Dragomérfalva

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Dragomérfalva (Dragomirești)
ChurchMuzeulSatului.JPG
A dragomérfalvi fatemplom a bukaresti falumúzeumban
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Máramaros
Fejlesztési régió Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Máramaros
Rang város
Beosztott falvak -
Polgármester Vasile Cosor (PNL), 2012
Körzethívószám 0262
SIRUTA-kód 108017
Népesség
Népesség 3213 fő (2011. október 31.)[1]
Magyar lakosság – (2011)
Népsűrűség 35 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 428 m
Terület 104,64 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Dragomérfalva (Románia)
Dragomérfalva
Dragomérfalva
Pozíció Románia térképén
é. sz. 47° 40′ 03″, k. h. 24° 17′ 36″Koordináták: é. sz. 47° 40′ 03″, k. h. 24° 17′ 36″
Dragomérfalva weboldala

Dragomérfalva (románul: Dragomirești, németül Dragomir, jiddisül דראגמירשט) város Romániában, Máramaros megyében, a történeti Máramarosban.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Máramarosszigettől 45 km-re délkeletre, az Iza és a Boicu-patak partján fekszik.

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A név a szláv eredetű Dragomir román férfinév helynévképzővel ellátott alakja, magyar neve pedig ennek tükörfordítása.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Román kisnemesi falu volt. Lakói közül sokan zsindelykészítéssel foglalkoztak. 1717-ben fölégették a tatárok. 1720-ban 26 nemesi telekből állt.

Lakói a 17. század óta foglalkoztak pakura kitermelésével. Az első tudományos kutatásokat 1875-ben a grazi Karl Adler folytatta, majd 187980-ban Karl Sarg és fia termelt ki ozokeritet két-három hónapon át.[2]

A túlnyomóan görög katolikus románok mellett nagy számban éltek benne haszid zsidók is, akik már a 18. század végén zsinagógát építettek maguknak. A Stern, majd a Spira rabbicsalád befolyása alatt álltak.[3] 1870-ben Máramaros vármegye Izavölgyi járásának székhelyévé nyilvánították. Ortodox egyházközsége 1903-ban jött létre hetven család, közel háromszáz lélek áttérésével.[4] 1881-ben patika nyílt benne.[5] Görög katolikus lelkésze, Emil Bran 1912-ben megalapította a Creștinul népbankot. Ortodox kolostorát 192627-ben építették. 1949-ben leégett, 1958-ban megszüntették.[6]

1944. április 15-én a településen gettót jelöltek ki, ahová a környék kétezer zsidó lakosát gyűjtötték össze, majd Felsővisóra hurcolták őket. 1949-ben több mint 150 lakosát tartóztatták le kommunistaellenes tevékenység vádjával.

2004-ben kapott városi rangot.

Lakossága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1838-ban 856 görög katolikus és 50 zsidó vallású lakosa volt.[7]
  • 1900-ban 2194 lakosából 1482 volt román (67,54%), 596 német (jiddis; 27,16%), 85 magyar (3,87%) és 25 cigány (1,13%) anyanyelvű; 1528 görög katolikus, 598 zsidó és 57 római katolikus vallású. A lakosság 25%-a tudott írni-olvasni és a nem magyar anyanyelvűek 18%-a beszélt magyarul.
  • 2002-ben 3132 lakosából 3117 román (99,52%) nemzetiségű; 2844 ortodox és 280 görög katolikus vallású.

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Néprajzi múzeumát az Iza-völgy egyik legrégebben, 17201721-ben épült faházában rendezték be.
  • 1717 után épült fatemplomát 1936-ban a bukaresti néprajzi múzeumba szállították. Ma három fatemplom található a városban: két ortodox, egy a Valea Prihodiștii határrészben (19261927) és egy a központban (19511957), valamint egy görög katolikus (19941995).

Gazdasága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Fafeldolgozás, bútorgyártás.

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dragomérfalva a magyar kultúrában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A dragomérfalvi Erină Vlad énekelte 1913 márciusában Bartók Béla gramofonjára a „Trimis-o 'mpăratu carte...” ('Levelet küldött a császár...') kezdetű dalt, amelyet a zeneszerző a 44 duó két hegedűre I. füzetének 7. darabjaként, Oláh nóta címmel dolgozott fel.[8]

Testvérvárosa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  2. Réthy Károly: Szénhidrogén-kutatás Máramarosban. BKL Kőolaj és Földgáz 2007/7. sz. PDF
  3. Mislovics Erzsébet: Rabbik, irányzatok, közösségek. In Bányai Viktória – Fedinec Csilla – Komoróczy Szonja Ráhel szerk.: Zsidók Kárpátalján. Bp., 2013, 55. o.
  4. Teodor Hermann: Monografia istorică a protopopiatului ortodox român Dej. Cluj, 1925
  5. Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai. Kolozsvár, 2002, 45. o.
  6. Adrian Andrei Rusu: Dicționarul mănăstirilor din Transilvania, Banat, Crișana și Maramureș. Cluj-Napoca, 2000
  7. Schematismus Venerabilis Cleri Almae Dioecesis Szathmariensis Pro Anno Jesu Christi 1838
  8. Vera Lampert: Folk Music in Bartók's Compositions. A Source Catalog. Budapest, 2008, 184–185. o. A felvétel: Bartók Béla népzenei gyűjtései

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Randolph L. Braham – Tibori Szabó Zoltán (szerk.): A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája. 1. Budapest, 2007

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Dragomérfalva témájú médiaállományokat.