India történelme

India történelme alatt, szűkebb értelemben a mai India, tágabb viszonylatban Pakisztán, Banglades, és Srí Lanka történelmét is értjük.

Ókor

Az első települések nagyjából Kr. e. 4000 körül jelentek meg az Indus völgyében. Lakói feltehetőleg dravidák, vagy azok elődei voltak. Fejlett városi kultúra alakult ki, és megjelenik a kasztrendszer alapja, méghozzá a papság elkülönülése képében. Az un. Indus-völgyi civilizáció fénykorát a Kr. e. 2300 és 1700 között élte. Birodalmi egység jön létre, több városközponttal (Mohendzso-Dáró, Harappa, és elterjed a ma még megfejtetlen betűírás is.

Kr. e. 1750 körül jelennek meg az első indo-árja törzsek, melyek fokozatosan nyomulnak be Észak-India területeire, az Indus és a Gangesz közti, állattartásra kiválóan alkalmas földekre. A katonailag fejlettebb, hódító árják alávetettként kezelték az őslakos dravidákat, bár a két nép etnikai és kulturális keveredése fokozatosan végbement.

Kr. e. II és I. évezred fordulóján az árják a Gangesz völgyében rendezkednek be, ahol megjelennek az első államok. Teljesen kialakul a kasztrendszer. Később (Kr. e. 900 körül) a védák korát az epikus kor váltja fel. Ez a Mahábhárata és a Rámajána keletkezésének kora is. A Kr. e. 6. században Magadha és Kószala államok vezető szerepre tesznek szert Észak-Indiában. Ebben az időszakban már kialakult a klasszikus indiai tudomány, mint a matematika, csillagászat, filozófia. Nagy vallási-filozófiai rendszerek születnek, mind a dzsainizmus és a buddhizmus.

A Kr. e. 4. század második felében Magadha egész Észak-Indiára kiterjesztette fennhatóságát, ezzel elkezdődött az az állandó folyamat, mely egészen az angol hódításig jellemezte a földrészt: az egyes államok rövid időre kiemelkednek a többiek közül, nagy területeket egyesítenek, majd összeomlanak és átadják a helyüket a következőknek.

Kr. e. 327–325-ben zajlott Nagy Sándor makedón uralkodó indiai hadjárata: benyomul az Indus völgyébe és rövid időre elfoglalja Pandzsábot. Innentől számítható a görög kultúra jelentős hatásának kezdete az indiai kultúrára. Négy évvel később Csandragupta Maurja elfoglalta Magadha trónját, és megalapította a Maurja Birodalmat.

Kr. e. 268–233. Asóka, a Maurja Birodalom uralkodásának időszaka; birodalma csaknem egész Indiára kiterjed. A buddhizmus "államvallás" lesz. Erről a korról jelentős források maradtak fenn, hála Asóka "oszlopainak", melyeket egész India szerte állíttatott, rajta buddhista szövegekkel, törvénykezési és történelmi események leírásával.

A Kr. e. 2. század első felében a Kelet-Irán és Afganisztán területén lévő, hellenisztikus Baktriai királyság elfoglalja Észak-Indiát, Pandzsábot és Szindhet. A Kr. e. I. században a belső-ázsiai szakák kezdik meg India meghódítását. A Kr. u. 78–144. időszak Kaniska uralma: ez a belső-ázsiai Kusán Birodalom fénykora. AZ indiai eredetű buddhizmus Indián kívül is meghonosodik.

A Kr. u. 2. században a Pallava-dinasztia felemelkedik Dél-Indiában. 250 körül I. Csandragupta Észak-Indiában megalapítja a Gupta-dinasztiát. 320–535. között, Magadhából kiindulva a Gupták megkezdik birodalmuk kiépítését, amely egész Észak-Indiára kiterjed. A Gupta-kor az indiai művészetek klasszikus kora.

Középkor

500–908. között a Pallavák királysága lesz Dél-India vezető állama. A 10–11. század a tamil Csóla állam virágkora India déli részén. A 11–12. században kezdődnek a muszlim uralkodók betörései Indiába. 1206–tól 1526-ig áll fenn Indiában a muszlim uralom alatt megalakult Delhi Szultanátus. 1340 körül megalakul Vidzsajanagár hindu királyság, mely a Dekkán legnagyobb állama lesz.Az első európaiak Indiában a portugálok, akik 1510-ben elfoglalják Goát.

1526-ban a mongol származású Bábur megalapítja a Mogul Birodalmat – állama gyakorlatilag az angol gyarmatosításig fennmarad. Bábur és utódai, különösen I. (Nagy) Akbar sah gyakorlatilag egész Indiára kiterjesztik fennhatóságukat, ám egy idő után csupán hűbérurai lesznek a területeknek, azok többé kevésbé független államok maradnak.

Újkor

A mogul uralom alatt lévő indiai államok harcokat kezdenek egymás ellen, s gyakran az egyre gyengülő Mogul Birodalom ellen is. Ezt használják ki a portugálok nyomában érkező európai államok, és fokozatosan területeket nyernek a félsziget több pontján. Ennek a folyamatnak a vége az lesz, hogy a legdinamikusabban erősödő angolok (a Kelet-Indiai Társaság révén) már nyíltan beavatkoznak az indiai államok, és sokszor a mogulok belügyeibe is, gyakran taszítanak le, vagy emelnek fel uralkodókat azok élére.

Az 1700-as évek közepétől a mogul uralom teljesen összeomlik, a Birodalom csupán Delhire, és környezetére korlátozódik. A hűbéres államok megtagadják az adófizetést. Ezzel együtt az angol Kelet-Indiai Társaság gyakorlatilag egyeduralkodó lesz a földrész kereskedelmében. Az így megerősödött Társaság területi hódításokba kezd.

Az 1803-4-es nagy hadjárat alatt, Wellesley és Lake elfoglalják Delhit, Ágrát, Gudzsarátot és Orisszát, ezzel gyakorlatilag Észak-, Középső- és Dél-India is az uralmuk alá kerül. Az angolok a mogulok vazullusi rendszerével, de annál sokkal hatékonyabban és nagyobb katonai erővel kormányoznak. 1809-ben Rdzsid Szingh a szikh mozgalom révén független államot alakít Pandzsábban. Ezt végül a Társaság csapatai számolják fel az 1845-49-es szikh-háborúkban.

1857-ben, az utolsó nagymogul vezetésével felkelés tör ki a brit uralom ellen (Szipojlázadás). A felkelést leverik, de hatására 1858-ban a Brit Kelet-Indiai Társaság megszűnik, és minden joga a brit koronára száll. Megkezdődik a sokkal szorosabb brit uralom, a rádzsaságokat és szultanátusokat felszámolják, és a területet alkirályok kormányozzák. 1876-ban Viktória királynőt India császárnőjévé választják.

Indiai függetlenségi mozgalom

Az 1857-es felkelés leverése után a britek Indiában jelentős fejlesztésekbe kezdtek, annak ellenére, hogy maga a felkelés azért tudott gondokat okozni a brit hatalomnak, mert a felkelő indiaiak rendelkeztek elnyomóik technológiájával és infrastruktúrájával. Hogy mindezek ellenére a brit hivatalok tovább modernizálták az országot, annak a következménye, hogy a Brit Birodalom épp a fénykorát élte, a világ vezető gazdasági és katonai hatalmaként rendelkezett az ehhez szükséges erőforrásokkal. Azzal, hogy legjelentősebb gyarmatát a Birodalom fejleszti, annak gazdasági erejét, és ezzel a Birodalom erejét növeli. Azonban a háttérben még egy ok meghúzódott: a világ újrafelosztására törekvő államoktól kellett megvédenie gyarmatait.

Elterjed az angol típusú iskolarendszer, nyugati eszmék kezdenek el terjedni, és megjelenik a westminsteri parlamentalizmus is, azaz a fejlett politikai kultúra. A fejlődésben jelentős szerepet kapnak az indiai reformtörekvések is, melyek elsősorban az indiai társadalom megújítását célozzák (például Rám Mohan Ráj kezdeményezésére létrejön a Brahma Szamádzs, amely elvetette a szatit (a feleségek önkéntes tűzhalála), a csecsemőgyilkosságot és egyszerűsíteni akarta a vallási gyakorlatot. Szvámi Dajánanda létrehozza az Árja Szamádzsot, ami elveti a kasztokat, és az indiai kultúra felsőbbrendűségét hirdeti.

1885-ben, angol segítséggel megalakul az Indiai Nemzeti Kongresszus. 1899-ben az akkor alkirály, Lord Curzon vallási alapon kettéosztja bengál tartományt. Az intézkedés óriási felzúdulást vált ki, India először gondolkodik nemzeti egységben. Elkezdik bojkottálni az angol árukat. Megalakul a "szvadési" (kb "a mi hazánk") mozgalom. 1906-ban megalakul az indiai muszlimok szervezete a Muszlim Liga. 1907-ben a Kongresszus radikálisokra és mérsékeltekre szakad. 1909: Indian Councils Act - Indiában külön választókerületeket szerveznek, vallási alapon a muszlimok és más csoportok számára, hogy a britek ezzel is gyengíthessék a nemzeti mozgalmakat. 1911-ben eltörlik Bengália kettéosztását, majd ideiglenesen áthelyezik a fővárost Delhibe, V. György király látogatásának idejére.

Mindeközben az indiai kérdés a világ több részén is megjelenik: Gandhi Dél-Afrikában küzd az ottani indiaiak érdekeiért. Ír mintára megszervezik az indiai önkormányzati ligákat. Az I. Világháborúban több mint egymillió indiai katona vesz részt, ám amikor az angol gyarmatok nagy része domíniumi státust kap, az angolok Indiától ezt megtagadják. A háború után az angol kormányzat keményebb eszközökhöz folyamodik a mozgalmak letörésére. Ez általános elégedetlenséghez vezet, a nemzeti mozgalom élére L. G. Tilak áll, ám halála után Gandhi veszi át szerepét. Tilakkal ellentétben Gandhi az erőszakmentességgel és az igazsághoz való ragaszkodásával tekintélyes erőt gyűjt össze a mozgalomba, amivel komoly károkat okoz az angol kormányzatnak. Gandhi közérthetően adaj elő céljait és szervezi a mozgalmat, átveszi a Kongresszus vezetését és működését racionalizálja. Rövidesen sikerül az indiai társadalom minden rétegét, békés eszközökkel, szembefordítania az angol uralommal. Emiatt a brit hatóságok többször is bebörtönzik.

1923-ban, Gandhi jóváhagyásával a Kongresszusból kiválik a Mótilál Nehru vezette Szvarádzs Párt. A britek felállítják a Simon-bizottságot, hogy rendezze az indiaiakkal a viszonyt, de mivel nincs indiai tagja, ezért Gandhiék azt bojkottálják. 1928-ban a Kongresszus domíniumi státuszt követel Indiának, de az angolok alkotmány-tervezet kidolgozását követelik tőlük. Az össz-indiai pártokból álló testület végül elkészíti a tervezetet (Nehru-jelentés), de mivel nem tartalmazta a különböző csoportoknak (elsősorban vallási kisebbségeknek) járó, külön választókerületeket, így azt mindenki elutasítja, különösen a muszlimok. A Nehru-jelentés alapján világossá válik, hogy a muszlimok mindig is kisebbségben lesznek Indiában.

Az 1928-as, lahóri kongresszusi ülésen elfogadják a púrna szvarádzs, azaz teljes függetlenség célkitűzését. 1930: Muhammad Iqbal költő a Muszlim Liga elé terjeszti a Pakisztán-tervet, az elnevezést Csaudhuri Rahmat Ali alkotta meg. 1931-ben kiadják a westminsteri statútumot: Megszűnik Nagy-Britannia törvényhozói főhatósága a domíniumok fölött, amelyek Angliával egyenlő státuszt nyernek, vagyis megszületik a Brit Nemzetközösség. 1930–31: fellendül a polgári engedetlenségi mozgalom, Gandhi 11 pontos követeléséből 7 gazdasági természetű. Támadja a só áremelését és az állami sómonopóliumot. 1930. márciusában elindul a tengerpartra sót párolni Ez a híres sómenete, ám emiatt ezreket tartóztatnak le. 1931. március 5-ben megállapodás jön létre Gandhi és Irwin alkirály között: Gandhi felfüggeszti a polgári engedetlenségi mozgalmat, az angolok szabadon bocsátják a politikai foglyokat, Gandhi elmegy Londonba a kerekasztal konferenciára, de nem ér el semmit.

Indiában megtört a politikai lendület. 1932-ben a brit hatóságok Ambédkar kezdeményezésére külön választókerületeket akarnak biztosítani az érinthetetleneknek. Gandhi tiltakozásul éhségsztrájkba lép, szerinte ez a döntés már a hindu társadalmat is megosztja. A kormány engedélyezi tárgyalások folytatását Gandhi és Ambédkar között Gandhi börtönében. A javaslatot visszavonják, de megállapodnak az érinthetetleneknek nyújtandó kedvezmények rendszerének kidolgozásában. A Púnéi megállapodást követően az indiai brit kormány 1936 folyamán jegyzékbe gyűjtötte az érinthetetlen dzsátikat, amelyek alapján nekik és a törzsieknek a későbbiekben bizonyos számú helyet tartott fenn az állami iskolákban, a közigazgatásban és az állami vállalkozásoknál. Ez a rendszer ma is létezik. Az 1935-ös, India kormányzásáról szóló törvény, amely 1937-ben lépett hatályba, már biztosította a fenntartott helyek rendszerét. Ez a későbbiekben még egy csoporttal bővült, a független Indiában.

A II. Világháború kitörésekor az alkirály Indiát hadviselő félnek nyilvánítja. Az indiai politikusokkal nem konzultál, ezért a nemzeti tartományi kormányok lemondanak. A politikai vezetőket bebörtönzik. 1940-ben Dzsinnah beterjeszti a Muszlim Liga elé a Pakisztán-tervet, amit ott elfogadnak. Akkor India lakosságának egynegyede muszlim. Fejlődik az ipar a hadigazdaság miatt. 1942-ben Stafford Cripps és delegációja Indiában: igyekszik megnyerni az indiai politikusok támogatását, akik domíniumi státust követelnek, de nem kapják meg. Cripps a háború utánra ígéri alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását. Gandhi megfogalmazza a Kongresszus határozatát: „Angolok, távozzatok Indiából!”. 1941–1943: hatalmas éhínség Bengálban és Orisszában. A háború után, 1945. júniusában Wavell alkirály Simlába hívja a nemzeti erők képviselőit. Javasolja, hogy a felállítandó nemzeti kormányban a Kongresszus és a Liga 40–40%-ban részesedjen a tárcákból. A felek elutasítják.

Egy új bizottság érkezik tárgyalni, F. W. Pethick-Lawrence javasolja egy ideiglenes kormány felállítását, amely összehívja az alkotmányozó nemzetgyűlést. Angol javaslat: legyen Indiában gyenge központi hatalom, államcsoportokból álló szövetséget kell alakítani. A választások során az ideiglenes kormány megalakítására J. Nehru kap megbízást. Kormányában 6 kongresszista, 5 ligabeli és 3 kisebbségi miniszter, ezt a Liga elutasítja. 1946. augusztus 24: megalakul az ideiglenes kormány. 1946. december: összeül az alkotmányozó nemzetgyűlés. Azonban Nagy-Britannia a háborúban kimerült, nem tudja fenntartani az indiai gyarmatot. 1947. február 20-án, Attlee miniszterelnök bejelenti: Anglia 1948. júniusa előtt átadja a hatalmat az indiaiaknak. Az új alkirály, Lord Louis Mountbatten tervet készít az ország felosztásáról, amit Londonban elfogadnak. A felosztást a Liga június 10-én, a Kongresszus július 15-én fogadja el. Így végül megalakul a két domínium: Pakisztán 1947. augusztus 14-én, India 1947. augusztus 15-én.

Tabló a nagy indiai birodalmakról

Források

• Kronológia Kr. e. 4000-től Kr. u. 1526-ig
• Az ELTE Indológiai tanszékének történeti összefoglalója 1526-tól
• Gáthy Vera: Függetlenségi mozgalom Indiában - Az ELTE Bölcsésztudományi karának PowerPoint bemutatója