Kandzsi

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kandzsi a „manga” szóra az 1798-as Évszakos járókelőből (japánul [Siki no Jukikai]). Készítői Szantó Kjóden és Kitao Sigemasza

A kandzsi (japánul 漢字) az egyik japán írásmód. Kínai eredetű. A legrégebbi kínai írásjegyek az i. e. 16. századból keltezhetők. Az ó-egyiptomi hieroglifákhoz hasonlóan a legkorábbi kínai írásjegyek is egyszerű ábrázolásokkal kezdődtek, amik azután idővel egyre elvontabbá váltak. Az írásjegyek az i. sz. 4. században a Koreai-félszigeten keresztül jutottak el Japánba. Mivel a japánoknak nem volt saját írásuk, a kínai írásjegyeket használni kezdték a japán nyelv írására is.

Eleinte az egytagú kínai szavakat jelentésükre való tekintet nélkül velük hasonló hangértékű japán szótagok leírására használták. Ezzel a módszerrel bármely szót le lehetett írni, de egy többtagú japán szó két, három vagy több írásjegyet követelt meg.

Hamarosan kifejlődött a másik módszer. Ebben a kínai írásjegyeket értelmük szerint alkalmazták, s így japánul olvasták ki őket.

A kandzsik száma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A japán nyelv 2230 leggyakoribb kandzsija

A használatban lévő kandzsik és olvasataik száma évszázadokon keresztül egyre nőtt. Az 1800-as években, a Meidzsi-restauráció után a kormány első ízben egyszerűsítette az írásrendszert. Az utolsó japán írásreform az 1946-os volt. Ekkor számos kandzsit egyszerűsítettek, egységes szabályokat iktattak be a kandzsik írására, valamint a hivatalos kiadványokban a kandzsik számát 1850-re csökkentették: ezek összefoglaló neve dzsójó kandzsi.

Az 1981-es átdolgozott javaslat szerint 1945-re változott a számuk, 2010 óta pedig a japán iskolákban a 9. osztály végére már 2136-ot kell ismerni. Ezek közül az első hat osztályban 1006 jel, az úgynevezett kjóiku kandzsik elsajátítása kötelező.[1][2]

A japán írás azonban ennél jóval több kandzsit tartalmaz, az úgynevezett kandzsi kentei (日本漢字能力検定試験) vizsga legmagasabb szintjén összesen 6335 jel ismeretét követelik meg.[3]

A kandzsik eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kandzsikat eredetük szerint több csoportba sorolhatjuk.

Képjelek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első írásjegyek a minden napi élet tárgyainak és jelenségeinek egyszerű rajzzal való megelevenítéséből alakultak ki. Ilyen például az ember (人), a ló (馬) és a fa (木) jele, vagy például ez utóbbiból származtatva az erdő (森).

Fogalomjelek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elvont fogalmak és számok írására olyan írásjegyeket dolgoztak ki, amelyek a gondolati tartalmat néhány vonással szemléltetik.

A kandzsik alakja és felépítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kandzsik mindig jól belefoglalhatók egy négyzetbe. Az írásjegy részei ennek belsejét viszonylag egyenletesen töltik ki, így a több alkotórészből összeállított kandzsik egyes elemei ennek megfelelően „összenyomandók”:

Kandzsik felépítése 1.png

Vannak olyan alkotóelemek, melyek ha az írásjegy oldalára épülnek be, alakváltozást szenvednek, például:

Kandzsik felépítése 2.png

A gyökök[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legbonyolultabb kandzsik is összerakhatók kisebb alkotóelemekből, úgynevezett gyökökből. Ezekből összesen 214 létezik; némelyik, mint feljebb látható, elhelyezkedésétől függően több alakváltozatban. A teljes kandzsi jelentése legtöbbször valahogyan összefügg alkotóelemeinek jelentésével, bár néha ezt az összefüggést igen nehéz meglátni.[4]

Az összetett kandzsikból ki szoktak emelni egyetlen alkotóelemet és leggyakrabban ezt nevezik az adott kandzsi gyökének: ez általában az írásjegy bal oldalán látható, de ritkábban előfordulhat a tetején, alján vagy bárhol máshol is. Az azonos gyökkel rendelkező kandzsik jelentései általában a gyök témája köré csoportosulnak, például a víz gyökű kandzsik legtöbbje valamilyen vízzel vagy folyadékokkal kapcsolatos jelentéssel bír: a 池 jelentése „(kisebb) tó”, a 汽 gőzt, párát jelent, a 油 olajat, zsírt, a 流 folyást, áramlást, míg a 海 pedig tengert.

A kandzsik írása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kandzsik leírásakor a vonások sorrendje és iránya is rögzített

A kandzsik alkotóelemeit, vonásait meghatározott sorrendben kell leírni. Általános szabály, hogy a több részből álló írásjegyek elemeit balról jobbra és fentről lefelé kell írni és amennyire lehet, a részeken belül is ezek az irányok követendők. A vízszintes vonalakat is balról jobbra húzzák, a függőlegeseket fentről lefelé.

Japán és kínai eredetű olvasatok (kunjomi és onjomi)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A japán nyelvben a legtöbb kandzsi olvasata nem egyértelmű, egy-egy jel kiejtése a szövegkörnyezettől illetve attól a szótól függ, melynek részét alkotja. A kandzsik nagy részének van egy japán (kunjomi, 訓読み) és egy kínai eredetű olvasata (onjomi, 音読み), melyek egymástól nagy mértékben eltérhetnek, de jelentésük hasonló. A kínai eredetű olvasat azonban nem egyezik meg pontosan a kínai nyelvbeli olvasattal sem.[5]

Például a „風” kandzsi japán olvasata kaze, kínai eredetű olvasata . Ha a jel önmagában áll, akkor a „szél” főnevet jelenti, ekkor kiejtése kaze, és ugyanígy kell ejteni a „神風” (kamikaze) szóban is, melynek szó szerinti jelentése „isteni szél”. De például „永井荷風” (Nagai Kafú) nevében vagy a „風水” (fengsuj, japánul fúszui, szó szerint „szél-víz”) szóban már -ként kell olvasni.

Sok kandzsinak kunjomi vagy onjomi olvasata sem egyértelmű, így egy jelnek akár számos különféle kiejtése lehet. Például a „下” onjomi kiejtése lehet ka és ge, a kunjomi pedig sita, simo, moto, sza, kuda és o is.[6]

Az onjomi olvasat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kínai eredetű onjomi olvasat általában 1, ritkábban 2 szótagos, például szen, gjó, csu, sa, dzsin, tai vagy gacu. Legtöbbször a legalább két kandzsiból álló szavak esetén használandó, például a 入学試験 („felvételi vizsga”) szó minden kandzsiját onjomi szerint kell olvasni, így a kiejtés njúgakusiken lesz, de előfordul, hogy önmagában álló kandzsit is így kell olvasni, például amikor az adott írásjegynek nincs is másféle olvasata. Ilyenre példa többek között a 茶 („tea”), melynek csak onjomi olvasata van: csa (egyes összetett szavakban sza).

A későbbi keletkezésű, japánok által létrehozott kandzsiknak természetszerűleg nincs kínai eredetű olvasata, azonban néhánynak „mesterségesen” mégis alkottak onjomi kiejtést egy-egy hozzájuk hasonló, régebbi kandzsi kiejtése alapján, eszerint például a japánok által kitalált 働 jelet -nak kell olvasni, ugyanúgy, mint a már régen létező 動-t.

A kínai írás jeleinek egy csoportja olyan jeleket tartalmaz, melyek úgy épülnek fel, hogy az egyik részük a jelentést adja, a másik rész pedig, melynek nincs köze a jelentéshez, egy, az új írásjegy kiejtéséhez közel álló szót képvisel. Ennek a japán kandzsikra is hatása van: sok esetben azonos részleteket tartalmazó kandzsik onjomi olvasata azonos, például ko a kiejtése a 古 jelnek is, valamit több azt tartalmazónak is, így például a 固, a 個, a 故 és a 湖 kandzsinak is.

A kunjomi olvasat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A japán eredetű kunjomi olvasat legtöbbször 2–3 szótagból áll, de sok egyszótagos is van köztük, és akadnak ennél hosszabbak is, például a 志 („szándék”) egyik olvasata kokorozasi, a 詔 („császári rendelet”) jelet pedig kunjomi szerint mikotonori-nak kell olvasni. Az egy kandzsiból álló szavak esetében legtöbbször ezt a japán eredetű olvasatot kell alkalmazni, de előfordul, hogy hosszabb szavak esetén is minden jelet így olvasunk, például a 黒熊 („feketemedve”) kiejtése kurokuma, a 川岸 („folyópart”) kiejtése kavagisi. Amikor a kandzsihoz hiragana jelekből álló toldalék (okurigana) társul, akkor is legtöbbször kunjomi szerint kell olvasni.

A japán családnevek esetén is legtöbbször a kunjomi olvasat alkalmazandó akkor is, ha több kandzsiból áll a szó, például: 中村 kiejtése Nakamura és 小林 = Kobajasi. A földrajzi neveknél már jóval vegyesebb a kép, például 熊本 (Kumamoto) tisztán kunjomi, 北海道 (Hokkaidó) tisztán onjomi, 北九州 (Kitakjúsú) kun + on + on vegyes.

Hivatalosan kunjominak tekintenek néhány nem japán eredetű olvasatot is, például a 糎 kandzsi kunjomi olvasata szencsimétoru, ami „centiméter”-t jelent.

Egyéb olvasatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vannak olyan több kandzsiból álló szavak (de nem túl gyakoriak), melyeknek egyes jeleit az egyik, a többit a másik olvasat szerint kell kiejteni, például a 仕方 („mód(szer)”) olvasata sikata, ami on + kun, az 合気道 („aikidó” harcművészet) szó pedig kun + on + on összetételű.

De vannak kivételes olvasatok is, például a „most” jelentésű 今 és a „nap” jelentésű 日 összetétele, 今日 („ma”) olvasata kjó, mely nem rakható össze a két jel egyikfajta kiejtéséből sem. Más jellegű kivétel a 南瓜, melynek alkotórészeiből nem állítható össze a kabocsa kiejtés, mégis így kell mondani. Ez a szó a portugál cambodia szóból származik és egyfajta tök neve.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Nuevos kanji al idioma japonés, ya son 2136 (spanyol nyelven). yumeki.org, 2010. december 10. (Hozzáférés: 2014. január 15.)
  2. Az 1006 kjóiku kandzsi listája (japán nyelven). (Hozzáférés: 2014. február 5.)
  3. A kandzsi kentei vizsga hivatalos honlapja (japán nyelven). (Hozzáférés: 2014. január 15.)
  4. Helena Rivero: Los radicales de los kanji (spanyol nyelven). (Hozzáférés: 2014. február 24.)
  5. Kun’Yomi y On’Yomi, las dos lecturas de los kanjis (spanyol nyelven). (Hozzáférés: 2014. január 15.)
  6. A 下 kandzsi (angol nyelven). aiyori.org. (Hozzáférés: 2014. január 15.)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kandzsi témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]