-ben Szepeskáptalanból, Korponáról, Nagylévárdról és más helységekből, végül a század közepén Bukovinából vagy Galíciából. Velük települt be az 1802 után, Ernst Plaud tervei alapján felépített Zipserei (vagy Zipserreih') településrész mai városközpont nyugati végében. A cipszerek főként famunkával és tutajozással foglalkoztak. A zipserei-i házuk mellett minden cipszer család fenntartott egy kalibát is a hegyekben. A 20. század közepére részben elmagyarosodtak.

Első zsidó lakosa, a morvaországi Nikolsburgból való Schmuel Fruchter rabbi állítólag már 1740-ben megtelepedett itt. Nagyobb létszámban azonban csak az 1840-es években érkeztek zsidók Galíciából és Bukovinából. Kelet-európai típusú zárt, homogén negyedet – stetlt – hoztak létre. Többségükben szegények voltak és számos mesterséget űztek: kézművesek (cipészek, szabók, szűcsök stb.), kereskedők, kocsmárosok éppúgy voltak köztük, mint favágók, fuvarosok, hordárok, földművesek és pásztorok. Kitartóan ragaszkodtak a vallási ortodoxiához, majd a haszidizmus talált köztük termékeny talajra. A 19. század második és a 20. század első felében jesivája a legnevesebbek közé tartozott a Kárpát-medencében. 1907-ben egy héber betűs nyomdát állítottak föl, ebben készült a jesiva saját folyóirata. A zsidók mindvégig a jiddis nyelvet használták. 1935-től jiddis nyelvű újság is megjelent itt, Kolenu – Unzere stimé ('Hang – A mi hangunk') címmel.

A városközpont
A városháza (Simon Pop egykori kúriája)
A római katolikus templom

18481849-ben görög katolikus papja, a petrovai születésű Simeon Pop részt vett a szabadságharcban. 1849-ben halálra ítélték, amit várfogságra módosítottak. 1854-ben szabadult. 1865-ben a kerület országgyűlési képviselőjének választották.

1848-ig határában ércbányászat is folyt. A 19. század közepén a Suliguli-forrás vizét (ma a vasér-völgyi vasút egyik megállója) palackozták és évi több százezer palacknyi fogyott el belőle. Az akkori Magyarországon a legerősebb ásványvíznek számított. Higítatlan állapotában habzott és nem is volt tanácsos inni belőle. A helyiek a kolera elleni védekezésképp fogyasztották.

Máramaros vármegye egyik járásának a központja volt. 1856-ban nyílt meg gyógyszertára.[3] 1913-ban egy Pop Simon által fölállított épületben kórháza is létesült.

1944. április 15-e után a leordinai székhelyű tábori csendőrség az itt fölállított gettóba gyűjtötte össze Borsa, Ruszpolyána, Leordina, Majszin, Petrova és Ruszkova zsidó lakosságát, összesen 17 ezer főt. Május elején három transzporttal, Kassán keresztül deportálták őket Auschwitzba. 1947-ben hétszáz zsidó túlélőt számláltak össze Felsővisóban, de az 1960-as évek elejéig többségük Izraelben telepedett le.

1944. október 10-én a német hadsereg a felsővisói németeket a borsaiakkal együtt evakuálta és a telet Sziléziában, barakkokban töltötték. A legtöbben visszatértek. Visszatérésük után a szovjetek Máramarosszigetre internálták őket és a munkaképes férfiakat kényszermunkára a Szovjetunióba vitték. 1956-ban kapott városi rangot. A szocializmus alatt bányái és bútorgyára is működtek. Az 1990-es években kb. háromezer lakosa vándorolt ki Németországba.

Erdőmunkásokat szállító szerelvény

Lakossága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1840-ben 2374 görög katolikus, 1030 római katolikus és 544 zsidó lakosa volt.[4]
  • 1900-ban 7562 lakosából 4191 volt német (55,42%), 1258 román (16,63%), 938 magyar (12,40%) és 271 ruszin (3,58%) anyanyelvű; 2500 görög katolikus, 2499 zsidó és 2492 római katolikus vallású. A lakosság 12%-a tudott írni-olvasni, a nem magyar anyanyelvűek 33%-a beszélt magyarul.
  • 2002-ben 15 878 lakosából 13 878 volt román (87,40%), 1113 német (7%), 530 magyar (3,33%) és 274 ukrán (1,72%) nemzetiségű; 13 158 ortodox, 1883 római katolikus és 573 görög katolikus vallású.

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A 760 mm-es nyomtávú vasér-völgyi kisvasutat 1930 és 1933 között építették. Fővonala 56 km hosszú és a Vasér folyását követi. Erről Novățnél ágazik le egy 13 km hosszú mellékvonal. A pálya szintkülönbsége 500 m, a szerelvények átlagsebessége 10 km/h. A faszállító gőzmozdonyokat már dízelüzeműekre cserélték le, de a turisták nyáron egy 1954-ben készült, Reșița típusú gőzmozdony vontatta személyvonaton utazhatnak.
  • A Valea Scradei-i ortodox fatemplomot 1762-ben szállították át mai helyére a La Mănăstire nevű dűlőből, ahol 1719 és 1749 között kolostor működött.[5] Minden év szeptember 8-án zarándoklat helyszíne.
  • Ortodox (volt görög katolikus) temploma 18321844-ben, görög katolikus fatemploma 1842-ben épült.
  • Római katolikus kápolna a Vasér-völgyben fekvő Fainán (németül Feinen19091910).
  • Római katolikus temploma 1912 és 1918 között épült neogótikus stílusban, az olasz Augustino Maretti tervei alapján.
  • A mai városháza a 20. század elején épült, eredetileg Pop Simon, a környék „kiskirálya”[6] számára.
  • Zsidó temető a város északi részén, a Vasér jobb partján.
  • Helytörténeti és néprajzi gyűjtemény.

Gazdasága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Meduman gyógyszergyár.
  • Faipar. Legnagyobb munkaadója az R. G. Holz Company.
  • Turizmus.

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Testvérvárosa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  2. Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája, Népszámlálási adatok 1850–2002 között
  3. Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai. Kolozsvár, 2002, 44. o.
  4. Marian Nicolae Tomi: Maramureșul de ieri până astăzi. Cluj-Napoca, 2008
  5. Adrian Andrei Rusu: Dicționarul mănăstirilor din Transilvania, Banat, Crișana și Maramureș. Cluj-Napoca, 2000
  6. Róla Aradi Viktor: Tanulmányok a nemzetiségi kérdés köréből. Huszadik Század 1913/10. sz.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • P. Szathmáry Károly: A Tisza bölcsője. Vasárnapi Ujság, 1863
  • Bélay Vilmos: Máramaros vármegye társadalma és nemzetiségei a megye betelepülésétől a 18. század elejéig. Bp., 1943
  • Viga Gyula: Verses leírás Felsővisó társadalmáról. Néprajzi Látóhatár, 2000, 1–2. sz.
  • Claus Stephani: Oben im Wassertal: Eine Zipser Chronik. Bucharest, 1970
  • Uő.: A fost un ștetl în Carpați: convorbiri despre viața evreilor din Vișeu. București, 2005
  • Iuliana Băncescu: Țipțerii din Maramureș. București, 1996
  • Randolph L. Braham – Tibori Szabó Zoltán (szerk.): A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája. 1. Budapest, 2007

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Felsővisó témájú médiaállományokat.