Tibeti buddhizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A tibeti buddhizmus a tibeti és a Himalája-hegység bizonyos területeinek (Nepál, Bhután, és India) buddhista vallásos doktrínáira és szervezeti jellemzőire vonatkozik. Bhután állami vallása, de gyakorolják Mongóliában, valamint Oroszország (Kalmükföld, Burjátföld, Tuva) és Északkelet-Kína bizonyos területein is. A szövegeket (szentírásokat és magyarázó szövegeket) a Tibeti buddhista kánon tartalmazza, melynek nyelve a klasszikus tibeti, ezen területek spirituális nyelve.

A Tibetben gyakorolt buddhista irányzatot közkeletűen a mahájána buddhizmus vadzsrajána formájának tekintik, a buddhisták egyik jogart formázó rituális tárgya, a vadzsra után. Ez a villámlás szimbóluma, de gyakran gyémántnak is hívják, ezért az irányzat másik neve a „gyémánt út”. A tibeti buddhizmus azonban a személy fejlődésétől és tanulmányi előrehaladásától függően mindhárom fő buddhista irányzatot tanítja (mahájána, hínajána, vadzsrajána).[1]

Nyugaton az irányzat lámaizmus[2] néven is ismert, tanítóik, a lámák (más elnevezéssel rinpocsék) után. A lámák egymást követő sora személyük reinkarnációján, a számon tartott újjászületéseken (tibeti:tulku, mongol: kubilgán öröklési rend) alapul.

A tibeti diaszpóra számos nyugati országban elterjesztette a tibeti buddhizmust.[3] A tibeti buddhizmus követőinek száma a becslések szerint tíz és húsz millió fő között van[4] Egyik legjelesebb képviselője a Nobel-békedíjas 14. dalai láma. A vallási élet központja a tibeti Lhászában van, ahol a legfőbb vallási vezető rezidenciája, a Potala palota is található. A Magyarországnál mintegy 25-ször nagyobb Tibet ma Kína egyik tartománya az 1950-es évekbeli kínai annekció következményeként. A dalai láma jelenleg Indiában, emigrációban él.

Buddhaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Budhanath sztúpa, Katmandu, Nepál. A sztúpa a Buddha tudatát szimbolizálja

A tibeti buddhizmus magába foglalja a buddhizmus három úgynevezett „járművének”, (vagy „szekerének”, jána) tanításait: hínajána, mahájána és vadzsrajána. A mahájána spirituális fejlődésének célja, hogy elérje a buddhaság megvilágosodási szintjét, mesterei szerint ez az ág tud a leghatékonyabban segíteni az összes érző lénynek abban, hogy elérjék ugyanezt a szintet.[5] Ebben a motivációt a megvilágosodás bódhicsitta tudata jelenti, amely a minden érző lény javára történő megvilágosodás szándékának a tudata.[6] A bodhiszattvák nagy becsben álló személyek, akik letették a bodhiszattva esküt azért, hogy az életüket a Bódhicsittával együtt az élőlények javára szenteljék, ennek érdekében késleltetik saját belépésüket a nirvánába. A tibeti buddhizmus megtanítja azokat a módszereket, amelyek segítségével a buddhaság állapota gyorsabban elérhető azáltal, hogy a mahájána buddhizmus módszerei mellé beleveszik a vadzsrajána utat is, ami az indiai saktizmus és a szexualitást központi elemként a gyakorlatokba beépítő tantrizmus egyfajta szintézisének is tekinthető.[7]

A buddhaság a felszabadulást vagy a mindentudást gátló tényezőktől való megszabadulás állapotát jelenti.[8] Amikor a buddhaságban valaki megszabadult a mentális gátló tényezőktől,[9] elér egy folytonos boldogsági állapotot, amely keveredik egyidejűleg egy ürességtudattal,[10] az igazság valódi természetével.[11] Ebben az állapotban minden korlátozó tényező elhárul a gyakorló szellem elől annak érdekében, hogy más érző lényeken segíthessen.[12]

Azt mondják, számtalan lény érte már el a buddhaság szintjét.[13] Buddhák spontánul, természetesen és folyamatosan tevékenykednek minden érző lény javára.[14] A buddhisták úgy tartják, hogy az érző lények karmája azonban behatárolja azt, hogy a buddhák mennyire tudnak segíteni nekik, így annak ellenére, hogy a buddhák rendelkeznek a segítés képességével, az érző lények továbbra is szenvedéseken mennek keresztül, mivel saját magukat korlátozzák negatív cselekedeteikkel.[15]

Gyakorlatok általános módja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Továbbadás és megvalósítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A három legfontosabb rituális tárgy, előtérben a vadzsra, majd a csengő és az olvasó

A tibeti buddhizmus egyik jellegzetessége, hogy a tanító, a guru, aki a tanítványt bevezeti a tanításokba, abszolút elsőbbséget élvez az emberi és az isteni létezők között. A mester a tanítvány egyéniségéhez szabottan alakítja ki tanítási módszerét, felfedezi a tanítvány védőistenét, és titkos mantrák átadásával vezeti be őt a tantrikus tudományokba, a tanítvány abszolút bízik mesterében.

Az Indiában, az i.e 6. században kialakult buddhizmusban már a kezdetektől fogva a tanítások szájhagyomány útján való továbbadását tartották az elsődlegesnek. Így kerülték el azt, hogy a tanítás ne juthasson el arra méltatlan személyhez.[16] Egy továbbadás meghallgatása után a hallgató képes lesz a gyakorlatok megvalósítására. A személy, akitől a tanítást hallja valaki, olyan személy kell legyen, aki annak a láncnak a része, amely egészen az eredeti elbeszélőtől indult: egy szútra esetében Buddha, avagy egy könyv esetében maga a szerző. Így az évszázadok során kialakultak a továbbadási vonalak. A megvalósítás előfeltétele, hogy a szóbeli vonal autentikus legyen.

A tanítások olvasása segítségül lehet azok megértésében, de nem helyettesítheti a közvetlen, szóbeli hagyományozást. Ha egy olyan személy olvassa fel valakinek a szöveget, akinek úgy adták tovább a tanítást, akkor a hallgató maga is a továbbadási vonal részesévé válik és nagyobb eséllyel fogja tudni a hallottakat megvalósítani. A szájhagyomány útján történő átadás hagyományosan kis csoportoknál alkalmazható, amely tarthat másodpercekig (egy mantra esetében) vagy hónapokig (például a tibeti kánon egy részlete esetében). Az átadás valójában hallás nélkül is megtörténhet, erre a hagyomány szerint volt már példa néhány híres mester, például Aszanga látomásában.

Az elemző és a rögzítő elmélyedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vadzsrajána istene, Vadzsraszattva.

Az átadáson alapuló spontán felismerés lehetséges, ám igen ritka. Általában szükség van az elemző elmélyedésre is, például ha végig gondoljuk, amit hallottunk. Némely hagyomány támogatja a kétségek felélesztését és az azokról való vitázást, mivel ez a folyamat részét képezheti.[17]

Az elemző elmélyedés mellett azonban létezik egy más típusú elmélyedés is. Amikor az elemző elmélyedés minősége eléri a megfelelő szintet, akkor át kell váltania a rögzítő vagy összpontosító elmélyedésbe. Ezen elmélyedés során a tudat elegendő ideig rögzül a megvalósításban, hogy ahhoz hozzászokjon.

Az elemző elmélyedés edzhető a logikával, a rögzítő elmélyedéshez azonban a nyugalomban maradás (Szamatha meditáció) szükséges.[11] A legmélyebb szintű megvalósítás a buddhaság elérése.

Legfőbb gyakorlatok és a Vadzsrajána megközelítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szerzetesek meditálnak, jóga- és tantrikus lelkigyakorlatok, mágikus szövegek, mantrák ismétléseivel végzik vallási tevékenységüket, ebben különféle tárgyak és tevékenységek segíthetik őket. Használnak olvasókat, imamalmokat, csengettyűt, a vadzsrát, mágikus, meditatív képeket, úgynevezett mandalákat. A gyakorlatok egyik fajtája szerint, amint a szerzetes szert tesz az ürességre, egy istenség jelenik meg, amelynek létezése rávetül a szerzetesre, így az az üresség része lesz. Hitük szerint aszkétikus jógagyakorlataik segítségével mágikus tulajdonságokat nyernek, így hőt állíthatnak elő, levitációra lesznek képesek, holtakat keltenek életre azzal, hogy szellemüket azokba táplálják, általában is elmondható, hogy tanításaik szerint képesek meghaladni a hétköznapi emberek által ismert természeti törvényeket.[18]

A vadzsrajána a tibeti buddhizmus tanításai szerint a leggyorsabb módszer a buddhaság eléréséhez, azonban veszélyes is lehet a hozzá nem értő követők számára, ezért megfelelő útmutatásra van szükség egy tanítótól (láma vagy guru), aki megfelelően képzett a módszerek átadásához.

A legfőbb gyakorlatok (ngöndro) célja, hogy elindítsa a tanulót a helyes úton.[19] Mivel a szútrajána[20] időben megelőzte a vadzsrajánát Indiában, ezért a szútra-gyakorlatok a legfontosabb tantrikus gyakorlatokat képezik. A legfőbb gyakorlatok közé tartozik minden szútrajána-cselekedet, ami erényt kölcsönöz, például tanítások meghallgatása, földre borulás, felajánlások, imák és kedves cselekedetek, együttérzés. Mégis, az összes gyakorlat közül a megvilágosodáshoz vezető út három fő állomásán való meditáció a legfontosabb:

  • A lemondás;
  • Az emberséges bódhicsitta kívánság a megvilágosodás eléréséhez;
  • Az ürességet megvalósító bölcsesség.

Pabonka Rinpocse szerint a vadzsrajána útja e három gyakorlat nélkül a követői számára olyan, mint egy kisgyermek számára lovagolni egy betöretlen lovon.[21]

Szent iratok és tantrák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tibeti buddhizmus szent iratai két fő gyűjteményen alapulnak, amelyet 14. században rendszerezett Butön Rincsen Drup(1290-1364). Az egyik a Kandzsúr („Buddha kinyilatkoztatásának fordítása”, tantrákat és szútrákat tartalmaz. A hagyomány szerint egyes fejezetei Buddhától származnak), a másik a Tandzsúr ( „Lefordított tanítások” a Kandzsúrhoz írt kommentárokat, jegyzeteket tartalmazza). E két gyűjtemény alkotja együtt a tibeti buddhista kánon alapjait. Természetesen a kolostorokban működő iskolák szerzetesei a nagy tanítók és lámák évszázadok óta kiegészítik ezeket a tanításokat, ám szentségük miatt megváltoztatni nem akarták ezeket.

A Kandzsúr és Tandzsúr szövegeinek többségét indiai nyelveken írták, később fordították le ezeket tibetire, mivel a 7. századig nem létezett önálló tibeti írás. Ekkor Szongcen Gampo utasított szerzeteseket önálló írás megalkotására, ezzel az indiai dévanágari írás (bráhmi típusú abugida írásrendszer) a tibeti nyelv hangrendszeréhez igazított formája született meg.

A buddhista tanítások ezoterikus vonásait megtestesítő tantrák (ezekből a Kandzsúrban minegy 450, a Tandzsúrban 2400 van) között sokat titkos nyelven írtak, amelyet csak beavatott mester, guru vagy láma adhat tovább a tanítványnak. A tantrák 4-5 csoportot alkotnak, a legnagyobb a krija-csoport, ez főként a mantrák varázserejével, betegségmegelőző és időjárás-befolyásoló hatásával foglalkozik. Néhány csoport az azonnali buddhává válás lehetőségeit taglalja (gyors módszer a tantrákon keresztül), míg más csoportok a végső valóság (buddha vairócsana) beazonosításához nyújt támpontokat (a nyolc Csárja-tantra). A 8. századi Jóga-tantra középpontjában a végtelen bölcsességet jelképező Manydzsúsri áll.

Jelentős szerepe van a tantrák között a rituális szexuális gyakorlatoknak is, amelyekben a férfi a könyörületes cselekvést, a nő a bölcsességet testesíti meg. A Jógini-tantráknak köszönhetően a női bodhiszattvák a 9-10. századtól fogva jelentős szerepet játszottak a tantrikus buddhizmus ekkori szakaszában.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Korai időszak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tibeti hagyomány szerint az Om mani padme hum mantrát tartalmazó Kárandavjúha-szútra egy kincsesládában érkezett az égből Lha Thothori Nyancen, 28. tibeti király palotájának tetejére.[22][23]

Vita tárgyát képezi ugyan, hogy Szongcen Gampo király (aki 650-ben hunyt el) milyen szinten foglalkozott a buddhizmussal, az azonban ismert, hogy a kínai Tang-dinasztiába tartozó, buddhista Wencseng hercegnőt vette feleségül. A hercegnő magával vitt egy Sakjamuni Buddha szobrot Tibetbe. Biztosan lehet tudni tibeti forrásokból, hogy a király utódai közül sokan buzgó buddhistává váltak. Az írásokból egyértelműen látszik, hogy a kínai buddhisták jelentős misszionáriusi aktivitást mutattak Tibetben. Az indiai buddhistákkal ellentétben a kínai térítőket uralkodójuk nem támogatta.[24]

A tibeti legenda hagyománya szerint Szongcen Gampo is egy nepáli buddhista hercegnőt (Bhrikuti) vett el. A 8. század második felére már úgy tekintettek rá, mint Avalokitésvara bodhiszattva megtestesülésére.[25]

Padmaszambhava, a tibeti buddhizmus első iskolája, a Nyingmapa alapítója[26]

Szongcen Gampo utódai kevésbé voltak lelkesek a buddhizmus terjesztésében, azonban a 8. században Triszong Decen király (755-797) államvallássá tette.[27] Ő építette az első kolostorokat is Tibetben, többek között a jelentős szamjei buddhista kolostort is. Indiából buddhista tudósokat hivatott az udvarába, ezzel biztosította, hogy a tibeti buddhizmus az indiai irányzatokat kövesse a kínaival szemben. Az ő korában érkezett Tibetbe a híres tantrikus misztikus, Padmaszambhava is, de udvarába látogatott Sántaraksita és Kamalasíla is. Padmaszambhava rendkívüli jelentőségű szövegeket írt (termák), melyek közül néhányat elrejtett, hogy csak későbbi ún. tertönök (megtalálók) találják meg. Padmaszambhava, Sántaraksitával együtt megalapította a Nyingma iskolát.

Innentől a tibeti buddhizmus története jól ismert.[28] Már ekkor érezhető volt a déli Pála-dinasztiából érkező tudósok hatása. Ők sikeresen összegyúrták a mahájánát és a vadzsrajánát, amely végül az egész tibeti buddhizmusra jellemző lett. Szútra tanításuk középpontjában a 4. századi Jogakara szöveg, az Abhiszamajálankára volt.

A harmadik legfőbb hatást a Kasmírból érkező szarvásztiváda[29] és a Hotan jelentette.[30] Bár ezek nem tudtak tartósan megmaradni az országban, szövegeik megmaradtak a tibeti buddhista kánonban és ma a hínajána buddhizmus elsődleges forrásaiként szolgálnak. Ebből az iskolából fejlődött ki a múlaszarvásztiváda szekta, amelyből később kialakult a tibeti vinaja.[31]

A negyedik legfontosabb hatás a Kínából érkező Csán (zen) volt.

Későbbi időszak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A buddhizmus már a kezdetektől versengett a Tibetben őshonos bon (vagy bön) vallással, melyet erőteljesen támogatott a helyi arisztokrácia is. A bön virágkorát Ralpacsen király (817–836) idején élte. A hatalmat tőle elragadó Langdarma (838–842) olyan kegyetlen hadjáratot indított a buddhizmus ellen, hogy az gyakorlatilag eltűnt Tibetből. Miután Langdarmát egy buddhista szerzetes meggyilkolta, két évszázadig anarchikus viszonyok uralkodtak az országban. Az egymással versengő fejedelmek betiltották a buddhizmust, a templomokat meggyalázták, a könyvtárakat lerombolták, a szerzeteseket a bon átvételére kényszerítették. Ekkor terjedt el a tantrikus, orgiákkal és szélsőséges kicsapongásokkal tarkított szerzetesi életforma is.[32][33]

A 10. században indult útjára a buddhizmus második terjedése, amikor Lha Lama Jeseö (Je-sez-'od) 970-ben 21 fiatalt küldött Indiába a buddhizmus tanulmányozására, köztük Rincsen Szangpót (985–1055), aki nagy mennyiségű buddhista szöveg lefordításával látott hozzá a buddhista tanok újbóli elterjesztéséhez, Indiából szútrákat és tantrákat hozott magával, rengeteget fordított és templomokat és kolostorokat alapított. 1012-ben a Tibet középső részére, a ma Nepálhoz tartozó területre költözött szerzetesek megalapították a Gyal Lukla kolostort, ahol hatalmas mennyiségű szöveget fordítottak szanszkritról tibeti nyelvre. A fordításoknak köszönhetően maradtak fenn a buddhizmus különféle ágainak forrásanyagai napjainkig. A fordításban használt szakkifejezéseket még 825-ben szabványosították, ez elősegítette, hogy a fordítások irodalmi szintre fejlődjenek. Elképesztő mennyiségű indiai szöveg érkezett ekkor Tibetbe, amelyek közül sok eredeti már nem is létezik, csupán tibeti fordításban. Más neves tanítókat is hívattak Indiából. 1042-ben érkezett Atísa a nyugat-tibeti király meghívására. Atísa beavatta Rincsent és tanítványait, köztük Dromtont (brom-szton) a mélyebb ismeretekbe, egyúttal a buddhizmus valódi reformja zajlott, aminek során visszaállították a szerzetesi nőtlenséget, illetve az erkölcsös életmódot, az aszkézist és a meditációk tisztaságát. Ekkor nőtt meg a guru szerepe (tibeti: láma, vagy irodalmi tibeti: bla-ma) a vallásban. Az így megreformált iskolát Erényeseknek nevezték, ez volt az alapja a későbbi Gelugpa (i.t.: Dge-lugs-pa) iskolának. A szerzeteseknek más csoportjai azonban nem követték Atísa reformjait, maradtak az ősi szertartásoknál és szerzetesi életmódnál, ők az Ősiek, azaz Nyingmapa (i.t.: rnying-ma-pa) iskola hívei.

A bon vallás sem szűnt meg a térségben, sőt bizonyos mértékű versengés alakult ki a két vallás között ebben az időszakban. Az ősi szövegek fordításai, mind a buddhista, mind a bon párhuzamosan, sokszor egyazon kolostorban történtek, ez is elősegítette, hogy a vallások között bizonyos mértékű keveredés volt.[34]

A 11. és 14. század közötti időszakban tibeti szerzetesek bejárták Indiát, Nepált, Kasmírt, hogy neves tanítók útmutatásainak segítségével a tantrikus buddhista tudás beavatottjává váljanak. Így váltak híressé Náropa, Marpa és Milarepa guruk is, akiknek köszönhetően a tibeti buddhizmus elnyerte mai alakját. Az egyik legjelentősebb vallásújító Congkapa (i.t.: Cong-kha-pa, ill. Loszang Trakpa) (1359–1419), aki Atísa útmutatásait követve jelentős reformokat hajtott végre a Gelug-iskolán belül. Harmadik utóda a renden belül 1578-ban felvette a dalai láma címet. Az ötödik dalai láma (1617–1682) idején lett vezető iskola a gelugpa, az ezt az iskolát követő dalai láma is ettől az időszaktól lett Tibet vallási és politikai vezetője.[35] A dalai lámát tekintik az együttérzés bodhiszattvája megtestesítőjének (Szanszkrit nyelv en: Avalokitésvara, Tibeti nyelven: Csenreszig).

A tibeti buddhizmus nagy hatással volt a közép-ázsiai népekre a 11. századtól, főleg Mongóliában és Mandzsúriában. A mongol Jüan-dinasztia és a mandzsúriai Csing-dinasztia államvallássá tette a buddhizmust, ám Tibet többször áldozatul esett a két ország hatalmi törekvéseinek. 1950-ig képes volt megőrizni függetlenségét, ekkor azonban a kínai megszállás után elvesztette azt, és Kína egyik tartománya lett. 1959-ben a dalai láma az elnyomás elől Indiába menekült. Bár 1966 és 1979 között nemcsak a vallás, hanem a tibeti népviselet is tiltott volt, azóta az ezredfordulóig eltelt időszakban szigorú szabályok között, de engedélyezték a korlátozott vallásgyakorlást.[36]

Iskolák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gese Koncsog Wangdu, buddhista szerzetes olvassa fel a Mahájána szútrákat egy öreg fatábláról.

Amikor a 10. században, az addig politikailag széttöredezett Tibet visszanyerte stabilitását, megjelentek a buddhizmuson belül a csak Tibetre jellemző iskolák, vagy hagyományozási módok. Ezek nem annyira tanításaikban, mint a buddhista hagyományok átadásának módjában különböznek egymástól.

Az első iskola a kadampa volt, és Dromdon, a tibetiek által rendkívüli tiszteletnek örvendő Atísa (982–1054) tanítványa hozta létre. Ez az iskola a tantra meditatív rituáléit a mahájána buddhizmus flozófiai tanításával vegyítette. Később az iskola beolvadt a későbbi nagyobb hagyományokba, melyek a következők:

  • Nyingma - Ez a legrégibb, az eredeti rend, amelyet Padmaszambháva és Sántaraksita alapított.[37] A szóbeli átadás fontosságán kívül elismerik a valamely neves vallási személy által, extázisban történt kinyilatkoztatásokat is, illetve az üldöztetések alatt elrejtett, majd később megtalált szent iratokat (termák, azaz rejtett kincsek) is. Tanaikat más iskolák három szekérbe sorolják: hínajána, mahájána és vadzsrajána. A nyingma azonban kilenc szekérre osztja fel ugyanezt: ezek közül a legmagasabb az atijóga vagy dzogcsen (“Nagy tökéletesség”).[38]
  • Szakja - Ez az iskola testesíti meg az akadémiai hagyományt. A Szakja Trizin vezette hagyományt Khon Koncsog Gyalpo alapította, aki a nagy fordító Drogmi Lotszava Sákja Jese tanítványa volt.[37] Egyik legismertebb alakja Szakja Pandita (1182–1251) volt. Központja a Szakja-kolostor. Első kolostoruk 1073-ban épült, szerzetesei házasodhattak[39] Önálló tantrikus hagyományokkal rendelkeznek, amelyeket csak ez a vonal gyakorol. Ezek a Lam-Dre tanok, („Az út és gyümölcse”), ezeket csak egészében lehet továbbadni. A tanulás fokozatainak állomásai: a Nang Szum, a három szemléleti mód (tisztátalan, tapasztalati és tiszta) és a Gyud Szum, a háromszoros tantra, melynek célja a Mahámudra megvalósítása.
  • Kagyü - vagy karma-kagyü vonal. Nyugaton az egyik legelterjedtebb tibeti buddhista vonal, hazánkban is több iskolája van. Drokmi tanítványa Marpa Locava (1012–1096) Indiában kapta meg a beavatást a tantrikus buddhizmusba, tanítványa Milarepa (1040–1123) a tantrikus mahámudra [40] technikáját tanította. Ez egy orális hagyomány, amely az elmélyedés kísérleti dimenzióval foglalkozik leginkább. A hagyomány szerint az üresség közvetlen ismételt megtapasztalása juttathatja el a tanítványt a megvilágosodáshoz. Milarepa tanítványa Gampopa a kadampa fegyelmét a mahámudra-hagyomány tanításaival ötvözte, valójában ekkor alakult ki a kagyü-iskola is. Egy nagy és egy kis szektából áll. Az első a Dagpo Kagyü, amely azokat a kagyü iskolákat tartalmazza, amelyek az indiai Naropa, Marpa, Milarepa és Gampopa vonalon terjedtek[37] és négy nagyobb alszektát: a Karmapa vezette Karma Kagyü, a Calpa Kagyü, a Barom Kagyü és a Pagtru Kagyü. Ezen kívül nyolc alszekta is létezik, melyek mindegyike a Pagtru Kagyüből ered. Az egykor homályos Shangpa Kagyü, amelyet a 20. században Kalu Rinpocse ismertetett meg a nyugattal, az indiai Náropa mestertől eredeztethető.[37]
  • Gelug - A rendet a 14. és a 15. század között alapította Congkapa, aki rendszerezte és egyfajta hierarchiát állított fel a különféle buddhista tanítások és szerzetesrendek között. Eredetileg egy reformmozgalomnak indult. Ez a hagyomány elsősorban a logikus érvelésre helyezi a hangsúlyt, és a mahájána buddhizmus filozófiai megközelítése révén, a mahájána szövegeinek elmélyült tanulmányozásával kerülnek a tanítványok közelebb a tantrikus gyakorlatokhoz. Spirituális vezetője Ganden Tripa, illetve ideiglenes vezetője a dalai láma. A 1600-as években a gelug vonal vált Tibet vezető vallási és politikai hatalmává, az országot a kolostorokban élő lámák vezették. Egymást követő dalai lámák uralkodtak Tibetben a 17. század közepétől a 20. század közepéig.

Ezeket a legfőbb iskolákat tekintik gyakran együtt a Régi fordítás és Új fordítás hagyományának. Ez a megkülönböztetés azon alapul, hogy míg az új iskolák az Indiából hozott tantrikus szövegek fordításaira alapozták tanaikat, addig a régiek, a nyingma követői, Padmaszambhava által összegyűjtött tanításokra építettek. Az új iskolák azonban nem tartották ezek többségét hitelesnek, ezért nem is engedték belefoglalni ezeket az autentikusnak tekintett tibeti kánonba, a Kandzsúrba. Helyette a Régiek tantrikus gyüjteménye, a Nyingma Gyübum tartalmazza ezeket.

Bizonyos kalapok színe alapján is szokás megkülönböztetni az iskolákat a következők szerint:

Nyingma Kagyü Szakja Gelug
Régi fordítás Új fordítás Új fordítás Új fordítás
Vörös kalap Vörös kalap Vörös kalap Sárga kalap

A főbb iskolák mellett létezik még egy kisebb is, a dzsonang, ez azonban elnyomta a rivális Gelugpa a 17. században. Ezután kihaltnak gondolták, ám most már bizonyos, hogy újjáéledt Kelet-Tibetben.

Szerzetesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lámajuru kolostor
Hatalmas Buddha szobor Ulánbátorban

Annak ellenére, hogy számos világi jógi létezett Tibetben, mégis a tibeti buddhizmus megalapítója a szerzetesség volt. A szerzetesség, és a kolostorok jelentőségét növeli az a tény, hogy a lakosság nem vesz részt kollektív istentiszteleten, ez a privilégium csak a kolostorokban összegyűlt szerzeteseket illeti meg. Volt időszak a tibeti buddhizmus története során, amikor több mint 6 000 kolostor létezett Tibetben, ám szinte az összeset kifosztották és lerombolták a kínai kulturális forradalom vörösgárdistái.[41] Mára a legnagyobbak többségét részben felújították, de továbbra is rengeteg áll romokban.

A kolostorokban nem ritkán több ezer szerzetes él, megélhetésüket a nép adományai és régebben uralkodói, ma inkább szponzori támogatások biztosítják. Szigorú életviteli szabályok (vinája, amelyet maga Buddha alapozott meg) betartása mellett tantrikus szertartásokat végeznek. A szerzetesi életmód tiltja az alkoholfogyasztást, az élőlények elpusztítását, és egyes iskolákban kötelező a teljes cölibátus is. A szerzetesek szabadon elhagyhatják kolostoraikat, majd oda visszatérhetnek,ha meggondolták magukat, miután civilként éltek. A kolostorokban folyó oktatásnak még ma is lényegesen nagyobb tekintélye van, mint a világi iskoláknak. A fokozatokat elért szerzetesek pszichológiát, filozófiát, logikát tanulnak, sokan ősi iratok fordításával és tanulmányozásával foglalkoznak, vagy nyomtatásra szolgáló fadúcokat faragnak az ősi módszerek szerint. Az oktatás kiterjed a festészetre, asztrológiára, de az orvoslás és szertartástan is a tanítás részét képezi. Sokan halotti szertartásokat végeznek a nép körében. A kolostorok nemcsak az elmélyülés színhelyei vagy iskolák, hanem társadalmi, politikai közintézmények, gazdasági komplexumok is voltak. Működhet bennük elemi iskola, egyetem, kórház, múzeum, templom, könyvtár, de bank, idősotthon, árvaház és krematóriumként is. [42]

A tibeti szerzetesek mintegy 5%-a nő, akik a számukra elkülönített kolostorokban élnek. Érdekesség, hogy a sós vizű Jamdok-tó partján fekvő Nakarce falu férfikolostorának hagyományosan női apátja van.[43]

Az 1920-as években Mongóliában a férfi lakosság mintegy egyharmada szerzetes volt, jóllehet sokan közülük nem kolostorban éltek. A 20. század elejére közel 750 kolostor működött az országban.[44] Ezeket a kolostorokat a kommunista uralom idején nagyban lecsupaszították Mongóliában, azonban sokat közülük feltámasztottak a kommunizmus összezuhanása utáni időszakban. A 2000-res évek elején az ulánbátori Gandan-kolostor volt az egyetlen működő buddhista kolostor, ezt eredetileg 1938-ban bezárták, majd 1944-ben újra megnyitották. Mintegy 400 szerzetesnek ad otthont. Fokozatosan új kolostorokat újítanak fel, amelyek lassan megtelnek szerzetesekkel.[45]

A kolostorok általában egy bizonyos iskola tanait követik. A legfőbb központok a következők:

Nyingma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nyingmapa vonalnak a tibeti buddhizmus tanítása szerint hat anyakolostora van, a hat összetétele azonban a történelem során változott:

Említésre méltó még a

Kagyü[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Számos kagyüpa kolostor a kelet-tibeti Khamban található. Az egyik legjelentősebb kolostor, Curphu Közép-Tibetben található, a Ralung és a Drikung kolostorokkal egyetemben.

Szakja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gelug[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gelugpa vonal három legfontosabb központja, amelyeket a 'nagy három' Gelukpa egyetemnek is neveznek, a Ganden, a Szera és a Drepung kolostorok Lhásza közelében:

  • Ganden kolostorGanden Tripa széke, Congkapa alapította 1409-ben, ő maga is itt van eltemetve.
  • Drepung kolostor — őszentsége, a Dalai láma kolostora. 1416-ban alapította Congkapa egyik tanítványa.
  • Szera kolostor, 1419-ben alapították. 1947-ben jelentős belpolitikai csatározás színhelye volt, ami Tendzin Gyaco nevelői és az ország régensei között robbant ki, és amelynek során a kolostor nagy részét lerombolták. Az itt található Gyógyító Buddha szobra miatt sok zarándok látogatja.

További három kolostornak van különlegesen fontos regionális hatása:

Továbbá nagy történelmi fontosságot tulajdonítanak még a Lhászában található Dzsokhang templomnak, melyhez sokan zarándokolnak. Állítólag Szongcen Gampo király építtette 647-ben.

Kultikus tárgyak, szimbólumok és vallási jelentőségük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az imazászlók használatát a tibeti buddhizmus a bon vallásból vette át, ahol gyógyító szertartásoknál használták az adott alapszínre festett és mágikus szövegekkel ellátott textildarabokat, amelyeknek gyógyító hatást tulajdonítottak. Atísa, amikor Tibetbe érkezett, már a zászlókra szent szövegeket és mantrákat írt, és ezeket terjesztette ország szerte. Kétféle zászló létezik, a vízszintes lungta („szélparipa”), illetve a függőleges darcso („minden érző lény gyarapodása”). Az alapszínek a piros, kék, sárga, zöld, fehér, amelyek az Öt Buddhacsaládot és az öt őselemet jelképezik, ennek megfelelően meghatározott rendben fűzik fel őket.

Az imamalmok fából, fémből vagy bőrből készült üreges, nyéllel ellátott hengerek, amelyek belsejében papírhengerre fadúcokkal nyomtatott szent szövegek, mantrák vannak, többnyire az om mani padme hum szövegével. A tibetiek hite szerint ezt az óramutató járásának irányával megegyezően megforgatva megfelel a mantra elmondásának. Léteznek víz, szél sőt ma már villanymotorral hajtott imamalmok is.

Az imafalak kőlapokra vésett szakrális szövegek, többnyire ezek is mantrák, amelyekből falakat, dombokat emelnek magaslatokon, így ezeknek mágikus erőt tulajdonítanak.

A „Négy méltóság” mitikus állatokat szimbolizál, amelyek a bodhiszattva hozzáállás különböző aspektusait képviselik, ilyen az erő, a védelem, és a vidámság.

  • A sárkány a mennydörgés, az együttérzést szimbolizálja, amely felébreszt bennünket a káprázatból és növeli a megértés hatékonyságát. Megjelenítésére egy sárkány rajzát használják, hitük szerint megvédi őket a rágalmazástól és növeli az ember hírnevét.
  • A tigris jelképezi feltétel nélküli bizalmat, a fegyelmezett tudatosságot, kedvességet és szerénységet. Ez a nyugodt, még feszültség alatt lévő állapot arra utal, hogy létezik egy természetes értelemben vett elégedettség és beteljesülés, végső soron ez maga a megvilágosodás állapota.
  • A havasi oroszlán a keleti féltekén lakozik, és a feltétlen vidámságot, a kétségektől mentes elmét szimbolizálja. Ez a vidámság a test és a lélek egységéből következik, fiatalos, vibráló energiája a jóságnak és a természetes öröm érzésének. Néha Buddhát nyolc oroszlánnal körbevett trónon ábrázolják, ezek a nyolc fő bodhiszattva, a történelmi Buddha legfőbb tanítványait jelenítik meg.
  • Garuda, a madárszerű lény, aki merész és bátor az északi területeket uralja. Jelképezi az erőt és hatalmat, szárnyalásával reményekkel teli és félelmek nélküli szabadságot. Kiküszöböli nágák (rossz szellemek) negatív hatásait, akik betegséget okozhatnak az embereknek.

A tibeti halálkultusz, a bardo állapotai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tibeti buddhizmus tanításai szerint a létforgatag egyes állomásai, így az újjászületés és halál közti átmenetek megismerhetők, irányíthatók, és a vadzsrájána tantrikus módszereivel az új testben esedékes születés irányítható, befolyásolható. A halál után a lény mintegy negyvenkilenc napig egy köztes állapotba kerül (ez az úgynevezett bardo), ahonnan ennek leteltével egy meghatározott színű fény vezérli új létállapotába. Ez az új létállapot lehet a mennyország, a földi élet, de akár a legsötétebb és legfélelmetesebb pokol is, ahol el kell töltenie egy bizonyos időszakot újabb reinkarnálódásáig. Hogy melyikbe kerül, és milyen minőségében (lehet ember, állat, félisten, szellem) születik újjá, azt karmája dönti el. A tibeti buddhizmusban azonban a karma nemcsak előző életünk cselekedeteinek függvénye, hanem működését az új lény hasznossága is befolyásolja, amit a világmindenség számára be fog tölteni. A Bardo tödol (népszerű nevén a Tibeti halottaskönyv, hívebb fordításban a Köztes létből hallás útján való megszabadulás ) útmutatásait követve a tibetiek hite szerint az azt követő lény képes irányítani újjászületését, sőt még arra is képes, hogy az újjászületések láncolatából (szanszárából) megszabadulva elérje a nirvánát.[46][47] Amikor a test meghal, a lélek vándorlásnak indul, és a legelőnyösebb módon próbál újjászületni. Már a haldoklás során egy tanult láma elkezdi a Bardo tödol felolvasását a haldoklónak, és folytatja ezt 49 napig, még akkor is, ha a reinkarnáció nem valósul meg, mivel az elhunyt ez alatt az idő alatt eléri a megszabadulás állapotát. Erre azonban igen kevés az esélye.

Az „én” stabilitása nem állandó, a létezés legalapvetőbb tulajdonsága a folytonos változás, így önmagunk állandósága is illúzió, amelyet a mögöttes tudat, a láthatatlan és megtapasztalhatatlan lélek, a rigpa kelt az élőlényben. Az élőlények különféle tudatállapotai is valójában bardók, amelyből a tibeti buddhizmus tanításai szerint hat létezik, hármat az életünk során (az emberi élet bardója, az álom bardója, a meditáció bardója), hármat a halálunkban(a haldoklás bardója,a valóság átélésének bardója, az újjászületések bardója) élünk meg.[46]

Mivel a buddhizmus célja a végleges megszabadulás a létforgatag állapotaiból, a tantrikus, vagy "rövid" út, a vadzsrajána különösen nagy hangsúlyt fektet a halál utáni állapotok megismerésére, hiszen ezeket az állapotokat uralva a hívő közelebb juthat a végső célhoz, a nirvána eléréséhez.

A tibeti buddhizmus Nepálban, Bhutánban, Mongóliában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

India és Tibet között fekvő Nepál nehezen megközelíthető hegyei között mindhárom buddhista iskola (mintegy háromezer kolostorban), a mahájána, hínajána illetve a vadzsrajána jelen van, ám az ez utóbbi alapján álló tibeti buddhizmus a legerősebb. Nepál buddhista jelentőségét és a zarándokok nagy számát indokolja, hogy az ország déli részén van a történelmi Buddha szülőhelye, Lumbini. A Himalája legszentebb helye és zarándokhelye az ország fővárosában, Katmanduban található, a Szvajambhunat-sztúpa.[48]

Bhután Tibet délkeleti határvidéke, a nyugati hatásoktól érintetlen terület, államvallása a tibeti buddhizmus, de jelen van a mahájána is. Jelentős szerepe van a bon vallásnak is. A tibeti buddhizmus Bhutánban sajátos egyedi rítusokat alakított ki. Az országban erőteljesen korlátozzák[49] a turizmust, az ország rendkívül drágán, csak légi úton közelíthető meg, évi mintegy 5000 fős kvótában.[50]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Gönczöl Világvallások, i. m. 964. old.
  2. Az elnevezés ellen a dalai láma tiltakozik, mivel ez a buddhizmus módosulását jelentené, holott erről nincs szó. (Nagy Károly Buddhizmus, misztika, Tibet, i. m. 39. old.
  3. Statistics on Religion in America Report -- a jegyzőkönyv szerint annak ellenére, hogy a tibeti buddhizmus követői csupán a Föld lakosságának kevesebb mint 0,3 százalékát teszik ki, mégis a buddhizmus a közelmúltban 0,5 százalékos nettó növekedést ért el.
  4. Adherents.com estimates twenty million for Lamaism (Vajrayana/Tibetan/Tantric).
  5. Cf. Dhargyey (1978), 111; Pabongka Rinpocse, 533f; Tsong-kha-pa II: 48-9
  6. Thurman, Robert (1997). Essential Tibetan Buddhism. Castle Books: 291
  7. Thurman, Robert (1997): 2-3
  8. Cf. Dhargyey (1978), 64f; Dhargyey (1982), 257f, etc; Pabongka Rinpoche, 364f; Tsong-kha-pa II: 183f.
  9. Pabongka Rinpoche, 152f
  10. Pabongka Rinpoche, 243, 258
  11. ^ a b Hopkins (1996)
  12. Dhargyey (1978), 61f; Dhargyey (1982), 242-266; Pabongka Rinpoche, 365
  13. Pabongka Rinpoche, 252f
  14. Pabongka Rinpoche, 367
  15. Dhargyey (1978), 74; Dhargyey (1982), 3, 303f; Pabongka Rinpoche, 13f, 280f; Berzin, Alexander (2002). Introductory Comparison of Hinayana and Mahayana
  16. Conze (1993): 26
  17. Cf.Pabongka Rinpoche, 66, 212f
  18. Eliade 755. o.
  19. Kalu Rinpocse (1986), The Gem Ornament of Manifold Instructions. Snow Lion, p. 21.
  20. szútrajána: (szanszkrit), a jánák indo-tibeti hármas besorolása. A jána a buddhista gyakorlatok módja, amely elvezet az üresség megvalósításához. A három jána a szutrajánán belül a théraváda ("hínajana"), mahájána és vadzsrajána. A vadzsrajána magában foglalja a tantrajánát és a dzogcsent.
  21. Pabongka Rinpocse, 649
  22. Studholme, Alexander: The Origins of Om Manipadme Hum, Albany, NY 2002, pp. 13-14.
  23. MÍTOSZOK ÉS LEGENDÁK - TIBET
  24. Powers 2004, pp. 38-39
  25. Macdonald, Alexander: Religion in Tibet at the time of Srong-btsan sgam-po: myth as history, in: The History of Tibet, ed. Alex McKay, Vol. 1, London 2003, p. 354-363 (a királynőkhöz lásd 355. old.); Dargyay, Eva: Srong-btsan sgam-po of Tibet: Bodhisattva and king, in: The History of Tibet, ed. Alex McKay, Vol. 1, London 2003, p. 364-378 (a királynőkhöz lásd 373. old.).
  26. Wallace, 1999: 183
  27. Beckwith, C.I.: The revolt of 755 in Tibet, in: The History of Tibet, ed. Alex McKay, Vol. 1, London 2003, p. 273-285.
  28. Conze, 1993. További részletekért lásd Berzin, Alexander (1996). The History of the Early Period of Buddhism and Bon in Tibet
  29. Conze, 1993, 106
  30. Berzin, Alexander (2000). Introductory History of the Five Tibetan Traditions of Buddhism and Bon; Berzin, Alexander (1996). The Spread of Buddhism in Asia
  31. Berzin, Alexander, as above
  32. Mircea Eliade, 753 o.
  33. Laird, 86. o.
  34. Mircea Eliade 750. o.
  35. Mircea Eliade 753. o.
  36. Világvallások 918. o.
  37. ^ a b c d Berzin. Alexander (2000). Introductory History of the Five Tibetan Traditions of Buddhism and Bon:http://www.berzinarchives.com/web/en/archives/study/history_buddhism/general_histories/introduction_history_5_traditions_buddhism_bon.html
  38. http://www.kagyuoffice.org/buddhism.nyingma.html. Lásd: The Nine Yana Journey
  39. A rend főpapja ugyan nem nősült, de fivére feleségével házaséletet élhetett.Nagy Károly Buddhizmus, misztika, Tibet, i. m. 48. old.
  40. mahámudra: a saját elmén való meditálás útján történő megvilágosodás.
  41. Tibetan monks: A controlled life - BBC News, 2008. március 20.
  42. Thomas Laird Tibet története, i. m. 104. old.
  43. Nagy Károly Buddhizmus, misztika, Tibet, i. m. 97. old.
  44. Mongolia: The Buddha and the Khan - Orient Magazine
  45. Ian Harris Buddhizmus, i. m. 176. old.
  46. ^ a b Gánti Bence A buddhizmus, i. m. 131. old.
  47. Nagy Károly Buddhizmus, misztika, Tibet, i. m. 99. old.
  48. Gánti Bence A buddhizmus, i. m. 82. old.
  49. 2013-as adat
  50. Gánti Bence A buddhizmus, i. m. 84. old.
  • szerk.: Görföl Tibor, Máté Tóth András: Világvallások – Akadémiai lexikon. Budapest: Akadémiai, 168. o. ISBN 978-963-05-8708-2 (2009) 
  • Gánti Bence: A buddhizmus lélektana, spiritualitása és irányzatai. (hely nélkül): Kossuth. 2012. ISBN 9789630968799  
  • Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története. Budapest: Osiris. 2006. 750. o. ISBN 9633898056  
  • Tomas Laird: Tibet története. (hely nélkül): Trivium. 2007. ISBN 9789639711198  
  • Ian Harris – Helen Varley: Buddhizmus. Budapest: Kossuth. 2010. ISBN 9789630961905  
  • Coleman, Graham, ed. (1993). A Handbook of Tibetan Culture. Boston: Shambhala Publications, Inc.. ISBN 1-57062-002-4.
  • Edward Conze. (1993). A Short History of Buddhism. Oneworld, ISBN 1851680667
  • Geshe Ngawang Dhargyey, ed. Alexander Berzin, based on oral trans. by Sharpa Tulku. (1978). Tibetan Tradition of Mental Development. Dharamsala: Library of Tibetan Works and Archives
  • Geshe Ngawang Dhargyey, ed. Alexander Berzin, based on oral trans. by Sharpa Tulku. (1982). An Anthology of Well-Spoken Advice on the Graded Paths of the Mind, Vol. I. Dharamsala: Library of Tibetan Works and Archives. ISBN 8186470298
  • Jeffrey Hopkins, (1996). Meditation on Emptiness. Boston: Wisdom. ISBN 0861711106
  • Lati Rinpoche, ford. és szerk. Elizabeth Napper. (1980). Mind in Tibetan Buddhism: Oral Commentary on Ge-shay Jam-bel-sam-pel’s “Presentation of Awareness and Knowledge Composite of All the Important Points Opener of the Eye of New Intelligence. Valois, NY: Snow Lion. ISBN 0937938025
  • Mullin, Glenn H. (1998). Living in the Face of Death: The Tibetan Tradition. 2008 reprint: Snow Lion Publications, Ithica, New York. ISBN 978-1-55939-310-2.
  • Nagy Károly: Buddhizmus, misztika, Tibet. Budapest: Press Publica. 2000. ISBN 9639001600  
  • Rebecca Novick. Fundamentals of Tibetan Buddhism. Ten Speed Press (2012. február 15.). ISBN 978-0-307-81397-8 

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bevezető könyvek
Egyéb könyvek

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tibeti „A” betű, a szivárványtest szimbóluma.