Tipitaka

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Tipitaka (páli[1]: hármas kosár, szanszkrit Tripitaka), az úgynevezett Hínajána buddhizmus páli nyelvű szent iratainak gyűjteménye a Kr. e. utolsó századokból.

Három részből (kosár) áll:

1. Vinaja-pitaka (fegyelem kosara), amely a szerzetesi élet szabályainak gyűjteménye. Tárgyalja a vétségeket, azok megvallásának módját (pl. a tett nyilvános beismerését) és a szabály megszegésének következményeit, valamint a szerzetesek és az apácák mindennapi életének szabályait. Minden szabálynál szerepel egy történet is, amely a szabály eredetét mutatja be. Így szerepel benne számtalan legenda a Buddha életéről (tanítóútjának kezdetéről,[2] ellenfeleiről,[3] alapvető tanításáról[4]) is.

2. Szutta-pitaka[5] (prédikációk kosara), Buddha beszédeit tartalmazza, a Tipitaka legjelentősebb, irodalmi szempontból legértékesebb része. Öt gyűjteményből áll: Dígha-nikája (hosszú gyűjtemény), 34 hosszú beszéd, amelyek közül a legfontosabb a Maháparinibbána-szutta[6] (nagy beszéd az örök nirvánába jutásról, t. i. Buddha haláláról); Maddzshima-nikája (középső gyűjtemény), 152 beszéd, köztük vannak a legrégebbi és legszebb, valóban Buddhától származó prédikációk; Szamjutta-nikája[7] (csoportosított gyűjtemény), 2889 dogmatikai fejtegetés és legenda; Anguttara-nikája (dolgok felsorolása növekvő sorrendben) „mi az egy", „mi a kettő" stb. felépítésű dogmatikai felsorolás; Khuddaka-nikája (rövid gyűjtemény), 15 különböző műfajú gyűjtemény (nem prédikációk) összefoglalása: vallásos versek, bölcs mondások, állatmesék stb.

3. Abhidhamma-pitaka (hittételek kosara), dogmatikai fejtegetéseket, illetve meghatározásokat tartalmazó gyűjtemény.


A prédikációk formája próza, néha verses lezárással, a szövegek stiláris felépítése kötött. Bevezető mondatuk az évszázadokon át történő szóbeli hagyományozásra utal: „Így hallottam. Egyszer a Magasztos (itt és itt) tartózkodott"; ezután vagy kérdéssel fordult valaki Buddhához, és ő válaszolt, vagy Buddha fordult tanításával az összegyűlt szerzetesekhez. Nyelve, a páli, a hindu papság hivatalos nyelvével, a szanszkrittal egyetemben egy fajta lingua franca volt a korban, nem egyetlen népcsoport által beszélt, de sokak által megértett "szent nyelv".

Hivatkozások, megjegyzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Világirodalmi lexikon XV. (Taa–Tz). Főszerk. Szerdahelyi István. Budapest: Akadémiai. 1993. 533–534. o. ISBN 963-05-6604-4

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]