Tűzföld

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tűzföld
NASA Tierra del Fuego image.jpg
műholdfelvétel
Közigazgatás
Ország Chile, Argentína
Népesség
Teljes népesség ismeretlen +/-
Földrajzi adatok
Nagyobb szigetek Isla Grande
Terület 73 746 km²
Elhelyezkedése
Cities of Tierra del Fuego.png
d. sz. 54°, ny. h. 70°Koordináták: d. sz. 54°, ny. h. 70°
A Wikimédia Commons tartalmaz Tűzföld témájú kategóriát.

Tűzföld a Dél-Amerika legdélibb területét alkotó szigetvilág. A Magellán-szoros választja el a dél-amerikai kontinenstől. Részben Chiléhez, részben pedig Argentínához tartozik. Itt fekszik a világ legdélibb városa, Puerto Toro. A hideg, nyugaton nedves, keleten száraz éghajlat sok szokatlan állatnak ad otthont.

Fekvés és domborzat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tűzföld csak 35 fokkal fekszik északabbra a déli-sarknál. Sok kicsi, túlnyomórészt lakatlan szigetből és a főszigetből, Isla Grandéból áll. Ezek együtt 73 746 négyzetkilométeren helyezkednek el, ami nagyjából Írország területének felel meg. A szigetek egyharmada Argentínához tartozik, kétharmaduk pedig Chiléhez. A fősziget északi részén a gleccserek hatására tó- és morénavidék alakult ki, amely alig nyúlik magasabbra 180 méternél. Az Atlanti-óceán és a Magellán-szoros partjai is nagyon alacsonyan húzódnak. Ezzel szemben a fősziget és a többi sziget déli és nyugati részén húzódik az Andok legdélibb csücske több mint 2000 méteres hegycsúcsokkal, mint például a Monte Darwin és a Monte Sarmiento. A partvidéket szétszabdalta a sok szűk fjord.

Éghajlat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az éghajlat összességében szubarktikus. Nyáron hűvös van, télen pedig jéghideg, erős, olykor orkánszerű szelek söpörnek végig a vidéken. Bár sok hegy viszonylag alacsony, csúcsukat egész évben hó fedi, és a gleccserek egészen a tengerig lenyúlnak. A nedves déli és nyugati részeken jóval több csapadék hullik, mint a száraz keleti részen, amelyet az Andok véd. Az átlagos évi csapadékmennyiség nyugaton 4500, keleten 510 mm.

Állatvilág[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Emlősök[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tűzföldön kevés szárazföldi emlősállat él. Ezek közzé tartozik a kecses guanakó (a láma egyik vadon élő rokona), a tevék családjának tagja. Ezenkívül ritka rókafajnak is otthont adnak a szigetek, az andesi rókának és a Magellán-rókának. Az andesi róka nagyon emlékeztet a vörös rókára. 1956-ban a főszigeten Lago Fagnanónál hódokat telepítettek. Ezek az állatok azonban kidöntik a fákat, s ezzel jelentős károkat okoznak. Sok tengeri emlősállat is található Tűzföld parti vizeiben. Élnek itt medvefóka- és oroszlánfóka-kolóniák, valamint delfinek és más cetfélék. Sok faj állományai az intenzív vadászat miatt az utóbbi időben megritkultak.

Madarak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bár Tűzföldön Dél-Amerika melegebb vidékeinek fajgazdagságával összehasonlítva kevés madárfaj él, találhatunk itt néhány csodálatos példányt. Az óriás viharmadár és a dolmányos albatrosz a hullámok fölött a felszálló légáramlatok szárnyán suhannak tova. A mulatságos Magellán-pingvin ide-oda biceg a parton a tenger és óriás költőkolóniák fészekbarlangjai között. Szokatlan állat a röpképtelen óriás gőzhajóréce, amely úgy hajtja magát előre, hogy szárnyával csapkodja a vizet. A Magellán-harkály a Dél-Amerikában előforduló harkályfaj. Teste szinte teljesen fekete, csak farkánál és szárnyánál fehér. A hímnek kis piros bóbita van a fején. A tojó fejét feltűnő fekete, előrebukó bóbita ékesíti. A régió legimpozánsabb ragadozó madara a hatalmas andesi kondor. Fenségesen lebeg a hegycsúcsok fölött dögöket keresve. Több mint 3 méteres szárnyfesztávolságával a világ legnagyobb ragadozó madara. A barátságtalan, hideg időjárás ellenére él Tűzföldön néhány madár, amely egyébként a trópusi régiókban honos. Ilyen például a piros homlokú és szeme fölött piros színű zöld verébpapagáj, amely repülés közben átható hangokat ad.

Galéria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Csodálatos állatvilág, Wild life fact file (magyar nyelven) ford.: Mester K.: (2000). ISBN 963-86092-0-6