Kandzsi
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
A kandzsi (nyugaton: kanji) az egyik japán ábécé, kínai eredetű. A legrégebbi kínai írásjegyek az i. e.16. századból keltezhetők. Az ó-egyiptomi hieroglifákhoz hasonlóan a legkorábbi kínai írásjegyek is egyszerű ábrázolásokkal kezdődtek. Ezek idővel elvontabbá váltak. Ezek az írásjegyek az i. sz.4. században A Koreai- félszigeten keresztül jutottak le Japánba. Mivel a japánoknak nem volt saját írásuk, a kínai írásjegyeket használni kezdték a japán nyelv írására is.
Eleinte az egy tagú kínai szavakat jelentésükre való tekintet nélkül velük hasonló hangértékű japán szótagok leírására használták. Ezzel módszerrel bármely szót le lehetett írni, de egy több tagú japán szó két, három vagy több írásjegyet követelt meg.
Hamarosan kifejlődött a másik módszer. Ebben a kínai jeleket értelmük szerint alkalmazták, s az így használt kínai jeleket japánul olvasták.
A használatban lévő kandzsik és olvasataik száma évszázadokon keresztül egyre nőtt. Az 1800-as években a Meiji Restauráció után, a kormány első ízben egyszerűsítette az írásrendszert. Az utolsó japán írásreform 1946-ban volt.
1. A hivatalos kiadványokban a kandzsik számát 1850-re csökkentették ( az 1981es átdolgozott javaslat szerint 1945re).
2. Számos kandzsit egyszerűsítettek.
3. Egységes szabályokat iktattak be a kandzsik írására.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A kandzsi alakja és felépítése
A kínai jeleket eredetük és szerkezetük szerint 3 csoportba sorolhatjuk.
[szerkesztés] Képjelek
Az első írásjegyek a minden napi élet tárgyainak és jelenségeinek egyszerű rajzzal való megelevenítéséből alakultak ki.
[szerkesztés] Fogalomjelek
Elvont fogalmak és számok írására olyan írásjegyeket dolgoztak ki, amelyek a gondolati tartalmat néhány vonással szemléltetik.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
 |
Ez a nyelvészeti lap még csak csonk (azaz erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle! |
