Asszaszin

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az asszaszin erőd Alamut.

Az asszaszin gyilkos akcióiról elhíresült iszlám hitű szekta volt a keresztes háborúk korában, az iszmaili síita iszlám nizari ágának perzsiai központú követői. A szekta alapítója Haszán-i Szabah volt. Mai leszármazottaik a IV. Aga Kán vezette nizarik.

Nevük egy (vitatott) etimológia szerint a „hasisfogyasztó” jelentésű arab hasisin szóból ered. A világ sok nyelvében a szekta neve az orgyilkosok köznevévé vált. A középkori világban rengeteg rémtörténet terjedt el róluk, amelyek máig hatnak és részben ellenőrizhetetlenek, de az asszaszinok kétségtelenül sok orgyilkosságot követtek el, ami hozzátartozott harcmódjukhoz.

Az alapítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szekta gyökerei Mádd al-Musztanszir Billa, a gyöngekezű Fátimida kalifa uralkodásának idejére nyúlnak vissza. Az 1070-es években al-Musztanzir fia, Nizar körül ellenállási mozgalom szerveződött és a Nizart kalifának áhítókhoz csatlakozott a perzsiai születésű Haszán-i Szabah is, aki ekkor a Fátimidák központjában, Egyiptomban tartózkodott.[1] Keletre, az Abbászida Kalifatus területére visszatérve Haszán a fátimida síiták vezetője lett. Miután a Fátimida-dinasztiával szakított és ellenséges területen kellett megőriznie követőit, a karizmatikus Haszán azt a stratégiát választotta, hogy várakat foglal el és ezekben rendezi be a nizariak központjait, falakkal védve meg őket a támadásoktól. Az asszaszinok ellenőrizte „szigetek” Iránban, Irakban, Szíriában és Libanonban voltak. A központ a Kaszpi-tengertől délre, az Alborz-hegység közepén elhelyezkedő Alamut vára volt, amelyet Haszan 1090-ben foglalt el.

Harcmodoruk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Harcmodoruk is eltért a hagyományostól. Mivel ütőképes hadsereget nem tudtak felállítani, aszimmetrikus hadviselésre kényszerültek: harcoló csoportokat (fedajinok) képeztek ki, nem a nyílt harcra, hanem arra, hogy az ellenséges területeken tevékenykedjenek titokban, csak a kellő pillanatban támadásra lendülve. A vérontás helyett gyakran használták a megfélemlítés fegyverét, üzenetet, vagy tőrt helyezve el ott, ahol ellenségük nem várta volna. Bosszúból, vagy hogy megtámadásukat elrettentéssel előzzék meg, orvgyilkosságokat is elkövettek.[2][3]

A keresztesek államai, a közép felett valamivel a Maszijaf körül az asszaszinok ellenőrizte területek.

A fenyegetés kezdetben az Abbászida Kalifátus befolyásos nizari-ellenes tagjai ellen irányult, a későbbiekben azonban mindazoknak, főképp a magas rangúaknak, félniük kellett az asszaszinoktól, akik a régióban ellenségükké, vagy szövetségeseik ellenségévé váltak.

Bár az asszaszinok gyakran váltak a keresztes államok szövetségeseivé, Európában is elterjedt félelmetes hírük, ami jelentős részben Marco Polo népszerű úti beszámolójának tudható be. Polo állítólag 1273-ban ellátogatott Alamutba. Ezt a történetet általában fikciónak tekintik (különösen azért, mert más források szerint Alamutot 1256-ban elpusztítottak a mongolok. Több Európába visszatérő keresztes számolt be az asszaszinok maszijafi vezetője, a „hegyi öreg” néven emlegetett Rasid al-Szinan ügyeiről. Tudelai Benjámin Marco Polo előtt száz évvel készült úti beszámolója is megemlékezett az asszaszinokról, és vezetőjükről, „az öregről”. Szerinte az asszaszinok központja Kadmúsz volt.

Az asszaszinok Tolnai Világtörténelme alapján[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

„Az asszaszinok különös, fanatikus rendjét, amelynek a kötelessége a gyilkolás volt, pár évvel a keresztes háborúk előtt, alapította Perzsiában egy zavarodott lelkű, tébolyodott Hasszán nevű próféta. E köré az eszelős szent köré sok pap és számos erős ifjú és férfi sereglett, hogy szót fogadjon a tanításának, amely úgy szólt, hogy az iszlám ellenségeit orgyilkossággal, méreggel és fojtogatással is pusztítani kell. Csakhamar a rablók és gyilkosok veszedelmes rendjévé vált az asszaszinok gyülekezete. A hegyek között, egy megközelíthetetlen sziklavárban lakott a rend feje, a félelmetes Seik al Gebel, magyarul a Hegyek Örege. Ő adta ki a parancsokat a gyilkolásra, és az ő várába hordták össze a prédára került kincseket. Az ifjút, aki belépett a rendbe, először is elkábították a kender leveléből készült hasis nevű bódítószerrel, amelytől elkábulva olyan kéjes gyönyörű látomásokat láttak, amilyeneket az ópiumhasználók is látnak. Amikor azután felébredtek a hasis okozta mámorból, akkor elhitették velük, hogy az alatt az idő alatt a paradicsomban voltak és oda csak akkor fognak visszajutni, ha a hitetlenekkel való küzdelemben pusztulnak el. A hasisról nevezték el őket hasisimnak és ebből, formálták az Ázsiába jutott európaiak az asszaszin szót. Az asszaszinok csakhamar a rémei lettek egész Kis-Ázsiának, Szíriának és Arábiának, sőt távolabbi vidékeknek is. Az egyszer megízlelt paradicsomi gyönyörűségre való vágyakozás elfeledtetett velük mindent, csak a fogadalmukat nem, hogy irtani fogják az iszlám ellenségeit. Leginkább éjjel dolgoztak és egyetlen tőr volt a fegyverük. Mivel minden testi ügyességben szinte boszorkányos nagy fokra tettek szert, be tudtak lopózni az ellenség táborába, lakásaiba, sőt váraiba is. Az éjszaka leple alatt orvul meggyilkoltak mindenkit, akihez eljutottak. Sokszor a legbiztosabbnak vélt helyeken is tucatjával találtak reggelenként álmukban szíven szúrt keresztényeket. Ha pedig elfogtak egy asszaszint, néma maradt a legpokolibb kínzások alatt is, a halált pedig mosolyogva várta, mert hitte, hogy újra megnyílnak előtte a paradicsom kapui. Csakhamar több sziklavárat is építettek, megközelíthetetlen fészkeket és rettenetes hatalmukat megsínylette egész Ázsia. A Hegyek Örege egy idő után úr akart lenni az egész mohamedán lakta földön, és sorra legyilkolta azokat a szaracén vezéreket, akik nem engedelmeskedtek parancsának. Saját magukat az asszaszinok fedáinak nevezték, ami körülbelül rajongót jelent.”

Magyar vonatkozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Amikor 1217-ben II. András magyar király VI. Lipót osztrák herceggel szövetségben keresztes hadjáratot vezetett a Szentföldre, 300 magyar lovas katona vállalkozott arra, hogy legyőzi az asszaszinokat. A katonák ezt meg is próbálták, de az asszaszinok legyilkolták őket, úgy, hogy csak hárman tértek vissza.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Assassins (lexicorient.com)
  2. Daftary. The Isma'ilis: their History and Doctrines. Cambridge University Press, 324–338. o (1999). ISBN 0-521-42974-9 
  3. Lewis, Bernard. The Assassins: A Radical Sect in Islam. Weidenfeld & Nicholson (1967). ISBN 0-465-00498-9 

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tolnai világtörténelem