Jegenyefenyő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Jegenyefenyő
Közönséges jegenyefenyő
Közönséges jegenyefenyő
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Toboztermők (Pinophyta)
Osztály: Tűlevelűek (Pinopsida)
Rend: Fenyőalakúak (Pinales)
Család: Fenyőfélék (Pinaceae)
Nemzetség: Jegenyefenyő (Abies)
Mill.
Fajcsoportok
  • A. sect. Abies,
  • A. sect. Balsamea,
  • A. sect. Grandis,
  • A. sect. Pinsapo,
  • A. sect. Piceaster,
  • A. sect. Momi,
  • A. sect. Amabilis,
  • A. sect. Pseudopicea,
  • A. sect. Oiamel,
  • A. sect. Nobilis,
  • A. sect. Bracteata,
  • A. sect. Nordmanniana.
Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Jegenyefenyő témájú kategóriát.

A jegenyefenyő elterjedése Eurázsiában
A jegenyefenyő elterjedése Amerikában
Abies amabilis leveleinek fonáka a két viaszcsíkkal

A jegenyefenyő vagy bálványfenyő (Abies) a tűlevelűek (Pinopsida) osztályában a fenyőalakúak (Pinales) rendjébe és a fenyőfélék (Pinaceae) családjába tartozó növénynemzetség.

Elterjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A többi fenyőhöz hasonlóan az északi flórabirodalomban honos; egyes fajai Eurázsiában, mások Észak-Amerikában élnek. Európában elterjedési területe a lucfenyőéhez közeli. Síkvidéken már csak a kontinens északi részén fordul elő; ettől délebbre a hegyekben nő, mint a legmagasabbra kapaszkodó erdőalkotó faj. A közönséges jegenyefenyő a 19. század elején még az Északi Kárpátokban is gyakori volt, de a nagyüzemi erdőgazdálkodás bevezetése után állományainak többségét a gyorsabban növő közönséges lucfenyővel váltották fel.

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kedvező feltételek mellett a jegenyefenyő akár 60 méter magasra is megnő. Törzsének átmérője elérheti az egy métert, életkora az ötszáz évet. A törzse pirosas-barna, kérge sekélyen barázdált. Ágai sűrű örvökben nőnek, koronája kúp alakú. Az alsó ágak közvetlenül a föld felett nőnek ki, és a talajjal érintkezve legyökereznek.

Gyökerei többé-kevésbé vízszintesek; sekélyen terülnek szét, ezért a jegenyefenyő vékony talajréteggel takart, sziklás felszíneken is megél. A talaj felszínén is kúszó gyökerek zárt erdőben sűrű szövedéket alkotnak.

A jegenyefenyőt egytűs fenyőnek is nevezik, mert négyszögletű, ritkán oldalvást lapított tűi egyesével, fésűsen sorakoznak a hajtásokon. A szúrós tűlevelek kb. 3 cm hosszúak, felül sötétzöldek, az alsó oldalukon két fehér sávval, amiken gázcserenyílások és viaszpöttyök sorakoznak. A levélalap korongszerűen kiszélesedik, ezért a száraz levelek nem hullanak le. Illóolajaik nem szabadulnak fel; a levelek illatát csak akkor érezhetjük, ha megdörzsöljük őket.

Porzós virágzata az előző évi törpehajtásokon nő a tűk hónaljában – egy-egy hajtáson 2–6 barka. A zöldes-barnásból kárminvörösre érő, erősen gyantás tobozok a hajtások csúcsain nőnek; a hengeres tobozok a korona felső részén függőlegesen állnak, mint a gyertyák. A toboz pikkelyei spirálisan rendeződnek el. A jegenyefenyő tobozai – a cédrusokhoz hasonlóan, a többi fenyővel ellentétben – még a fán széthullanak.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kedveli a nedvességet (a bőséges csapadékot és a nagy páratartalmat egyaránt), jól tűri az árnyékot, az alacsony hőmérsékletet. Csemetéje az első néhány évben alig nő; csak 4-6 esztendős korában kezd megnyúlni. Csak 20–30 esztendős korában kezd erőteljesebben növekedni, és 50 esztendős kora előtt nemigen érlel magvat, utána viszont annyit, hogy koronája némelykor eltörik a töméntelen toboz terhe alatt. Öt esztendőnként különös bőséggel magzik. Egyes fajai kiválóan tűrik a szélsőséges viszonyokat, míg másokat a magyar éghajlaton nagyon nehéz megtartani.

Felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sárga fáját az évgyűrűk pirossal csíkozzák. A jó minőségű fát főleg az építőiparban, az ácsmunkáknál hasznosítják, de a fafaragók és a hangszerkészítők kedvelt fája is. Alárendelten a papír- és cellulózipar is hasznosítja.

Megkeményedett, szemcsés gyantáját vad tömjénnek hívják, és sokáig az igazi tömjént hamisították vele. Az erdeifenyőnél kevesebb gyantát ad, ezért egy-egy fán komolyabb kártétel nélkül csak egy-két lék vágható.

Az ókori görögök evezőket és hajókat készítettek belőle.

Kertészeti célokra forgalmazott példányait Magyarországon öntözött kertbe, parkba célszerű telepíteni. Törpe változatai kiváló sziklakerti növények.

Fontosabb kertészeti változatai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Abies concolor 'Horstmanns' – ezüstkék lombú változat.
  • Abies lasiocarpa var. arizonica 'Glauca Compacta' – lassan növő, szabályos kúp alakú, sűrű ágrendszerű fajta, intenzív ezüst színű lombbal.
  • koreai jegenyefenyő (Abies koreana)
  • Abies koreana 'Silberlocke' Tűi befelé kunkorodnak, emiatt a növény ezüstös megjelenésű. Igényes fajta.
  • Abies pinsapo 'Horstmann' – törpe, szabályos alakú, kék lombú német fajta.

A kultúrában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ókori görögök a születéssel és Poszeidónnal, a tengerek istenével hozták összefüggésbe, mivel ezek a fák gyakran nőttek a tengerparton.

Az észak-angliai Newcastle-ban (az egykori Pons Aelii-ben) az Anyának szentelt oltáron egy háromszögben a jegenyefenyő toboza található. A jegenyefenyő kelta istennőjét Druantiának nevezték; neve azt sejteti, hogy ő volt a druidák istennője. Ogem, a bölcsesség és az írás kelta istene szerint az ábécé öt magánhangzója közül az A – Ailm jegenyefenyőt jelent. Az Orkney-szigeteken az újszülöttet és az anyát jegenyefenyőből készült fáklyával tisztították meg úgy, hogy az égő fáklyával három kört rajzoltak az ágy körül.

Egyaránt jegenyefenyő alatt született a vegetáció, termékenység egyiptomi istene (Ozirisz) és a szőlő, a bor és a termékenység trák–görög istene (Dionüszosz).

Az ókori Görögországban a jegenyefenyő Artemisz, a természet és a születés istennőjének szent fája volt. A Dionüszosz isten tiszteletére tartott ünnepségeken a bakkhánsnők Artemisz istennő előtt hódolva borostyánnal körülcsavart, tobozokkal díszített jegenyefenyőágakkal táncoltak. A gyökerestül kicsavart jegenyefenyők a kentaurok fegyverei voltak.

Németországban a fiatal lányok a jegenyefenyő körül táncoltak, hogy elnyerjék a fa szellemének kegyeit. A régi pogány hit szerint a téli napfordulón a jegenyefenyő alatt egy természetfeletti erővel megáldott gyermek születik: egy fiú, aki a Napra hasonlít. Így a hosszú sötétség után erőre kap a fény.

A jegenyefenyők tobozai az időjáráshoz alkalmazkodnak: jó időben és napsütésben kinyílnak, eső előtt, borús időben bezárulnak. Ezt a tulajdonságot a Napisten termékenységével állították párhuzamba. A jegenyefenyő toboza ezért pogány ünnepeken gyakorta fallikus szimbólum is volt.

Az a fa, amely a haldokló isten lelkét őrzi egészen az újjászületésig, megérdemli, hogy feldíszített karácsonyfaként tiszteljék. A közönséges jegenyefenyőt (Abies alba) Európában főként karácsonyfaként ismerik, és valóban jobban megfelel ennek a célnak, mint a nálunk használatos közönséges lucfenyő vagy feketefenyő.

Ismertebb fajok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]