Békabuzogány
 | ||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Ágas békabuzogány (Sparganium erectum)
| ||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||
| ||||||||||||||
| Hazai fajok | ||||||||||||||
| ||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Békabuzogány témájú kategóriát. |
A békabuzogány (Sparganium) a perjevirágúak (Poales) rendjébe tartozó gyékényfélék (Typhaceae) egy nemzetsége. Korábban gyakran gyékényfélék (Sparganiaceae) néven család szinten tárgyalták, amit a csavarpálma-virágúakkal (Pandanales) hozták őket rokonságba (pl. a Hortobágyi-rendszerben a torzsvirágzatúak alosztályának, a csavarpálmák rendjének két családja). Az APG III-rendszerben a család önállóan már nem szerepel, csak a gyékényfélék részeként.
A békabuzogányok közös morfológiai sajátosságait itt összefoglaljuk.
Morfológiai sajátosságaik[szerkesztés]
A békabuzogányok évelő növények, kicsiny vagy közepes testméretűek, lágyszárúak. Erőteljes földalatti rizómájuk van, ezekből vékonyabb-vastagabb indák indulnak. Leveleik keskenyek, lándzsásak. Ha a növény hínárszerű, a vízben imbolyognak, ha vízparti, akkor két sorba rendeződnek, levélhüvelyt alkotva, melynek belső alapi részénél váladéktermelő mirigyek találhatók. A levélfonákon középér húzódik végig. Kémiai anyagaik a rafidkristályok, miriofillum-sejtek, mely egyértelmű kemotaxonómiai kapcsolat a gyékényekkel.
Apró jelentéktelen virágaik gömb alakú részvirágzatokba tömörülnek, melyek a hajtásrendszer felső részén virágzatot alkotnak. A felül lévő részvirágzatok mind porzósak, az alul levők pedig csak kizárólagosan termősek. Természetesen szélbeporzásúak. Mind a termős, mind a porzós virágoknak 3-6 tagú lepellevélből álló takarórendszere van. A porzós virágokban 3-6 db. porzólevél fejlődik, de ezek takarólevelei jelentéktelenebbek. A termőlevélben csak 1 magkezdemény ül, a termő maga két makrosporofillum összenövéséből keletkezett. A kihalt alakoknál akár 5 elkülönült makrosporofillum is lehet. A bibeszál végén 1-2 ágú bibe található. Termésük buzogányszerű (innen a név: békabuzogány). A termés csonthéjas, külső burka húsos, míg a belső termésfal csontos szövetű, kemény.
Földtörténeti múltjuk és fajaik[szerkesztés]
A békabuzogányfélék a kréta, de főleg a harmadkor óta ismeretesek, ma egyetlen nemmel élnek, melynek kb. 20 faja van. Elsősorban az északi félteke mérsékelt övi mocsaraiban élnek, náddal, gyékénnyel, hídőrfélékkel társulásban (déli féltekén ritkábbak, például élnek Malajziában, Ausztráliában, Új-Zélandon). A családnak alámerült hínárnövényei is vannak. Magyarországon 3 fajuk él.
Fajlista[szerkesztés]
|
|
|
Források[szerkesztés]
- Urania Növényvilág III. – Magasabbrendű növények II., Gondolat Kiadó, Bp., 1976
- Tuba Zoltán–Szerdahelyi Tibor–Engloner Attila–Nagy János (szerk.): Botanika II. (Bevezetés a növénytanba, algológiába, gombatanba és funkcionális növényökológiába) – Rendszertan, Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 2007
- Podani János: A szárazföldi növények evolúciója és rendszertana, ELTE Eötvös Kiadó, Bp., 2007
- Borhidi Attila: A zárvatermők fejlődéstörténeti rendszertana, Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1998
- Hortobágy Tibor (szerk.): Növénytan 2., Növényrendszertan és növényföldrajz, Tankönyvkiadó, Bp., 1973
- Andreánszky Gábor: Ősnövénytan, Akadémiai Kiadó, Bp., 1954
- Soó Rezső: Fejlődéstörténeti növényrendszertan, Tankönyvkiadó, Bp., 1965
