Arhat

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az arhat, arahat, vagy arahant (szanszkrit: अर्हत arhat; páli:arahat, arahant) a buddhizmusban olyan spirituális gyakorlót jelent, aki egy bizonyos magas szintet elért. A különböző hagyományokban és iskolákban eltérően használatos a fogalom. Az arhat szó eredeti jelentése „érdemre méltó”, amit régtől fogva használnak a védikus, a dzsaina és buddhista írásokban. A théraváda buddhizmusban ezzel a kifejezéssel nevezik azokat a személyeket, akik elérték a megvilágosodást.

A korai buddhista iskolákban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A korai buddhista iskolákban még több féle nézet létezett az arhatok tökéletességéről. Általában a Mahászanghika ágon (pl. Ekavjávahárika, Lokottaraváda)[1] Bahusrutíja,[2] Pradzsnaptiváda, és a Csaitika[3] iskolák) az arhat egy transzendetális és emberfeletti természetű buddha vagy bodhiszattva, aki esendő természetű.[4] A Kaitika iskolában például az eszményített bodhiszattvához (bodhiszattvajána) képest az arhat (srávakajána) alacsonyabb szinten van, aki még nem teljesen szabadult meg a tudatlanságtól.[3]

A théraváda buddhizmusban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A théraváda buddhizmusban az arhat olyasvalakire utal, aki elérte a teljes megvilágosodást és a nirvánát. Az arhat megszabadult a kapzsiságtól, gyűlölettől és a téveszméktől és halála után nem fog újjászületni semelyik világba, mivel már nem kötődik semmilyen szállal a szamszárához. A páli kánonban az arhat kifejezést gyakran használják a tathágata szinonimájaként.[5]

A nirvána elérése után az öt halmaz (fizikai forma, érzés/érzékelés, észlelés, akarati formáció és tudatosság), tehát a test-tudati együttes továbbra is működésben marad, csak többé nem hatja ezeket át a ragaszkodás, az én-képzet. Ám, amint egy arhat elhuny, halmazai "szétesnek", mivel már nincs meg az a ragaszkodás, ami összefogná a test-tudati együttest. Az öt halmaz többé nem működik már, így a jelenségek világában a létezésének minden nyoma megszűnik. Így teljesen megszabadul a szamszárától.[6] Az arhat halálakor történik az ú.n. parinirvána.

A páli kánonban Ánanda állítása szerint négy féle módon érték el az általa ismert szerzetesek az arhat szintet:

  • kifejlesztették a belátást miután elérték a nyugalmat (páli: szamatha-pubbangamam vipasszanam),
  • kifejlesztették a nyugalmat, miután elérték a belátást (vipasszaná-pubbangamam szamatham),
  • lépcsőzetesen kifejlesztették a nyugalmat és a belátást (szamatha-vipasszanam juganaddham),
  • tudatukat hatalmába kerítette a Dhamma okozta izgatottság, így képesek voltak kifejleszteni a nyugalmat és megszabadulni a béklyóktól (dhamma-uddhaccsa-viggahitam mánaszam hóti).[7].

A mahájána buddhizmusban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mahájána buddhizmus követői Buddhát tartják a legideálisabb spirituális példaképnek. Ezen kívül különböző szinteket lehet elérni, például az arhatok, a pratjékabuddhák és a teljesen megvilágosodott buddhák (Skt. samyaksaṃbuddha), avagy a tathágaták (mint pl. Gautama Buddha) szintjét.[8]

Egy srávaka saját maga számára keresi a megvilágosodást, ami nem egyezik meg egy teljesen megvilágosodott buddha céljával.[9] Léteznek mahájána szövegek is, amelyek szerint az arhatságra való törekvés egy oldalsó ösvény (módszer).[10] Ezért a mahájána buddhizmusban a gyakorlókat a bodhiszattva szint elérésére ösztönzik és intik, hogy nehogy visszaessenek az arhat vagy a srávaka szintre.[8] Ezért azt tanítják, hogy végül az arhat is bodhiszattvává kell hogy váljon. Ha ez nem sikerül még abban az életükben, amelyben az arhat szintet elérték, akkor hatalmas ürességbe fognak zuhanni, hogy elsajátíthassák a bodhiszattva szintet. A Lótusz-szútra (szanszkrit Szaddharmapundaríka szútra) szerint minden igaz arhat végül el fogja fogadni a mahájána ösvényt.[11]

A mahájána tanításokban gyakran szerepel, hogy a srávaka motivációja a szamszárától való félelem, amely miatt nem képesek a buddhaiság elérésére törekedni, ezért nem rendelkeznek a bodhiszattvák bátorságával és bölcsességével.[12] Az új bodhiszattvákat olykor szokták még a srávakákhoz és az arhatokhoz hasonlítani.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Baruah, Bibhuti. Buddhist Sects and Sectarianism. 2008. p. 446
  2. Walser, Joseph. Nāgārjuna in Context: Mahāyāna Buddhism and Early Indian Culture. 2005. p. 218
  3. ^ a b Sree Padma. Barber, Anthony W. Buddhism in the Krishna River Valley of Andhra. 2008. p. 44
  4. Baruah, Bibhuti. Buddhist Sects and Sectarianism. 2008. p. 48
  5. Peter Harvey, The Selfless Mind. Curzon Press 1995, page 227.
  6. Dependent Arising, Access to Insight, Bhikkhu Bodhi
  7. Ánanda tanításai az Anguttara Nikájában 4.170.
  8. ^ a b Williams, Paul. Buddhism. Vol. 3. The origins and nature of Mahāyāna Buddhism. Routledge. 2004. p. 119
  9. Baruah, Bibhuti. Buddhist Sects and Sectarianism. Sarup & Son. 2008. p. 192
  10. Sheng Yen. Orthodox Chinese Buddhism. North Atlantic Books. 2007. p. 149.
  11. Sheng Yen. Orthodox Chinese Buddhism. North Atlantic Books. 2007. p. 163.
  12. Williams, Paul. Buddhism. Vol. 3. The origins and nature of Mahāyāna Buddhism. Routledge. 2004. p. 120

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]