Flórabirodalom

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A flórabirodalmak a Föld flórájának globális egységei. Határaikat a növénycsaládok határai alapján jelöljük ki. Elhatárolásuk jól tükrözi a földtörténeti múlt kéregmozgásainak hatását, így az északi félgömbön egyetlen flórabirodalmat találunk, az Egyenlítő mentén kettőt, a legrégebben szétvált déli szuperkontinens darabjain pedig hármat.

A flórabirodalmakhoz hasonlóan megkülönböztetik a faunabirodalmakat is; ezek határai azonban nem hogy nem esnek egybe, de többnyire metszik egymást. Ezért egyes szerzők nem választják külön a flóra- és faunabirodalmakat, hanem a növény- és állattani szempontokat figyelembe véve egységes biobirodalmakat jelölnek ki, és a növény-, illetve állattani felosztások ellentmondásainak áthidalására a területi rendszerbe a „birodalom” alá egy új hierarchikus szintet iktatnak: ezek a biorégiók.

A Föld flórabirodalmai


A hat flórabirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Holarktis[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az északi flórabirodalom átfogja a teljes északi mérsékelt égövet – így Európát, Ázsia északi részét és Észak-Amerikát is; fajai az egykori Laurázsia harmadidőszaki növényzetének örökösei. A fás nemzetségek közül mindkét kontinensen megtaláljuk a lombhullató juharokat, hársak, a bükköket, gyertyánokat, mogyorókat stb.; a fenyők közül a jegenyefenyő, a vörösfenyő, a lucfenyő, hemlokfenyő és a duglászfenyő jellegzetesen a Holarktiszon fordul elő. Itt élnek az ernyősök (Umbelliferae), a boglárkák (Ranunculales) és a békabuzogányfélék (Sparganiaceae). A birodalom két biorégiója:

Paleotropis[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az óvilági trópusok flórabirodalma Afrikának a Szaharától délre eső részére és Dél-Ázsiára terjed ki. Ide tartozik egész Óceánia szigetvilága is. Fás flórájában feltűnően gyakoriak a hüvelyesek (Fabales) – pillangósvirágúak (Papilionaceae), lepényfafélék (Caesalpiniaceae) és a mimózafélék (Mimosaceae) egyaránt. Hasonképpen elterjedt a szappanfavirágúak Meliaceae családja: ebbe tartoznak az afrikai mahagóninak nevezett nemzetségek (Entandrophragma, Khaya) is. Az arid övezetek pozsgás fajai főleg a kutyatejfélék, a meténgfélék (selyemkórófélék, Apocynaceae) és egyes aszfodéloszfélék (Asphodelaceae) közül kerülnek ki. Hátsó-Indiára az eperfafélék (például a Ficus nemzetség több mint ezer fajjal) és a borostyánfélék gazdagsága jellemző. Itt él a fagyöngy (Loranthus) nemzetség mintegy 500 faja, itt honosak a bambuszok (Bambusae) és az akáciák (Acacia). Gazdaságilag értékes fajokat szolgáltatnak a vasfűfélék (Tectona – teakfa), az ébenfafélék és a szantálfafélék, valamint a Délkelet-Ázsiában rendkívül fajgazdag merantifélék (Dipterocarpaceae). A birodalom három biorégiója:

Neotropis[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az újvilági trópusok flórabirodalmának flórája jelentősen különbözik az Óvilágétól. A trópusi nemzetségek 47%-a csak az Óvilágban, 40%-a csak az Újvilágban fordul elő (tehát mindössze 13%-uk közös).

Közép- és Dél-Amerika trópusi és szubtrópusi területei tartoznak ide, beleértve az Antillák szigeteit is. Az ember beavatkozása előtt csak ebben a flórabirodalomban fordultak elő az epifita broméliafélék (Bromeliaceae). E birodalom pozsgásai a kaktuszfélék (Cactaceae) és az agávéfélék (Agavaceae); itt élnek a pálmaliliomok (Yucca). Az újvilági trópusokról származik a kaucsukfa (Hevea brasilensis) és a valódimahagóni (Swietenia sp.). A hegyvidékeken él a burgonyafélék (Solanaceae) számos faja (innen származik a burgonya és a paradicsom is).

Australis[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ausztrál flórabirodalomban annak izolált helyzete folytán rendkívül magas (86%) az endemikus fajok aránya. Ezek közül a mirtuszfélék családjába tartozó eukaliptusz (Eucalyptus) nemzetség mintegy 500 faja dominál a magashegységektől a forró égövig minden erdőben. Pozsgások ebben a birodalomban nem alakultak ki; helyüket az igencsak kiterjedt arid területeken a mályvafélék és a keserűfűfélék közé tartozó szklerofil cserjék töltik be. Az ausztrál és paleotropikus flórabirobalom határa az indonéz szigetvilágban húzódó Wallace-vonal. A birodalom három biorégiója:

Capensis[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legkisebb a fokföldi flórabirodalom, amit – akárcsak a Holarktiszt – sivatagok választanak el a Paleotropisztól. Klímája mediterrán jellegű, és a növényzet is ehhez alkalmazkodott. A kevés fás szárú növény közül jellegzetesek az endemikus Prótea fajok (Protea). Itt él a hanga (Erica) nemzetség fajainak több mint háromnegyede. Innen származik számos kerti és dísznövényünk – a gerbera (Gerbera sp.), a spárga (Asparagus), a frézia (Freesia), a muskátli (Pelargonium sp.) és a pozsgás kristályvirágfélék (Aizoaceae, más néven jégvirágfélék).

Antarktis[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az antarktikus flórabirodalomban a gyakorlatilag vegetáció nélküli Antarktisz mellett Új-Zéland, továbbá Chile déli része kapott helyt. Ez utóbbi óceáni-szubantarktikus esőerdeiben több bipoláris elterjedésű nemzetséget (Empetrum, Ranunculus) is találunk; ezek az Andok vonulatán végigvándorolva jutottak el délre. A fás flórában jelentősek a délibükk (Nothofagus) fajok. Innen származik az araukária (Araucaria sp.) és a veronikaformák (Veroniceae), innen kerültek kertjeinkbe a fukszia fajok (Fuchsia sp.). Gazdaságilag jelentős szubtrópusi rostnövény az új-zélandi kender (Phormium tenax).

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]