Izakonyha

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Izakonyha (Bogdan Vodă)
BogdanVoda vedereGenerala01.jpg
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Máramaros
Fejlesztési régió Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Máramaros
Rang községközpont
Beosztott falvak Kisbocskó
Polgármester Ioan Deac (Szociálliberális Unió), 2012
SIRUTA-kód 107412
Népesség
Népesség 2445 fő (2011. október 31.)[1]
Magyar lakosság 2
Község népessége 3208 (2011)[2]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 400 m
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Izakonyha  (Románia)
Izakonyha
Izakonyha
Pozíció Románia térképén
é. sz. 47° 41′ 25″, k. h. 24° 16′ 03″Koordináták: é. sz. 47° 41′ 25″, k. h. 24° 16′ 03″
Izakonyha weboldala

Izakonyha, 1901-ig Konyha (románul: Bogdan Vodă, korábban Cuhea, jiddisül קעכניא) falu Romániában, Máramaros megyében, a történeti Máramarosban.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Máramarosszigettől 44 kilométerre délkeletre, az Iza partján fekszik.

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Korábbi román neve egy szláv kuhnja vagy kuhina ('konyha') alak átvétele. Kialakulásának magyarázatához Kiss Lajos megemlíti, hogy az ómagyarban konyhaerdő-nek nevezték azt az erdőt, amely konyhát látott el fával. Első írásos említései: Kohnya (1353), Kuhnya (1363), Kohnia (1373), Kohunya (1495). Mai, hivatalos úton keletkezett román neve Bogdán vajdára utal.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 14. század közepén Bogdán és testvére, Juga kenéz birtokolták az Iza és a Visó völgyét a Radnai-havasoktól Rozávlyáig. Bogdán birtokközpontja Konyhán volt. Itt az Iza bal partján emelkedő dombon, a La Mănăstire határrészben a régészek korabeli kőtemplomot, udvarházat és temetőt tártak fel. Miután Bogdán 1359-ben átkelt a Kárpátokon és megalapította a független Moldvai Fejedelemséget, 1365-ben az általa Moldvából elűzött Szász vajda fiai, Balk, Drág, Dragomér és István kapták meg korábbi birtokait, Konyhát, a két Szelistyét, Jódot, a két Visót, Mojszént és Borsát.

A 15. század folyamán tulajdona viták tárgyát képezte. A Dolhai család kiterjesztette rá földesúri jogait, de kenézsége is megmaradt. 1447-ben a török elleni harcban elesett Maris György helyett Hunyadi János annak testvérére, Konyhai Simonra és unokafivérére, Ivánka fia Jánosra testálta a kenézséget. Simon ugyanakkor ígéretet kapott rá, hogy ha lemond tisztéről, megkapja a falu felét. Az egyezséget a Dolhaiak valószínűleg megszegték, mert két évre rá már perben álltak a falu kenézeivel. 1458-ban a király megerősítette Simon és rokona kenézségét azzal a feltétellel, hogy évente 25 kost adnak a huszti vár élelmezésére. 1471-ben már nemesi címet viseltek. 1500-ban a csebi Pogány család is feltűnt birtokosai között. 1514-ben Konyhai Bogdán elveszítette birtokát, mert részt vett a Dózsa György-féle parasztfelkelésben. A későbbiekben mégis családjáé, majd annak szétaprózódásával a belőle kiváló kisnemesi családoké (Deac, Mariș, Bizău, Buftea, Stanca) maradt a falu. Miután 1717-ben a tatárok felégették, 1720-ben nyolc nemesi és két jobbágyi portát számoltak össze benne.

1838-ban 851 görög katolikus, 88 zsidó és 20 római katolikus vallású lakosa volt.[3]

1880-ban 1315 lakosából 1264 vallotta magát román anyanyelvűnek; 1083 volt görög katolikus és 222 zsidó vallású.

2002-ben 2560 lakosából 2552 volt román nemzetiségű; 2341 ortodox, 104 görög katolikus és 49 adventista vallású.

Nevezetességei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Fatemploma a hagyomány szerint a tatár támadást követő évben, 1718-ban épült. Belső festése 1754-ben készült el, Szaplonczai László költségén. Gazdag fa- és üvegikongyűjteményt őriz.
  • Az Iza bal parti teraszán valószínűleg az 1330-as években épült templom alapfalai. A templomot feltehetőleg Bogdán vajda építette saját céljaira, lakott településen kívül. A templom 23 × 11,5 méteres, falvastagsága 110–120 cm. Keleti oldalához téglalap alapú harangtorony csatlakozott. Sokszög záródású apszisát két támpillér erősítette.[4]
  • Vasile Deac „Moșu” egykori tanácselnök 1780-ban épült faháza (Str. Bocicoiel 413).
  • Bogdán vajdának és kísérőinek szoborcsoportját, Ioan Marchiș művét 2008-ban állították fel.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  2. Recensământul populației și locuitorilor 2011, Rezultate finale: Tab8. Populaţia stabilă după etnie – judeţe, municipii, oraşe, comune. INS [Nemzeti Statisztikai Hivatal, végleges adatok]. (Hozzáférés: 2013. július 10.)
  3. Schematismus Venerabilis Cleri Almae Dioecesis Szathmariensis Pro Anno Jesu Christi 1838
  4. Carol Kacsó: Repertoriul arheologic al județului Maramureș. 1. köt. Baia Mare, 2011 [1] PDF

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]