Fátimida-dinasztia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Fátimida-dinasztia, (arabul الفاطميون, al-Fátimijjún, szó szerint fátimidák) síita uralkodóház volt, amely a Magreb, Egyiptom és a Levante különböző területeit uralta 910. január 5. és 1171 között. A fátimida szót különböző nyelvekben a kalifátus alattvalóira is alkalmazzák. Az állam uralkodó elitje a síita iszlám iszmáilita ágához tartozott. Az uralkodók egyben imámok, tehát vallási vezetők is voltak, sőt egyesek magukat Mahdínak, azaz Megváltónak nevezték.

Az uralkodóház a mai Tunézia akkor Ifríkija néven ismert részéből eredt, de miután 969-ben elfoglalták Egyiptomot, új fővárosuk Kairó lett és így Egyiptom lett a birodalom középpontja. Hatalma csúcsán a birodalom magába foglalta Észak-Afrikát, Szicíliát, Palesztinát, Szíriát, Afrika vörös-tengeri partvidékét, Jement és a mai Szaúd-Arábia Hidzsáz régióját.

A fátimidák felemelkedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dinasztiát 909-ben alapította Abdullah al-Mahdi Billa, aki a Prófétától származtatta családját: Mohamed lányától Fátima az-Zahrától (illetve férjétől, a negyedik kalifától, egyben az első síita imámtól, Ali ibn Abi Tálibtól). Innen ered a dinasztia neve.

Abdullah al-Mahdi gyorsan kiterjesztette uralmát a középső Magrebre (a mai Marokkó, Algéria, Tunézia és Líbia). A mai Tunézia területén új fővárost építtetett, Mahdiát.

A fátimidák 969-ben hódították meg Egyiptomot, ledöntve a trónról a rövid életű Ihsídida-dinasztiát. Új fővárost alapítottak al-Káhira néven (Kairó). A név jelentése „a Győzedelmes”, utalás a Mars bolygó megjelenésére. A dinasztia ezután lendületesen folytatta a terjeszkedést a Földközi-tenger térségében.

Adminisztrációjukra a térség más államaitól eltérően az örökletes tisztviselői pozíciók elutasítása és a vallási tolerancia volt a jellemző. Az iszlámnak az uralkodóktól eltérő ágaihoz tartozók, mint a szunniták ugyanúgy hivatalhoz juthattak, mint a síiták, sőt keresztények és zsidók is kerülhettek magas állami hivatalokba. A kivétel ez alól "az őrült kalifa", al-Hákim bi-Amr Alláh uralkodása volt.

Hanyatlás és bukás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1040-es években Észak-Afrika kormányzói, a Zíridák kikiáltották függetlenségüket és áttértek az „ortodox” szunnita iszlám hitre. A szakítás vezetett a fátimidák feltüzelte Banú Hilál törzsek pusztító észak-afrikai inváziójához. 1070 után Egyiptomon kívül már csak alig több, mint a Levante maradt a fátimidák ellenőrzése alatt. Szíriai birtokaikat a török invázió szakította el, majd Palesztinában megjelentek a keresztesek. A fátimidáknak végül csak Egyiptom maradt.

Miután a fátimidák politikai rendszere az 1160-as években összeomlott, 1169-ben a szeldzsuk török Zengida-dinasztiából származó Núr ad-Dín hadvezére, Szaladin elfogalta Egyiptomot is, majd megalapította saját uralkodó dinasztiáját, a szunnita Ajjúbida-dinasztiát.

Fátimida imámok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]